Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák

Úgy voltam Hosseinivel, hogy a Papírsárkányok elolvasása után éreztem, hogy igazán el kellene olvasnom még egy művet tőle, hogy elmondhassam, hogy hangosan, őrjöngve rajongok-e érte, vagy csak csendesen meghúzódva olvasom a könyveit?

Ez utóbbi- jött a válaszom belülről. Ízlelgetve, kóstolgatva, lassan elmélázva olvastam az író új könyvét.

...egy mese köré/mellé írt történet, amelynek lényege, hogy a szülők kénytelenek feláldozni az egyik gyermeküket a div-nek, akit szőrős, görbe szarvú fenevadként aposztrofáltak, s amikor a fájó szívű édesapa egyszer csak útra kel, hogy felkeressen és megvívjon a gonosszal, akkor szembesül egy másfajta élettel, egy jóléttel, ami a gyermeke számára egy jó, az ő számára pedig egy olyasfajta gondolat, hogy örül a gyermeke jólétének, ellenben ő nagyon szenved a kedvenc gyermeke hiányától. Nehéz döntést kell hoznia........., amit meghoz.

"..a kegyetlenség s a jó a jó szándék, csak ugyanannak a színnek az árnyalatai."

Egyik oldalról nézve, Hosseini története tulajdonképpen Pari (=tündér) története, akit édesapja 2 éves korában elszakított magától, a nevelőanyjától és szeretett testvérétől Abdullah-tól, hogy Kabulban egy jó módú családnál éljen.

A könyv ezt az utat járja át, több oldalról, több szereplőn keresztül részletesen bemutatva, ahol az összes szempontot elolvasva állnak össze a mozaikdarabok. Kinek milyen szál jutott, hogy eljusson a ma már Párizsban élő Pari-hoz; hogyan és miért került oda?; és egyáltalán hogyan derült fény mindenre, s, hogyan találkozott a több, mint fél évszázada nem látott testvérével, akire már nem is emlékezett.

Őt a kisgyermekkori felejtés segítette, míg bátyjának ez nem adatott meg az érzelmileg fájdalmas életében.

A másik oldalról nézve pedig több történet, több élet, több szál, több nézőpont.

Nabi, a nagybácsi, aki az "üzletet" intézte.

Mr. Vahdati és Mrs.Vahdati a szülők, akiknek nem sok év jutott ki a boldogságból.

Egy Kabulba került plasztikai sebész, aki a házukban lakott később; vagy akár a féltestvér, az unokahúg.

Kabul, Párizs, vagy éppen egy amerikai város. De bárhol is játszódik, elgondolkodhatunk, rácsodálkozhatunk, tapasztalhatunk.

Khaled Hosseini ismét egy olyan történetet írt, ahol tapasztalhatók az afgán szokások, amelyek összekeverednek más országok szokásaival, de egy a lényeg: a kép összeáll, a kör összeér, s a történet egésze mehetne a feledés homályába, de mégsem ez történik. Sikerül a megbonthatatlan kör, még akkor is, ha küzdeni is kell érte bizonyos értelemben.

Szép írás, ajánlom a szépirodalmat kedvelőknek, azoknak, akiknek nem a szerelem, nem a pörgés a lényeg, hanem az emberi sors.

Libri-Kiadó

2013

8/10

Lucinda Riley: Fény az ablak mögött

És itt van az újabb, időben előre-hátra ugráló történet. Jaj, nagyon sajnálom, hogy vége lett, éltem volna benne még egy-két napig. Átkísért ez a történet a karácsonyon is, így talán még megindítóbb volt. De már az előző bejegyzésben említettem is, egyébként is ilyen hangulatban vagyok mostanában.

Emilie de la Martiniéres súlyosan beteg édesanyjától búcsúzik annak halálos ágyán. Miután az távozik az élők sorából, a lány sorban teszi fel magának a kérdéseket addigi életéről, anyjával való kapcsolatáról, ami semmiképpen nem volt felhőtlennek mondható. Ezt főként Emilie érezte, illetve a kapcsolat, a törődés, az anyai szeretet hiányát.

Aztán ott van egy másik nagyobb volumenű eldöntendő kérdés. Mi legyen azzal a mérhetetlen örökséggel, amely egyedüli utódként rászállt. Több ingatlan mellett egy dél-franciaországi kastély az örökség, amely szörnyű állapota ellenére is hatalmas pénzbeli értéket képvisel, eszmei értékéről nem is szólva.

