Neil Gaiman: Anansi fiúk

Amikor először kezembe vettem Neil Gaiman Anansi fiúk című könyvét, nem volt nehéz nem észre venni a nagyon szépen sikerült, minőségi borítót, az alig látszódó, csillogó pókhálót közepén a pókkal. Tíz pont.

Mivel az író más könyvét még nem olvastam, így összehasonlítani nem tudom azokkal, maradok ennél. Az első száz oldal annyira szórakoztató és humoros, hogy többször hangosan felnevettem a metrón, miközben olvastam. Egy magával ragadó, fantasztikus mese, ami kimondottan nem gyerekeknek szól, bár nem a 18-as karika miatt. Sok történet, könyv, film szól a felnőtt emberekben megbúvó gyermekről, amit mindenkinek meg kellene találni illetve el sem veszíteni, ez a könyv is ezek közé tartozik. Olvasása közben egyből beugrott nekem Tim Burton Nagy Hal című filmje. A mindenki által ismert világ, kicsit máshogy, istenekkel, szörnyekkel, varázslattal, tehát mesésen.

A főszereplő, Kövér Charlie Nancy, egy igazi vígjátékba illő, szerencsétlen lúzer. Ami a családját érdekessé teszi az az apja, aki maga Anansi, a pókisten és a Charlie számára ismeretlen testvére, Pók, aki apjához hasonlóan varázserővel bír. Miután apjuk meghal és a két testvér találkozik, kezdődik a „tánc”: más istenek, gyilkos, szellem… szóval előkerül minden, amire szükség lehet.

Ideje a sok jó után kicsit visszavenni és leírni azt, ami nem tetszett. Először is a második száz oldal közel nem volt olyan vicces, mint az első. A könyv harmadik része pedig néhol erőteljes horrorisztikus elemeket tartalmaz, amit én nem éreztem a történet egészébe illőnek.

Összességében nézve nagyon szórakoztató, különleges könyv, mindenkinek ajánlott, aki felhőtlen kikapcsolódásra, szórakozásra vágyik.

Egy dal jóval azután is megmarad, hogy a benne szereplő események és emberek sorsa a por, az álom, a semmi lett.

Kiadó: Agave

Julia Franck: Miért nem küldtél az angyalok közé?

Nem tudom eldönteni, hogy kedvelem-e Helene-t vagy elítélem őt?

Helene Würsich-et egész életében kihasználták. Mindenki kihasználta őt. Kihasználta anyja, aki el sem fogadta őt soha életében, utálta, megvetette, nem törődött vele; aki egyébként is az „őrültség” egy fajtájában szenvedett.
„Ó, te kis sátánfajzat, takarodj innen, menj a pokolba! Az anya lekapott egy könyvet a polcról, és Helene felé hajította.
Az édes megbánás. Helene csöndesen folytatta. Miért szültél meg, anyám? Miért nem küldtél az angyalok közé?”

Kihasználta a 9 évvel idősebb nővére, aki a szexuális vágyódásait élte ki a kishúgán, aki őt rajongásig szerette, aki miatt egy nagyon fontos lépést tett meg.
Kihasználta később a berlini rokon, Fanny, aki inkább megtűrte őt a házában, köszönet nélkül fogadta Helene munkahelyéről lopkodott kábítószereket.
Kihasználta az adódó alkalmakat Fanny fiatalabb szeretője, akinek nem volt elég, hogy szemét legeltesse a lányon.
Kihasználta későbbi férje, Wilhelm, aki nem szerette, megalázta, majd elhagyta őt a gyermekükkel együtt.
Kihasználta a háború sújtotta Németország, ahol nem tudta kiváló képességeit teljesen kihasználni, mert nőnek született. Kihasználta a háború sújtotta Németország, mert Helene kilátástalannak érezte életét, robotként dolgozott, mert így találta természetesnek, szükségesnek.
Kihasználták őt, mert kihasználhatták őt.
Élete során volt két ember, aki őt nagyon szerette, akik alakították életét, jellemét: Carl, és Peter.

