Jennifer Probst: Érdekházasság

Kötnél érdekházasságot?

Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal?

Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal, akivel életedben először csókolóztál?

Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal, akivel életedben először csókolóztál, s akinek szerelmet vallottál?

Kötnél érdekházasságot egy gyerekkori barátoddal, akivel életedben először csókolóztál, s akinek szerelmet vallottál, aki utána kinevetett és megbántott téged, és egy életre egy leckét tanított meg neked?

Alexandria megkötötte az érdekházasságát Nickkel. Nicknek az örökléshez sürgősen fel kellett mutatnia egy feleséget, akivel legalább egy évig együtt fog élni, Alexának pedig pénzre volt szüksége, hogy a szüleit kisegítse. Így megköttetett e frigy.

Két fiatal 30 körüli csinos ill. jóképű személy, akik teljesen eltérő személyiséggel rendelkeznek. Vagy azt hiszik magukról. Lehetne azt mondani, hogy az ellentétek vonzzák egymást.... Vagy mégsem?

S persze eljön elég hamar az az idő, amikor tudjuk, hogy ez a szexmentes érdekkapcsolat nem fog működni; tudjuk, hogy ők bizony egy pár lesznek, és közös érdekeik a közös család lesz, csak az lesz a kérdés, hogyan is fognak idáig eljutni? Milyen akciókkal, milyen cselekedetekkel, milyen hazugságokkal tudják önmagukat a másiktól távol tartani?

Könnyed történetecske, 1-2 komolyabb szösszenettel, és egy cuki kutyával, ami nekem nagyon tetszett. De hogyan is ne tetszett volna, amikor a család szépséges együttműködése, a boldogság, a jófajta édes cukrozottság képes elbódítani, ha jó időszakban olvasom? Bár volt sok-sok (na nem is annyira) szexszel fűszerezett oldal, ami nem szokott annyira lenyűgözni, mint a történet, a mesélés, az emlékezések, de úgy látszik, hogy jó időszakban olvastam. 

Így lett 7/10

Rossz időszakomban rosszabb lett volna, így nem is ajánlom a túlzott romantikát, boldogságot, cukros mázat kedvelőknek.

Kiera Cass: A párválasztó

America Singer a gyönyörűen éneklő és zenélő, Ötös lány, aki természetességével, önmagát nem megjátszva, szerelmi csalódásán felülkerekedve, családja szegénységét szem előtt tartva kerül egyre közelebb és közelebb az ifjú herceghez, hogy aztán szíve a kettéhasadás közelébe kerüljön.

Nem tudok dönteni, mert mondhattam volna azt, hogy ismét egy könyv volt, ami miatt begubózódtam és olvastam, ami elrepített egy másik dimenzióba, abba, ahol ismét kamasz lány vagyok az akkori problémáimmal, reményeimmel.

America Singer egy ötgyerekes család középső gyermeke egy Illéa nevű országban, amiben 1-8-as számig terjedő kasztrendszer működik. Az Egyesek a leggazdagabbak, akiknek munka nélkül is van pénzük, a Nyolcasoknak a legnehezebb. Sajnos, a rendszerrel kapcsolatos információk csak csepegtetve vannak, pedig mélyebben is érdekelt volna, hiszen valahol a jövőben járunk, amikor már nem létezik az USA, de sebaj, azért túltettem magam a dolgon, hiszen a téma a Párválasztó. Olvastam, hogy valaki a nagy Ő elnevezésű műsorra asszociáltak belőle, sőt valaki párhuzamokat is vont, és hálát adok az égnek, hogy nem estem abba a hibába, hogy ez miatt nem olvastam el. 

