Joanne Harris: kékszeműfiú

Volt időm emésztgetni ezt a könyvet, ugyanis már vagy 2 hete elolvastam. Nem szoktam ilyet csinálni, általában azonnal írok a könyvekről, de most valahogy nem volt időm és ihletem sem. De ahogy gondolkodom ezen a könyvön úgy jövök rá, hogy valószínűleg a nagyon beteg, gonosz, agyafúrt, igazából semmilyen értéket nem hordozó téma is meggátolt abban, hogy azonnal billentyűzetet ragadjak, bármilyen briliánsan is van megírva a történet. Mert így van, ez tagadhatatlan.

Harris az Urak és Játékosok sikerét próbálta meglovagolni ezzel a regénnyel, ez teljesen biztos. Utalások is vannak jószámmal a könyvbéli St. Oswaldra és tanáraira, a városkára, illetve a két szereplő/mesélő időnként felváltva történő megszólaltatása is mintha hasonlítana...
A Kékszeműfiú viszont az én ízlésem szerint már elkanyarodott egy olyan irányba, aminél én már megálljt intenék neki, de nem tudom mennyire hallgatna a véleményemre...

Ez a regény ugyanis, minden zsenialitása ellenére, mint írtam totálisan beteg. Kekszemufiu, ahogyan nicknéven az interneten hívja magát, valódi nevén BB online naplóját, blogját olvashatjuk a könyvben. Kekszemufiu apa nélküli gyerekkorát, különleges, szinesztézia szerű képességét, azzal kapcsolatos hírnevét és annak minden velejáróját meséli el nekünk blogjában. És a kis gyilkosságait... A bökkenő csak az, hogy már az elején kiderül, hogy olyan történeteket ír és vár az általa nyitott oldalon, amelyek lehetnek akár fikciók is. Így semmiben nem lehetünk biztosak amit leír, ez adja a pikantériáját a dolognak. Kiderül az is, hogy BB egy írókurzus hallgatója is egyben és így totális a zűrzavar. Az oldalán megjelenik Albertine néven egy lány is, aki szintén blogot írogat, egy történetet, mely Kekszemufiu történetének egy másik oldala. Jól kiegészítik egymást, az olvasó azt hiszi, hogy majd ez alapján szépen összerakja az igazságot. De nagy tévedés. Itt jönnek a csavarok, hogy senki nem az akinek látszik, totál káosz, majd a végén egy utolsó, nagyon gonosz fordulattal kiderül, hogy ki is a legbetegebb a történetben.

Egyébként a szinesztézia kapcsán Harris valamennyire ebben a regényében is megvillantja az ízek, illatok, színek iránti vonzalmát és kitűnő ábrázolóképességét. Nagyon tetszett még, hogy majd' minden bejegyzéshez tartozott egy zeneszám, amelyek valóban jól illettek az aktuális fejezet hangulatához, történéseihez, jól színesítve és érzékletesebbé téve ezzel a sztorit. Remek ötlet!
A zenék közül több számot is a Voltaire játszik, ez a daluk azt hiszem igazán ideillő : Death Death Devil Devil Evil Evil Song



Igazi letehetetlen, nagyon jó emberismeretről árulkodó pszichológiai thriller ez, bár a sok csavar ellenére a csattanóban számomra volt valami megszokott: egyszerre döbbenetes is meg nem is. Ami még nem tetszett benne, hogy a két blogos kb. ugyanazon a hangon szólal meg a naplójában, amiről mi bloggerek nagyon jól tudjuk, hogy lehetetlen, mert mindenkinek megvan a saját, általában jól felismerhető stílusa.
A könyv fontos üzenetének tartom az online világgal, az ott megjelenő emberekkel való óvatos bánásmódot ill. azt, hogy ez a szféra mennyire ki bírja hozni az emberben esetlegesen szunnyadó negatív tulajdonságokat.

Remélem Joanne Harris legközelebb a színességét bizonyítandó ismét valami lájtosabb különlegességgel áll elénk, mert különben rosszat fogok gondolni róla. *gonosz vigyor*

Tonya Hurley:Szellemlány

"A szellem olyasvalaki,akinek nem sikerült"/Sylvia Browne/

Mostanában megszaporodtak körülöttem a remek ifjúsági könyvek.Úgy látom az ebben a műfajban ténykedő szerzők rendesen összekapták magukat,végét járja a vámpír és varázsló tanonc uralom.A kalapból előkerültek a szellemek,angyalok,hobok,tündérek és mindenféle csodás lények.Legutóbbi ilyen remek olvasmányom a Crowfield átka, sajnos még nem tudtam bejegyzést írni róla,de ígérem fogok.És akkor most kanyarodjunk vissza a Hurley könyvére.Anélkül,hogy elmesélném az egész sztorit megpróbálok ízelítőt adni kedvcsinálónak.