A történet eleje és vége számomra borzongást váltott ki. Adott egy kisfiú, akit megismerhettem a könyv elején, amikor a második világháború szörnyűsége folyik a hitleri Németországban. A kisfiúval történik valami, és egész olvasás közben érzem, hogy hova fog kilyukadni a történek, hogy hova vezetnek a szálak?
Kíváncsi vagyok miért kellett ennek így történnie, hiszen elítélem ezt az asszonyt a tettéért. Rendületlenül olvastam, megismertem egy családot, életüket, egy kislány felnövekedését. Megismerkedtem a kihasználtságának fokaival, jó képességével. Belecsöppenünk az első világháborúba, majd megismertem az édesapát, majd sok-sok eddigi utalás értelmet nyert.
A kislány felnőtt, saját lábára állt, hihetetlen energiával élte életét, valahogy megszokta a dolgok alakulását. Boldogsága hirtelen jött, néhány éven keresztül tartott, majd számára egy szerencsétlenséggel véget is ért. A boldogságot a közöny váltotta fel. Nem engedte nekem, hogy boldogtalannak lássam. Sokkal rosszabb volt a megalkuvásáról a közömbösségéről olvasnom.
Amikorra megértettem az elején leírtakat, vagyis a kisfiúval miért történt az, ami; amikor reménykedtem, és felkiáltottam, hogy VÉGRE!!, akkor egy „ÁSZ” ütéssel olyan lecsapást kaptam, hogy majdnem sírni kezdtem, hogy így alakult.

Julia Franck 2007-ben megkapta a német nyelvű irodalom egyik legrangosabb elismerését. Az 1970-ben született nő érzelmek nélkül, ill. számomra kevés érzelemmel írja le Helene történetét. Olykor érdekes mondatalkotásait, dialógus-megjelenítéseit meg kellett szoknom. A történetben olvastam folyamatosan jelenlévő leszbikus szerelemről, kábítószerezésről, nők kihasználásáról, nekem ennek mennyisége túlzás volt. Információkat is nyújt a két világháború alatti és közötti német viszonyokról, jellemzőkről, de nem ez adja meg a történet alapját. A regény nem hozta meg számomra a remélt/kívánt hatást, az eleje és a vége nagyon olvasatta magát, ellenben a közepét végigszenvedtem. A borító tetszik, ez alapján választottam ki.

Kate Furnivall:Az Orosz szerető

Egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy Furnivall hamar a magyar olvasók kedvence lett.

Ebben a történetben minden benne van, amire az olvasó vágyhat. Szerelem, izgalom, kitartás, hit, álmok, a zord valóság....

Lydia anyjával a fehérorosz zongoraművésszel egészen Kínáig menekül, a jobb élet reményében,ám itt sem a zongoratudása miatt figyelnek fel Lydia anyjára.Inkább a szépségével érvényesül... Valentina, Lydia anyja pedig inkább igent mond minden tehetősebb férfinak, csak ne éhezzenek... Lydia a saját útját járja, anyja mit sem sejt arról, hogy Lydia iskola után lopni jár... nekem kicsit furcsának tűnt, hogy hogyan lehet ilyen felszínes az anya lánya kapcsolata mikor annyira egymásra vannak utalva. Míg anyja minden eszközzel azon van, hogy jobb, nyugodtabb életet éljenek, magyarán egy bundáért még a lelkét is eladná, addig Lydia egyik bajból a másikba kerül, és egy nap megismerkedik egy kínai fiúval Csang An Loval akivel aztán, egymás életét mentik meg, de nem ez az egyetlen szál ami összeköti őket.... épp mikor már megismertem az összes szereplőt, és szépen csordogált a történet a maga medrében, lelki szemeimmel már olvastam is a történet végét... amikor begyorsulnak az események... innentől kezdve kapkodva hajtjuk a lapokat,együtt rohanunk Lydiával az orosz negyed sikátoraiban, együtt várjuk szívdobogva Csang An Lo felbukkanását, és együtt harcolunk a fiatal lánnyal az életben maradásért miközben a kínai maffia kínozza.....

Érzelmekben gazdag,keserű világot ismerhetünk meg,ahol a jók is előbb utóbb a rossz oldalára állnak, hogy aztán az olvasó nagy drukkja közepette verekedje magát újra a napfénybe.

A könyv végét másképp képzeltem el, de így olvasás után már nagyon is megértem a befejezés miértjét és teljesen egyetértek vele.

A könyvborító is remekül sikerült.

David Guterson: Hó hull a cédrusra

Szeee véleménye

Ezt a könyvet is a Molyról molyoltam, mint már többet mostanában. És milyen jól tettem! Ez egy hihetetlenül jó stílusban megírt, különleges helyen, különleges hangulatban játszódó regény.

Tulajdonképpen egy haláleset köré építi fel a történetet Guterson, de meg kell mondjam, ez az alaptörténet érdekelt legkevésbé a könyvben. A kiindulópont a gyilkossági üggyé minősített haláleset bírósági tárgyalása, ahol megjelenik a történet összes szereplője, gyanúsított, hozzátartozó, riporter, rendőr stb. formájában. Az író szépen beágyazza a szereplők korábbi kapcsolatainak, életének, jellemének bemutatását egy-egy tárgyalási epizód közé, ami tetszett.

