2010. június 29., kedd

Astrid Lindgren: Harisnyás Pippi

Bevallom őszintén gyermekkoromban nem ismerkedtem meg közelebbről Harisnyás Pippivel. Astrid Lindgren írónővel igen, mert Oroszlányszívű testvérek címen megjelent írása gyermekkorom nagy kedvence volt, de ez a csíkos harisnyás lány kimaradt.

Az igazi első -kis- találkozásom Németországban történt meg, ahol Pippi Langstrumpf néven ismertem meg, azóta az emlékeimben élt ez a vöröshajú szemüveges gyermek, az első -nagy- találkozást most sikerült kiviteleznünk.

Harisnyás Pippi, ízlelgetem a nevet, mert a magyar verzión mindig gondolkodnom kell. A kislány történeteit nem ismertem nagyon, de valahogy belül mindig olyan kislányra vágytam, mint Pippi, olyan szeplős, vadóc, csibész, fára-mászó lányra. (Félig bejött :-D )

Astrid Lindgren gyermekeknek szóló mesekönyve jó néhány kiadást megért Magyarországon is, nem véletlenül.
A kislány teljes neve Harisnyás Pippilotta Citadella Intarzia Majolika Ingaóra. 9 éves, tele van vadabbnál vadabb, ötletesebbnél ötletesebb ötlettel, lételeme a szabadság. Egyedül él, Anyukája meghalt, Apukája a négerek királya (gondolatai szerint) lett egy hajótörés után, ő pedig a Villekulla villa lakója.

Varázslatos Pippink az egész történet alatt természet feletti erővel bír, korát meghazudtoló módon él, mászik, tevékenykedik, dobálózik, süt, főz. Mindezen ügyességek mellett 9 éves korát meghazudtolóan lebilincselő stílusa van.

Különleges emberke, aki semmit sem a megszokott módon csinál: fordítva alszik, nem aggódik, ami nem fontos számára arra képes fittyet hányni, hiszen aggódásra nincsen idő. Korcsolyázva takarít, táncleckét ad saját magának, cirkuszosat játszik az igazi cirkuszban

Az írónő ideális egyensúlyt talált meg a vagányság és a gyermeki én kapcsolatában. Pippi altatót énekel saját magának, kedvenc majmát, Nilson úrat mindennap lefekteti, betakargatja, vigyáz rá, ágyba viszi neki a reggelit.

Társas kapcsolatokat alakít ki: barátai a szomszédban lakó Tomi és Annika, akik az igazi gyerekeket képviselik. Tomi mindenre kíváncsi, és követné Pippit, Annika a megtestesült óvatosság, aki átgondol mindent, hogy szabad-e csinálni.

Véleményem szerint Pippi tulajdonképpen nem találja a helyét ebben a nagy szabadságában, így vélekedik magáról: "Hiszen én nem tudok viselkedni!"

Tetszett ez a könyv, A. Lindgren jó fantáziával alkotta meg Pippi jellemét, a könyvet olvasó gyerekeket mindenféleképpen lekötheti a könyv. Elgondolkodhatnak azon, milyenek lehetnének ők Pippiként a könyv oldalai között, de ott van számukra a családjuk biztonsága, a valós élet.

Az új kiadást illetően megemlíteném a megfelelő nagyságot, igazi kis zsebkönyvet alkoztott a kiadó a gyermekek számára. A borító nagyon egyedi, megfelelően ábrázolja Pippi nevét adó harisnyáját.

(A következő kötetek címe: Harisnyás Pippi a Déltengeren és Harisnyás Pippi hajóra száll.)

A könyvért köszönet az Egmont Kiadónak.


1 megjegyzés:

*sam** írta...

Jujj, de imádtam gyerekkoromban. Ez volt az egyik kedvenc pöttyös könyvem, a másik meg a Két Lotti. Meg a Mary Poppins, de az nem volt pöttyös :-)