Az igaz, hogy van benne egy Herceg, aki a köznépből választ párt magának, de kb. ennyi a hasonlóság. Maxont, a herceget nem hasonlítanom össze a hajdani Férfivel, akinek csak bájolognia kellett, hanem itt egy uralkodásra alkalmas koronaherceggel állunk szemben, akinek a lányokkal való szórakozáson kívül ezer meg egy feladata van, ötletei vannak, és meg kell küzdeni sok dologban a saját édesapjával is . Akinek a párválasztással kapcsolatban szem előtt kell tartania a nép véleményét, a politikai szempontokat, a családi hatásokat, és mindezt úgy kell figyelembe vennie, hogy a saját szívét sem hanyagolja el. Mi történik, ha egyetlen lány sincs a 35-ben, aki megfelelő lenne királynénak? Nincs több lehetőség, mert ciki lenne? Mi van, ha nem találkoznak az érzelmek? Mi van a koronára éhes számító, mindenre képes lányokkal? És mi van Americával, aki nem akar hazamenni a 3-as pontban írtak miatt.

A Párválasztó könyv nekem egy pörgő, lendületes ifjúsági könyvnek számít, amely annak ellenére megkapja az 5*-ot, hogy részben kiszámítható. Részben, mert azért van benne izgalom, pedig tudható, hogy a fiatalok közötti szerelem a cél. Hogy mindenkinek jó legyen.

America jelleme sokakat idegesíthet, akár magát megjátszónak is nevezhetik őt. Nem tudom. Én kedvelem. Persze volt olyan cselekedete, amely nem tetszett igazán, de mégis megértettem őt. Csak vissza kellett gondolnom a 20 évvel korábbi önmagamra... Hjajj, de más volt, és mégis hasonló. Valami sosem változik: a szív működése. Van aki így és van aki úgy reagál. 

Mindenesetre ismerek ennyire naiv nőt, aki hasonló lehetett lánykorában, ezért nem is tudok szigorú lenni a lány stílusával, személyiségével kapcsolatban. Én szeretem Americát. Hibázik olykor, hiszen ember nem pedig gép.

A Párválasztó egy sorozat első könyve. Még azt sem tudom, hogy hány kötetes, így még jobban izgulok, mert nem szeretem a sorozatokat a magas fokú izgalmaim miatt. A vége is kétesélyes, persze a fogadóirodák nem fizetnének sokat az én általam megtett fináléra, de az addig lévő útra, az izgalmakra, Maxon arisztokratikus fejlődésére, ill. a reményre, hogy többet megtudok a történelmi háttérről, ezekre nagyon kíváncsi vagyok.

[Ezzel 4-re nőtt az idei sorozatok száma, amiknek a folytatását alig várom.]

9,5/10 ebben a kategóriában, tehát nem lehet egy klasszikus fantasztikus szépirodalommal összehasonlítani.

Deborah Lawrenson: A lámpás

"A Borókás...... Fönt a faluban, amely tíz perc járásnyira van az erdőn át, mindenkinek van egy meséje a Borókásról..... tündérkastélyként szendergett a domboldalon...... több mint csupán egy ház...... különleges hangulata van...... Csipkebokorsövények élénk rózsaszín virágokkal. A levendulamezőkhöz vezető, ciprussal szegélyezett sétány. És amerre ellát, körben a vezérmotívum: a Grand Luberon kéklő, gyűrt vonulatai."

Két nő. Két élet. Két kor. Egy ház a Borókás.
Két titkokkal teli rejtélyes történet. Egy lámpás.

Amikor olvasni kezdtem, azonnal Joanne Harris Szederbor című könyve jutott eszembe. Mivel még nem tudtam miről is fog szólni ez a történet, így csak az ahhoz hasonló hangulat kápráztatott el, a Borókás kertjében, az illatorgiákban, a bokrok között megbújó szépségekre, még a kertben látható omló medence is lázba hozott (mondjuk ide Russel Crowe-ot képzeltem el a Bor, mámor, Provance című filmből), s a titkok, amiket sejtettem.

"Buja illat volt, vanília, rózsa és érett dinnye illata, amelyet valami kicsit szigorúbb fogott egybe, talán bőr, esetleg mémi füstös fa."

Két nő. Két élet. Két kor. Egy ház a Borókás.

A Borókás, hol a történet játszódik. Valahol Provance-ban.

A történet eseményei, fontos történései két szálon futnak, felváltva hallhatjuk Eve és Bénedict mesélését, jelen napjainkban, és valamikor a múlt század második felétől folyamatosan.

Eve a fiatal szerelmes nő, aki Dom-ot követte Angliából, hogy együtt boldogan éljenek itt együtt. De miért is titkolózik ez a férfi? Miért is nem akar mesélni a múltjáról?

Bénedict egy másik nő, akinek életébe tekintünk bele egészen a kislánykorától, hogyan használta ki őt a bátyja,, hogy milyen életük volt a Borókásban, hogyan boldogult, amikor már egyedül maradt? ...és miért is élt egyedül?

Hallgatom a vidéki neszeket, illatozom a növényeket, elképzelem a lépteimet. Ott vagyok ebben a titkokkal teli birtokon, keresem a múltat, ahogy szeretem keresni a régi házak repedéseit és emlékeit is; ahogy örömmel tapintok meg ósdi lomokat is, hogy aztán megszabaduljak én is tőlük. n is vágynék egy ilyen helyen élni, lakni, éppen annyi infrastruktúrával, amennyire szükségem van. 

A Borókás. Olyan, amilyennek én képzelem el, és minden rendben is van, minden tetszik is, elfogadom Dom titkát is, és remélem, hogy minden kiderül a végére, amíg meg nem lepődök, míg el nem borzadok. Csontok. 

Miközben a két nő váltakozó meséléseibe süppedünk bele, úgy sodródunk Bénedict és Eve történetével, s miközben érezzük a Borókás illatait, neszeit, életét, úgy lesz egyre sürgetőbb a titkok leleplezése, a két szál összefonódása.

De ismét felvetődik a kérdés: vannak szellemek? Ki az, aki a lámpást meggyújtja? Ki settenkedik az ódon falak között? Ki lehelete érződik itt és ott?

Bénédicte nem hitt a kísértetekben. A ház mégis tele van szellemekkel."

7/10

Mark Frost: A Paladin-prófécia (első könyv)

"#9: NE ÚGY ÉLD AZ ÉLETED, MINTHA EGY FILMET NÉZNÉL, AMIBEN VALAKI MÁS A FŐSZEREPLŐ. TE VAGY A FŐSZEREPLŐ. ÉS MOST FOROG A FILMED." 

Egy csapat 15 éves kamasz harca a "Nem e világiak ellen, mert ÉLNI JÓ! 

Én úgy irigylem, akit fantáziával áldott meg az élet! Aki tud történetet mesélni, izgalmas történetet, valóságosat vagy misztikusat. Na, mondjuk az utóbbiak miatt magasabbra emelem a kalapomat, mert amikor ilyen könyvet olvasok, akkor vagy utálni kezdem, mert nem szimpatikus a főszerelő, vagy gusztustalannak tartom, vagy pedig belemerülök és suhanok, mert érdekelni kezd, mert szimpatikusak, mert egyértelműen drukkolhatok valakiknek. Ráadásul nekem, aki súrolja a "nem értek az informatikához"-csoport határát, azaz éppen nem esek bele, mert valamennyire értek hozzá és használok 1-2 eszközt, szóval nekem azok az események, amelyek a virtuális hálózatban is történnek, mindig csodálattal töltenek el.

"#1: SZEDD ÖSSZE A GONDOLATAIDAT"

Will, 15 éves fiú, akinek különleges lehet a papája, mert értéket adó fontos gondolatokkal látja el, neveli. Will, akinek nincsenek barátai, aki a családjával a papája munkája miatt folyamatosan költözik, aki nem emelkedik ki semmiben, akibe belenevelték, hogy húzódjon meg, hogy ne keltsen feltűnést, egyszer csak mégis kitűnik: egy országos teszten olyan magasan jó eredményt ér el, amire felkapják a fejüket Wisconsinban, a Központban, felkapják a fejüket a fekete kalaposok is, és Will Westnek feltűnik, hogy élete egy pillanat alatt veszélybe került. Még nem tudja, hogy miért kell menekülnie, de egy éjszaka alatt átrepüli az Államokat és a Központban húzódik meg.

Ez az iskola az eszesek iskolája. Akik valamiben kiemelkednek. S amikor megismerjük A G 4-3-as körlet, vagy ház fiataljait, akkor kibontakozik a kép, hogy kik ők, miben mások, miben zsenik, és hogyan tudnak Will-nek segíteni. Mert a könyv lapjait olvasva, a hideg, 0 fok alatti hőmérséklet előhozta a hajdani Twin Peaks hangulatát, az izgalmakat, mert abból kaptam bőven.

Kiderült, hogy kik a fekete kalaposok, vagy éppen a Potyautasok (és itt ne gondoljatok a közlekedésre!) és hogy hol van és mit jelent Sosemvolt országa, birodalma, és, hogy nem csak szellemek léteznek, hanem sokkal érdekesebb lények is.

"#7: NE KEVERD ÖSSZE A JÓ SZERENCSÉT A JÓ TERVVEL!"

Will és új barátai, a kényszer hatására, szembeszállnak a rosszakkal, és mire megkönnyebbülök és pontot teszek valamilyen folyamatnak a végére, akkor kapok még egy pofont, hogy utálni kezdjem a helyzetet,hogy nincsen itt a második kötet. (Egyébként nem is tudom, hogy hány kötetből áll...?)

"#73: TANULJ MEG KÜLÖNBSÉGET TENNI TAKTIKA ÉS STRATÉGIA KÖZÖTT!"

Will is megtudja, hogy ki is ő tulajdonképpen, és bár a szüleit nem látta néhány napja, lehet, hogy meg is haltak, mégsem adja fel a reményt, hiszen megismerte önmagát!

Szerintem nem lehet bővebben írni erről a könyvről, olvasni kell. Aki szereti a földön-kívüliséget, a misztikumot, a valóságtól elrugaszkodót, annak tetszhet! 

9/10 Most a vége után elgondolkodtam olyanokon, hogy Will, 15 évesen miért is nem tud semmit a családjáról, hogy mi lett a nagyszüleiről, ami szerintem olyan téma, amiről a család beszélget vagy legalábbis egy gyerek kérdez. Ez hiányzott így a vége felé, de meghajtom a fejemet azon, hogy tényleg elkezdeném a következő kötetet, ha megjelent volna Magyarországon is. Vajon mikor fog?

Gabo Kiadó
2013

Ellen Rimbauer naplója (szerk.: Joyce Reardon)

A könyv fülszövege igazi kísértethistóriát ígért.........

"A Rose Red klasszikus kísértetkastély. John Rimbauer seattle-i gyáros építtette feleségének, Ellennek. Az épületben huszonhat ember tűnt el vagy vesztette életét tisztázatlan körülmények között. Köztük volt Ellen Rimbauer és lánya, April is.Joyce Reardon 1998-ban egy árverésen régi és poros, lelakatolt könyvet vásárolt. Ellen Rimbauer naplóját, amelyet 1907-től 1928-ig vezetett. A szöveget Reardon nem változtatta meg, a bejegyzések sorrendiségét is megtartotta.Rose Redet óriási birtok veszi körül, állapotát fotók és rajzok mutatják be a könyvben, viszont nem tudjuk, ki is rajzolta őket. Elképzelhető, hogy ezek Ellen rajzai. Azt sem lehet tudni, valójában hány szoba van Rose Redben. Egy mondás szerint: „Ha hétfőn 74 szobát számolsz, akkor pénteken már 87 szoba lesz…”Hogy mindez lehetetlen? Ez Rose Red!"

 ....... de én nem is ezért kezdtem olvasni, hanem azért, mert néhány éve óriási őrjöngéseknek voltam fültanúja, hogy mennyire jó, mennyire klassz, mennyire borzongató, mennyire félelmetes. Aztán még a rukkola kezdetén lecsaptam egy példányra egy évvel ezelőtt, és most érkezett el az ideje.

Szántam rá egy napot, és tényleg azért -is- olvastam el, mert kíváncsi voltam, hogy mi fog ebből kisülni.

