2012. május 25., péntek

Jodi Picoult: Gyere haza

*Vigyázat, enyhe SPOILERVESZÉLY!*

Öööö, azon túl, hogy hol a felkiáltójel a felszólító módú cím végéről, tulajdonképpen ki is jöjjön haza? Zoe az új, női házastársától az ex, férfi házastársához, Maxhez? Vagy Zoe térjen haza végre a hetero eltévelyedése után az őt váró Vanessa karjaiba? Vagy Zoe és Max korábban lefagyasztott embriói a saját anyjukhoz, ahelyett, hogy mások nevelnék fel őket? Nekem ez nem jött át, ahogyan az egész könyv mondanivalója sem. Nagyon nem. 

Van ez a nő, Zoe, aki különleges foglalkozást űz, zeneterapeuta és aki sok éve próbálkozik teherbe esni a macsó, szörfös, néha alkoholista, szexi férjétől, Maxtől. De ez sokadik próbálkozásra sem jön össze. Max feladja a harcot, válik. Majd megtér Jézushoz. Hát, talán....Zoe pedig nősül. Igen. NEM!  

Szóval nem tudom kikerülni, hogy a saját véleményemet a homoszexuális családról ne szőjem bele az erről a könyvről alkotott értékelésbe. 
Nem érdekel, hogy ki mit csinál szabadidejében négyszemközt a partnerével, amíg abba mindkét fél beleegyezik és örömét leli. Nem is tartozik ez senkire. Viszont ne mondja senki, hogy ez természet szerint való. Itt akárhogy is, szerintem valami hibádzik. Genetikailag vagy agyban, én nem tudom. Az egészséges ösztön mást diktál, ez szinte biztos. A szaporodást, reprodukciót, ami csak ellenkező nemű egyeddel lehetséges. 

Aztán itt van a házasság. Azt gondolom, hogy ennek egyik fő célja, hogy stabil hátteret nyújtson a belőle születendő gyermekeknek.
Nem zavar, ha melegek együtt élnek, egészen addig, amíg nem hivalkodnak a szexualitásukkal és a másságukkal. Mi sem hivalkodunk ezekkel. Csendben, feltűnés nélküli párkapcsolatban létezünk. 
De nem értek egyet azzal, hogy házasságot köthessenek. Bevallom, émelyeg a gyomrom, ha két menyasszonyi ruhás házasulandóra gondolok, mint Zoe és Vanessa voltak. Ez számomra teljesen természetellenes. 

Úgyhogy a könyv témája, sugallata nálam nagyon-nagyon nem talált megértő fülekre. Hogy teljesen rendben van ez így és joga van bárkinek házasságot kötni bárkivel, valamint gyermeket nevelni bármilyen kapcsolatban. Azt gondolom, hogy nem véletlen, hogy homoszexuális partnerek nem képesek utódot nemzeni egymással. Ennyi. 

Azt meg, hogy Jodi egy szinte bigott vallási gyülekezetet állított a melegek ellenpontjaként a történetben, nagyon hatásvadásznak  és szélsőségesnek gondolom. A vallásosak nem feltétlenül kardforgató és bigott alakok. Nagyon fekete-fehér nekem tehát a történet, tele szélsőségekkel és sablonokkal.

Pedig igazán jól kezdődött. Az eleje kifejezetten tetszett. Jó a dramaturgiája, az írónő jól választotta ki a megírandó múltbéli és jelenbeli jeleneteket, jól hordja össze az anyagot, amiből összeáll a kép és frappáns párbeszédeket folytattat le a szereplőivel. Gördülékenyen folyik a történet, a szöveg nem igénytelen, nagyon kellemes a nyelvi közeg és kifejezetten tetszett Picoult szarkasztikus, finom humora is. De ennél több jót nem tudok elmondani róla. A sarkított elemeken túl egyúttal sablonos is a történet, ami természetesen happy enddel végződik. A "gonosz" meggondolja magát és a legnormálisabb szereplőn kívül a végén tulajdonképpen mindenki boldog lesz és elnyeri méltó jutalmát. Ennek semmi köze a valósághoz, pedig Jodi valós társadalmi problémákat ábrázol a regényeiben, csak sajnos nem valószerűen oldja meg őket a történeteiben.

És persze berakta a végére a 6 éves kislányt, akivel még engem is sikerült kizökkentenie az ellenállásomból pár pillanatra, mert ha valakivel, hát egy 6 éves kislánnyal biztosan le lehet venni a lábamról. Hasonlóan, mint  a cukormázzal a dobostorta tetején...

1 megjegyzés:

today i írta...

I love Jodi Picoult books, one of my favourite authors.