Charlotte úgy kezdi az új tanévet,hogy megpróbál végre kicsit beilleszkedni a gimnáziumba,egyúttal némi népszerűségre is törekszik...aztán a végzet már az első napon közbe szól és Charlotte immár odaátról próbálja felhívni magára a figyelmet.

Szellemnek lenni nem könnyű,főleg ha nem is vágytál rá! Charlotte foggal körömmel ragaszkodik,hogy ott folytassa népszerűségéért kezdett küzdelmet ahol abbahagyta.Az első számú cél a gimi legsármosabb fiújának szíve..ehhez persze lesz pár szava Petulának a jelenlegi barinőnek is:D és persze a többi halott iskolásnak is akik a tovább lépés reményében járnak még mindig órákra.Az első rész végére kiderül Charlotte megtalálja -e a kényes egyensúlyt az élőkkel és szellemvilágban is,ahol ráadásul nem csak saját magával kell törődnie.

Pont elég szellem és élő karakter lett megalkotva.Fekete-fehér,jó és gonosz szereplők akik hozzák az elvárt szerepüket.Charlotte azért képes a fejlődésre vagyis a továbblépésre:)

Logikusan lett felépítve a sztori,Charlotte nekem nagyon szimpi,valahogy teljesen átéltem a tini kor minden búját baját.A hangsúly a kamaszkori problémákon van, a beilleszkedés, a kiközösítés az első szerelem mind mind helyet kap a szellemlány életében.Morbid ugyanakkor nagyon humoros,remekül megírt és tálalt sztori.

A borító szenzációs,akárcsak az idézetek,szösszenetek.Minden fejezet elején olvashatunk híres és kevésbé híres mondásokat,bölcsességeket többek közt Oscar Wild,Edgar Allan Poe,Virginia Woolf,Woody Allen tollából.

A lapok is díszesek,nekem anno az általános iskolában használt díszítő sor jutott eszembe itt is a lap tetején és alján található.

Ajánlom minden ,erre a témára nyitott olvasónak:-)

10/10

Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc

Ez egy kivételes év, mert rövid időn belül ez a második Murakami regényem. Amúgy meg a negyedik tőle. Azt konstatáltam, hogy az a nyelvezet, az a szellemes és kreatív szóhasználat, amit a Kafkában, vagy A birkakergetőben megismertem már nem fog visszatérni. Kár, mert valóban ezért szerettem bele. A Szputnyik után újra kellett ismerkednem Murakamival, és a Tánc, tánc, tánc végére érve újra kell gondolnom, miért is szeretem a könyveit. Azt hiszem ezzel sokat elmondtam a könyvhöz fűződő "érzelmeimről".

Ez a könyv A birkakergető főszereplőjével megy tovább, most sem tudjuk a nevét, csak azt tudjuk, hogy író, 34 éves, az élete éppen romokban hever, mert elhagyta a felesége, meghalt a macskája, és a munkája is éppen csak kultúrhólapátolás. Éppen ezért nem is lepődik meg nagyon, amikor megjelenik a Birkaember, és nem ért semmit, csak annyit tud, hogy táncolnia kell, ahogy kell. Közben call girlök tűnnek fel és el titokzatos körülmények között, és hősünkből hirtelen szárazdajka is lesz egy időre.

A történet maga nem lényeg. Ahogy írtam, tűnhet akár egy jó kis kriminek is, de ez senkit ne tévesszem meg. Igazából hősünk lelki hányattatásai állnak a középpontban. Megismerhetjük mindennapi életét, amikor éppen kultúrhólapátol, vagyis olyan munkákat vállal el, amit valakinek úgyis meg kell csinálnia, olyan, mint a hólapátolás (ez a hasonlat nagyon tetszett), Murakami is többször használja. Hősünk mondhatni szenved, hogy felesége elhagyta, a szerelem azóta is kergeti, hol egy call girl formájában, hol éppen egy másikban, vagy egy dilis recepciós formájában.