Rose Red egy kastély, ahol semmi nem az, aminek látszik, amelyben vannak olyan járatok, amelyek nincsenek rajta az alaprajzon, ahol John a házigazda egy nőket kihasználó, feleségét folyamatosan megcsaló, s ez által megalázó seggfej, akinek mindig több és több kell, aki mindig az utolsó szót mondja ki, aki nem tűr ellentmondást.

Ellen a felesége, aki 20 évvel fiatalabb nála, aki alig várta, hogy e nemes gazdag férfi megkérje a kezét, nem is gondolta lánykorában, hogy sokat fog még szenvedni a férje miatt, hogy ő is más karjába sodródik, hogy egy olyan ház úrnője lesz, ahol senki nincs biztonságban rajta kívül. De ennek nagy ára van!

Olvasom elgondolkodom, hogy tényleg megtörténtek az események vagy csak fikció?- én már tudom a molyok értékelései miatt, mégis kialakul egy saját gondolatom Ellenről és családáról, és a kastélyban zajló eseményekről, ítélkezem sokszor, de néha annyira nem is érdekelt, hogy véleményt mondjak, semmi különleges élményt nem nyújtott. Elolvastam, mély nyomok nélkül, és arra jöttem rá, hogy egyszerűen nem értem, hogy mi ez az őrület e könyv iránt, után. Lehet, hogy árvereztetni kellene a saját példányomat ki ígér többet érte, ha már annyira beszerezhetetlen és keresett..

Csak azért nem tettem most félre, mert volt időm és feltett szándékom, hogy nem fogom elbukni az idei várólista-csökkentést,pedig de, egy másik könyv miatt biztosan, de nem féltem, nem ijedtem, nem szörnyülködtem. Nos, ilyen klassz házasságok előfordulnak a mai valóságban is, sőt még hozományos, előre megtervezett házasságokról is hallhatunk akár, s ha azt mondom, hogy anyukám is egy boszorkány, akkor nem is kell messzire mennem……….. én nem bírom az ilyeneket, felgyújtottam volna az egész kócerájt és menekültem volna messzire a szerelmemmel, akárki is légyen az. 

Ahogy más értékelésében olvastam, én is inkább egyfajta pszichózis oldaláról közelítettem meg, már sajnáltam, szántam Ellen Rimbauer-t, hogy lassan megőrül. 

6/10

Erica James: Mondd el a csillagoknak!

"Ha van valami ami a szívedet nyomja, soha ne fojtsd magadba. Mondd el a csillagoknak!"

El sem tudom mondani hány éve mosolyog rám, néz le rám ez a vastag kötet a polcról, jól látható helyről. Egész egyszerűen az 500+ oldalszám, és, hogy kevesen olvasták és értékelték ezt a könyvet elbizonytalanított. Az előttem álló szabadságos hetekre szépen felépítettem a tervezett olvasnivalóimat, a hétvégén elakadtam, mert kaptam kölcsön a Rubinvöröst, elakadni látszok a HP4-gyel, mert egyik gyermekem sem az olvasással foglalkozik a Balaton partjánál, így egyszerűen odamentem, és leemeltem, és elkezdtem tegnap este a sötétben, majd folytattam ma.

A Mondd el a csillagoknak! kb. 530 oldal, amit majdnem egy nap alatt olvastam el, igaz nem voltak itthon a gyerekek, de több órán keresztül vásárolni is voltam. A lényeg, hogy lekötötte a figyelmemet, nem néztem az oldalszámot, hogy hol tartok, izgultam, s kíváncsi voltam. Olvastatta magát, amit nem minden tud elérni a mostani finnyás korszakomban. Tény, hogy a harmadik negyedben valami sok volt, a sok esemény zavart egy kicsit, valami nem kellett volna, de végül kerek egész lett, és mindenre válasz is érkezett. Valamit nagyon kihúznék a történetből, de nem tudom, hogy mit. :) Ezért 4,5*, de ha nem jövök rá, hogy mit változtatnék, akkor 5* lesz. :)

A könyv egyik megközelítés szerint: történet egy testvérpárról, lányokról, akik egy tragédia miatt a nagyszülők felügyelete alá kerülnek. Az itteni élet teljesen különbözőképpen éri őket a hatásokkal, a kapcsolatokkal, de bárhogy is történnek az események, kiderül, hogy a látszat kicsit csalhat is akár. Lydia és Valeria távolodása és egymásra találásának története. Lydia, az idősebb testvér, aki 9 évesen kerül a nagyszüleihez, aki önmagát hibáztatja a bekövetkezett tragédia miatt, aki önmagát hibáztatja a folyamatosan elszenvedett események miatt, akinek két barátja van: egy kisfiú Noah és Lottie nővér, aki folyamatosan próbálja túlélni a jelent és céltudatosan elérni a tervezett jövőjét, miközben a kb. 7 évvel fiatalabb húgát is óvni próbálja.

Másik megközelítés szerint: két problémákkal rendelkező, nem a szülőknél nevelkedő gyerek, egy fiatal lány és egy fiatal fiú egymásrautaltsága, barátsága majd szerelme, és az elszakadásuk története.

 
(Harmadik és negyedik megközelítés is lehetne egy szekta vagy éppen a gyerekek bántalmazása kapcsán…)

Tetszett, őszintén mondom. Azt hittem, hogy egy szerelmes csöpögős történetet fogok olvasni, pedig a fülszöveg sem sejtette ezt, valahogy mégis vonakodva kezdtem neki. 

Lydia önfeledt velencei életét egy titokzatos fiatal férfi felbukkanása zavarja meg, aki életre kelti az asszony rég lezártnak hitt múltját. 
Lydiát és húgát a vidéki nagyszülők nevelik fel, akiktől nem sok szeretetet kapnak. Így a két lány hamar megtanulja; ne bízz senkiben, és tartsd meg a titkaidat! 
A szerelem is korán köszönt rá, amikről diáklányként még nem sejti, hogy egyszer sokkal többet jelent majd számára, mint, múló szenvedélyt… 
A régmúlt árnyai azonban nem hagyják nyugodni: érett nőként kénytelen szembenézni az egykor történtek következményeivel, és talán új fejezetet nyitni az életében, hiszen sosem késő. 

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Barátok, szerelmek, gimi.

Erről a könyvről nem is igazán tudok mit írni. 

Fiatalos, gimnazista, szerelmetes az ott meghúzódó civódásokkal és bonyodalmakkal,amelyeket annyi idősen eget rengetőnek érezhetünk, érezhettünk mi menthetetlenül szerelembe eső lányok.

……….. kedves, nyári, merengős, emlékezős még, ha nekem nem is volt ilyenben részem,szerelmes könnyed történet.. ami közelít a meséhez. 

Anna a párizsi diáklány, aki amúgy amerikai és St.Clair az amerikai fiú, aki amúgy francia is és Angliában nevelkedett, barátsága, kedves szenvedése, ami aztán csókban kibontakozik.. egyszer csak..- jah, és ez nem spoiler, hiszen úgyis mindenki tudja, hogy egy ilyen könyvnek mi a vége. Annát híres író édesapja (én valamiért mindig Nicholas Sparksra gondoltam az elejtett megjegyzések alapján) egy párizsi tanévre kötelezi, váratlanul elszakítja elvált feleségétől és kisöccsétől. A 16 éves lány hirtelen a francia fővárosban találja magát egy amerikai iskolában, ahol 0 francia tudással építi ki a kapcsolatait, s találja meg őt a szerelem, miközben még egy otthon maradt fiúról -is- álmodozik az óceán másik partján.

Nem történik a könyvben gyilkosság, csak a fiatalok életét befolyásoló elvetemült (:D =szigorú, keresztbe szervező) szülők, féltékenységek, próbálkozások, kihasználások, dolgozatok, iskolai szünetek, félreértések és az ehhez kapcsolható konfliktusok, bár egy esemény már az erőszak mezsgyéjén toporoghatott...

Nekem olyan érzéseim voltak, mint amikor a Szent Johanna gimit, főleg az első öt kötetet olvastam volna, így azoknak ajánlom elsősorban, akik azt a sorozatot szerették.

