Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka

Annyi helyen ajánlották már ezt a könyvet, gondoltam biztosan el fogom majd olvasni. Valamikor. Most láttam elérkezettnek az időt, mert utólag tévesnek bizonyult kalkulációk alapján az az illúzióm támadt, hogy van egy kis pénzem, és azt a kis pénzt bizony mondom: könyvre fogom elverni. Mire ráébredtem matematikai tudásom hiányosságaira, már késő volt. De korántsem bántam meg! (nem kell annyit enni és ruházkodni...) Zafón könyvével úgy éreztem, megütöttem a főnyereményt: 10 in 1 könyvet sikerült vásárolnom. Egyszerre kaptam fordulatos cselekményt, izgalmas karaktereket, vérfagyasztó jeleneteket és nagy vihogásokat.

A történet főhőse Daniel, aki egy hajnalon az Elfeledett Könyvek Temetőjében rábukkan A szél árnyéka című könyvre, amelyet egy bizonyos Julian Carax írt. Úgy tűnik, ez a könyvválasztás egész életre szóló elköteleződést jelent Daniel számára, ugyanis elkezd nyomozni a titokzatos Carax után, s erre életének jónéhány évét rááldozza . A több éves kutatómunka során sok érdekes, ijesztő, érzéki, vagy éppen komikus figurával hozza össze a sors, akiknek élete Carax-éval összegabalyodni látszik, de előttünk mint egy-egy kis történet a történetben bomlik ki a regényben... Nekem ezek a kis élettörténetek voltak a legkedvesebbek; az örökké éhes, üldözött, és a Sugus cukorkát mindenható gyógyszerként alkalmazó Fermín pedig a legszerethetőbb figura:

"A családomban mindenkinek rendkívül gyors volt az anyagcseréje. Jesusa nővérem, Isten nyugosztalja szegényt, képes volt megenni egy hat tojásból készült fokhagymás, kolbászos omlettet uzsonnára úgy, hogy utána farkaséhesen ült a vacsorához. Szegénykének nagyon kellemetlen szagú volt a lehelete, ezért epésen csak Epécskének neveztük. A megszólalásig hasonlított rám. Ugyanolyan egyszálbelű volt, mint én, csupa csont és bőr. Egy cáceresi orvos azt mondta anyámnak, hogy a Romero de Torresek jelentik a hiányzó láncszemet az ember és a pörölycápa között, tekintve, hogy a testünk kilencven százalékát az orrunk és a fülünk porcos állaga teszi ki. Jesusát gyakran összetévesztették velem a faluban, mivel alig volt melle, és előbb kezdett borotválkozni, mint én. Tüdővészben halt meg huszonkét éves korában, makulátlanul szűzen. Titokban egy ájtatos lelkületű papba volt szerelmes, aki rendszeresen így köszöntötte, ha találkozott vele az utcán: "Szervusz, Fermín, kész férfi lett belőled!" Az élet kedveli a fonák helyzeteket."

Zafón írói stílusa engem nagyon emlékeztetett Márquez-éra, hasonló hiedelmeket, attitűdöket, és karaktereket véltem felfedezni, mint nála, de ez lehet, hogy különben sok mediterrán író sajátja, csak én olvastam keveset közülük (?). Ezt a hiányosságomat majd igyekszem pótolni...




* *Ráadás: Carlos Ruiz Zafón honlapja és a könyv honlapja korabeli képekkel és a történethez írt zenével!