2009. december 10., csütörtök

Richelle Mead:Vámpírakadémia


Már nagyon szerettem volna kézbe venni egy vámpíros könyvet,már csak azért is mert eddig nekem nem sok fordult meg a kezemben,és most ,hogy elárasztották a jó népet vámpíros történetekkel ,egyre inkább úgy éreztem kimaradok valami jóból. Lépten nyomon minden huszas és az alatti korosztály keze fekete tőr izét,meg meg vámpírszeretőket szorongatott és gondoltam utána járok a titoknak.

Erre a könyvre esett a választásom,mert elég komolynak tűnt a tartalma alapján,és bár ez is folytatásos sztori lesz,ez az első rész,tehát nem maradtam le semmiről.

A történet két főszereplője Lissa és Rose a felállás szerint Lissa mora azaz vámpír de abból is az előkelő fajta,ugyanis hercegnő.Rose pedig nemcsak a barátnője Lissának hanem a testőre is,Ő pedig dampyr.(kezd bonyolódni...)Nos ha úgy döntesz (még mora vagy),hogy valakiből nemcsak iszol,illetve táplálkozol hanem megölöd akkor az illető striga lesz,vagyis szemét,gonosz gyilkológép-nos tulajdonképpen tőlük védi meg minden dampyr a saját moráját.
A morákat sima mezei népek táplálják ,vagyis csak isznak belőlük,ez tök megszokott módon folyik...szó szerint.

A két lány a Szent Vlagyimir akadémián tanul,tulajdonképpen Lissának nincs sok gondja...ellenben Rose minden nap úgy edz mint valami megszállott,és nemcsak azért mert ez van az órarendjében hanem azért is mert Lissát folyamatos veszély fenyegeti...egyszer ezért már meg is kellett szökniük az akadémiáról de elfogták őket,a történet során aztán a lányok amint újabb nehézségekkel néznek szemben kénytelenek beavatni immáron az igazgatót és a tanárokat is miféle veszély fenyegeti Lissát,de ekkor már úgy tűnik késő....

Tényleg nyitottan álltam a dologhoz mindenféle előítélet nélkül,hiszen a Twilight is tetszett,de aztán mikor dedósra váltott már nem érdekelt.Tulajdonképpen az én meglátásom szerint ,újat és nagyon kiemelkedőt nem lehet már írni ebben a kategóriában....nekem olyan érzésem volt,mintha több sztori lett volna összegyúrva, gondolok itt: Harry Potter-ugyanis itt is megjelentek a hercegek,nemesi családok,kékvérűek,itt is megy a suliban a szurka piszka,mindenki tanul varázsolni,amit persze nem lehet használni,mégis bűbájokkal és tűzzel játszanak a tanulók.Aztán ugye a Twilight a tiltott szerelem, a jó vámpír imidzs-akik nem szívnak aszottra egy embert sem ,nem ölnek stb.És még egy történet-szerintem ez legkevésbé ismert,ez pedig a Rejtett világ!!!-nemcsak a talpraesett,lányok neve azonos Rose,de még a mentoruk,edzőjük iránt érzett vonzalom is! Sőt mindkét történetben orosz az illető férfi,sőt még az iskola is kiköpött ugyanaz.A szerelmi szálak engem kissé irritáltak,olybá tűnt,hogy az iskola összes fiú tanulója csak Lissát és Roset látja a többi lány láthatatlan.Rose nekem kicsit túl sok is volt,főleg ,hogy állandóan azon járt az esze,túlságosan is könnyűvérűnek tűnt nekem.Oké,hogy egyszer fiatal az ember ,meg a hormonok de akkor is.....

Egyszóval nekem nem jött be,és aki már olvasta a Rejtett világot annak , úgy tűnik,hogy újra olvassa a könyvet-nekem nem tisztem eldönteni melyik volt előbb...

Minden esetre most már megnyugodtam,hogy ha nem olvasok vámpíros könyveket nem maradok le semmiről.

Kiadó: Agave



2 megjegyzés:

Amadea H. írta...

A hasonlóságot nagyon sok könyvre rá lehetne sütni, anno ez volt a HP-rel, a Twilighttal, stb. A dolog inkább a részleteken múlik, ki hogy ábrázolja az egészet, és van, akinek eszébe se jut a hasonlóság, m annyira tetszik neki, másnak igen.

csenga írta...

Végül is épp arra gondoltam,hogyha nem olvastam volna a Rejtett világot még tetszett is volna!!

Mindenesetre nem lennék író aki épp most végez egy vámpíros könyvel:D