John Irving:Árvák hercege

Számomra ilyen a tökéletes könyv!!! Aprólékos, finoman kidolgozott, érzékeny, emberi még a cím és a borító is tökéletesre sikerült.

"legyen itten egy istenverte orvos doktor meg egy istenverte iskola meg egy istenverte rendőr meg egy istenverte ügyvéd itten ST.Clouds'ban ahonan megszögtek az istenverte férfiak (akikből amúgy sem volt elég) és a tehetetlen asszonyok meg árvák magukra marattak!"

Lehet ilyen invitálásra nemet mondani?? Ugye,hogy nem. Így került hát Wilbur Larch doktor a Maine állambeli St.Cloud's-ba, ide csak olyan asszonyok jönnek akik vagy árvát vagy angyalt kérnek szegény doktortól.Edina és Angéla nővér segítségével kormányozza kicsiny világot,amiről szabadidejében naplóját is írja amit mindig így kezd.."itt a fellegek között..." és itt a fellegek között Homer Wells egy biztos pont mindenki életében.Akárhányszor Szent Larch szülőket talál neki valamilyen úton-módon szegény árva mindig visszakerül az első családjához. Egy tragikus választás kimenetele után Larch doktor úgy dönt többet nem adja ki Homert senkinek.

A több mint ötszáz oldal egy percig sem engedett el,nagyon sajnáltam, hogy a végére értem,ültem megdöbbenve kezemben a könyvel és sírtam.Sírtam,hogy vége lett,sírtam mert mindent megtudtam ami a történet közben hajtott,sírtam mert Homertól többet vártam, sírtam mert ma is születnek árvák, sírtam mert egy igazi Larch doktort sem ismerek.

A könyv eleje tele van nevetéssel,humorral ahogy aztán halad a történet úgy komolyodik meg Homer is,az olvasó is.Homer először Larch doktor által tekint be a felnőttek az orvosok életébe,igazi nőgyógyászt farag belőle pót apja. Aztán Homer saját életet akar, így elkerül az árvaházból. A Tengernéző almáskertben pedig minden mást megtanul Homer...

A szereplők, nevek, történetek, sztorik, életek mind-mind a szívemhez nőttek. Larch doktor fiatalon, Homer egyetlen árvaházi barátja Farby,Cuncy,Wally és még sokan mások, akik nélkül kevesebb lenne ez a történet.

Irving sok szereplőjét és történetét nagyapja élete ihlette.

Annyi minden történik a könyvben, hogy képtelenség mindent kiragadni elmesélni.

Inkább itt még egy pici rész a könyvből:

"Ahogy a férj meghozta a jeget, rálépett a macskára, amely erre akkorát vinnyogott, hogy Wilbur Larch már azt hitte, hogy megszületett a gyerek.....a férj nem volt hajlandó megmosni a babát. A nagymama fölajánlotta segítségét,de Larch úgy vélte,hogy a bolond és izgatott vénasszony balesetet okozhat. Miután jelezte (már amennyire Litván nyelvtudás híján sikerült neki), hogy a babát kéz meleg vízben, szappannal meg kell fürdetni-nem megfőzni a tűzhelyen, nem fejjel lefelé lógatni a hideg vízcsap alá-,figyelmét a fennragadt méhlepényre fordította..... Kérve kérte a férjet, hogy törjön egy kis jeget, minthogy a tagbaszakadt ember egy egész jégtömböt hozott.....ebben a pillanatban a nagymama kezéből kicsúszott az újszülött,és a hideg vizes mosogatóba esett a szennyes edények közé, a férj pedig ugyanebben a szent minutumban megint megtaposta a macskát."

Holly Webb: Cica az erdőben

Folytatódtak Pamacs, a cica kalandjai!
Amint emlékezhetünk rá, Ella és Pamacs egymásra találása nem volt egyszerű, de végül a kislány szülei beadták derekukat, és befogadták a pici, néhány hetes cirmos cicát. (Holly Webb: Cica a hóban)
A kislány boldogan élt a szőrös állatkával, imádta, kényeztette őt, de a rossz emlékek miatt szigorúan a lakásban tartotta kis kedvencét. Igen ám! De Pamacs is csak egy macska, és a kertes ház falain kívülre vágyódott, amit természetesen Ella szülei is támogattak. Cicaajtó került a hátsó ajtóra, így a kiscica felfedezőútra indulhatott.
Nem is lett volna baj, ha nincs tél, és nem kezd el szakadni a hó annyira, hogy Pamacs nem találja a hazavezető utat, és ezért el nem téved.
Itt nem is mesélném tovább az izgalmakat, de ugye nem árulok el nagy titkot, ha csak annyit mondok, hogy "minden jó, ha a vége jó"?!

Azt is elárulom, hogy a cica továbbra is aranyos, de most kimondtam magamban, hogy 9 éves kor felett (vagy 8-érdeklődési körtől függően) nem ajánlanám a kislányoknak.
Holly Webb aranyosan ír, de meg lehet unni, ha egymás után merülünk bele a történetekbe.

A másik problémám az, de ez nem is ide tartozik igazán, hogy jó lenne fiúkról is ilyen kis egyszerű állat-történeteket találni olvasás gyakorlás céljából.

Mark Logue, Peter Conrad: A király beszéde

Mark Logue nagyapja, Lionel Logue naplójegyzetei és archív dokumentumai alapján szedte össze a könyv alapjául szolgáló részleteket.

Igazából Logue életrajzi adatain keresztül ismerhetjük meg VI. György életét, kihegyezve a történetet a beszédproblémájára.

Nem megszokott módon kapunk betekintést a nagyon zárt angol királyi életbe. Érdekes volt ebből az aspektusból is figyelni a történetet, bár nem erről szólt.

Mivel VIII. Edward fordulatos szerelmi élete miatt lemond a trónról, Bertie (később VI. György) bármennyire is akarja, nem tudja elkerülni a trónra kerülést. Leginkább beszédhibája miatt ágál a trón ellen. Meg nem is az a szereplőfajta ember.

Gyerekkoráig nyúlik vissza ez a nem kis kellemetlenség. Megnehezíti a mindennapjait, a társkeresés sem történik egyszerűen az életében. Nyilvánvalóan tele van komplexusokkal és ez a nyilvánosság előtt nem könnyíti meg a dolgát, sőt. Az orvosok egyértelműen lelki eredetűnek vélik beszédhibáját. Lionel Logue az, aki először mondja azt, hogy csupán "csak" beszédtechnikai javításokra van szükség. Sok gyakorlással, kitartással segíteni tud neki. Logue visszaemlékezésében kitér arra, hogy soha szorgalmasabb páciense nem volt.

Nem mindennapi kapcsolat alakul ki a két férfi között. Ez talán annak is köszönhető, hogy Logue rögtön az első találkozás előtt leszögezi, hogy csak és kizárólag a rendelőjében találkozhatnak, hogy amennyire csak lehet, az emberi egyenrangúság megmaradjon. Természetesen a tisztelet - főként, miután Bertie király lesz - mindenképpen kialakul, megtiszteltetésnek érzi, hogy némiképp részese a királyi udvarnak. Az ausztrál Loguenak a király szolgálata meghatározza egész életét, munkásságára is befolyással van, hiszen az elismerés nem kerüli el.

Lionel Logue és VI. György nem mindennapi kapcsolatának izgalmas története ez. Számomra nagyon megrendítő volt a bizalom, később barátság kialakulása köztük.

És most irány a mozi, mert nagyon jókat hallottam a filmről!

Joanne Harris: Ötnegyed narancs

Az Ötnegyed narancs c. J.Harris könyv a világháborús időszakban vezet el bennünket egy francia kis faluba. A történet Mirabelle Dartignen és családjának történetét meséli el két szálon. Mirabelle három gyermekének kisebbik lánya, Boise a mesélő.
Boise 9-10 éves korában egy olyan szörnyű dolog történt, aminek hatására az egész család (anya és 3 gyermeke) menekülőre fogta. A nő kb. 65 évesen vette a bátorságot, hogy hazaköltözzön. Bár, kilétét titkosra akarta venni a szégyen és a története miatt, szép lassan mégis kibontakozik számunkra a történet, miközben Édesanyja naplójából (amit ez a lánya örökölt) csöpögteti az információkat és belemenekül a régmúlt történetébe.
Így a történet két szálon fut, megismerjük a szereplőket, a történetet, és állást foglalhatunk, hogy tetszik-e a történet, vagy, hogy tetszik-e a gyerekek és Mirabelle jelleme?
Megismerhetjük az idős Boise-t, aki kis vendéglőt nyit, éli magányos életét, szembekerül rokonaival, akik ellenségei lesznek.