Azonnal ügyvédet fogad, aki mindenben segít neki, az ügyintézésen kívül hasznos tanácsokkal látja el a lányt, viszont érzelmi téren nem tudja őt istápolni, így szinte rohamos gyorsasággal belerepül egy házasságba. Az a lány, aki anyja fényűző életmódja, sugárzó szépsége mellett elnyomottként élt, külsejére mit sem adva, az a lány természetesen megragadja az alkalmat, hogy egy férfi feleségül akarja venni. Az ügyvéd mellett most már Sebastian is lelkesen segít a lánynak, lévén hogy műkereskedéssel foglalkozik, ráadásul még az is kiderül, hogy Angliában ő is egy hasonló, családi örökségű kastélyban él rokkant testvérével, így amikor szóba kerül a franciaországi kastély restaurálása, nem is kérdés, hogy odaköltöznek átmenetileg.

Sebastian felkészíti a lányt, hogy öccse, Alex, rokkantságából kifolyólag rendkívül nehéz természet, gyakorlatilag azt sugalmazza, hogy félnivalója is lehet, ha kettesben marad vele. Ennek ellenére, amikor a lány megismerkedik a férje öccsével, teljesen az elmondottak ellenkezőjét tapasztalja. Egy rendkívül intelligens, kedves férfit ismerhet meg Alex személyében, akivel nagyon rövid időn belül barátokká válnak.

A renováláskor titokzatos versek kerülnek elő, amelyek rengeteg kérdést vetnek fel. Hogy kerültek oda? Ki írta őket? Mi történt a háború alatt, amikor azok íródtak?

A nácik által megszállt Franciaországba repülünk vissza, ahol végigizgulhatunk egy angol kémnővel, bepillantva az ellenállás szívszorító, izgalmas munkájába is.

Amikor visszaugrunk a jelenbe, mindig Emiliért szorítjuk össze az öklünket, hiszen az elesettség, kiszolgáltatottság példaképe ő, így időbe telik neki kibontogatni a szálakat a múltban és a jelenben is. Mert mindenhol vannak gubancok.

Csenga vont párhuzamot Kate Morton és Lucinda Riley írása között, és ezzel egyetértek, és az már tényleg csak véletlen, hogy pont Morton után  olvastam. :D

Nagyon hiányoltam a történetet Emilie anyja és apja megismerkedéséről. Olyan részletességgel körbefont minden szálat Riley, hogy e téren valahogy hiányosságot éreztem. Ettől függetlenül is maximumot kapott tőlem a regény.

10/10

Colum Mccann: Hadd forogjon a nagyvilág

New York, ami nem álmaim városa, de egyszer mindenképpen szeretnék ott lenni!  Így emiatt is evidens volt, hogy nagyon érdekel a könyv.

Ennek a könyvnek az apropója egy világméretű mutatvány, amikor 1974-ben egy Philippe Petit nevű artista átsétál egy kifeszített drótkötélen az ikertornyok között. Mccann számára ez az esemény rengetegféle gondolatot indított meg, különféle élethelyzeteket, még különbözőbb embereket hozott olyan összefüggésbe, amelyről álmodni sem tudtunk volna.

Ahogyan az artista miatt is izgulunk öklünket összeszorítva, úgy a történetek ide-odaforgatásával is úgy érezzük, mintha pengeélen táncolnánk, és közben fogalmunk sincs, hogy hová lyukadunk ki.  Az ellentétek, konfliktusok rezgő izgalmat keltenek bennünk. De mégis jó pár ember élete hogyan függ össze a kötéltáncos cselekedetével? Ami megfogható, az Mccann szereplőinek a valósága, esendősége, a többit valahogy meg kell érteni.

Nem nagyon tudok a történetről írni, mert nagyon zavaros és egyedül kell kitalálni belőle, olvasás közben. A végén pedig ott az összefüggés, egy fantasztikus világ tárul elénk és minden világos lesz. Nagyjából! Modern, kortárs írás, modern, kortárs gondolkodást követelve. Ezzel néha híján voltam, mégis megérte!

10/10

Jeff Kinney: Egy ropi naplója 6.- Négy fal között

Éppen majdnem egy éve ott tartottam, hogy megkedveltem ezt a Greg fiút, és örültem, hogy az élete egész jól alakul, fejlődik, komolyodik, eszébe jutnak jó dolgok, és rájött arra is, hogy ki az igazi barátja.

Ebben a 6. kötetben a négy fal között találja magát, de nem az egész kötetben, hanem inkább csak a végén, amikor óriási decemberi hó esik le a városukban és előáll a "se ki, se be" -helyzet. De mielőtt még idáig eljutunk, jobban megismerjük a naplóíró főhősünket, hiszen alig kap teret a bátyó, ellenben az öcsike nagyon a "bögyömben volt" már a történet végére (erről később).

Greg, teljesen mindegy, hogy mennyi idős még nagyon hisz a Mikulásban, a karácsony csodájában (ugye Amerikában a Télapó hozza karácsonykor az ajándékot a zokniba vagy a fa alá), és mindent megpróbál elkövetni, hogy sikerüljön neki a jó viselkedés, hogy a Kémkrampusz figyeli minden lépését a lakásukban. Az is sokkolja, hogy a Mikulás is figyeli, s hogy -szerinte- ennek a piros ruhásnak listája van a jó-és rossz gyerekekről. Greg bizony próbálkozik a jó cselekedetekkel, nem tehet róla, hogy sokszor balul sülnek el a tervek, és inkább a büntetést vonja maga után a cselekedete, mint a dicséretet. Persze okulnia kell a nem megfelelő-öncélú ötletei miatt is, mint amikor a plakátos-dolog rosszul sikerül.

Ebben a részben valahogy sokkal jobban megismertem ezt a fiút, hiszen betekinthettem a kisebb korába az otthoni árvíz miatt, de a kisebb testvére miatt "elszenvedett" kínszenvedéseket nem bírtam. Mert Manny egy kis elkényeztetett valaki. Aki miatt újra kell díszíteni a fát, akinek nem mindegy, hogyan áll a mustár a hot-dogon, aki képes az egész családdal kiszúrni. Lehet, hogy nekem nincsen humorérzékem, de eszembe jutott, hogy valamilyen szempontból -egyenlő életkori eloszlásnál- mindig a középső gyereknek -mondjuk úgy- legkülönlegesebb a sorsa, az élete. Greg Heffley életénél is ezt érzem.

Bevallom, hogy jobban tetszett ez a 6. rész az 5.-kel összehasonlítva, de talán jobb, ha itt befejezem a sorozat olvasását. Meghagyom a fiamnak, aki bár már a Harry Potter sorozatot is olvasgatja, mégis szívesen merül bele a Ropi-család életébe, és boldogan újságolta, hogy lesznek még kötetek.

Könyvmolyképző Kiadó
2013

8/10

Simone Elkeles – Chain Reaction Láncreakció

Szemem felcsillantak, amikor megláttam Elkeles új könyvét, hiszen az eddig magyarul megjelenteket pillanatok alatt elolvastam, annyira élveztem. Előre tudtam, hogy mi lesz a vége, mégis izgultam, drukkoltam a szereplőknek. Szeretem, ahogy a nők az ujjuk köré csavarják a férfiakat. J

A legifjabb Fuentes testvér mindent elkövet, hogy a családját megvédje. Luis Fuentest mindig távol tartották a bandaháborúk erőszakos világától, amely a bátyjai életét megmérgezte. Luis így máshol kockáztatja az életét – hol hegyet mászik a Sziklás-hegységben, hol űrhajózásról álmodik. Mindegy, csak jöjjön az adrenalinlöket.

Izgalmakkal kezdődik a könyv, Luist kígyó marja, Nikkit otthagyja barátja, akivel nemrég töltött el élete első szerelmes éjszakáját és vallotta be fülig szerelmes.

Nikki Cruz három szabályhoz tartja magát: minden fiú hazudik, hogy megkapja, amit akar, ne bízz olyan fiúban, aki azt mondja, hogy szeret, és soha, de soha ne randizz Fairfield déli részén élő fiúval. A szülei ugyan Mexikóból származnak, de orvosgyerekként inkább tartozik az előkelő északiakhoz, így az iskolában nem vállal közösséget a Latin Vér tagjaival.

Luis bátyjának (Alex) esküvőjén találkozik a két főszereplő, ahol kiderül Luis nem tartja sokra a nőket, Nikki nem vágyik senkivel semmilyen kapcsolatba keveredni. Majd ugrik 2,5 évet az idő és mind a két fiatallal a Fairfield gimi utolsó évében találjuk magunkat.

Luis számára először az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy elérje, Nikki újra esélyt adjon egy déli oldalon élő srácnak, de aztán felbukkan az életében Chuy Soto is, a Latin Vér új vezetője. Chuy egy igen kínos titkot tár fel Luis előtt a Fuentes családról, így a fiú kételkedni kezd mindenben, amit valaha hallott, tanult. A Nikki iránt érzett szerelme elég lesz-e ahhoz, hogy távol maradjon attól a sötét és kegyetlen világtól, amelynek a peremén pengeélen táncol?

Nagyon tetszik Elkeles könyveinek felépítése, amiben mind a két oldalról megismerhetjük a történetet. Mivel nő vagyok, mindig is kíváncsi voltam mit gondolhatnak egyes helyzetekben a férfiak. Gondolom, ebben az esetben sem kapok mindenben reális képet, mégis jó, legalább egy könyv erejéig férfi helyébe képzelni magam.

Örültem, hogy ismét találkozhattam, ha csak jelképesen is, Luis testvéreivel, akikkel az előző két részben ismerkedhettem meg. A könyvben most mellékszereplők, mégis sokat számít jelenlétük. Ahogy a párjaikat csodálják, elolvadok!!

Egy kis negatívot is a történetről: hiányoltam azt a mellékszálat, ahol elmagyarázzák Nikki szülei miért akarják annyira távol tartani a lányukat a mexikóiaktól, amikor maguk is azok. Nikki rá is kérdez erre a könyvben, de magyarázatot nem kap. Lehet az írónő nem tartotta lényegesnek ezt a szálat, de engem érdekelt volna.

Mivel elfogytak a testvérek gondolhatjuk, hogy ez volt az utolsó rész, de azért a történet végén mutat egy kis esélyt az írónő, további könyvek megírására, kiadására. 

9/10

Találtam egy rajongói oldalt, amit biztosan nem fogok követni, mégis ideírom, mert nagyon megtetszett a kép.

http://tokeleteskemia.blogspot.hu/

Fehér Béla: Jelenetek egy vakondűző életéből

Ezzel a címmel és ezzel a borítóval egyértelmű volt, hogy kell nekem ez a könyv. :D Bár a Kossuthkifli is ott áll a polcomon, ezt muszáj volt előrevennem. Arról már olvastam, hogy nem igazán behatárolható, furcsa stílus övezi Fehér írásait, de nem tudtam, mire számítsak. Rövid prózákat olvashatunk, úgy ismerhetjük meg Ecsedi Gyulát, aki számomra egy fogalommá vált. :D

Hazatelepült disszidensként vakondűzéssel foglalkozik. Ötvenedik születésnapjához közeledve számot vet életével, úgy érzi révbe szeretne jutni. Visszatérve Párizsból, próbálkozik mindennel. Lesz pizzafutás, kukásautó vezető, francia-arab tolmács, árufeltöltő, favágó, taxisofőr. Amúgy végül is vakondűző lesz, aki lakóautójával járja a városokat, hogy jutányos áron kiirtsa a kártevőket. Egyébként pedig operarajongó, de mindez sem ér fel azzal, amit francia honban tapasztalt, ez már nem az a világ.

A rendszerváltás utáni időszakot öleli fel a történet, jó kis társadalomrajzot tárva elénk nagyrészt egy útkeresés kapcsán. Én nagyon szerettem ezt a furcsa stílust, amit Fehér Béla képvisel, kifejezetten szórakoztatott. A történetnek egyébként van valóságalapja is, és hála az égnek, hogy a nem tervezett írás mégis megszületett.

8/10

Kiera Cass: Az Elit (A Párválasztó 2.)

Amikor a Párválasztót olvastam ezekkel a szavakkal kezdtem:

"1. Ajjjjjjjj, már megint egy könyv, aminek a folytatásáig le fogom rágni a körmeimet, járni fog az agyam, mert kell! Azonnal!"

Igen-igen, most nagyon hasonlók az érzéseim: szeretném a harmadik részt! Valamikor mostanában, ha lehet. :)

Aztán ezt is írtam néhány hónapja:

"Nem tudok dönteni, mert mondhattam volna azt, hogy ismét egy könyv volt, ami miatt begubózódtam és olvastam, ami elrepített egy másik dimenzióba, abba, ahol ismét kamasz lány vagyok az akkori problémáimmal, reményeimmel."

Igen-igen, ez is igaz, tegnap fél 4-kor kezdtem, és miközben a család mindenféle dolgot nézett én olvastam a közelükben, mígnem annyit mondtam, a lefekvés közeledtével, hogy "jaj, már csak 50 oldal van, hagyjatok kicsit még!"

Ennyit a hasonlóságról, mert ezeken kívül, s azon, hogy America Singer még mindig a Párválasztó résztvevője, mást nem annyira találtam hasonlónak. Az első kötetben a 35 Nő-ből hirtelen csak hatan maradtak, America két hódolója közül megalakultak az olvasók Team Maxon és Team Aspen csoportjai, és magunk sem tudhattuk, hogy mit fog rejteni ez a középső könyv. 

Természetesen Az Elit-ben is voltak lázadások, ott volt Celecte, a bombanő, aki nem fél gátlástalanságokat elkövetni a többi öt lány ellen, de míg az első rész America megismerésére, a származásának megismerésére, a kasztrendszer felvázolására, a Párválasztó bemutatására lett szánva, itt inkább már részleteiben olvashattam a főszereplő lányról: a gondolatairól, hogy mit miért tesz. Valahogy nekem több minden ismertté vált, jobban az események mögé láttam, a hölgyek számára adott feladatok is tetszettek, bár sokkal jobban érdekeltek volna, szívesen olvastam volna kidolgozottabban ezekről a dolgokról. A könyv egésze a királyi lakhelyen játszódott, mégsem tudom még mindig, hogy is néz ki az épület. 

Az Elitben sok mindenre fény derül. America is keresi önmagát, befolyásolható fiatal fruska, akit a szíve éppen ahhoz a fiúhoz húzza, aki kedvesebb, aki jobb dolgokat csinál, aki jobban megérti őt. Viaskodik folyamatosan, ami az olvasó oldaláról nézve teljese dühítő tud lenni, többször kiáltottam én is fel, hogy "Te lány! Billenjen már valamelyik serpenyő felé az a fránya mérleg! Döntsd el, hogy képesnek érzed-e magad vagy nem a majdani királyné szerepére?"

Aztán persze megértettem, hiszen csak önmaga volt minden percben. Senkivel nem lehetett egy jó beszélgetni, nincs ott a helyszínen egy bizalmas barát, s a titkokat amúgy sem lehet felfedni. Egy tapasztalatoktól mentes fiatal hölgytől mit várhatunk? Hezitálás, bizonytalanságot aztán hirtelen döntést és keménységet.

Ez, a második kötet az utolsó hat lány együttélése, hogy meghódítsák a herceget, vagy éppen azért, hogy a a palotában tudjanak maradni különféle indokok miatt. 

Izgalom, lázadók, szerelem, fizikai erőnlét, brutalitás, küzdelmek, lelki viaskodások, karkötők, titkok, ledöbbenés, elköszönés...

Alig várom a harmadik kötetet, mert úgy érzem, hogy most jön majd az igazi harc, és az sem biztos, hogy a fiatalemberekkel is úgy marad minden, ahogy..... de ezt nem árulhatom el.

Fiatal, fiatalos, romantikus lányoknak, nőknek ajánlom mindkét kötetet, és garantálom, hogy az olvasók közül sokak fogják várni a befejező kötetet, de aki a komoly szépirodalomra vágyik, vagy kiforrott elmélkedeni valóra az csalódni fog. Ez a könyv egy kellemes kikapcsolódás azoknak, akik szeretik a fiatal -hezitáló, szenvedő, romantikus- lányokról szóló történeteket, akik drukkolnak a happy end-ért!

8,5/10

Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

Hogy miről is szól ez a könyv? 

A 16 éves Emma, vagy a másik nevén Emily a nagynénjééknél nevelkedik, mondhatni ők a gyámjai, de ennek a lakhatásnak feltételei vannak Carol a nagynéni részéről. A feltételek mindazon dolgok, amik Emma feladatai: takarítás, állandó házimunka, meghatározott időrend szerinti élet, kevés étel elfogyasztása; illetve azok a feltételek amiket Carol kitalál minden áldott nap, s amelyeknek következtében lehetősége nyílik, hogy bántalmazza az unokahúgit. Tulajdonképpen kiéli rajta a pszichés betegségét (ami nincsen kimondva a könyvben), ami ellen a férj George sem tesz semmit, inkább nem látja meg azokat a dolgokat, amik nem a szemei előtt történnek, hanem mindig és mindenkor kettesben a két nő között. Rejtve ugyan megjelenik, hogy George tud felesége tetteiről mégis hősszerelmes mivolta miatt, vagy éppen két kisgyermekük miatt szemet huny az esetek felett és feleségét támogatja Emmával szemben.

Emma, egy nyomós indok miatt, tűri a megaláztatásokat, hazudik a "balesetekről", s csak egy cél lebeg a szeme előtt: a jövő év az utolsó a gimiben, s utána eltűnhet Weslyn-ből a házból, s ehhez csak a szürkeségbe kell vonulnia, ehhez csak a kitűnő tanulmányi eredmény megtartása a cél, ehhez csak meg kell maradnia a kiváló sportteljesítményének: az USA-ban ezek elegendőek egy kiváló ösztöndíj elnyeréséhez.

Emmát egyetlen barátnője, a dúsgazdag családból származó Sara támogatja, ő van mellette jóban s rosszban, mikor is megjelenik az iskolában egy jóképű srác, Evan, aki meglátja színeket a szürkeségbe menekülő lányban. 

Kapcsolatuk nem lehet mély és szerelmi, mert Carol nem állna jót magáért, beláthatatlan következményei lennének a tetteinek, így a fiatalok így állnak egymáshoz, de a szívnek nem lehet parancsolni.

Evan a tökéletes srácot testesíti meg, azt akiért a legtöbb lány szíve dobogni kezd, s aki soha nem a gonosz mostoha lányait választja, hanem inkább a sokszor szomorú, de boldogulni képes Hamupipőkét, aki bár menekül a bálból, mégis tudjuk a végét..

A trilógia első részét olvasva én is átmentem különböző fázisokon, amikor szörnyülködtem és már a gyámhivatal hívásán gondolkoztam; aztán jobban belegondoltam és megértettem Emma viselkedését; volt amikor potyogtak a könnyeim; s volt, amikor haragudtam a tanárokra, hogy miért nem vesznek észre fontos tényezőket? Haragudtam a két barátra, de aztán mégsem, mert nem biztos, hogy jól sült volna el a cselekedetük. Sokszor pedig csakgondolkodtam, hogy ilyen tényleg megtörténhet-e?- bár arra jöttem rá, hogy igen, hiszen annyi szörnyűség történik szerte a világban, a  családokban is, hogy miért ne lehetne ilyen is? Tulajdonképpen csak azon csodálkoztam, hogy az iskolai tanórákon kívüli foglalkozásokon részt vehet. Bár annyira tehetséges ez a lány, hogy ez szúrhatna szemet, de annyira az eszében és az ügyességében bízik, hogy tisztában van a menekülési stratégiájával.

A könyv elején, amikor még csak sejtettem a lényeget, folyamatosan A szomszéd lány járt a fejemben, és reméltem, hogy nem lesz ennyire brutális.

Evan olyan volt nekem kicsit mint Cortez, azaz egy álompasi, amilyen nincs is, amelyik figyelmes, amelyik szeret, amelyik megért, amelyikért rajongás van, amelyiknek nem tökéletes a családi háttere, amelyik központi figura (lehetne). Talán ezért is bírtam? :)

Ebben az első részben megismertük Emmát és a családját, ill. a két fontos személyt az életéből, de egy felfokozott esemény közben lett vége, s remélhetjük, hogy a másodikban lezárul végre a nem megérdemelt negatív korszaka.

9/10

Leila Meacham: Ördögszekerek

Ez a könyv inkább szép borítójú, mint jó tartalmú.
Ez a könyv érdekesebbnek ígérkezett, mint ahogy kivitelezve lett.

"Felejthetetlen karakterek, meglepő fordulatok - szívbe markoló történet szerelemről és árulásról, ok nélküli bűnhődésről és önként vállalt vezeklésről a nagysikerű Rózsák írójának tollából.
A bűnős, a szent és egy angyal."

A szerkesztést nem szerettem, néha vissza kellett lapoznom hogy akkor most mi is van pontosan? De lehet, hogy a fordító hibája. Vagy a magyar szerkesztőé.
Az utolsó problémám összefügg a másodikkal: túl sok komplikációt, történést és eseményt csavargatott az írónő, ami szerintem teljesen felesleges volt. Vagy krimit kellett volna írnia vagy pedig az alapsztorit kidolgoznia-normálisan. Ismét egy olyan történet, amire igaz: a kevesebb több lehetett volna!

A fülszöveg eleje már sokat sejtetett számomra, minden érdekel, amiben valamilyen szempontból hátrányos helyzetű gyerekek szerepelnek, s ha még barátok is lesznek felnőttkorukig vagy akár egész életükre az csodaszép eseményeket tartogathatnak számukra. Egy hármas vegyes felállásban, jelen esetben két fiú és egy lány, amely kapcsolatokban -általában- beleszerelmesedik legalább az egyik fiú a lányba, de általában mind a kettő, s a szép, hogy a fiúk őrületesen jó barátai egymásnak. Itt is megtörténtek ezek. S ha még az is elárulom, hogy bizonyos tekintetben mindhárman árváknak számítanak, akkor más mosolygok, s ha a nagynéni-nagymama természetesen barátnői egymásnak akkor már azt gondolom, hogy ilyen nem valószínű, hogy előfordul.

