2008. augusztus 28., csütörtök

Dino Buzzati - Egy szerelem története

„Egy téves, fonák szerelem rabja, az agyveleje nem az övé már, Laide költözött bele, s szívja, egyre szívja. Hiába is próbálna elbújni, hogy csak egy pillanatra lélegzethez jusson: keressen bár föld alatti odúkban, rejtett barlangokban menedéket – az odú, a barlang legmélyén őt találja;…”

A szerelem öl, butít és nyomorba dönt, tartja a mondás, és lám-lám mindig találunk a környezetünkben is erre tökéletesen illő példát.

Antonio Dorigo egy 50 év körüli, rendes, dolgos díszlettervező mérnök a milánói Scalaban, aki havi keresete jelentős részét előszeretettel költi el egy bizonyos madame „ruhaszalonjában”. Mondanom sem kell, ott a próbák nem ruhákkal történnek.

Egyik nap valaki újjal lepik meg. Laidét első „pillantásra” nem is tartja igazán elbűvölőnek vagy érdekesnek, de egy idő után azon kapja magát, hogy rendszeresen őt kéri a látogatások alkalmával. A lány kisebb, személyes jellegű szívességekre kéri meg, találkozásaik túl lépik már az üzleti érintkezéseket.

Antonio egy nap ráébred, már nem az oxigén az ami őt életben tartja, sem a napsugár, de nem is családja féltő szeretete. Élete értelme már nem a család, a barátok a munka, hanem Ő, csakis, kizárólag Ő, Laide, a tizenéves örömlány, aki tehetségesen hazudik, játszadozik, kínoz és tart több vasat a tűzben egyszerre. Antonio nem hallgat a jótanácsokra, inkább vállalja a sorozatos megaláztatásokat és a rajta történő élősködést, mintsem elveszítse azt a csekélyke kis időt amit a lánnyal tölthet… természetesen pénzért.

Meddig tart a szerelmi vakság, és mikor mondja hősünk végre azt, hogy elég!?

Antonio Dorigot könnyedén tarthatjuk tökfilkónak, pojácának vagy egész egyszerűen egy jó nagy marhának, de tegyük kezünket a szívünkre. Nem voltunk-e mi is legalább egyszer viszonzatlanul szerelmesek, nem történt-e meg velünk, hogy utólag visszagondolva nem értettük, hogy az, aki akarva-akaratlanul annyi bánatot és keserűséget okozott nekünk, hogy jelenthette valaha a világ közepét számunkra? Ez az író tudta, ismerte milyen is az igazán vak szerelem, de ismerte a birtoklási vágy és a látszat tisztesség keserű életét is.

A könyv vége volt számomra a legérdekesebb, amikor Antonio elbeszélget Laide egyik barátnőjével, aki maga is prostituált. A nő könnyedén rávezeti, hogy minden éremnek két oldala van, és talán Laide szemszögéből is lehet érdekes és fájdalmas a történet.

Annak ellenére, hogy olvasás közben bosszankodtam a férfi tutyi-mutyiságán, a könyv letétele után gondolkodóba estem, és ez olyan dolog számomra, ami felértékel egy könyvet.

Dino Buzzati olasz író volt, ezt a könyvet 1963-ban publikálta.
1972-ben halt meg, hosszas, rák okozta betegség következtében.





Borostyán, 2008.08.28.
Eredeti cím: Un amore

4 megjegyzés:

csenga írta...

Ez a könyv már egy ideje a polcomon pihen-sok helyről ajánlották.
Egy téli estén majd el is kezdem:)

szeee írta...

Én is olvastam ezt a könyvet, kb. ugyanígy értékelném... Egyébként Nabokov Camera obscura-ja egy hasonló szerelem története...

pici dzé írta...

Jó írás!

Borostyán írta...

pici dzé: Köszönöm!