Milyen volt a gyermek Boise?
Szerintem elegendő lenne annyit mondanom, hogy Harris szerint Boise "a világ legidősebb kilencévese." Én még nem láttam ekkora szemétséggel (már bocs') és fifikával rendelkező 9 évest, bár ez már félve ejtem ki a számon, mert mindig bebizonyítják nekem, hogy mégis vannak ilyen gyerekek.
Folytatnám azzal, hogy tkp. mire várok és számítok, ha a gyerekek anyja többször leírja ezt naplójába: "A gyerekeimet is eladnám egy nyugodt éjszakáért." vagy mire számítok, ha ezekkel a mondatokkal találkozom (A gyerekeiről és Boise(=Framboise)-ról a legkedvesebb gyerekéről írta) :

"Ma úgy nézett rá, mintha ott sem volnék. Úgy vágytam rá, hogy megöleljem, de annyit nőtt, és félek a pillantásától. Csak R.C.-ban maradt egy kis lágyság, de Fra.-t már nem érzem többé a gyerekemnek. Tévedtem, amikor azt képzeltem, hogy a gyerekek olyanok, mint a fák. H visszanyesi őket az ember, édesebb gyümölcsöt hoznak. Nem igaz. Nem igaz. Amikor Y. meghalt, tettem róla, hogy túl gyorsa nőjenek fel. Nem akartam, hogy gyerekek maradjanak. Most nála is keményebbek. Mint az állatok. Az én hibám. Én tetem őket ilyenné."

Haragszom, ha kihasználják a gyerekeket. Haragszom, ha -a lehetőségekhez képest- nem nevelik megfelelően őket. Mégis mire számította. Boise egy Vadóc kislány, akinek nagy küldetése, hogy az Öreglány, vén csukát kifogja a folyóból, hogy az egy kívánságát teljesítse (igen, igen, itt is megcsillan, hogy egy kislányról van szó). Nem adja fel... folyamatosan csapdákat állít fel. Először még szórakozásból, aztán már a szerelmi kiteljesedése miatt Tomas Leibniz-cel, aki egy német katona.... Innen ne is folytatnám, hisz az a történet elmesélése lenne.
Tragédia lebeg végig, nincs is rejtve, hogy valami történt, történni fog. Problémák a múltban, problémák a jelenben. De vajon mik? ..és mi köze a történetnek a narancshoz? (ez is kiderül)

Összegzés:
Joanne Harris-i stílus, Harrisi -gyönyörű- mondatok, jellemek, szereplők.
Mégsem vagyok elájulva tőle. Boise idegesített végig. Nem szerettem gyerekként, nem szerettem felnőttként. Nem szerettem tetteit, nem tudok megbocsátani neki. (Milyen érdekes: eltelt 30 perc, a befejezés óta, és már megbocsátottam neki :D, hiszen csak egy kallódó gyerek…)
Azt pedig ismét nem tudom elhinni 100%-osan, amiket ez a 9-10 éves gyermek Boise átélt, megélt, cselekedett. Számomra hihetetlen a történet nagy része. Mindezek miatt nem tudtam magam átadni a történetnek, s bár tudom, hogy sokak kedvence ez a könyv, én nem tökéletesen élveztem.
Persze, persze, kíváncsi voltam, pergettem a lapokat, mégis a tény az, hogy úgy elteltek napok, hogy ki sem nyitottam a könyvet, vagy alig olvastam belőle valamit. Ez csak jelent valamit….
Tkp. szomorú vagyok, mert többet vártam.

Bree Despain: The Dark Divine - Fekete bárány

Ezt a könyvet még 1,5 éve olvastam, az alább bemásolt szöveg pedig az értékelés amit a kiadónak írtam. (Néhány kiegészítés van benne csupán)

Nevünkben a sorsunk tartja a régi közmondás, ennek pedig Grace Divine a megmondhatója. Apja a helyi lelkész, bátyja a suli leghíresebb és legsegítőkészebb fiúja, így a figyelő szemek őt is állandóan lesik. Alapjában nincs is ezzel semmi baj, hisz Grace alapjában is segítőkész és jószívű lány. Türelmét azonban igencsak próbára teszi az új srác, akiről kiderül, hogy nem is annyira új. Graceben rengeteg vád, kérdés és vágy ébred egyszerre. Daniel volt a múltja, és csak rajta múlik, hogy a jelenje lesz-e. 3 éve egy szó nélkül ment el a fiú, miután a lány bátyja Jude talpig véresen és félholtan került elő. Azóta sem árulta el neki senki mi történt azon a véres éjszakán. Jude félti a húgát, Danielt látni sem akarja és megígérteti Grace-szel hogy nem keresi majd a fiú társaságát. De az ígéretek azért vannak hogy megszegjék őket, még ha mindezt jó szándékkal vezérelve teszik is. Daniel sötét és félelmetes titkokat rejt, amit Jude bár tudja mi az, mégsem hajlandó továbbra sem elárulni Gracenek. Daniel érkezése után mind az apja mind a bátyja furán kezd viselkedni, a belváros sötét részén pedig újrakezdődnek a régi sorozatgyilkosságok. Állítólag egy állat támadja meg az embereket… de hogy lehet az hogy nyugton volt Daniel visszatéréséig?

  

Habár Bree Despain elsőkönyves író mégis élveztem az egész könyv stílusát, sőt voltak benne olyan részek, amikre nem is gondoltam bele tudatosan az élet mindennapjai során pedig tényleg annyira hozzánk tartoznak.

Arról már ne is beszéljünk, hogy milyen klasszul titkolózik és váratja az embert, mert a rengeteg lehetséges mitológiai lény közül sokáig azt sem tudtam melyikről lehet szó a könyvben. Aztán pedig miután kiderült fennmaradt a kérdés: tényleg a fiú követi-e el a kérdéses bűncselekményeket vagy pedig van más is a városban? És ha igen akkor vajon ki lehet az? Merthogy nekem több tippem is volt. (Egyetlen egyszer szólja el magát valaki a könyvben, azt azért sajnáltam, mert ezáltal korán rájöttem ki lehet a kakukktojás, de azért így sem volt annyira egyértelmű.)

A vége kissé klisés, de megbocsátható, mert a logikája egész jó. De várhatjuk majd a folytatást, mert hogy így nem lehet vége a sztorinak az biztos. (Ősszel jelenik meg magyarul. eredeti címe: The Lost Saint).

Daniel és Grace közötti szerelmi szál kissé gyenge számomra. A barátságuk a múltból erősebben lett ábrázolva, mint a jelenlegi vágyódásuk egymás iránt (azt hiszem elsősorban több érzelmesebb párbeszédet vártam volna tőlük). Itt kicsit hiányérzetem volt, de ez is megbocsátható. Hadd jegyezzem meg továbbá azt is, hogy Grace az Alkonyatos Bellához képest jobban tapad a Földhöz a két lábával, mivel a természetes félelem megvan benne, ami a titok kiderülése után átjárja az átlagembert. Ebből a szempontból abszolút „hihetőbb” a lány viselkedése, bár voltak pillanatok, amikor még önmagának is ellentmondott.

Az, hogy minden fejezet előtt megtudjuk, hogy melyik napszakban és pontosan mikor történik az esemény furcsa, de egyáltalán nem zavaró, csak meg kell szokni. Ráadásul külön kis alcímeket is kapnak, ami sokszor elég találó.

A borító is megér egy hatalmas WOW-t! Tisztában vagyok vele, hogy már felhasználták másik könyvhöz is, (http://www.fnac.com.br/Imagens/Produtos/22/28325_1_5.jpg) de akkor is nagyon klassz. Abszolút figyelemfelkeltő és ebben a lilában ráadásul jobban tetszik. :)

És akkor íme a link ahol a kiadó által közzétett első 47 oldal olvasható:

http://konyvmolykepzo.chr.hu/wg3/files/download/10/darkdivine_hu.pdf

Paul Auster: The New York Trilogy

A "sznob" szó meghatározásánál olvastam magyarázatként a minap a következő mondatot: "A filmet senki sem értette, de a sznobok odavoltak tőle". Nos, ez alapján teljesen sznob vagyok, mert eléggé ködös, hogy mi a fene a konkrét értelme ennek a regénynek, nem tudom, csak érzem kicsit, de teljesen odavoltam tőle.