Nem is szaporítom tovább a szót, inkább röviden elmondom, hogy a fülszöveg valóságosakat ígért:

"Miután szülei halálos autóbalesetet szenvednek, az elárvult Cathy Bensont apai nagyanyja veszi magához. Kaliforniában a kivételezettek életét élő, tizenegy éves kislány úgy érzi, kulturális és intellektuális senki földjére került az álmos-poros texasi kisvárosban: Kersey lakosaiban mintha csak akkor lenne némi élet, amikor az iskola focicsapata kivonul a pályára.
Meglepő módon a két sztárjátékos, John Caldwell és Trey Don Hall veszi a szárnyai alá a lányt, és úgy tűnik, hármójuk barátságát az sem törheti meg, hogy az egyik fiú és Cathy évek múltán egy pár lesznek. Az érettségit követően azonban történik valami, ami miatt mindhármuknak le kell mondaniuk az álmaikról...."

Én -talán- kb. eddig olvastam el a hátsó borítót, vagy eddig sem, de ez elég is volt, sőt jobb is, hogy tovább nem, mert túl sokat elárulhat.

Olvastam, s végül az előzetes elvárásaimmal ellentétben az egész történet valamiféle rossz érzést keltett bennem a sok egyformaság miatt, a sok esemény miatt, a könyvben történő egy nevezetes esemény miatt, s Trey miatt, akit az első oldaltól nem bírtam. Egy (gusztustalan) gonosz féregnek tartottam őt (ja, ezt egy óvodásom mondta rám :( ), és nem feltétlen vezettem vissza a gyerekkorára, hiszen állítólag mindig ilyen volt. John, aki bajtársának, sporttársának, testvérének tekintette barátját, aki az élő lelkiismerete próbált lenni, úgy fogadta el őt, amilyen volt. Vajon mire vagyunk képesek azért a célért, amit kitűztünk magunk elé? Ami elkápráztat, elvakít? De könyörgöm: amit elfogadunk 4 évesen vagy akár 11 évesen, azt nem kell elfogadni 17 évesen is! Ha nem értünk egyet vele, akkor a magunk lábára állunk és döntünk! De John-nak egész életében fontosabb volt Cathy és Trey, fontosabb, mint saját maga! Pedig teret kellett volna engedni a "nemszeretem-dolgoknak" is. Mennyire erős a barátság, ha néhány héttel a közös miami-i egyetemista lét megkezdése előtt váratlanul szétválnak útjaik? örökre-végérvényesen? - vagy erősebbek lesznek, mint akkor gondoljuk?

Elgondolkodtam, hogy nem érthetem én ezt barátságot: ők együtt az említett hátrányaikkal egyfajta családot alapítottak: ez volt a kulcs? Ez volt a vérszerződés? Ez volt a trió holtomiglanja? Hogyan lehet, hogy három barát jellemében egyformán titkolózók, egyik sem törik meg, mindhárman magukban tartják a fontos gondolataikat, más helyett akarnak bűnhődni, nem szeretnek tiszta vizet önteni a pohárba? Az egész könyv egy nagy titkolózásnak indult, amiben csak az olvasók tudják az igazságot, de ez engem zavart. Feszített az ideg! Ha szeretünk valakit, akkor jót akarunk neki, s bár ez a jót-akarás megjelent az írásban, de mindenki egész sajátságosan értelmezte ezt: inkább magában tartotta az információkat, magában szenvedett, s közben egyikük munkával, másikuk a sztársággal, harmadikuk pedig a reverendával dolgozta fel a nehézségeket.

Nem tetszettek a tudatlanságok, hogy valaki 17 évesen nincsen tisztában a nemiséggel, azaz azzal a dologgal, ami olvasható, hogy több évtizedig hordozza a múlt borzasztó történéseit.
A mondat, amelyben Deke a nyomozó felháborodik, hogy a kb. 40 éve felesége beront a fürdőszobába, mert erre még nem volt példa az életük során megnevettetett, elcsodálkoztatott.
Az utolsó 100 oldalon már kínosan mosolyogtam a a Trey autója mellett történtek miatt. Sőt nálam az több volt, mint kínos, annyira nem tetszett.
Ezek és ehhez hasonló részecskék miatt nem tudtam maradéktalanul értékelni Cathy küzdelmeit, lemondásait, konokságát; s nem hatottak meg John világot megjárt emlékei, szenvedései.