A könyv nagy részét egy különös barátság eseményei teszik ki. A tizenhárom éves Hófehért a Delfin Hotelben varrják a nyakába, hogy kísérje vissza Tokióba, mert az anyja ottfelejtette. A kislány különös képességekkel rendelkezik, pontosan megérzi, mi történik másokkal, így tud a Birkaemberről is. Ez a tulajdonság egy összeköttetést biztosít a két fél között, hiába a korkülönbség, mégis barátság alakul ki közöttük. Hófehéren keresztül megismerjük a szülőket is, akik még furcsábbak, amin nem is lepődünk meg, sőt, már várjuk az írótól.

Túl aprólékosnak találtam a kidolgozást, már-már unalmasságig volt részletes. Úgy éreztem, hogy voltak részek, amik feleslegesek voltak, amik nélkül bőven meglett volna a történet. Ezért is kezdtem aggódni, hogy 100 oldallal a vége előtt még semmi nem derült ki, és már megint nem fogja befejezni a történetet, és saját fantáziámra kell bíznom a befejezést. Szerencsére nem így történt, normális befejezést kaptam, kerek egész lett a történet. Talán ezért is érzem, hogy jó volt a könyv, megkaptam, amit Murakamitól vártam. Mindezt annak ellenére, hogy ez a könyv nem rajt annyi misztikumot, mint az eddigiek, nem is tartotta fel úgy a figyelmemet, ahogy az eddigiek. Eljutottam arra a szintre, hogy ha nem akarok zsákbamacskát venni, akkor Murakamit kell olvasnom, mert úgyis tudom mire számíthatok.

Murakami Haruki: Tánc, tánc, tánc. Geopen, 2010.

Caroline Jourdan:Ha a helyén van a szíved

"Korábban csak a látható sérüléseket reagáltam túl, de innentől fogva az volt a kényszerképzetem, hogy a látszólag egészséges emberek vannak a legcudarabb állapotban"

Mikor kinéztem a könyvet fel sem tűnt a borító sarkában megbújt pici kártyácska amin a memoár felirat díszelgett. Innentől kezdve egész más szemmel olvastam a könyvet, hiszen egy-egy orvosokról szóló könyv is izgalmas, de mikor egy ilyen pályán mozgó ember a saját tapasztalatait veti papírra, annál nincs lebilincselőbb.

Caroline Washington-ban dolgozik, már rég önálló, szingli életét éli, szülei Tennessee-ben maradtak ahol háziorvosi rendelőt vezetnek. Miután édesanyja szívrohamot kap, édesapja csak Carolin-ra számíthat, aki elláthatná a recepciós teendőket míg édesanyja fel nem épül.

Caroline mint mindenki aki több évre kiesik a családi vállalkozás fogásaiból, nehezen áll rá a szokatlan munkára,az idegőrlő esetekre, és a vérre... miközben folyamatosan Washingtonba vágyakozik, a csillogásba, a süppedős szőnyegekhez, és az elegáns éttermekbe.

A szívszaggató esetek, az orvosi pálya nehézségei mellett kacagtató, és meghökkentő esetekből sincs hiány. Aki olvasta és szerette az Ügyeletben című könyvet, ez is garantáltan kedvenc lesz, annál is inkább mert az orvosi esetek mellett, Caroline családjával is megismerkedhet. Családias,meghitt, izgalmas, kacagtató történet, aminek egyáltalán nincs vége, hiszen Caroline talán a mai napig ott ül a recepción és komoly arcal tölti ki az aktuális beteg kórlapját, aki épp azt ecseteli, hogyan próbálta szőnyegvágóval kezelni az aranyerét..

A borító egyszerű, mégis nagyon szép.

Mikael Ollivier: Vértestvérek

"Olykor szinte el sem hiszem, hogy mindez valóban megtörtént velem. De minden reggel ott a tükörben a sebhely az arcomon. És a rémálmaim éjszaka."

A könyv ifjúsági thriller,a mindössze száztíz oldalas történet furcsa volt nekem, és sokkoló. Franciaországban nyolc ifjúsági díjat kapott, tévéfilmet is forgattak belőle.

