2008. április 14., hétfő

Sue Monk Kidd: A méhek titkos élete

A 14 éves Lily Owens félárva. Legalábbis hivatalosan, de gyakorlatilag csak magára és a házvezetőnőre számíthat. Édesapja, T. Ray nem sokat törődik egy szem gyermekével, kivéve akkor ha büntetni lehet őt valamiért.

Lily édesanyja, Deborah egy szörnyű balesetben halt meg amikor a kislány még csak 3 éves volt. Elsült otthon egy fegyver és az asszonyt találta el a golyó.
Lily mindennek szemtanúja volt és sosem tudta ezt feldolgozni, az édesapja sem volt nagy segítségére, sőt. Mindennapi lelki szegénység elől a kislány álomvilágba menekül.

A ’60-as évek Amerikájában járunk, amikor aláírták a polgárjogi nyilatkozatot a feketék hátrányos megkülönböztetése ellen, amikor fellőtték az első rakétát a holdra és persze amikor a csúcspontján burjánzott a rasszizmus.

Egyik nap, amikor Rosaleen a fekete házvezetőnőjük elindul hogy a szavazójegyzékbe vetesse magát, Lily elkíséri. Útjuk során beléjük kötnek helyi rasszisták, és az összetűzésből bebörtönzés és kegyetlenkedés kerekedik. Lilyt apja kihozza ugyan, de Rosaleenért nem hajlandó semmit sem tenni, sőt még egy kiadós verést is látásba helyez a lánynak az elkövetett „bűnért”, hogy őt ilyen helyzetbe hozta.

Lily megszökik, és sikeresen kimenti Rosaleent is. Egy fekete madonna kép, hátulján egy városka nevével: ennyi maradt rá édesanyja után, valamint egy fénykép és egy pár kesztyű. Elindulnak kettesben, hogy Deborah nyomába eredjenek több mint 10 év távlatából. És amit három méhészkedéssel foglalkozó fekete nővér személyében találnak az áldás és öröm mindkettejük életében. Lily sokat megtanul az élet és a méhek dolgairól, és talán édesanyjáról is sikerül többet kiderítenie.

Álmok, vágyak és azok felperzselései, hogy nyomukban új és vakmerőbb álmok szülessenek.

A könyvből filmet is forgattak Lily szerepében Dacota Fenninggel.

Ha minden igaz a bemutató 2008 nyarán lesz az Egyesült Államokban.

Frissítés: megvolt a bemutató. Előzetes a filmből itt.







Eredeti cím: The secret life of bees
Borostyán, 2008 április 14.

9 megjegyzés:

szeee írta...

Köszi az ajánlást. El kellene olvasnom, hogy utána megnézhessem a filmet. Bírom a méheket meg a kis Dakotát is...;-)

Iscnor írta...

Jajj, ez borzasztó.. :-(

Borostyán írta...

szeee örülök, hogy tetszett a leírás. A könyv nagyon olvasmányos, igen könnyen falhatók a betűk.

Borostyán írta...

Iscnor, amennyi kegyetlenkedési lehetőség adódott az akkori körülmények között, az írónő még elég kíméletes volt az olvasókkal. Nem olyan vészes, mint amilyennek hangzik.

stippistop írta...

nagyon jól hangzik, felveszem a listámra! köszi! :o)

stippistop írta...

nagyon jól hangzik, felveszem a listámra! köszi! :o)

csenga írta...

Köszi,egy újabb klassz könyv a sosincs vége-listámra:)

Lobo írta...

A filmből pedig már van
előzetes is.

Borostyán írta...

Lobo: köszi szépen! Már leste egy ideje, hogy mikor mutatják be az előzetest! Eddig tetszik, és örülök, hogy Dakota játssza a főszerepet! :P