Olyan volt ez, mint egy Lynch film. Talán nincs is válasz a kérdésekre, amiket felvet, sőt, talán kérdés sincs :P
Azt írtam valahol a Molyon róla, hogy abszurdan groteszken bizarr. Mert az.

Három detektívtörténetet tartalmaz a könyv, egyik sem hétköznapi, de mindhárom New Yorkban játszódik. Az első igazából egy súlyos ügy, egy gyermekbántalmazás és annak következményei köré épül, valaki véletlenül belekeveredik magánnyomozóként ebbe a történetbe. A másodikban szintén magánnyomozás folyik, de nem tudni milyen ügyben, csak figyelni kell, de a végén már nem tudni, hogy ki is figyel kit és miért. A harmadik talán a legemberközelibb. Egy újságíró nyomoz eltűnt barátja után. Mindhárom sztoriról elmondható, hogy rémálommá válik a végére, ha már az elejükön nem lennének azok, ha nem is a hagyományos értelemben. Feszült, abszurd, nem evilági jelenetek jellemzik mindhárom történetet. Auster szerintem olyan kérdéseket feszeget, amikbe bele lehet bolondulni, ha nagyon beleássuk magunkat - ez érződik is a könyvön :P Például, hogy kik vagyunk? Hogyan definiáljuk magunkat? Mi tesz minket azzá, akinek hisszük magunkat? Milyen törékeny az identitásunk? Mi a valóság? Az, amit látunk és érzékelünk, vagy ami bennünk zajlik valamilyen módon?

Én általában azokat az írásokat szeretem, ahol a szavak változatosságával és szépségével fejezi ki az író a mondanivalóját. Nem nagyon találkoztam viszont még olyannal, mint amit Auster ebben a regényében nyújt, azaz ennyire cseles és ravasz módon összekapcsolni három történetet ezer alig látható, pókfonalnyi szállal, finom utalással, illetve egy-egy leheletnyi momentumot megváltoztatva fordítani ellenkezőjére a jelentést. Na, most már ezt majdnem én sem értem, úgyhogy be is fejezem.

Auster elképesztő. A legvégén egy bekezdésben majdnem pontosan leírta, amit erről a könyvről gondoltam. Ez azért eléggé ijesztő. Vagy csak egyszerűen zseniális.

Ja, angolul olvastam, ezért angol a szöveg, lefordítani nem fogom, so it is only for the competents.

"If I say nothing about what I found there, it is because I understood very little. All the words were familiar to me, and yet they seemed to have been put together strangely, as though their final purpose was to cancel each other out. I can think of no other way to express it. Each sentence erased the sentence before it, each paragraph made the next paragraph impossible. It is odd, then, that the feeling that survives from this notebook is one of great lucidity. It is as if Fanshawe knew his final work had to subvert every expectation I had for it. These were not the words of a man who regretted anything. He had answered the question by asking another question, and therefore everything remained open, unfinished, to be started again. I lost my way after the first word, and from then on I could only grope ahead, faltering in the darkness, blinded by the book that had been written for me."

10/10 - Very confusing.

És akkor nem maradhat ki Alicia Keys New York c. dala, mert imádom és mert nagyon illik ide:

W. Somerset Maugham: Színes fátyol

Nagyon szeretem, ahogyan Maugham ír, egy ideje az egyik kedvenc írómmá is avattam. Most sem csalódtam benne, sőt. Talán ez a regénye tetszett eddig a legjobban.

Igazából azt vettem észre, hogy az eddig tőle olvasott Színház, Karácsony Párizsban és ez is, ha belegondolunk, eléggé hasonló, bár az alapszituációk teljesen mások. Mindhárom regényben a főszereplő jellemfejlődését, épülését követhetjük nyomon, mindhárom egy egyszerű szituációból növi ki magát nem akármilyen lélektani mélységekig, mindháromban szerep jut a művészeteknek valamilyen szinten, még a Színes fátyolban is, aminek egyébként nem sok köze van hozzá.

A szövegük pedig... Csodálatosan letisztult, érthető, logikus, a cselekmény illetve a mondanivaló kicsúcsosodásánál pedig briliáns, irodalmi eszközökkel gazdagon tarkított.

Az egyik kedvenc szövegrészem a Színes fátyolban:

Az élénk, színes, változatos és idegenszerű jelenetek olyanok voltak, mint egy szőnyeg, amelyen titokzatos árnyalatokként tűntek föl Kitty képzeletének fantomjai. Egészen valószerűtlenek voltak. A párkányzatos falú Mej-tan-fu egy darab festett vászon volt, amelyet egy régi darabban a színpadra tettek, hogy várost ábrázoljon. Az apácák, Waddington és beléje szerelmes mandzsu nő fantasztikus álarcos szereplők voltak; a többi, a tekervényes utcákon járkáló nép és a halottak névtelen tömeg voltak. Természetesen mindennek, mindenkinek volt valamiféle jelentősége, de miféle? Mintha mindnyájan valami régi rituális táncot jártak volna, amelynek bonyolult fordulatait fontos lett volna tudni, de nem tudta senki, senki.

Számomra ez az irodalom maga.

A Színes fátyol azért is tetszett jobban, mint a másik kettő, mert a lélektani ábrázoláson felül a főszereplő Kitty és férje Edward gyönyörű helyeken utaznak, élnek. Bár a borzalom, a kolera sújtotta városka közepén vagyunk, Maugham mégis csodás szavakkal ábrázolja a kínai tájat, a kultúrát, a misztikus Keletet, ami nekem is a szívem csücske.

És a főszereplő Kitty... Ugyanolyan gyarló és emberi, mint bármelyikünk. Alapból egy ostoba liba, a konvenciók rabja, de nagyon tetszett, ahogy jelleme épülését ábrázolta Maugham és hogy kegyetlen őszinteséggel ruházta fel. Gondolkodtam rajta, hogy Kittynek ez az önmagához való kínos őszintesége vajon butaságából ered-e, de arra jutottam, hogy nem. Igaza volt Kittynek, amikor azt mondta magáról, hogy nem viselkedhetett másképpen lánykorában és házassága elején, hiszen ebben nőtt fel, ezt látta maga körül és a társadalomban mindenhol. Kellett neki egy kínos és súlyos élethelyzet, hogy valódi énje felszínre törjön.

És Edward, a férj. Ő volt a kedvenc karakterem a regényben, mert puszta tekintetével, hallgatásaival és Maugham ezeket körülíró szavaival nagyon-nagyon sok mindent kifejezett. Hát nem ez a zsenialitás?

10/10.

(A filmet láttam korábban, nagyon-nagyon tetszett, annak ellenére, hogy jól elhálivúdiasították a végét.... Naomi Watts és Edward Norton színészi játékai bravúrosak. Kicsit más vetülete van filmen az egész történetnek, sokaknak jobban tetszik a film, de számomra Maugham szövege pótolhatatlan.)

Drew Lerman: Bűvös város

Random emeltem le a polcról, amikor fel akartam fedezni a nem feketébe kötött ifjúsági irodalmat. Persze, így sem sikerült elszakadnom a kedvenc kiadómtól.

Azonnal megfogott. Charlie az, aki megmondja hogyan kéne élnem. Vagy valami ehhez hasonló mondatba ütköztem és azt hittem, a főszereplő, Henry skizo és Charlie a másik énje. De nem, Charlie nagyon is valóságos figura. Vagy legalábbis... Nem lövöm le a poént.

De Henry nem skizo, csak poszttraumás-stresszbetegségtől szenved. De ez nem egy szenvedős regény. Igazából arról szól, miként próbál Henry normálisan élni, miközben belül szenved. A normalitás különféle változatait pedig a barátai nyújtják. A maguk módján, mert mi számít normálisnak a tinédzsertársadalomban a 21. században?