Martin Lemeunier tizennégy éves, boldog, átlagos Francia családban él. Egyik este a rendőrség letartóztatja Martin bátyját Brice-t. Már az is sokkolja a családot, hogy a fiuk esetleg egy gyilkos, na de az, hogy sorozatgyilkos lenne akinek a rendőrség szerint öt ember halála szárad a lelkén összeroppantja Brice szüleit. Martin és Brice nagyon jó testvérek, még a kamaszévek sem távolították el egymástól a két testvért. Éppen ezért Martin egy percig sem kételkedik testvére ártatlanságában.

Úgy tűnik nincs mit tenni, Brice ellen túl sok a bizonyíték, minden áldozatát ismerte, akikkel azután mind haragban vált el, az utolsó áldozat a volt barátnő akinek holttestét saját házuk kertjében találja ameg a rendőrség. Mivel Brice nagykorú, nagyon úgy tűnik, hogy élete végéig börtönben marad. Martin ekkor határozza el, hogy nyomozni kezd.

Hihetetlen mi minden fér bele száztíz oldalba, Martinnal végigszáguldunk egy rémálmon, egyetlen ember segítségével próbálja megmenteni a testvérét, miközben olyan dologra bukkan ami családja feldúlt életét végképp megváltoztatja.

Nem tudom kamaszként hogyan hatott volna rám ez a könyv. Tömény és hátborzongató. Bár konkrétan nem ecsetelik a borzalmakat, de így, hogy csak elmosódva látjuk, olvassuk a történetet még izgalmasabb. A történet bizonyos pontja után már sejtettem, hogy mi lesz a történet vége.

Aki kedveli a krimiket, thrillereket kicsit kevésbé véres köntösben ezzel a könyvel nem fog mellényúlni.

Karin Alvtegen: Árulás

"Eva régóta sejti, hogy férje megcsalja. Egy nap egy ártatlan megjegyzésből rájön, hogy a csábító nem más, mint fiuk óvónője. Fájdalmában és dühében kegyetlen bosszút forral a nő ellen, és egy elhamarkodott kalandba is belebonyolódik, ami azonban végzetes veszélyeket rejt. A hétköznapi szerelmi háromszögnek induló történet pokoli eseményekbe torkollik. A regény főszereplői a boldogságot hajszolják, ám életük lidércnyomássá válik. Minden, de minden más irányba fordul, mint ahogy tervezték. Ki kit árult el? Ki az áldozat?"

Wow! Ez már döfi! Végre egy lebilincselő regény, ami után keresgélheted az álladat az elképedéstől. Még mindig nem találom a szavakat, hogyan lehetne jellemezni ezt a fantasztikus regényt. Nem is tudom mi döbbentett meg ennyire, maga a történet vagy a csavar a végén.

Habár a borítóról eléggé ordít, hogy Karin Alvtegen könyve a krimi műfajához tartozik, én mégis úgy érzem hogy egy tömény lélektani drámát fogunk a kezünkbe. Nem azért, mert nincs benne vér meg hulla meg mindenféle csupa finomság, hanem egyszerűen nem illik bele ebbe a műfajba. Mégis, olyan feszültséget diktál a történet, amibe az agy minden sejtje beleborzong, egyszerűen libabőrös lettem a könyvtől. Még most is borzongok ha eszembe jutnak az utolsó sorok.

Ahhoz, hogy ennyire hatásos legyen a történet szükség van egy pár jó karakterre is. Nincsen sok szereplő, ám azok úgy vannak megalkotva, hogy remekül beleilleszkedjenek a történetbe.

A másik, ami nagyon fontos ahhoz, hogy egy könyv fenntartsa az ember figyelmet az a történetvezetés módja. Ezt a szerző úgy oldotta meg, hogy folyamatosan bontja ki előttünk a regény apró részleteit és ezt megfejeli még további csavarokkal. Amikor azt hinnénk, hogy valamit megértettünk, akkor máris egy másik szemszögből szemlélhetjük az eseményeket. Számomra ez csak növelte a regény színvonalát.

A végére hagytam a legfontosabbat, hogy a történetet akár maga az élet is írhatta volna, hiszen bárkivel megeshet, hogy nem a megfelelő emberrel találkozik. Én speciel biztosan odafigyelnék arra, hogy kivel ismerkedek meg egy sörözőben. :)

Igen, most már kimondom, hogy ez az év "krimije", pedig nincsenek benne autós üldözések, lövöldözések és egyéb más akciódús finomságok, de így is majdnem kihullott a hajam az izgalomtól. :D Azt hiszem most törhetem azt az okos buksimat mi legyen a következő amit olvassak, mert egyelőre ez a regény tölti be az összes helyet ami van. :)

"Határtalan csend. Felette. Mögötte. Körülötte. Mindenhol.
Átadta magát az őt körülölelő nyugalomnak.
Végre.
Nincs több küzdelem.
Minden a legnagyobb rendben."

Debra Dean: Leningrádi Madonnák

Ez a könyv már régen fent volt a kívánságlistámon, amikor egy kedves ismerős révén végre a polcomon tudhattam.

Az írónő által megírt történet két időben játszódik. Az első 1941. Oroszország, II. Világháború, Leningrád. A második napjaink, Amerika.

Főhősünk Marina az Ermitázsban dolgozott, ahol a háború kitörése után menteni kezdik az értékes műkincseket. A csomagolás az ostrom alatt is tart, így Marina, rokonai és több munkatárs beköltöznek az épület alagsorába. Olvashatunk mindennapjaikról, szenvedéseikről, éhezésükről. „Már senki sem sír, vagy ha mégis, úgy apróságokon, jelentéktelen semmiségeken, amik váratlanul érik őket. Mi maradt, amitől megszakadhat a szívük? A haláltól nem: a halál mindennapossá vált. De szívet tépő, amikor egyetlen sirály könnyedén fölreppen egy utcai lámpáról. A szárnyai úgy bomlanak ki a mályvaszín égen, mint a selyemsálak, és Marina hallja a tollak susogását. Attól szakad meg a szíve, hogy még maradt egyáltalán szépség a világon.”

Az amerikai részekben Marina jelenében vagyunk, megismerjük férjét, gyermekeit, unokáit. Itt egy esküvőre készülnek, boldogoknak, gondtalanoknak kellene lenniük, de nem így van.

Tetszett a könyv felépítése, ahogy egy fontos pillanatban egymásba szövődik a múlt és a jelen. Nem is gondoltam, hogy milyen mozzanatok, megszólalások emlékeztethetnek a múltra.

Olvasás közben rengeteg festménnyel ismerkedhettem meg, amit az Ermitazs honlapján meg is lehet nézni. Az írónő nagyszerűen írja le a képeket, magam előtt láttam őket, pedig nem is ismertem.

Lucy M. Montgomery: Anne az élet iskolájában

Lucy Maud Montgomery ismét szépen írva és fogalmazva folytatta a szeplős vörös hajú lányka történetét, amiben Anne gyerekkorból a felnőttbe lépett. Lépett? Átvarázsolódott. Azt nem állítom, hogy élete, személyisége gyökeres fordulatot vett, de mindenképpen a komolyodás, a felnőtté válás útjára lépett.
Anne Shirley története ismét elvarázsolt engem is, de azért nem annyira, mint az első könyv. De mit is várhatunk ettől a résztől, hisz Anne Shirley már korántsem az a cserfes kislány, hanem egy "nagyon komoly" tanítónéni, aki 17 éves korában helyezkedik el Avonlea iskolájában, és aki fantasztikus személyiségével megmutatja az igazi nevelést! Sokak megrökönyödésére megreformálta a büntetés intézményét, azaz nem alkalmazott fizikai bántalmazást a büntetésekhez. Ész érvekkel, metakommunikációs jelekkel, egyéb fajta büntetésekkel próbálta rávenni kisebb-nagyobb diákjait a jó magatartásra, szorgalomra.

Hogy ne csak munkájáról, hanem egyéb elfoglaltságairól és szórakozásairól is szót ejtsek, megemlítem, hogy családjukba kerül egy 7 éves ikerpár: Davy a csibész kisfiú és Dora a szófogadó kislány. Életükbe megannyi probléma és csíntalanság hoz fényt, de a sors meghálálja példaértékű segítségüket.
Anne személyisége csak az életkorának növekedése miatt mutat változást, de ugyanolyan ábrándozó kis hölgy, mint volt, aki megismerkedik egy különleges hölggyel, majd egy véletlen kapcsán Levendula kisasszony sem marad Negyedik Charlottájával egyedül a Visszhang kunyhóban.
A könyv olvasása közben sokszor elgondolkodtam, hogy a 17 éves Anne élete, jelleme mennyiben mutat hasonlóságot az én életemmel való összevetésben. Természetesen majdnem semmiben, de ez is egy olyan könyvsorozat, amelyet nem minden fiatal tud átérezni. Sok séta a mezőn, beszélgetés, önellátás, főzés, gyereknevelés és még sorolhatnám azokat a dolgokat, amiket a ma -körülöttem- élő 17 év körüli fiatalok nem csinálnak. (Legalábbis nem jellemzően.)
Ez a sorozat is egy olyan életet mutat be, amit megismertetnék a mai fiatalokkal, már csak azért is, mert a fantázia, a kreativitásunk használata nincs kihasználva. A gyerekek nagy része sémákban gondolkozik, nem tudják elképzelni a dolgokat.