Titkok, hazugságok, szenvedések-ezek jellemzik a könyvet, néhol elnyújtva, néhol pedig hiányosan és hibásan fogalmazva, s sajnos én is szenvedtem sokszor úgy, hogy bár nagyon lekötött a Kersey-i történet, de a vörös szegfűk látványa örömmel töltött el, hogy lassan bezárult a könyv, lezárult a szemem.

(Deke nyomozó John-nal kapcsolatos gondolatai tetszettek, de ha elárulnám, hogy mik ezek, akkor spoilereznék... azt pedig nem.)

5,5/10

Hidasi Judit: Rozéfröccs

2012 októberében kölcsönkaptam Hidasi Judit – Április út könyvét, letehetetlennek minősítettem, élveztem első szótól az utolsóig. Amikor megjelent a Kilenc, nem kellett szaladnom a könyvesboltba, mert egy ki szerencsével megnyertem. Az eleje jól indult, de sajnos hírtelen lett vége, úgy, hogy minden simán megoldódott pár lap alatt. Mikor hallottam, hogy jön új könyve, rögtön megkerestem a kapcsolatokat, mert szerettem volna, nagyon.

Elolvastam a fülszöveget: „A helyszín a jelen kor Budapestje, a regény főszereplője pedig öt hétköznapi nő, akik élete szervesen a médiához, a színház és a film világához kapcsolódik: van köztük egyedülálló, aki hajlamos a karrierjét helyezni mindenek elé; naiv, de annál érzékenyebb nő, aki igyekszik, de valahogy sehogy sem találja a helyét a férfiak világában; rákkal küzdő, de annál erősebb és józanabb nő, és a főszereplő, aki előtt nemcsak a karrier áll, hanem az élet nagy kérdéseinek megválaszolása is. 
Férfival, útkereséssel, csalódásokkal és sikerekkel, barátokkal és néhány üveg rozéval együtt. Mindez pedig olyan nyelvezettel, humorral, nyers őszinteséggel és ritmussal, amely egyszerűen letehetetlenné teszi a Rozéfröccsöt.”

Először fel sem tűnt a baki, kiemelem, az első mondatban található: „…a regény főszereplője pedig öt hétköznapi….”, majd az utolsó mondatban „…és a főszereplő…”, na most akkor mennyi főszereplő is van!? Olvasás közben nagyon vártam, hogy Frida mellett megismerjem, az egyébként nagyon helyes beceneveket kapott, másik négy nőt. Majd jött a felismerés, ők nem lesznek annyira bemutatva, hiszen ők nem igazi főszereplők.

Frida, a tényleges főszereplő, azért kapta ezt a nevet, mert az édesanyja nagy szerelme a festészetnek, na de akkor a bátyja, aki a könyv fele után csatlakozott a történetbe, miért kapta a Balázs nevet!? Találtam Balázs névvel festőket, de úgy gondolom, egyik se olyan híres, mint Frida.

De azt hiszem sikerült elkanyarodni a könyvtől. Fridát úgy ismerhetjük meg, hogy éppen iskolapadba ül vissza, napi megélhetését menő apukája szponzorálja, akivel nincs jó kapcsolata. Albérletben él gyerekkori barátnőjével. Majd a történet folyamán talál munkát, szerelme(ke)t, új lakást, új barátokat (fülszövegben említett négy nőt). Állandó dolgok az életében a cigaretta és az alkohol. Itt lép a képbe, hogy nagy ellenségek vagyunk, mármint az alkohol és én. Mindenki egyszer fiatal, ki kell használni mindent, de ha a sarki kocsmáros az az ember akivel minden napi találkozik, az már nekem túlzás. Tehát megvan az alap, nem szimpatikus a főszereplő. Erről persze nem tehet az író, ez teljesen egyéni. Nem írok konkrét dolgokat, nem tudok, az egész könyv olyan sablonos. Nehezen mondom ki ezeket a szavakat, mert az eddigi könyveit dicsértem és rossz kimondani.

Ami viszont nagyon tetszett az öt nő összetartása, az éjszaka közepén is képesek segíteni egymásnak. Kedvenc szereplőm a rákkal küzdő nő, az ő történetét sokkal szívesebben olvastam volna.

Ennek ellenére várom a következő könyvét, szeretném ha csavarosabbat írna.

6/10