Elképesztő, hogy mennyire él ez a könyv! Emlékszem, már a vége felé jártam, valahonnan mentem hazafelé metróval és álltam a fémrúd mellett, mint szinkronszínész a mikrofon mellett, és ugrált a szemöldököm, a kezemet ökölbe kellett szorítani, hogy ne gesztikuláljak. De azért minden reggel úgy ébredtem, hogy megvitattam magammal a problémáimat a regény stílusában. Nem tudom miért, de engem feldob, ha ennyire átitat egy könyv nyelvezete.

Akinek meséltem róla, azt kérdezte: Szóval olyan Zabhegyezős? Nekem is ez ugrott be, bár sosem olvastam a Zabhegyezőt és nem tudom, ha kiteszem mellé a Zabhegyezőt azzal szűkítem vagy bővítem a könyv iránt érdeklődő olvasók körét.

De eszembe jutott a Gépnarancs is. Persze totál más, "[d]e itt is a társadalmi elvárásokról és hasonló baromságokról van szó", hogy magamat idézzem.

Végtelenül megérintettek azok a jelenetek, amelyekben Henryn eluralkodik a betegsége. Mert küzd. És nagyon nehéz, és tudom, hogy nem mindenki képes rá. Számomra óriási élmény volt, hogy ahelyett, hogy megállna egy helyben és várná, hogy elmúljon a roham, fut egészen addig, míg végül el nem ájul.

Érdekes volt az is, ahogy szintén a könyv vége felé néhány szereplő felveti, hogy azért Henry nem is annyira pozitív hős, és kiderül, hogy akit végig negatív szereplőnek hittél, mégis csak szerethető vagy legalább megérthető.

És vajon Charlie tényleg tudja, mi a tuti frankó? Tényleg azt mutatja meg, hogyan kellene élned ahhoz, hogy életben maradj ebben az idióta társadalomban vagy ő is téved?

Sokat röhögtem, elképesztő jelenetek vannak benne néhol. :)

Bár a szerző 17 éves volt, amikor a regényt írta, (most 24) ez egyáltalán nem érződik a könyvön. Vérprofi.

"Ütős könyv. Ha nyernék a lottón, mindenkinek adnék egy példányt, akinek szerintem olvasnia kellene."


"Hát durván jó ez a könyv. Fedezzétek fel magatoknak!"

Lloyd Jones: Mister Pip

Mélyen megrázott ez a könyv. Rengetegféle érzelmet váltott ki belőlem. Kedvesnek, melengetőnek, ugyanakkor rémisztőnek is találtam az egész történetet. Rettegtem is, szerettem is.

Sokszor kívántam a főszereplő kislány helyében lenni, végeredményben viszont messze elkerülném ezt az életutat, amit ő végigjárt. Irigyeltem a komoly, érett, mélyreható gondolataiért, érzelemvilágáért. A legtöbbször nem egy gyermek gondolatait olvashattam. Irigyeltem is, féltettem is.

A tizenhárom éves Matilda édesanyjával él egy trópusi szigeten, ahol a zavargások mindennaposak. A fehér emberek közül csak Mr. Watts marad, aki fekete feleségével él itt, és akik furcsaságaikról híresek. Bolondnak tartják őket, illetve nem értik őket. A gyerekek csak Gülüszeműnek hívják.

Mr. Watts vállalja el a gyermekek tanítását. A kezdeti bizalmatlanság után hamar elfogadják, felnéznek rá, isszák minden szavát. Tananyag nincs, saját bevallása szerint tudása sem sok, viszont kéznél van Dickens Szép remények c. kötete. Ezt olvassa fel nekik, fejezetről fejezetre értékelik, elemzik, megbeszélik a hallottakat. Matilda számára a főhős, Pip hamar életre kel, barátjaként tekint rá. Önkéntelenül is összehasonlítja a való, saját világát Pip életével. Vajon ez rendjén van így?

Mindenképpen arra tanít a könyv, hogy lássunk a sorok mögé. Megmutatja, hogyan tudja megváltoztatni az ember mindennapjait, akár az életét egy könyv, egy másik sors.

Csak érdekességképpen, egyébként nekem Matilda végig fehér lány volt...

Joanne Fluke: Szemérmes barack és gyilkosság

Figyelem! Fogyókúrázók óvatosan vegyék kezükbe a könyvet! :-) Én mindvégig az asztal szélét rágtam, próbáltam elvonatkoztatni a finomabbnál finomabb sütiktől, de nem volt könnyű.

A Süti Éden eddigi zavartalan életét megzavarja a konkurencia. Az üzlettel pontosan szemben megnyit a pazar berendezésű, finom és ismeretlennek számító süteményeket árusító cukrászda. Ráadásként még a felszolgálást is férfiszemeket gyönyörködtető, mély dekoltázsú lányok végzik. Persze, hogy az újdonság varázsa, a "friss hús" odavonzza még a Süti Éden törzsvendégeit is.

Hannah nagy bajban van, nap végére még a nullszaldót is alig éri el a bevételük, látszólag elpártolt tőlük minden vendég. Teljes elkeseredésében az üzlet bezárásán, felszámolásán gondolkodik. Ez ugye azért is nagy gond, mert ez az üzlet az élete értelme, megszállottan süti a kis csodáit. Különböző éghajlatokra kívánja a konkurens testvérpárt, gondolatban sok mindenre képes, hogy befuccsoljon a másik üzlet.

És megint mennyire igaz, hogy Hannah úgy vonzza a holttesteket, mint villany a bogarat! Naná, hogy megint történik valami... És naná, hogy a vetélytársak közül az egyik nőt találja holtan.

Ismét elkezdődik a nyomozás, bár főként újból csak Hannah tüsténkedik a nyomok felkutatásában. Az egyik szívszerelme, Mike kódorog a saját feje után, igazából az ügy érdekében sok mindent nem tesz. A másik daliás férfi Norman, a fogorvos, aki a lány kegyeiért sok mindenre képes, és segítség tekintetében is sokkal hasznosabbnak bizonyul.

A zsigereket összehúzó izgalomtól senki ne féljen, tényleg kímélő üzemmódban tartja az embert az írónő, a cél ismét a kellemes szórakoztatás.

Arról már leszoktam ezzel a sorozattal kapcsolatban, hogy mély értelmeket, miérteket keressek. Elfogadtam, hogy ezek könnyed, kikapcsolódásra tökéletesen megfelelő történetek. Már-már Hannah-t is kezdem megkedvelni! :-)

Mitch Albom: Csak egy kis hit kell

A szerző nem is gondolta volna, hogy egy mondat, egy kérés miképpen fogja megváltoztatni a jövőjét, az életét. Ez a mondat egy 80 éves rabbi szájából hangzott el, így szól: "Hajlandó vagy-e elmondani majd a búcsúztatómat?"

Bár a rabbi a közelgő halálára készült, mégis még hosszú évekig tartó kapcsolat alakult ki közöttük, amely időről-időre, folyamatosan mélyült el.

Albom zsidó vallása ellenére egy katolikus lányt vesz feleségül, ebből következően nyilvánvalóan nem gyakorolja vallását. Ugyan meg sem tagadja, amolyan közönyösen éli e tekintetben életét.

A rabbival való beszélgetésekből merít bölcsességet, hitet, tiszteletet más emberek, azok vallásai iránt. Sokat jelent neki a rendszeres találkozás Lewis rabbival. Annak életszeretete, vidámsága az ő látásmódját is teljesen átalakítja, megváltoztatja.

Nagyon őszinte, nagyon tiszta sorokat osztott meg velem Albom. Eléggé kihegyezett a fülem a témára, sokat foglalkozom a miértekkel, hogyanokkal, az élet nagy dolgaival. Talán túl sokat is. Így nagyon nagyot kell mondani nekem, hogy meghalljam!

Én nem hiszek abban, hogy minden vallás egyfelé vezet. Szerintem csak egy út van. Én is hiszek valamiben. Nagyon. Viszont egy mondat nagyon megragadott a könyvben:

"…azzal nem tagadod meg saját vallásod igazságát, ha elfogadod, hogy mások más valamiben hisznek!"

Joanne Fluke: Karácsonyi habcsók és gyilkosság

Lake Edenben, a minnesotai kisvárosban javában készülődnek a karácsonyi állófogadásra. Természetesen Hannah és barátai is lázasan sütnek-főznek, hiszen most is, mint mindig, elsősorban ők gondoskodnak a finomságokról. Gondtalanul folynak az előkészületek, a legnagyobb problémát az jelentheti csak, hogy a zselé elég strapabíró lesz-e!? :-)

Ám, ahogy eddig is megszokhattuk, Hannah körül biztos, hogy nem sokáig maradhat nyugodt a levegő. Gyilkosságnak már pedig történnie kell!!! És történik is...

