2008. július 3., csütörtök

Raana Raas (Görgey Etelka): Kiszakadtak (Csodaidők 2. rész)

A jó fészkes fene! Most újra átélhettem mi is az, amit nem szeretek a könyvsorozatokban: a várakozás, főleg ha olyan izgalmasan fejeződik be egy történet, mint a Kiszakadtak.
A türelem nem igazán tartozik az erényeim közé (edzem magam, hogy ne legyen így) de ilyenkor különösen tehetetlennek érzem magam.

Édes kín ez, mert ugyan továbbra is úgy gondolom, hogy a legjobb azoknak, akik akkor fedeznek fel egy jó könyvsorozatot, amikor már minden rész elérhető és az első rész elolvasása után folyamatosan tudják beszerezni a többit és nincs más dolguk, mint olvasni, olvasni… ugyanakkor csodálatos dolog megszeretni bizonyos karaktereket, végigizgulni a kalandjaikat, majd elméleteket gyártani arra, milyen is lesz majd a folytatás, esetleg más rajongókkal megosztani ezeket a várakozás idejében.

Judy, Giin és Yaan életét 6 évvel a családot ért tragédiát követően kísérhetjük újra figyelemmel. Ezúttal felgyorsultak az események, a háború már nagyon közelinek látszik, de Giinre továbbra is csak kevesen hallgatnak. Ahhoz, hogy minél többen felkészüljenek, és megtegyék a szükséges óvintézkedéseket, egyre nagyobb és nagyobb közönség elé kell kiállnia, egyre nyíltabban kell tetteivel is kimutatnia elhatározását, ami persze a Kavennek nem nyeri el tetszését, sem néhány családtagnak. Politikai életében legalább kiszámíthatóságot talál, nem úgy, mint tulajdon lányában, aki az utóbbi időben mintha teljesen másképpen viselkedne, megingatva ezzel Giin önmagába vetett hitét, mint szülő.

Judy bátran bíztatja édesapját, hogy tetszése szerint válasszon számára vőlegényt, eközben új érzéseket fedez fel önmagában, amelyeket egyik pillanatban tökéletesen logikusnak talál a következőben azonban értetlenül néz magára, mert bár gyermekként egyáltalán nem volt átlagos, tinédzserként hozza a papírformát.

Yaan ígéretes tehetségként hagyja háta mögött a katonai akadémiát. Egy roppant fontos és kényes küldetést bíznak rá, melyet örömmel elfogad, nem is sejtve, hogy a rábízott feladat hatására gondolkodása örökre megváltozik, és ami eddig nem fájt, hosszú ideig kínozni fogja ezután.

Ebben a könyvben elérkezett a lelki és testi harcok ideje. Egy pillanatra sem pihenhetünk mi olvasók sem: izgulunk, aggódunk, megkönnyebbülünk, megint aggódunk, újra megkönnyebbülünk, meghatódunk, elborzadunk, fellélegzünk, majd megdöbbenünk. Körülbelül ez a sorrend.

Gatyát felkötni! Zsepit bekészíteni! Majd türelmesen várakozni!

Ennyit tudok tanácsolni.




Ui: Animus kiadónak küldött érdeklődésemre az volt a válasz, hogy ha az eladások is úgy alakulnak, akkor örülnének egy karácsonyi megjelenésnek. (Harmadik rész). Szóval hajrá!

Borostyán, 2008. július 3.

8 megjegyzés:

pici dzé írta...

Szívem sötét mélyéből gyűlölöm a sorozatokat. Ezek nem akarnak semmit elmondani nekem. Öncélúak. Drágák. Fujj.

szeee írta...

Szíved sötét mélyéből? Hehe...Épp most kezdtem el olvasni...

szeee írta...

Mármint a Soseholt...;-)

Borostyán írta...

szeee: mármint picidzé szívének sötét mélyét? :D :D

picidzé: én szeretem a sorozatokat, ebből látszik, hogy egy bizonyos mértékig mazohista vagyok. :D De sokkal jobban szeretem őket akkor olvasni, amikor már megjelent mind.

szeee írta...

A Sosehol könyvben olvastam épp az előbb, hogy "szívem sötét mélyéből..." :-)

Borostyán írta...

áháááá! Jól van látom már a következő beszerzendő Neil Gaiman könyv a Sosehol lesz! :D

Egy csomó blogon találkoztam vele mostanában és majdnem mindenki dicsérte.

ST írta...

A második rész is nagyon jó, én olvastam mindkettőt, és én is várom a harmadik részt.

ST írta...

A második rész is nagyon jó, én olvastam mindkettőt, és én is várom a harmadik részt.