A közösség, a rétek, a mezők, a folyók, az emberek ugyanakkora szerepet kapnak ebben a kötetben is. Anne személyén keresztül, életre kelnek a növények, mosolygósak lesznek a borongós hangulatú felnőttek.
Anne gyermek volt és felnőtt lett. Ennek az útnak a megismeréséhez (és annak ismeretéhez, hogy hogyan barátkozott meg 7 db szeplőjével) feltétlenül el kell olvasni ezt a könyvet is, hogy megtudjuk, hogy az élet nem áll meg, ha egy hatalmas vihar van, vagy éppen, ha leesik egy nagy adag hó az utakra!

Torey Hayden: Egy gyerek

"Egy hatéves lány fához kötözte és felgyújtotta hároméves társát. A kisfiú válságos állapotban került kórházba. Van-e élet ezek után a kislány számára?

Ez a könyv csak egyetlen gyermek története. Nem azért íródott, hogy sajnálatot ébresszen. Nem is azzal a szándékkal, hogy egy tanárt megdicsérjenek a munkájáért. Még kevésbé azért, hogy riogassa a békés és boldog tudatlanságban élőket. Nem. Ez a könyv csupán válasz szeretne lenni arra a kérdésre, vajon frusztráló dolog-e mentálisan beteg gyerekekkel dolgozni. Egy dal szeretne lenni, amely az emberi lélek tiszteletére íródott, egy kislány tiszteletére, aki olyan, mint valamennyi gyermekem. Mint mi mindannyian. Valaki, aki élni akar."

Mi az első szó ami eszembe jutott, amikor leraktam a könyvet: az hogy ÚRISTEN, és most rengeteg érzés kavarog bennem, egyszerre vagyok szomorú és dühös, de egy biztos, ez a könyv még napokig nem fog ereszteni. Már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy nem fogom tudni majd letenni, tudtam hogy nem lesz könnyű majd megemészteni, de én akkor is akartam. Annyira sebezhetőek a gyerekek és néha észre sem vesszük, hogy mekkora fájdalmat tudunk okozni nekik.

Sheila pici volt a korához képest, bűzlött a több napos pisiszagtól és kosztól. Erőszakos volt, ráadásul az édesanyja otthagyta az autópálya kellős közepén, aki nem volt több mint húszéves. Miután édesapja kikerült a börtönből, azóta ő viseli a gondját a kislánynak. Amikor bekerült Torey osztályába feszült volt és ideges, ő maga nem tudta kezelni a helyzetet ahogyan kezdetben a tanárnő sem. Ám Torey szépen lassan megtörte a jeget és sikerült a bizalmába férkőznie. Minden lépést kétszer meg kellett fontolni, mert ez a kapcsolat annyira törékeny volt, hogy bármikor összetörhetett. Ahogy haladtam a sorokkal, a kislányt én magam is a szívembe zártam, pedig a viselkedése taszított. Nem is értettem , hogy Torey miként képes ilyen türelemmel viseltetni iránta, ám szépen lassan észrevette Sheila vonzó és hasznos értékeit. A tanárnő igazán különleges tehetséggel bír, mert képes volt felismerni és kezelni a kislányt, aki néha olyan volt mint egy vadmacska. Sokáig azt hittem ez a különleges kapcsolat örökre megmarad, ám a sors másképp hozta.

Felmerült bennem a kérdés: mi van akkor ha Torey Hayden csak egy egyszerű tanár? Akkor is tudta volna kezelni Sheilát? Hiszen néha ő maga is belátta, hogy túllép saját hatáskörén és akarva akaratlanul, de másképp lépett fel mint ahogy az elő van írva. Néha igenis az észérvek helyett az ösztöneire hagyatkozott, ami nem biztos hogy minden esetben megfelelő döntés volt. De azt hiszem nem is ez a lényeg, hanem a végeredmény, mert megmentett egy gyermeket.