Egy halott nőt találnak a parkolóban. Próbálják ugyan titkolni, nem megzavarni az ünnepi eseményt, de Hannah nem igazán a titoktartásáról híres. Ilyen módon kb. 5 perc múlva a fél társaság tudja. Több ember neve is felmerül a gyanúsítottak között.

Amíg a vérbeli nyomozó (mellékesen Hannah egyik udvarlója) órákon keresztül próbálja "profi" módon felgöngyölíteni az ügyet egy bezárt szobában, addig a lány a maga módján, szalvétákra jegyzetelve gyűjti az információt, amolyan "minden lében kanál", de mindenképpen kedves, szerethető módon.

Szerencsére ezek a történetek nincsenek kiszínezve véres jelenetekkel, úgyhogy tényleg nagyon szórakoztató, könnyed olvasmány.

Nagyon kellemes kis karácsonyi hangulatot adott nekem így márciusban a könyv. A büféasztalt én is szívesen végigkóstoltam volna. :-)

Philip Beard:Kedves Zoe!

Sokáig kerülgettem ezt a könyvet,valami azt súgta,hogy érdemes elolvasni viszont a fülszöveg elbizonytalanított.Szeptember 11.-e -erről mindenkinek ugyanaz jut az eszébe és nem kíváncsi egy újabb elcsépelt sztorira.Aki azt gondolja,hogy erről szól a könyv nagyon téved.Igaz ,hogy Tess testvére szeptember 11-én hal meg de az aznapi események csak érintőlegesen vannak megemlítve a könyvben.

"Szerintem a terápia azoknak használ,akik nem tudják,mi miatt dühösek vagy szomorúak,az én esetemben ez világos.Te nem vagy többé,és én sem leszek soha a régi.Soha,beszélhetek,megoszthatom a dolgaimat,amíg már egyetlen titkom sem marad,de Te akkor is halott leszel,én pedig szomorú."

Tess úgy dolgozza fel testvére halálát,hogy ír neki.Megírja annak idején mikor még anyukájuk pocakjában volt,hogyan választottak neki nevet.Hogy viselkedik most Em akinek ugyan úgy hiányzik mint apjának vagy neki.Elmeséli a nyarat amit apjánál töltött mert nem tudta elviselni nevelőapja és anyja gyászát.Mesél neki az első szerelemről, a lelkiismeret furdalásáról,fontosnak vélt pillanatokról amiknek részese volt Zoe vagy már nem tudott velük lenni de Tess úgy érzi ha leírja neki valahogy Zoe is újra a az életük része lesz.

Engem nagyon megfogott ez a kis könyvecske,aranyos ,szívbemarkoló és remekül mesél.Egy pillanatra sem unatkoztam,nem volt túldramatizálva és teljesen hihető volt Tess karaktere,gondolkodásmódja.

A szerzőnek ez az első regénye és szerintem nagyon jól sikerült! Az ügyvédkedés helyett nyugodtan írhatna.

Thomas Hardy: A zöldellő fa alatt

"Erdőkkel körülvett elbűvölő falu Mellstock, ahova tanítónőként tér vissza Day gazda lánya, Fancy. A szépséges, de hiú és kacér lánynak - orgonajátéka hallatán - rögvest több kérője is akad. Kezéért vetekszik az egyszerű, de becsületes és nyíltszívű fuvaros, Dick, a jól képzett és elegáns lelkész, Arthur, valamint a gazdag birtokos, Mr. Shiner, aki nem mellékesen a lány apjának teljes támogatását is élvezi. Vajon melyikük nyeri el végül Fancy csapongó szívét, melyikükkel lép frigyre és tartja meg a lakodalmat a falu határán lévő ősrégi nagy fa zöldellő lombjai alatt? Thomas Hardy első fennmaradt kisregénye briliáns humorral és finom iróniával fűszerezve fest megkapó képet a vidéki életről, megörökítve egyúttal annak letűnő hagyományos értékeit is, mielőtt végleg elsodorná őket a modernizálódás árja."

Vannak olyan szerzők, akik előbb vagy utóbb de megkerülhetetlenek lesznek számunkra. Thomas Hardy nevével már rengetegszer találkoztam, sőt még a könyvveivel is szemezgettem, de valamiért mindig úgy alakult, hogy soha nem akadt egyik sem a kezembe. Végül nem bírtam ellenállni A zöldellő fa alatt című regényének, mely már az első mondataival elvarázsolt.

"A szellő legyintésére a fenyők sóhajtoznak és nyögnek, és ez épp annyira hallható, mint amennyire a hajladozásuk látható; a magyal önmagával való viaskodása közepette fütyül; a kőris reszkető lombjának terhe alatt sziszeg; a bükk pedig, miközben sima ágai le-föl inganak, susog."

Ugye? Szerintem is gyönyörű és magával ragadó. Azt hiszem egy ilyen bekezdés után nem lesz olyan olvasó, aki ne akarná majd folytatni a könyvet. Rengeteg ehhez hasonló mondattal találkozhatunk, úgyhogy kössétek fel a nadrágot mert iszonyat mennyiségű sóhaj fogja majd elhagyni az ajkaitokat. Az az igazság, hogy a könyv egyszerűsége teljesen eltörpül Hardy stílusa mellett, hiszen a történet egy szerelmes ifjúról szól, aki megpróbálja elnyerni szerelme szívét. Természetesen, ahogyan az lenni szokott, semmi sem ilyen egyszerű, mert a hölgynek több kérője is akad, úezérta szerelmes lovag reszkethet, hogy végül övé legyen a szíve választottja. Mindezt az író olyan köntösbe bújtatta, hogy mi észre se vesszük a történet egyszerűségét, hiszen hol a főhősért izgulunk, hol felnevetünk egy-egy vicces szituáción.

Fancy és Dick a két főhős, előbbi tipikusan olyan nőszemély, akin nem lehet kiigazodni. Néha nem tudtam eldönteni, hogy csak játszik Dick szívével, vagy tényleg nem tudja eldönteni, hogy valójában mit is szeretne. Mindig vártam, hátha kiderül valami turpisság róla, hiszen néhol nagyon titokzatosan, néhol pedig nagyon bután viselkedik. Dick viszont igazi szerelmes, szinte elvakult. Egyfolytában keresi Fancy kegyeit, néha ő is kétségbeesik a hölgy furcsaságain és titokzatosságán. Persze a vége heppiend lesz, de így is tartogat nekünk meglepetéseket.

Thomas Hardy szórakoztató, kellemes regénye hamar belopta magát a szívembe, ha a többi regénye is ilyen akkor szinte biztos, hogy hamar a kedvencek közé kerülhet. Jane Austen rajongóknak kötelező!

John Grisham: Theodore Boone a kölyökügyvéd

"Egy tökéletes gyilkosság. Egy arctalan tanú. Csak a kamasz ügyvédzseni tudja a teljes igazságot: Ő Theodore Boone. Theodore Boone még csak tizenhárom éves, de már kész ügyvéd. Iskolatársai, barátai szívesen kérnek tőle jogi tanácsot, és a fiú olyan alaposan ismeri a törvényeket, a jog világát, hogy mindig remek megoldást talál. Ha teheti, minden szabad percét a tárgyalóteremben tölti. Így aztán nem csoda, hogy egy bonyolult gyilkossági ügybe is belekeveredik. Mire észbe kap, már nyakig benne van a nyomozásban: rejtélyes tanúra bukkan, döntő fontosságú információt kap, és egyre biztosabb abban, hogy a tárgyalás menete rossz irányba halad. Vajon mit tehet a vérfagyasztó ügyben? Kiderülhet-e az igazság? Megőrizheti-e inkognitóját vagy egy hidegvérű gyilkos bosszúja vár rá?"

Ez a könyv John Grisham első szárnypróbálgatása az ifjúsági regény műfajában, hiszen a Theodore Boone című kötete elsősorban gyerekeknek készült. Ettől függetlenül a nagy Grisham rajongók polcáról sem hiányozhat, mivel számukra is tartogat néhány érdekes meglepetést a kötet.

