2008. december 11., csütörtök

Italo Calvino: A kettészelt őrgróf

Ez nem egy amolyan polcról lekacsintós könyv volt a könyvtárban, ami utánad kiabál és integet, hogy vigyél el! Vigyél el! Ezt bizony úgy kellett a raktárból felhozatni, mert kutatásaim alapján nagyon jónak ígérkezett. A méretei mondjuk igen csak megleptek, úgy 1 cm vastag és kb. 16 cm hosszú. Nem túl sokoldalú, csupán 114 oldal, ennek ellenére azonban ügyesen bánik adottságaival. Maga a téma ismerős számunkra, az emberi lélek és érzések bonyolult összetettsége, és kavalkádjai. Mindezt könnyed stílusban, igen sokszínűen tálalva a kedves olvasó kemény karton kötésű tányérjára.

Medardo di Terralba őrgróf fiatal és tapasztalatlan katona, ennek ellenére már tiszti rangban vágtathat a törökök elleni harcban. Rögtön első szolgálati napján ágyúlövés éri, és a szegény gróf ketté hasad. A tábori kórházban csupán a jobb felét találják meg, de azt sikeresen életre keltik, majd hazaküldik. Így szál ki a gyaloghintóból egy fél fej, egy kar, egy láb és egy fél lélek. Mert hamarosan egyértelművé válik, hogy nem csupán teste károsodott igen erősen, hanem a lelke is. Könyörtelen és halálos rendeletekkel tartja rettegésben a környék lakosait. Mindent, amit lát félbevág vagy felgyújt. Egy napsütötte, madárcsicsergős - amolyan jó hangulatú napon - csupán fél tucat embert végeztet ki, ha olyanja van, akkor a többszörösét. Sokan már a halálát kívánják, mígnem egy napon elő nem kerül a jobb párja, nevezetesen a bal. Ő a ló túloldala, mindenét odaadná a szegényeknek, siratja az árvákat és ápolja a fertőző betegeket. Mikor megtudja, hogy másik fele mennyire kegyetlen, sajnálkozik a dolgon, de tenni ellene nem tesz semmit, csupán annyit, hogy alázatosan és nagy lelkűen próbálja kijavítani a másik által okozott károkat. Odáig fajul a dolog, hogy faszentségével lassacskán már az ő halálát is kívánni kezdik az emberek. Ennek az egésznek persze egy mindkettejük által kiszemelt lány vet véget, ő lesz az indok, hogy ők ketten élet-halálra összecsapjanak. Mi vár rájuk? Végső megsemmisülés vagy bölcs, szélsőséges tapasztalatokkal egyesített teljes élet?

Hosszú ideje foglalkoztatja az embereket a világ jósága és rosszasága, a nőisége és a férfiassága, lentje és a fentje, a kintje és a bentje. Ha a Yin és a Yang szimbólumára gondolunk, akkor könnyen megérthetjük, hogy nem létezik olyan, hogy tökéletes jóság vagy gonoszság. Mindkettőből van ez is, az is az emberekben, így van a többség egyensúlyban. Ha az egyensúly azonban felbomlik, akkor eredményül szenteket, csodabogarakat vagy sorozatgyilkosokat kapunk. Előbbieket jó szívvel, utóbbit átkokkal és (egyes országokban) villamosszékkel öleljük keblünkre.

Italo Calvino stílusa annyira magával ragadó, annyira tömör és mégis könnyed, hogy egyszerűen képtelenség letenni. Igen kifinomult és (szerintem) egyáltalán nem bántó gúnyolódása helyenként kisebb szájrángásra késztet, mesélő tehetsége pedig gondolkodásra. Agyi kapacitásunk túlterhelése nélkül igen hamar el lehet olvasni, és habár tanulságos történettel szolgál számunkra szórakoztató módon teszi azt, hisz már az alap történetből is látható, egyáltalán nem veszi magát komolyan.

Italo Calvino első számú körözött író lesz a (könyvtári) listámon. Örülök, hogy rátaláltam.



Borostyán, 2008. december 11.

9 megjegyzés:

szeee írta...

Már megint tök jó posztot írtál. Irigykedek. (Mondjuk nem ártana olvasnom, hogy valamit én is tudjak rittyenteni...khm...)
Nem mondom, hogy elolvasom a könyvet, de jó volt olvasni a bejegyzést.

Borostyán írta...

Köszönöm szeee :P Ha fiyelembe vesszük igen mozgalmas napajaidat, amik az utóbbi időben köszöntöttek rád, akkor egyáltalán nem kell azon filóznod, hogy már olvasni kéne valamit. Pihenj sokat.... aztán egyszerre örvendeztess meg minket vagy 3 poszttal. :D

Csenga írta...

Pestiesen szólva:Király lett a bejegyzés.Felirtam a listámra a könyvet:)

Klematisz írta...

Nekem is tetszett a könyvkritika, én töredelmesen bevallom, Calvinotól semmit sem olvastam :(. Pedig az egyetemen még ajánlott olvasmány is volt a Ha egy téli éjszakán egy utazó...

Borostyán írta...

Klematisz: örülök, hogy tetszett a beszámoló. :) Az íróról én is még csak most nem rég olvastam. Teljesebb képet akkor kapok majd én is róla, ha már több könyvét olvastam. :P

Amadea írta...

Én is felírtam a listámra, hahaha!:)

picidzé írta...

Én is nagyon szeretem. Calvinótól a Kozmikomédiát tudom nagyon ajánlani.

ppayter írta...

A borító és a bejegyzés után biztos levadászom ezt a könyvet, már ha bent lesz a Szabó Ervinben... Kicsit bizarr, kicsit gondolkodós, jó lehet :)

Borostyán írta...

Peti: ha "megvolt" akkor számolj majd kérlek be róla te is, mert érdekel mások véleménye is. :P