Óvatosan a könyvvel, mert az ember velejéig hatol és képes beférkőzni az agy minden egyes szegletébe. Készülj fel rá, hogy többször fog kiülni a döbbenet az arcodra, mint az öröm, de néha muszáj szembenézni a valóssággal, hogy összetörjünk és összerakjuk magunkat.

"-Te félsz, William - közölte Guillermo. - Mitől félsz?
Kinyújtottam a kezemet. - Gyere, ülj ide mellém.
Felkelt és odajött. Átfogtam a vállát.
- Ijesztő dolog, amiről beszélünk, igaz?
Bólintott. - Az ágyam alatt néha por van, amikor a mamám nem porszívózik.
- William most nem ez a téma - szólt rá Peter.
- De én félek a portól. Az szokott eszembe jutni, hogy a porszemek valamikor emberek voltak. Lehet, hogy halott emberek vannak az ágyam alatt.
- Ez hülyeség.
- Nem, mert benne van a Bibliában, Peter, hogy porból jöttél és porrá leszel, ha meghalsz. A Biblia mondja. A mamám megmutatta nekem. Kérdezd csak meg Torey-t."

Lian Hearn: Ragyog a hold : az Otoriak története : III. könyv

Nincs mese, menthetetlenül beleszerettem a történetbe. Nem győzöm dicsérni, áradozni róla. Megunni pedig végképp nem sikerül!

Házasságával és a Törzstől való menekülésével Takeo kivívta Arai, illetve Fudzsivara nagyúr haragját is, ráadásul a Törzs is üldözi őt minden erejével.

Arai Daiicsi, aki a Tohanok bukását kihasználva megkaparintotta a Hármas Birodalom fölötti hatalmat, azért haragszik rá, mert szövetségeseként elvárta volna Takeotól a tájékoztatást házasságáról, illetve nehezményezte a Törzzsel való szó nélküli eltávozását is. Fudzsivara pedig egyoldalúan kreált egy eljegyzést Kaedével, így ő is "joggal" dühös.

Takeónak nincs könnyű helyzete, rengetegféle elvárásnak kell megfelelnie, nem tud lelkiismeretével sem rendesen elszámolni.

"Neveltetés a Rejtettek közt, befogadás a harcosok osztályba, ráadásul törzsi elvárások: csupa kibékíthetetlen elem Takeo életében."

Miközben Takeo hadakozik uradalmukért, az őket megillető jussukért, Kaede elhatározza, hogy meglátogatja testvéreit. Döbbenettel veszi tudomásul, hogy Fudzsivara nagyúr elrabolta őket. Hamarosan ő maga is fogságba esik, miközben menteni próbálja testvéreit.

Vajon elegendőek Takeo képességei és a bosszúvágy céljai eléréséhez, a jóslatok megvalósításához? Ő és Kaede vajon valaha békés módon tudják élni együtt az életüket?

A szerelem Takeo és Kaede között nem hogy nem múlik, de minden eddiginél lángolóbb.

"Rábámultam. A haja nedves volt, a vonásait ellágyította az iménti szeretkezés. Ő volt a legszebb teremtés, akit valaha is láttam, de közben az agya úgy vágott, mint a borotva. Kimondhatatlanul erotikusnak találtam ezt a kettősséget, nem kevésbé azt, hogy ez a nő a feleségem."

Az utolsó oldalaknál alig láttam a sorokat, úgy potyogtak a könnyeim. Az örömtől vagy a bánattól? Mindkettőtől egyszerre. Nagyon hatásos vége volt!

Így a harmadik résznél ideje volt utánanéznem az írónőnek is, ha már ennyire rajongok munkájáért! :-)

Lian Hearn modern nyelveket tanult az Oxfordi Egyetemen. Londonban dolgozott nint filmkritikus és művészeti szerkesztő, mielőtt letelepedett Ausztráliában. Egész életen át tartó érdeklődése Japán felé, a sok utazás, tanulmányai meghozták az eredményt, az Otori trilógiát.

Íme az eredeti borító. Nekem jobban tetszik a magyar verzió! De azért ez sem rossz! :-)

Első rész: Lian Hearn: Fülemülepadló
Második rész: Lian Hearn: Fűpárna