Joanne Harris: Csokoládé

Sajnos elég hosszú idő alatt tudtam csak elolvasni ezt a könyvet, így kicsit nehezen áll össze a fejemben és nehéz megítélnem. Mindenesetre azon gondolkodom, hogy 9 vagy 9,5/10-et adjak-e neki...:-)))

Meglepődtem Joanne Harris írói tehetségén, mert most olvastam tőle először és a médiából, hirdetésekből stb. nekem úgy jött le korábban, mintha egy 852. romantikus ill. gasztroregényszerűségeket író írnónőcske lenne. Nima írt a blogjában olyan klasszakat róla, hogy végül hozzá mertem nyúlni a könyvéhez és nem csalódtam egyáltalán. Harris valóban rendkívüli képességgel rendelkezik az írás terén, hihetetlenül érzékletesen képes papírra vetni hangulatokat, érzelmeket, ízeket, illatokat. Emellett pedig az a fajta nő, amilyen én mindig is szerettem volna lenni, de sajnos nem ilyen fából faragtak - aki teljes lélekkel bele tud merülni az élet olyan apróságainak örömeibe, mint a főzés, sütés, díszítés, alkotás, lakberendezés stb.

Hogy a történetről is szó essen: Egy aprócska francia faluba, amely alapvetően egy vallásos, zárt közösség, belecsöppen a cseppet sem odaillő, állandóan úton lévő Vianne férj nélkül, egyedül egy kislánnyal. Ráadásul csokoládéboltot nyit a templommal szemben, ami a falu legtekintélyesebb személyének, Reynaud atyának a szemét meglehetősen szúrja. Egyrészt mert Vianne minden, csak nem vallásos, másrészt a pap "nyáját" olyan világi "bűnök" felé csábítja, mint a csokoládé... És mindezt a böjtidőszak kellős közepén... De Vianne nem csak a testnek enged csábítást finom pralinéival és süteményeivel, hanem az emberek fejét is olyan szabados gondolatokkal tömi - az atya szerint - amelyek tisztességes hívő ember fejében nem fordulhatnának meg.
Ellenséggé válik tehát Vianne Rocher az atya szemében, aki felborítja a kis közösség addigi életét. Elsősorban kettejük erkölcsi harcát követhetjük nyomon a történetben. Mellette persze megismerkedhetünk a falu néhány nagyszerű és kevésbé nagyszerű, ám Harris által nagyon jól ábrázolt lakójával is.

A történet tehát maga nem nagy durranás, egyszerű, kellemes olvasmánynak is titulálhatná az ember. Azonban úgy van megírva, hogy egy egész életfilozófia rejlik mögötte, ami nekem nagyon tetszett. Feltételezem, hogy ez Joanne Harris saját hitvallása, értékrendje, amit Vianne Rocher-ban testesít meg. Nem mond nagy dolgokat, mégis nekem a mostani élethelyzetemben sokat adott a könyv, megerősített bizonyos dolgokban.

Rettentően ravasz módon, kifinomultan úgy bírálja Harris a regényben az egyházat, hogy tulajdonképpen nem is bírálja. Ugyanis a vallást, egyházat bíráló, ezek hibáit meglibbentő minden egyes mondat nem más, mint az atya szájából hangzik el. Vianne-nak egyetlen egy negatív mondata nem hangzik el a könyvben erről. Nagggyon ravasz...:-)

A csokoládé maga pedig Vianne életszeméletének metaforája számomra. Az élet élvezetéé és azé, hogy képesek legyünk örömünket lelni, meglátni a szépséget az apró dolgokban is, hiszen ezek részei mindennapjainknak, mégis nagy örömforrást jelenhetnek, feltéve, hogy észrevesszük őket...

Harris a regényben azt mutatja meg, hogy senki sem "bűn" nélküli, mindenkit, még a "legszentebbeket": az egyház embereit is megtalálja és el is kapja a kísértés, a csábítás. De addig, amíg ezekkel a "bűnökkel" nem ártunk senkinek és élvezetet nyújtanak számunkra, kár olyan mondvacsinált dolgokat utukba görgetni, mint pl. a vallási vagy társadalmi elvárások, le nem írt szabályok. Hiszen az életben az a cél, hogy boldogok legyünk. Nem szükségesek ehhez az olyan dolgok, mint férj, állandó otthon, misérejárás és gyónás - amik nélkül egy nőt az adott közösségben eddig nem tekintettek tisztességesnek. De Vianne megmutatta nekik a tutit...:-)

Nagyon tetszett a választékos stílus, ahogy Harris a szavakat egymás mellé rakja és ezzel olyan hangulatot, ízeket, illatokat teremt, hogy szinte valóságosnak érezzük a leírtakat. A nőiesen fifikás megoldás pedig, ahogyan "egyetlen szót sem szólva" egy egész életszemléletet, magatartásformát utasít el egy másik javára - majdnem zseniális...