9/10*

Erika Robuck: Hemingway lánya

"Az öngyilkosokat őrültnek tartják, de nem pont Einstein mondta, hogy az őrültség annyi, mint ugyanazt tenni  újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen?
Talán éppen azok az őrültek, akik annyira élni akarnak."

Tény, hogy Hemingway élete munkássága mindig is érdekelt, de a könyv borítón szereplő szöveggel ellentétben nem lettem az író rabja...de nem is ez a lényeg. Biztos vagyok benne, hogy Hemingway karizmatikus férfi volt, sok emberre volt hatással attól függetlenül is, hogy sok szerzővel ellentétben már életében is népszerűek voltak a könyvei.
Akárcsak Paula McLain, (A Párizsi feleség)  Robuck is nagyon hiteles , érzékletes képet festett Hemingwayről. Nagyon jól felépített történet, ahol a képzelet és a valóság tökéletesen összesimul.

Ezúttal nem egy feleség, hanem egy háztartási alkalmazott szemén keresztül jutunk közelebb Hemingway éltéhez, Key West -en , ezen a csodálatos üdülő paradicsomban. Ahol a helyiek és a háborús veteránok nyomorognak, viszont a gazdagok kerti partykat adnak és méregdrága hajóikon ringatóznak.

Mariella apját gyászolja, közben próbál minden lehetséges módon pénzt keresni, hogy eltartsa anyját és két kishúgát. Mariella cigizik, ha kell bokszmeccsekre jár fogadni, és imádja mindazt amit egy csónak és a végtelen víz jelent.

Hemingway alkalmazza a lányt, aki akaratlanul is bepillantást nyer a férfi második házasságába, és persze nemcsak az idillt látja... az önbizalom hiányos Pauline mindenre és mindenkire  féltékeny akire Papa vagyis Hemingway időt szán.


A történet elején nekem Mariella nagyon ellenszenves volt, ahogy Hemingway bűvkörébe került elment a józan esze... látta a gyerekeket, a feleséget, hamar kiismerte a csélcsap , öntörvényű egoista férfit, mégis jó időbe telt mire meglátta azt a férfit aki érdemes volt a szerelmére.
Engem nagyon érdekel, hogy Hemingway miért szeretett nősülni? És a nők miért szerettek hozzá menni??

"Miközben a lány elnyomta a harmadik csikkjét is, egyre inkább azt érezte, hogy megveti Hemigwayt. A folyamatos dicsekvése a gazdag férfiak körében, a helytelen rasszista beszéde, a reklamálása a kritikák miatt, az eltúlzott afrikai vadászatai, a Jinnyvel való flörtölése, az, ahogyan arcátlanul sütkérezett az ő vonzalmában a felesége közelében -mindettől összement a szemében. Régen olyan kivételesnek tűnt, most pedig csak egy napbarnított, jóllakott, önmaga táplálta élő legendának."

Szerencsére a történet a végére jó irányt vesz, minden kitisztul a lány körül, és reálisan kezdi látni a körülötte élőket, köztük az írót is.


10/10

Horace McCoy: A lovakat lelövik, ugye?

Néha kezembe akad egy-egy ilyen régi kötet, amit nagyon nem bánok. A sok új és szép kiadás mellett jó néha olyat is olvasni ami már akkor megjelent amikor én még meg sem születtem.
A példány amit kölcsönkaptam mindössze 98 forintba került- hihetetlen, ugye? Ma mit kapunk ennyi pénzért?? Könyvet biztosan nem.

Amit sajnálok a könyvvel kapcsolatban az az, hogy rövid, a másik dolog pedig, hogy nincs új kiadása- és ezt azért sajnálom, mert így sokkal több emberhez jutna el ez a remek történet, amiben nincs se boldogság, se vidámság, de a sok szomorúság mellett, van benne valami életszagú, valami nyers, ami miatt kíváncsiak vagyunk rá.

1935-ben halálra ítélnek egy fiatal férfit, Robertnek azért kell meghalnia amiért segített meghalni valaki másnak, egy lánynak Gloriának.