Szinte rajongok az olyan könyvekért, melyben központi szerepet játszanak a tárgyalások és a rafinált nyomozások, ezért azt reméltem, hogy kellőképpen el fog majd szórakoztatni ez a könyv is. Ám sajnálatos módon mégis vegyes érzelmekkel zártam le a regényt és nem azért, mert műfaját tekintve ifjúsági regényről van szó, hanem mert a szerző nem tudta elkapni a hangulatát. Hol túlságosan el akarja magyarázni az olvasónak, hogy mi miért történik, melyik fogalom mit jelent, hol pedig a nyomozás kerül a történet központjába, pedig ezek pedig kellően izgalmasan lettek megírva. Valahogy a szerzőnek nem sikerült azt összehoznia, hogy a magyarázat és a történet egyensúlyba kerüljenek. A könyv színvonala ettől egy kicsit hullámzó lesz és úgy érzem, hogy emiatt egy-egy gyermek majd fel is adhatja a regény olvasását.

A karakterek közül Theo van a legjobban kidolgozva (ez nem meglepő, hiszen ő a főszereplő), aki él-hal a tárgyalásokért és az ügyvédek világáért ami meglepő lehet egy tizenéves gyermektől. Bevallom kicsit furcsálltam, hogy ennyi idősen már tudja mi az élete célja, mi akar lenni, ha majd felnő. Valahogyan eltűnt az gyermeki báj, ami a tizenévesekre ilyenkor jellemző hiszen mindene a bíróság. Nem jár el szinte sehova, legszívesebben minden nap minden percét az ügyvédekkel töltené. Túl hamar és túl gyorsan nőtt fel. Ettől függetlenül hamar meg fogja kedvelni az olvasó, mert amennyire meglepő lehet imádata a bíróság iránt, annyira szimpatizálhatunk vele pont emiatt.

Ha John Grisham képes lesz a további kötetekben elhagyni a feleslegesen túlzásba vitt magyarázatokat, akkor biztosan állíthatom, hogy azok a gyerkőcök, akik odáig vannak a krimikönyvekért rajongva várják majd a folytatásokat.

Jo Nesbø: A megváltó

Harry Hole, Harry Hole, Harry Hole...
Harry Hole egy fogalom. Egy baromi jó nyomozó. Aki fittyet hány a szabályokra, akinek a pisztoly csak nyűg, aki megvédi önmagát.
Harry Hole, aki az eltelt fél év alatt sem változott sokat: ismét elhagyta a csaja, ismét hiányzik Olegnak (-nek), ismét nyomoz, ismét leissza magát a sárga földig, ismét állandóan cigarettázik, ismét nyomoz, ismét nem alszik eleget... mégis hatalmas változást lehet észrevenni rajta: sajét bevallása szerint is öregszik, képes dicséretet mondani, és eljár -néha- az Anonym Alkoholisták klubjába. Ennyi Harryről.

Jo Nesbo tovább írja az oslói rendőrök sztoriját, ismét nyomozás-nyomozás hátán. Most nem az izzasztó hőség, hanem a fogcsikorgató hideg a társa, amikor is az Üdvhadsereg kötelékében álló, ott dolgozó fiatalembert az utcán, egy rendezvény közben megölnek. Illetve egy valaki öl meg, akiről már az elején kiderül, hogy profi gyilkos, aki a jugoszláv háborúban megtapasztalt egyet- s mást.

Nagyon előreszaladtam: a történet egy 12 évvel korábbi eseménnyel kezdődik, amit annyira magamba zártam, megjegyeztem, hogy sok-sok szereplőt be is tudtam helyettesíteni, és a fonalra rá is jöttem szép fokozatosan a krimi vonalára, megoldására.

Az egyetlen kérdésem csak a jugoszláv vonal volt, de azt pedig simán belepasszentoltam. Nem, semmiképpen nem tudnék ilyen könyvet írni (se rosszat, sem jó, se krimit, se romantikust), de erre most részben ráéreztem. De az, hogy ez megtörtént, nem von le semmit abból az értékből, hogy Jo Nesbo érdekes pörgő krimit alkotott, Harry Hole pedig hozta a maga formáját.

Sok beszédnek sok az alja, én nem nem tudok írni erről a krimiről.
Szóval meghal Robert Karlsen, aki helyettesítette a testvérét Jon Karlsent, így az olvasó már az elején kiabálhat, hogy ez így nem jó, nem őt kellett volna megölni...... kell még valaminek történnie!
..és így is lesz..... Profi gyilkosunk- Christo Stankic, aki semmiről nem tud, csak a feladatát ismeri, véletlenül, még a hazautazás előtt megtudja, hogy nem a megfelelő férfit küldte a másvilágra, így marad, hisz egy lelkiismeretes személyről van szó: csak a megérdemelt munkáért jár a fizetség :D!
Így marad Oslóban, és kaméleon módjára megy, megy, és mindig csak megy, hogy végrehajthassa a feladatot. Néha felhúztam a szemöldökömet a folyamatos elkerülések miatt, vagy, hogy ez+az nem azonnal történik egy rendőrségi vizsgálat alatt, de kritizálni nem merem a rendszert, mert azt sem tudom, mi, hogy működik a nyomozások területén. Csak osztanám az észt! :))
Szerintem nagyon jól ábrázolta az író Christo Stankic-ot, volt pillanat, amikor még szimpatizáltam is vele.
Miközben peregnek az események, előkerülnek hullák, úgy bontakozik ki a történet, és úgy tekinthetünk bele a norvég Üdvhadsereg életébe, szabályaiba, előírásaiba, szigorú működésébe.
Harry Hole-nak drukkolunk, de tudjuk, hogy ő fog nyerni, csak az a kérdés, hogy hogyan göngyölíti fel az ügyet...
Felgöngyölíti az ügyet? Persze, még azt is megtudjuk a végén, hogy ahol Herceg van (volt), ott Királynak is kell lennie... képet kapunk a királyról is?

..mi történik Christo Stankic-csal? Vajon megfagy a hideg norvég utcákon? Vajon elkapja Harry Hole vagy akárki?
El kell olvasni..., mert hiába adtam én rá csak 7,5 csillagot, az egy jó osztályzat, érdemjegy vagy akármi. Annyi az egész, hogy ez nem nyűgözött le annyira...

Kiss Ádám: Szütyiő

Nem igazán vagyok oda azokért a könyvekért, amiket híres emberek írnak, mert valaki megkérte őket, hogy írjanak, mert a nevükkel majd jól el lehet adni. Ilyenkor jön egy sablonos sztori, aminek a végén már el is felejtjük, hogy elolvastuk. Jobban tesszük. Mielőtt még azt gondolnátok, hogy Kiss Ádám (hová lettek az ékezetek a borítóról és a könyvből az Ádámról?) könyve is ilyen, gyorsan elmondom, hogy riadalomra semmi ok. Mert igenis van itt látnivaló.

Kiss Ádámot, ha nem tudnátok, javarészt a Showder Klubban lehet látni, ahová néha kiáll egy kicsit és mindenfélét mesél, miközben a közönség sírva nevet. Most már a táskánkban is hordhatunk egy ilyet, ha éppen a metrón szeretnénk hülyét csinálni magunkból. Engem nagyon feldobott a könyv, és segített egy heveny mandulagyulladás feldolgozásában. Csak kár, hogy nem volt gyógyír rá...

Kiss Ádám azt mondja, hogy nem igazán akarta megírni ezt a könyvet, egyáltalán nem akart könyvet írni, de annyian mondták, hogy akarnak egy "kézzel fogható kissádámot otthonra", hogy megszületett nekünk ez a kötet.

Már az ajánló remek kezdés, megtudhatjuk belőle, hogy melyik novellát hol és mikor érdemes olvasnunk, hogy a kellő hatást kifejtsük vele. Mert nem mindegy ám ez sem. Egyébként honnan szedi ezeket az orbitális baromságokat? :)

Ami jó benne, hogy sosem tudhatod, mi vár rád a következő oldalon. Már csak azért sem, a tartalomjegyzék nem oda került, ahova szokták tenni. Néztem is nagyot, amikor közepevégetáján hirtelen az jött velem szembe. Nem is tudom eldönteni, melyik tetszett a legjobban, de kiemelném az E-mail Hollandiábólt, amiben Szatyor Lajoska mesél osztálykirándulásáról, és bőszen érdeklődik benne a Barátok közt aktuális történéseiről. A Mosogasson, aki tudban, Kiss Ádám egy igazán "kedvelt" szórakozásáról mesél. A Tesco gazdaságos pillangóhatás szerint egy szép mondat egy megfelelő embernek akár felvillanyozhatja a mi napunkat is. A Rázós legénybúcsú, meg olyan tipikus, csak kár, hogy szülővárosomban történt meg...

