Miért nem jelezte senki - sem a kiadó, sem a forgalmazók, hogy ez egy "kőkemény" lányregény, szigorúan 16 éven aluliaknak??? Mert akkor nem úgy veszem kézbe, hogy pajzán, romlott, egymással intrikus dögként viselkedő nőkről szóló, felnőtteknek való könyvet fogok olvasni. Mert bár volt a regényben valami ezekből, de nagyon dedós szinten.A történetről nem is nagyon akarok írni, annyira nem érdekes és annyira sablonos. Max. "címszavakban": 1899, New York. Régi arisztokrata család, erkölcsös, karótnyelt lány szókimondó, pajkos húggal, újgazdag legjobb barátnővel. Mindhárman egy pasira, aki persze jóképű, gazdag rosszfiú. És persze az megy hozzá feleségül, aki nem szerelmes belé. Aki a szegény lovászfiút szereti. Ebből származik a bonyoldalom. (Ja, és a cselédlányt ki ne hagyjam, mert persze ő is játszik ;-))
Na, szóval. A legnagyobb bajom vele, azon felül, hogy kislányoknak való, hogy nem hiteles. Tök aranyos Anna Godbersen, hogy ennyire érdekli a régi világ és szereti a szép ruhában pompázó tökéletes előkelő hölgyeket, de valahogy nem tudta visszaadni annak a kornak az életérzését, ahhoz sokkal-sokkal több kutatómunka kellett volna. Vagy esetleg akkor kellett volna élni... Mosolyognivaló volt számomra, hogy ennyire ráment a "szép ruhákra", mert mindig le kellett írnia aprólékosan, hogy ki mit viselt éppen. Persze, hiszen ennek a kornak az volt a fő jellegzetessége, hogy milyen ruhákat hordtak. Meg hogy milyen erkölcsök uralkodtak. Illemkódex, társasági etikett stb. Azt is el kellett mondani sokszor, hogy ezek betartása milyen fontos egy magára adó ifjú hölgy életében.
A karakterei rettenetesen sablonosak voltak, pont annyira, hogy a 14 éves lányok érzékelni tudják a szereplők jellemét.
Nem akarom tovább húzni ezt a könyvet lefelé, mert nagyon korrekt kis regény egyébként. Jól kiszámítható események, érthető, tiszta, szép kifejezésmód. Fogalmazás ötös.
De nem erre számítottam, legközelebb, ha ilyen témára vágyom, akkor Edith Whartontól fogom kezembe venni az Ártatlanság korát, most is ezt kellett volna.
És bármennyire szépek is a borítók, nem fogom elolvasni a következő részt.
Na, szóval. A legnagyobb bajom vele, azon felül, hogy kislányoknak való, hogy nem hiteles. Tök aranyos Anna Godbersen, hogy ennyire érdekli a régi világ és szereti a szép ruhában pompázó tökéletes előkelő hölgyeket, de valahogy nem tudta visszaadni annak a kornak az életérzését, ahhoz sokkal-sokkal több kutatómunka kellett volna. Vagy esetleg akkor kellett volna élni... Mosolyognivaló volt számomra, hogy ennyire ráment a "szép ruhákra", mert mindig le kellett írnia aprólékosan, hogy ki mit viselt éppen. Persze, hiszen ennek a kornak az volt a fő jellegzetessége, hogy milyen ruhákat hordtak. Meg hogy milyen erkölcsök uralkodtak. Illemkódex, társasági etikett stb. Azt is el kellett mondani sokszor, hogy ezek betartása milyen fontos egy magára adó ifjú hölgy életében.
A karakterei rettenetesen sablonosak voltak, pont annyira, hogy a 14 éves lányok érzékelni tudják a szereplők jellemét.
Nem akarom tovább húzni ezt a könyvet lefelé, mert nagyon korrekt kis regény egyébként. Jól kiszámítható események, érthető, tiszta, szép kifejezésmód. Fogalmazás ötös.
De nem erre számítottam, legközelebb, ha ilyen témára vágyom, akkor Edith Whartontól fogom kezembe venni az Ártatlanság korát, most is ezt kellett volna.
És bármennyire szépek is a borítók, nem fogom elolvasni a következő részt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése