2008. április 24., csütörtök

Yann Martel: Pi élete


Borostyán véleménye

Elég nehéz most szavakat találnom. Több hónapja már hogy olyan kiváltságban volt részem, hogy egy könyv elolvasása után még hosszasan gondolkodjak és merengjek rajta. Éjjel fennmaradtam, hogy végigolvassam, és miután befejeztem - bár testem fáradt volt - agyam lázasan dolgozott és nem jött szememre álom, mert ezen a történeten töprengtem.

A könyv utólagosan elbeszélt történet, melyet maga a főhős mesél el egy írónak, sok évvel élete legizgalmasabb és legszörnyűbb kalandja után.

A tinédzserkorú Pí - becsületes polgári nevén Piscine Molitor Patel – egy indiai állatkertben él, édesanyjával, édesapjával és bátyjával. Pí nagyon szereti az állatokat és az állatkerti játékok, barangolások közben nagyon sok mindent meg is tanul róluk és viselkedésükről. De nem csak az állatokról szeretne minél többet megtudni, hanem Istenről is. Születésénél fogva hindu, de meglátja a szépséget a keresztény és a muszlim vallásban is. Elragadtatásában odáig jut el, hogy egyszerre gyakorolja mind a három vallást, melyet környezete értetlenséggel fogad.

Az idilli élet azonban nem marad sokáig az övék, a politikai és gazdasági körülmények miatt kénytelenek eladni az állatkertet és az állatokat, sőt az országot is készek maguk mögött hagyni a jobb élet reményében. A kiválasztott uticél Kanada, a szállító hajó, amely átviszi őket az óceánon japán, a matrózok kínaiak és tajvaniak, a család pedig indiai. Ennek betetőzése képen pedig egy egész állatsereg helyezkedik el a raktérben, arra várva, hogy új otthonukban, Amerikában végre partra szálljanak. .

Egy éjjel a hajó elsüllyed és Pí az egyetlen ember, aki megmenekül. Ennek ellenére nincs egyedül. Mentőcsónakját megosztja egy sérült zebrával, egy hiénával, egy orángutánnal és egy bengáli tigrissel. A képlet látszólag egyszerű: mindannyian halálra vannak ítélve, hisz ki lenne erősebb egy tigrisnél. Végül csak ketten maradnak a csónakban: Pí és a tigris. Kölcsönösen egymásra vannak utalva, a tigris az élelem és az ivóvíz, Pí pedig a társaság miatt, mert érzi, hogy egyedül megőrülne. De amennyire segít neki a tigris jelenléte, legalább annyira félelemmel is tölti el. Mind a csónakban, mind a tengerben a halál leselkedik rá, egy esélye marad a túlélésre, ha a tigris megérti, hogy ő, Pí Patel a főnök.

227 nap. Ennyi ideig tart a viszontagságuk hőségben, hidegben, szárazságban, viharban, szomjúságban, éhezésben. Végül, ahogy azt tudjuk már az elejétől fogva Pí megmenekül, és Mexikóban partot ér. De a történetnek még nincs vége, és ha eddig azt hittük már mindent tudunk, már mindent értünk, akkor kapjuk a legnagyobb hidegzuhanyt és fordul meg a világ.

Az író Booker díjat kapott ezért a műért. A történet elején csodálkozunk és nem értjük, hogy kaphatott ez a könyv egy ilyen rangos elismerést, hisz a történet szép és kedves, sokszor meg is nevettet, de kevés ahhoz, hogy különleges legyen. Ám a végén mindent megértünk és már nem kételkedünk, sőt helyeslően bólogatunk a zsűri döntésén.

Tanulságos mese a hitről, az ösztönökről, a kitartásról és mindarról, ami emberré tesz bennünket.

Külön elismerésem a roppantul igényes magyar kiadásnak! Keményfedelű, vastagpapírú, színes festményekkel illusztrált könyv kerül a kezünkbe.
Az Európa Könyvkiadó adta ki. Köszönöm nekik.




Eredeti cím: Life of Pi
Bejegyzés: 2008. április 23.


Szeee véleménye

Nem fogom leírni, hogy miről szólt a könyv részletesen, mert el lehet olvasni a fülszövegen. Sokkal többet igazából nem is tudnék hozzátenni, mert az már spoiler lenne. Ennek a könyvnek ugyanis az a lényege, hogy van egy alaptörténet, egy hajótörött fiú hányattatásai néhány vadállat társaságában a Csendes-óceánon. Nagyon hosszú idő után végre partot érnek az életben maradtak és aztán az utolsó 20-30 oldalon egy olyan csavar kerül a történetbe, ami teljesen más megvilágításba helyezi az addig elhangzottakat. Állunk leesik és miután összekapartuk a földről a darabkáit, elkezd zakatolni az agyunk, hogy akkor mi és hogyan....?

Nem tudom, hogy egy ateista vagy egy nálam földhözragadtabb emberke miképpen gondolkodik a történtekről, mik a kérdései, mik a válaszai, hogyan értelemezi a dolgokat - igazából engem ez érdekelne a legjobban. Merthogy mindenekelőtt a hitről van szó, de persze még sok minden másról is. És mert én nem vagyok ateista, sőt még hiszek bizonyos "csodákban" is, így fogalmam sincs - nekem megvoltak a saját kérdéseim, kétségeim a történettel kapcsolatban, de mivel hiszek valamiben (nevezzük mondjuk Istennek, mert jobban én sem tudok...;-)), egy felsőbb erő létezésében, ill. a világnézetem olyan, amilyen, ezért nekem meglettek a saját kis válaszaim is, de ezek túl személyesek ahhoz, hogy közzétegyem őket. Meg egyébként is úgy gondolom, hogy mindenkinek magának kell megbirkóznia ezzel a kérdéssel, letisztáznia magában a történet kapcsán felmerülő gondolatokat. És hiába hallgatnám meg egy homlokegyenest másképp gondolkodó véleményét a könyvről, nem igazán gondolom, hogy ezt meg kellene
vitatni másokkal bármilyen fórumon, mert ahány ember, annyiféle válasz és értelmezés fog születni és pont ez a jó ebben a történetben...

Összességében azt kell mondjam a könyvről, hogy zseniális az ötlet, amit a történet alapproblémája, alapfelvetése köré épített Martel. Ennél hatásosabb és ütősebb példázatot nem nagyon tudok elképzelni a kérdés felvázolásához. Bár mint irodalmi mű nem tartom kiemelkedőnek és tény, hogy inkább a fiatalabb korosztályhoz szól, ifjúsági regény.

A felvezető része, ami a terjedelem kb. 1/3-a volt, kifejezetten idegesített, mert csapongott és nem volt elég érdekes sem, így már alig vártam, hogy a lényegre térjünk. A hajótörés története viszont nagyon érdekfeszítő volt, egyetlen percre nem ült le a sztori, holott 200-nál is több napot töltött ez a fiú a tengeren, mégis rettentően izgalmasan ábrázolta az író ennek az állapotnak minden percét.

A végén lévő csattanó, a felmerülő kérdések, kételyek, probléma viszont annyira ütős, hogy megmondom őszintén majdnem sírtam az utolsó 20-30 oldalon, annyira megrázó és felemelő volt egyszerre. Pedig a sírás aztán nem az én műfajom ;-)

Szóval nem tudok mást adni neki, mint 10/10-est. Mindenkinek kötelező!



Ami még mindenképpen szót érdemel, az a könyv kivitele: gyönyörűek a színes illusztrációk benne, az egész könyv nagyon igényes.
Bejegyzés készült: 2009. november 15.


F-Andi véleménye

Tele vagyok gondolatokkal, mégis nehezen megy ezeknek a megfogalmazása.
Kezdem az érzéseimmel: voltak pillanatok a könyvben, amikor elsírtam magam az elém tárulkozó látvány, elképzelés miatt, vagy esetleg a sajnálat miatt. Szemeim csak úgy falták a sorokat, szavakat, betűket; kétségbeestem, amikor nem tudtam olvasni. Olvastam a csepegő esőben, miközben a cseppek áztatták a lapokat. Sajnáltam a könyvet, de képtelen voltam becsukni.
Yann Martel csodálatos könyvet alkotott, benne állatokkal, túlélővel a Csendes-óceánon. Hogyan lehetünk képesek erőnkön felül túlélni egy hajótörést? Ezt hogyan vitte véghez Piscine Molitor Patel, aki egy uszodáról kapta a nevét? Ezt a könyvet meg kellene ismertetni sok emberrel.

A könyv megtörtént eseményt dolgoz fel. (Ezt el is hiszem egyelőre, csak Marlo Morgan regénye óta szkeptikus vagyok sokszor.) Valóság vagy fantázia? Teljesen mindegy, erre a történetre mindenkinek szüksége lehet.

Pi Patel küzdött a tengeren több, mint 220 napig. Küzdött életéért, hitéért, önmagáért, lelkéért. A könyv nagy része erről szól. Természetesen először megismerkedünk családjával. A végén pedig megismerkedünk a történettel. Felkerül az I-re a pont.

Hiszem, hogy a bajban addig küzdünk, amíg lehetséges, ameddig egy leheletnyi esélyt látunk a túlélésre. Optimisták leszünk. Bízunk. Remélünk. Hiszünk. Hiszünk magunkban, ha addig ezt nem tettük meg, elkezdünk hinni magunkban. Hiszünk egy földönkívüli dologban. Istenben, Allahban….. vagy akármi másban.
Nehéz a könyvről írni „csak úgy”. Bennem azt az életérzést, amit képviselek, ill. nagyon próbálok képviselni, megerősítette.
Számomra most nyert értelmet az a mondat, amit mások értékelésében olvastam: „töprengek a történeten.”

Mindenkinek meg kell találnia a benne rejlő KINCSET, ÉRTELMET, esetleg MEGOLDÁST!

Biztos pontja a könyvespolcomnak!
Bejegyzés készült: 2010. február 11.




5 megjegyzés:

csenga írta...

Borostyán nagyon jó a beszámolód-biztosan elolvasom!
Köszönöm:)Üdv csenga

szeee írta...

Muszáj lesz elolvasnom nekem is...:-)

Borostyán írta...

Feltétlenül meséljétek majd el, hogyan vélekedtek róla! Tényleg érdekel.

Nani írta...

engem is a befejezés csapott pofán

addig olyan kis kedves, aranyos, kalandos volt, de a végén csak pislogtam, hogy akkor most mivan?

képtelen vagyok eldönteni, hogy melyik mese volt igaz a kettő közül

Borostyán írta...

F-Andi eredti bejegyzésére született kommentek:

8 komment:
szeee írta...
nagyon jól írtál róla, látszik, hogy tetszett :)
azért nem idéztem a molyon, mert egyrészt nem találom a párbeszédünket :D másrészt talán spoiler lenne...

2010. február 11. 20:56
f-andi írta...
Nagyon köszönöm!!
Kérlek szépen, írd meg priviben :)!

2010. február 11. 21:15
szeee írta...
Megírtam! Azt hol láttad, hogy ez valós történet?

2010. február 12. 17:49
Borostyán írta...
Én is úgy tudom hogy semmi köze a valósághoz.

Bár engem is "becsapott" a mesélés stílusa. Először én is azt hittem, hogy valós interjú :P

2010. február 12. 18:47
f-andi írta...
Most akkor nem értem. A könyv elején van "A szerző bevezetője",abból azt gondoltam, hogy valós.Hogyan alakult ki a regény...
Akkor nem?? Szánom-bánom, világosítsatok fel! :-(

2010. február 12. 23:56
szeee írta...
igen, valóban van ilyen az elején, de ez sztem csak olyan kis szösszenet, hogy érdekesebb legyen az egész. Én is úgy értettem, hogy ez fikció.

2010. február 13. 7:56
f-andi írta...
aha, ...........akkor is tetszik!

2010. február 13. 9:43
Borostyán írta...
És 2011-re ígérik a filmet! Ang Lee fogja rendezni! Kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle.

2010. február 13. 10:13


Read more: http://konyvmolyok.blogspot.com/2010/02/yann-martel-pi-elete.html#ixzz0lphlzIFM