Hogy, hogyan zajlott a gyors, tőmondatokban ábrázolt bírósági ügy, és, hogy mi zajlott a gyilkosság előtt, ezt foglalja össze a vékonyka kötet.

Robert és Gloria véletlenül ismerkednek meg, mindkét fiatalnak nagyra törő vágyai vannak, Gloria színésznőnek, Robert filmrendezőnek készül, semmijük sincs csak az álmaik. A napi többszöri étkezés, ingyen ruha, és fődíj miatt beneveznek egy maratoni táncversenyre.
A verseny nemcsak lötyögést jelent a színpadon, a szervezők hihetetlen dolgokat találnak ki, hogy minél népszerűbb legyen az esemény. Majd' két óra táncolás után, csupán tíz perc pihenő jut, ezen kívül esténként versenyfutást is rendeznek, ahol az utolsó pár kiesik a versenyből.. de van itt esküvő is, sőt minden páros örül ha patronáló áll mellé, így juthatnak ruhához, de akár ingyen sörhöz is.

"Az a baj, hogy pont olyan ez az egész, mint egy körhinta. Amikor kiszállunk belőle, pontosan ott vagyunk, ahonnét elindultunk."

Szinte süt a lapokról a szomorúság, ennek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam, szerintem sokkal nehezebb elérni ezt a hangulatot, mint a boldogságot, örömködést átadni.

Gloria és Robert karaktere remek lett, akárcsak a Santa Monicai táncverseny érzékeltetése is. (Vajon, tényleg rendeztek akkoriban ilyen maratoni táncversenyeket??)

A pici könyvben megannyi dráma , és sors rajzolódik ki, és fonódik össze. Olvastam volna még.

A könyv szerkesztése, a mondatnyi információk miatt még inkább siet az ember az olvasással!

A könyv végére pedig fény derül a fura címre is.

10/10

Matthew Quick: Napos oldal

Nem sokkal az idei Oscar-díj átadás után láttam a könyvből készült filmet,  nem bírtam kivárni, hogy az általam preferált sorrendet betartsam (-előbb a könyv, aztán a film)! Tartottam tőle, hogy esetleg csalódást okozhat ezután a könyv, illetve többen jelezték, a regényben a filmhez képest még nagyobb szerepe van az amerikai focinak.

Pat Peoples nem egyszerű ember, impulzuskontroll-problémái miatt hosszú időre pszichiátriára kerül, hogy egész pontosan miért, az előtte is csak később válik világossá. De néhány dologban egészen mélyen hisz: hogy felesége, Nikki visszatér hozzá,  hogy kemény munkával "jobb emberré" válhat, és sikerül a napos oldalon maradnia. Nincs egyszerű dolga, mert a saját "nehéz természete" mellett még látszólag a környezete is akadályozza ebben: rideg, zárkózott apja, egy mindig rosszkor felbukkanó Kenny G. dal, és egy hibbant lány a szomszédból, akit Tiffanynak hívnak. Nekünk nincs más dolgunk mint drukkolni Pat-nek, hogy végül megtalálja a boldogságát.

A fent megfogalmazott kételyeimre rácáfolva a könyv  szinte az első percben beszippantott. Pat egyszerű gondolkodása és elszántsága egyszerre mosolyra fakasztó és megható. Szerettem a könyv stílusát, szerettem az egyszerű mondatokat, szerettem a karaktereket (különösen a hibbant lányt, a pszichiátert és az anyukát), és a meccseket.  Korábban tartottam tőle hogy a fociról szóló részeket unni fogom, de minden percét élveztem, és szinte sajnáltam, hogy én nézőként nem tudok ennyire rajongani a sportért, és nem vagyok egy csapat rajongótáborának sem tagja. A történetben ábrázolt mélypontok ellenére a könyvnek maximálisan optmista kicsengése van, ami talán kissé félrevezető lehet. Azt gondolom az életben ritka a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" típusú végkicsengés, és Pat-nek is újra meg újra meg kell majd vívnia a maga csatáit önmagával, de én úgy képzelem, és úgy hiszem, a végén mindig győzedelmeskedni fog! :o)

9/10