Azt kaptam a könyvtől, amit vártam, se többet, se kevesebbet. Nagyon szórakoztatók voltak a történetek, örülök, hogy megszületett a könyv, és most már nyugodtan odaadhatom az uramnak a könyvet, hogy ő is olvassa el, mert biztonságos az ő számára is. :)

Kiss Ádám: Szütyiő. Ulpius-ház, 2010.

Camilla Läckberg: A prédikátor

Meg kell mondjam, ez azért most picit jobban esett, mint a Jéghercegnő. Ott egy kicsit lelombozódtam, ahhoz képest, milyen nagy elánnal futottam neki a skandináv krimiknek. Most ismét felfelé ível a görbe! :-)

Patrik és Erica már megint nem tudnak a se..., bocsánat, a fenekükön ülni egy helyben. Bár Erica bizonyos fizikai gátak miatt most inkább csak a háttérből próbál közreműködni, de a férfi, illetve a kisváros élete ismét fenekestül felfordul.

Holtan találnak egy német nőt, de ez még nem minden, mert bónuszként két csontváz is ott hever alatta, akik azonosítása szintén nem egyszerű feladat. Az izgalmak fokozása érdekében persze, hogy azok is bűncselekmény folyományaként kerültek oda.

Ismét kiderül, hogy a kisváros lakóközössége nem biztos, hogy jól ismeri minden tagját, egyáltalán nem lehet rá mérget venni, hogy minden és mindenki az, aminek látszik. Két testvérpár, azok családi viszálya is nehezíti a nyomozást. Az kezdettől fogva egyértelmű, hogy tudhatnak valamit, de mindenki a másikra mutogat, saját sebeiket nyalogatják, a maguk igazáért küzdenek, szó szerint foggal-körömmel. Ez a család egy jó nagy vegyes felvágott. Van itt minden, vallási fanatikus, notórius bűnöző, étkezési zavarokkal küzdő, szép leánykorát sirató anya, vérfertőzés stb. Úgyhogy bármi belefér, hadd durranjon!

Közben fogy az idő, mivel újabb eltűnt személyt jelentenek be, aki valószínűleg emberünk kezei között van, az élete forog kockán, ha egyáltalán még életben van. A nyomozócsoportban sem működik minden akadálymentesen, a szokásos ellentétek ott is felütik a fejüket.

Nagyon szeretek benne élni Fjällbacka mindennapjaiban, ha csak egy könyv erejéig is.

Már a Jéghercegnőnél is észrevettem, hogy sokszor magyarázza egyik mondatát a másikkal, ami néhol felesleges, de tény, hogy itt már jóval kisebb mértékben fordult ez elő.

Igaz, kicsit szaftosabb végre számítottam, na nem a vérmennyiség és törött csontok tekintetében, hanem a kiszámíthatatlanság terén, de azért ismét jól szórakoztam. Szóval nekem nagy meglepetést nem okozott a vége, pedig nem vagyok egy észlény, ha a gonosz kilétét kell kitalálni bármilyen krimiben.

Janice Y. K. Lee: A zongoratanárnő

Fő érdekessége számomra a könyvnek az volt, hogy a II. világháború "kulisszatitkait" most nem Európa szemszögén keresztül láttam, hanem az írónő Hongkongba vitt el, onnan élhettem át a történteket.

Attól, hogy évek óta véget ért a háború, minden helyreállhat nyomtalanul? Dehogyis! Milyen hatásai lehetnek egy háborúnak, a II. világháborúnak az emberek életére? Nyilvánvalóan nagyon sok, ez nem kérdés. De sok-sok év múlva milyen elfojtott, belső szorongások, titkok, kérdések merülhetnek fel egy emberben.

Mielőtt a háború előszelei elérnék Hongkongot, az angol bevándorlóknak csuda jó dolguk van. Kínai szolgálók, mérhetetlen anyagi javak, partik, szép ruhák, gondtalan élet. Will is élvezi ezeket az előnyöket, ráadásul még a szerelem is megtalálja egy eurázsiai lány személyében. Kapcsolatuk nem mentes a különböző szóbeszédektől, de ez mit sem zavarja őket. Két különböző, de nagyon erős egyéniség. Az irányító Trudy, Will pedig mint pincsikutya követi, ketten alkotnak egy nagyon egyedi párt.

Közben ugrálunk át a mába, amikor is Will életébe belép Claire is, aki házas, konzervatív és minden, ami kizárná Willel való kapcsolatát... Annak ellenére, hogy kapcsolatuk viharos, szenvedélyes, Claire tele van kérdésekkel, talányokkal. A múlt kísérti őket, a háború alatt történtek üldözik a köztük lévő harmóniát. Hol van Trudy? Ki a jó és ki a rossz? Kiben bízhatunk meg? Szinte a történet végéig nyitva maradnak ezek a kérdések.

Bár Will volt az egyik legszimpatikusabb katakter a történetben, melankóliája rányomta bélyegét a hangulatomra. Claire szerepe pedig nekem túlerőltetett volt ebben a könyvben. Egyszerűen nem értettem, hogy került oda, annyira kirítt az egész történetből. Így igazából a könyv címével sem tudtam mélyebben megbarátkozni!

Egyébként nagyon olvastatja magát, nehezen tudtam letenni!

Cormac McCarthy: Vad lovak

McCarthy előző két, általam olvasott könyve után (Az út, Nem vénnek való vidék) nagyon vártam, hogy elolvashassam e könyvet, melyről több helyen is azt olvastam, hogy az író legjobb, legtökéletesebb könyve.

Arra számítottam, hogy le sem fogom tudni tenni, mint a másik kettőt, de sajnos nem így történt.

A történet számomra unalmas volt, sokkal több lehetőség van benne. Nagyon zavartak egyrészt a dialógusok, melyek tőmondatos, egyszerű "ősemberbeszéd"-szerűek voltak, másrészt a többoldalas, bonyolult, értelmezhetetlen monológok is.

Biztosan az én szegénységi bizonyítványom, de gondban voltam a sok spanyol szóval, oldalanként néha 4-5, melyek jó része nincs lábjegyzetben fordítva, így sokszor számomra értelmezhetetlen volt a szöveg.

A történet két fiúról szól, akik 1949 környékén, 15-16 évesen elindulnak Texasból Mexikóba, hogy világot lássanak, munkát találjanak.

Mindketten jól értenek a lovakhoz, így próbálnak munkát találni. Menet közben csapódik hozzájuk egy Blevins nevű fiatal srác, aki felelős lesz a későbbi bonyodalmakért.

A két főhős munkát kap egy mexikói farmon. Munka, lovak és szerelem.
A könyv legjobb/legérdekesebb része letartóztatásukkor kezdődött, a mexikói börtönben, ahová gyilkosság gyanújával kerülnek.
Ezen oldalak miatt érdemes elolvasni az egész könyvet, bár itt is voltak nehezen értelmezhető beszélgetések, leírások.

Fontos szereplője a könyvnek a farm "úrnője", akitől sokat megtudhatunk a korabeli Mexikóról, a forradalomról, a családok működéséről, az életről az országban.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a könyv úgy van megírva, mintha alapból filmre írták voltak. Az első oldalaktól kezdve kedvem lett volna félretenni a könyvet és filmen megnézni, amit még nem tettem meg, tehát nem tudom a film jól sikerült-e illetve igazam lett-e.

Carolyn Erickson:A cárné lánya

A Romanovok élete mindig is érdekelt,talán azért mert a mai napig sem biztos mi is történt velük valójában.Az iskolai történelem órák nekem unalmasak voltak,soha nem pillanthattam be a történelmi személyek életébe a száraz adatokat pedig untam-ekkor élt,eddig uralkodott,ekkor halt meg.

