2013. október 23., szerda

Lauren Oliver: Mielőtt elmegyek

"... akármilyen rosszra fordulnak a dolgok.. azért még mindig van választása."

Hogy is van a mondás?
Ami előre meg van írva...,

"Ez a legrosszabb az egészben, a teljes reménytelenség érzése."
Sam Kingston, a fiatal végzős gimnazista lány, valószínűleg tele tervekkel egy egyetemi továbbtanulás irányában, autóbalesetet szenved, és...............
...................és ekkor még azt hittem, hogy valami hasonló lesz, mint a Ha maradnék című könyv, ami nagyon tetszett.

Hamar kiderült, hogy itt nem erről van szó, azaz nem a kóma állapotában lévő agymunka, mint ott Mia esetében volt, hanem ebben a könyvben az történik meg, hogy Sam az autóbaleset napját, azt a Cupido napos pénteket élheti meg többször: szám szerint hétszer. S miközben újra és újra átélhetjük azt a napot, mindig valami más történik 1-2 apróságban, aminek befolyásolnia kellene a végkifejletet és befolyásolnia valami mást. Sam az előző péntekek emlékével ébred fel a következő pénteken, a következő február 12-én, így tele emlékekkel, tele tettekkel, ötletekkel vág neki újra és újra ugyanannak a napnak, mégis valami másnak. Megismerjük őt, a barátnőit, a barátját vagy akár a szerelmét. De igazából nem ez alényeg, hanem Sam napjai, Sam megvilágosodása, Sam bocsánatai, Sam segítségei, Sam boldogsága.

Ez egy jó könyv lehetett volna, ha nem ilyen lett volna ez a lány. Nekem nem volt igazán szimpatikus, mert valahogy nagyképűnek találtam, ezenkívül számítónak. (Persze-persze változott a napok során, ami mindenképpen pozitív, de akkor sem...) 16-17 évesen már van egy kialakult stílusa az embernek, és olyan amilyen. Értem én, hogy Lindsay, Elody és Ally a nagy barátnők, de nem tetszett a közöttük lévő hierarchia, a titkolózás, az őszinteség hiánya, hogy ennyi idősen is még gyűlölünk, megalapozatlanul ribancozunk olyan lányokat, akik meg sem érdemlik. Hogy felelőtlenek.
Lehet, hogy ez Amerika, akkor én ellenzem. Lehet, hogy ez még a kamaszkor, akkor én remélem, a lányom soha nem lesz ilyen szemét csaj. Lehet, hogy naiv vagyok, mint mindig, ez ellen nem tudok mit tenni. Azt viszont tudom, hogy érzékeny vagyok, így én nagyon sajnálta ezeket a lányokat. Az álarc mögötti arcukat kutattam: a gazdag csajét,  az alkoholista szülők gyermekének az arcát, a bulimiás csajét-aki ezer és ezer fájdalmat hurcol magával kiskora óta és természetesen látom Sam arcát, akit befolyásolnak ezek a lányok, a tettek, és nem látja a sok jót, ami körülötte van.

Komolyan meg kell halni vagy haldokolni kell, hogy megölelhessem a lányomat, és ő viszontöleljen?

Komolyan egy új lehetőségként kell megélnem, hogy a lányom által húzott piros körömlakkcsíkot átléphessem és bemehessek a szobájába? Naaaaaa...........!

Komolyan erről kell szólnia a reménynek, hogy átgondolhatom az életemet, és megmenthetek életeket, kijavíthatom a hibáimat, kiradírozhatom a rosszakat, hogy a lelkiismeretem makulátlanná válhasson? Minden nap egy új jótett, hogy tisztán léphessek tovább? Egyik nap még ő pletykál, másnap már ő mondja, hogy a pletykák valakik unatkozásából születnek.

Értem én, hogy sosem késő semmi sem! Hogy mindenkit meg lehet javítani! Hogy örüljünk, hogy észrevették magukat a lányok! Azaz inkább Sam, hiszem róla van szó. Nem szeretnék ítélkezni, messze vagyok még attól, hogy a gyerekeim  felnőjenek, és azt mondhassam: én jobban csináltam! nem is biztos, hogy jól végzem a dolgomat. Remélem, hogy nem lesz benne a kezük ilyen szörnyű tettekben. Remélem nem ülnek majd alkoholfogyasztással majd a volán mögé, sőt utasként sem. Remélem nem lesz senki miattuk ... Remélem segítenek majd az esetleg hasonló problémákkal szenvedő barátaikon, és nem csak hagyják sodródni őket. Remélem a jó oldalon fognak állni.

"Egy jóbarát meghagyja neked a titkaidat. A legjobb barátaid pedig segítenek megtartani azokat."


Szerintem vannak olyan titkok, amelyek feldolgozásában segítenek a barátok. Mert barátok. A titkolózás csak sebeket ejt, ahogy itt is történt. Göngyöltjük magunk előtt a titkainkat, aztán már ki sem tudjuk bogozni a hálót, amit ezekből magunk köré szőttünk.

Igen, a könyv megmutatja, hogy sosincs késő változni, változtatni, legfeljebb egy egyszerű határátlépésről lesz szó, amit először lehet, hogy fáj, aztán mint a csodák 3 nap múlva elfelejtődnek. Samnak nincsen három napja a csodákhoz, neki azonnal cselekednie kell. Napról-napra, apró változtatásokkal.

"Ha átlépsz egy határt és nem történik semmi, a határ elveszti a jelentését."

Nem igazán tetszett, szerintem sokkal jobban meg lehetett volna írni ezt a könyvet, de nincs ötletem, hogy hogyan, mert ne ez a lényeg, hanem az, hogy sosincs késő  változáshoz, még akkor sem, ha részünkről már nem aratjuk le ennek gyümölcseit. Tegyük önzetlenségből!

"Hogyan lehet, hogy ennyit változtam, és mégsem tudtam megváltoztatni semmit?

5/10

Nincsenek megjegyzések: