2011. november 9., szerda

Pallavicini Zita:Egy őrült őrgrófnő naplója


Pallavicini Zita naplója inkább egy sor ömlengés saját magáról, és az életéről.Olybá tűnt nekem mintha egy nap eszébe jutott volna az életéről ez-az és ezt mindenáron be szerette volna szuszakolni egy könyvbe.
A szerző stílusával nem volt gondom, fenntartotta az érdeklődésem és a humort sem mellőzte.

Amivel gondom volt, hogy tulajdonképpen a szerző pont azt emelte ki a miatt nyafogott amit leginkább szeretett volna elfelejteni: a múltját és a titulusát. Minden második mondatában elítéli az arisztokráciát és kikéri magának, hogy csak a címe miatt higgyék valamilyennek. Ez kissé ellentmondásosnak tűnik nekem.
Írás előtt el kellett volna döntenie, hogy a származása mellett vagy ellene kíván szólni.
Tény,hogy nem élt átlagos életet, semmilyen téren-nekem a szerelmi bonyodalmai enyhén szólva is meredekek voltak.

Olvasás közben aztán eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt egy történész rokon felállította a családfánkat és bizony talált egy grófot is az ősök között!!

Egész más szemmel tekintek ezután magamra, sőt lehet nekifogok valamilyen írásnak is, hogy életben tartsam nemesi származásom egyetlen szálát.

Sokkal szívesebben olvastam volna az arisztokrácia szokásairól, életviteléről mint arról, hogy mindenkit kifiguráz legyen az rokon vagy ismerős, és mindig utólag fogja a fejét és olyan dolgokon siránkozik amin idejében simán változtathatott volna-gondolok itt édesanyjával való kapcsolatáról.

Kiadó:Ulpius
Oldalak száma:186 oldal ( Ára:3499 forint!!!! Én a kiadó helyében azért elgondolkoznék,hogy lehet-e ennyit kérni egy ekkora terjedelmű könyvért)

Borító:kemény fedeles,védőboritóval


3 megjegyzés:

Andrea írta...

Hehe, várom a könyved! :P
Drága Csenga, Ulpiuséktól ez már megszokott, hogy a könyveik ára 3499 Ft-nál kezdődik, nem számít, hogy 100 vagy 300 oldalas :P. De sebaj, 1-2 éven belül ezt is 500-1000 Ft-ért be lehet szerezni majd az utcán vagy a boltban :P.

Csenga írta...

Andiamo: majd kapsz egy dedikált példányt:-)))

Nem igazán értem ezt a koncepciót..az új megjelenésű könyveiket is 1-2 hét elteltével beteszik a különféle 1+2 meg hasonló akciókba...nem lenne célravezetőbb normális árat szabni már a legelején a könyveinknek??

Andrea írta...

Köszi! ;)))

Én sose értettem az Ulpiust :P.