Erickson a valós történelmi tényeket ötvözte a képzelettel.Miklós cár és Alexandra cárné egyetlen életben maradt lánya Tatyjana meséli el családja életét és megmenekülését a kivégzés elől.

Tatyjana már nem volt gyermek,de még felnőtt sem mikor 1914-ben Oroszország szövetséget kötött Angolokkal és Franciaországgal a Németek ellen.Mivel a cárné német származású volt a cári családot egyre több támadás érte jóval a háború kitörése előtt is rokonaik merényletek áldozati lettek a Romanov család mindennapjai rettegésben teltek.

Hiába a kiterejdt cári rokonság a Romanov család bomlani kezdett Alexandra cárné gyenge kezű nő volt,állandó migrén és képzelgései miatt lányai korán önállósodtak,anyjuk csak az egytlen fiával a súlyos vérzékenységben szenvedő Alekszejjel törődött bár biztosak voltak benne,hogy nem éli meg azt a kort mikor átvehesse apjától a hatalmat-éppen ezért szobájának ugyan olyan kelléke volt a koporsó mint az ágy.

Alekszej betegségének köszönhetően férkőzött a cári család életébe Gregorij atya,vagyis Raszputyin(csúnya ember) aki ugyan meggyógyítani nem tudta a leendő cárt,de csillapította fájdalmait,és a cárné legfőbb tanácsadója,bizalmasa lett.Talán még több is..akkoriban rengeteg karikatúra jelent meg Raszputyin és a cárné szexuális kapcsolatát taglalva.Raszputyin hatalma odáig fajult,hogy Oroszországban azt suttogták,hogy halottakat is képes feltámasztani.Minden esetre a könyv több furcsa dolgot,csodatevést is megemlít amit a cári udvarban vitt végbe.

Miklós cár sem maradt szerető nélkül egy Matilda nevű táncoslány neve többször felbukkan,ám a cári család diszkréten kezeli az effajta híreszteléseket.De a Romanovok szerteágazó családjában is rengeteg volt a válás és a botrányos viszony.

Tatyjana és testvérei kapcsolata eléggé felszínes volt,mindegyik gyermek elég önző alkat volt.Tatyjana volt az egyetlen aki nyitott szemmel járt,meglátta a hatalmas különbséget közte és az Orosz nép között,illetve felismerte a rájuk leselkedő veszélyt,sőt megpróbálta tanácstalan apját is segíteni.Ugyanakkor anyját is óvta anyósától aki minden követ megmozgatott,hogy elmegyógyintézetbe zárassa menyét akinek dührohamai és gyógyszerfüggősége ismert volt a cári udvarban.Freud doktor így vélekedett a cárnéról-"Érdekes est...súlyos elfojtás,szélsőséges melankólia.Ha nem volna olyan sok gyermeke azt mondanám,hogy frigiditásban szenved...meglehetősen háborodott,e-felől semmi kétség."

Ilyen előzményekkel és szereplőkkel tarkítva rohan Oroszország a végzete felé a Cári családdal az élén.

A szerző hű marad az akkor eseményekhez időben és térben,az utolsó lapokon fordítja meg a cári család egyetlen tagjának sorsát.

Számomra letehetetlen volt a könyv.A cári család száműzése, a négy évig tartó 15 millió ember életét követelő háború borzalmai,Tatyjana szerelemi és az olyan alakok felbukkanás a könyvben mint Sissi,Freud,Raszputyin a cári család garancia arra,hogy a történelem igaz,és titkokkal teli könyvének lapjai sosem fogynak el.Tudtam volna még olvasni.

Két dokumentum regényem is van a Romanovokról most is olvasás közben fel-fellapoztam ezeket is.Merengtem a cári család fényképei felett akiket azóta már szenté avattak de előtte egy erdőből szedték össze földi maradványaikat.Ha igaz ..ha nem lehet valahol valamelyik hercegnő valóban életben maradt? Egy Orosz színésznő több évig állította,hogy Ő Anasztázia.

Sarah Dessen: Tökéletes

Nem tetszett, de azt is tudom, hogy kamasz koromban imádtam volna, 5-6 évvel ezelőtt tetszett volna, most azt hiszem megöregedtem, és nem értem meg.

Nekem túl egyszerű történet, olyan volt olvasni, mint amikor valaki romantikus szappanoperát néz, amiben –bár van probléma- úgyis összejönnek a szerelmesek valamilyen úton módon.

Macy és Jason együtt járnak, együtt jártak. Jason elvileg egy tökéletes pasi, szerintem nem ezek a tökéletes fiúk. Még a nyálas, „minden happy” amerikai filmekben sem. Szerintem, attól, hogy valaki okos, agytáborba megy és listákat gyárt, ezek szerint él, attól még nem tökéletes, inkább defektes.(Kamasz emlékeim okos és jóképű és ráadásul jófej sztárja Brandon Walsh volt a Beverly Hillsből. De az nem volt ez a Jason.) Egyértelmű, hogy tudtam, ennek a Jasonnak repülnie kell, ha az írónő jónak mondható történetet szeretne.

Macy a lány. Félárva, a tökéletesség fontos a számára. Azt érzi, hogy elvárják tőle. Valahogy egy lázadó nővér árnyékában felnőni, egy állandóan rohanó anya mellett felnőni, nem lehet semmi. Őszinteség smafu. Olyan itt nem létezik. Még az édesapa halálát is képtelenek voltak feldolgozni. Számításaim szerint Macy minimum 17 éves a történetben. Nyár van, létrejön a fiú és a lány (tökéletes pár??) közötti szakítás, Macy megismerkedik egy party-szervizes társasággal, ahol a megismerkedik önmagával is. Érdekes felfedezéseket tesz önmagán, és szerelembe esik. Ebben itt semmi spoiler nincsen, hiszen az olvasónak annyira nyilvánvaló minden, hogy el sem hiszem, hogy van ilyen, hogy a csaj nem tudja magáról, ill. amikor mér tudja, akkor sem áll ki önmaga mellett. Hiszen bevallja, hogy többet érez, aztán mégsem…

A probléma akkor tetőzik, amikor az Anya megtudja lánya változásait, és nem tartja jónak ezt a változást. Nem tanul eleget a nyári szünetben a jövő évi felvételijére. Úristen!

Egy 17 éves kamasz, bárhol is él, nem kezd el lázadni, hogy az Anyja dolgoztatja heteken keresztül, és szobafogságra ítéli a nyári szünetben??????? Nem hiszem el. Én is voltam kamasz. Ez lehet, hogy nem ide való, és Én-blogba kellene írni, így nem részletezem a kamaszkoromat. Elég annyi, hogy soha nem vártak tökéletességet tőlem (csak legyek a legjobb tanuló az osztályban), de a jó jegyekért, és szorgalomért bíztak bennem, elengedtek sok –sok helyre stb.

Macy jól érzi magát. Wes jól érzi magát. Akkor?? Jaj.

Mindehhez még hozzájárul az édesapától kapott–utólagosan, a halála után megtalált- ajándék. Ott már elhűltem. Ha jól értelmeztem, akkor sikítok.

Amíg világ a világ, mindig lesznek a szülők és a gyerekeik között viták.

„Nem akarok még tanulni”, „miért nem mehetek el?” „hagyjál békén!”, miért kell ezt csinálnom?”

Ez így törvényszerű, így mindenki magában ill. a maga kapcsolataiban keresse meg a megoldások kulcsait, hogy az mind a két félnek jó legyen.

Olyan, hogy valami tökéletes, olyan nincs, vagy alig van. Lehet tökéletes egy kézenállás, egy cigánykerék, de könyörgöm tökéletes ember, személy nincsen. Kinek mi a tökéletes? Valaki a lázadó gyereket bírja, hogy legyen „valaki belőle”, valaki a csendeset, hogy nem beszéljen vissza. Ez a téma, hogy a tökéletességet járja körbe, igazából nem tetszett.

Legyenek szerelmesek, éljék boldogan a kamaszkoruk felfedezését, aztán jó és kellemes lehet életüknek ezen része.

Alakítja, formálja őket, hogy annak aki őket szeretni és elfogadni fogja, annak legalább megközelítse a „tökéletes” eszményképet!

Tökéletes könyv, korántsem volt tökéletes. Sokat pihentettem, de mindenképpen kíváncsi voltam, hogy igazam lesz-e?