Az ötvenes években járunk Amerikában. A konkrét helyszín számomra nagyon különleges volt. Egy Amerikához tartozó pici sziget az ország észak-nyugati partjai mellett, közel Seattle-höz. A sziget népessége részben amerikaiakból, részben japán bevándorlókból áll. De az előzményekhez képest a szigetlakók békében megvannak egymás mellett, és főleg halászatból és epertermesztésből élnek. Az előzmények alatt a japán-amerikai háborút kell érteni Pearl Harbor után, amikor is a sziget és az államok összes japán származású lakóját kitoloncolják az országból, akik a háború után azonban visszatérhetnek.

Azért is tetszett nagyon a regény, mert annyi minden van benne az alaptörténeten felül. Betekinthetünk a halászok hétköznapjaiba, sőt az epertermesztés és szüretelés szépségeibe is. Van benne szerelem, háborús események, identitáskeresés és rengeteg hó is :) A tárgyalás napjaiban ugyanis hatalmas hóvihar kavarja fel a szigetlakók hétköznapjait. A hó betemet mindent, a szél pedig istentelenül tombol napokon keresztül. Ez az időjárási helyzet ad egy kissé borús, de mégis valami nagyon különleges hangulatot az egész sztorinak.

Aztán itt van az író stílusa, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nagyon nagy érzékenységgel ábrázolja a szereplők jellemét, aprólékosan, nagyon jó megfigyelőképességgel ábrázolja hősei minden apró rezdülését, érzelmek széles skáláját vonultatja fel, amelyeket kitűnően képes ábrázolni szavakkal, egyszerűen briliáns. Igazából csodálkoztam is helyenként, hogy ezek a szavak, kifejezések egy férfi tollából származnak, de utánanéztem, Guterson tényleg férfi :P A karakterek mellett az írónak nagyon jó érzéke van a táj, az időjárás leírásához is, annyira érzékletesen ír le mindent, hogy ott éreztem magam a történetben, éreztem a hideget, a szelet, magam előtt láttam a cédrusokat és éreztem a fák, az eper és a hó illatát.

Igazából nagyon sok mindent tudnék még írni róla, mint minden könyvről, ami nagyon tetszett, de határt kell szabnom. Legyen most elég annyi, hogy a szóban forgó gyilkosság tárgyalása során komoly érzelmi harcok dúlnak az egyik főszereplőben, aki egy újságíró, aki a lapjába szeretne írni az ügyről és aki csak nagyon közvetetten kapcsolódik a gyanúsítotthoz, mégis úgy alakul, hogy rajta múlik a tárgyalás kimenetele. Az ő döntésétől függ egy ember élete és a végén megláthatjuk, hogy az emberi gyarlóság és önzés vagy a bölcsesség kerekedik-e felül, izgi...:P

Szóval nagyon örülök, hogy kezembe került a könyv, bár a legvégével nem vagyok teljes mértékben megelégedve, de mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon jó regény!

(Itt is azon a véleményen vagyok, hogy képtelen lennék most megnézni a belőle készült filmet, mert gyanítom, hogy nem volt képes visszaadni a történet és a hangulat különlegességét. Talán majd később, ha halványul a könyv emléke...)

Bejegyzés ideje: 2009. december 28.

Csenga véleménye

Már többen ajánlották ezt a könyvet, a végső lökést az adta,hogy a könyvtárban volt belőle egyetlen példány.

San Piedro szigetén egy kis halászfaluban játszódik a sodró erejű,érzelmes,néhol lehangoló de végig érdekes,izgalmas történet,amit nehéz beskatulyázni éppúgy krimi,mint szépirodalom.
Aki kisebb községben,városban él,az tudja,hogy kimondatlanul is,hogy mindenki mindent tud,legalábbis tudni vél mindenkiről.

Így van ez itt is ,ahol egy nap egy magányosan sodrodó halászhajó okoz izgalmat a faluban, a hajó tulajdonosát a vízből emelik ki,és a fején lévő sérülés miatt egyáltalán nem biztos,hogy a véletlenek végeztek vele...

Kicsit csodálkoztam is a kezdés után,hogy hogyan lesz ebből a piti ügyből lebilincselő,izgalmas történet...de minél beljebb haladt a történet annál jobban eltátottam a szám,a a szerző remek stílusán, és a történet szerteágazó,és egy egy eseményt,korszakát felölelő részén.
Ishmael egy helyi lakos és újságíróként tudósít a kicsiny falu legjelentősebb dolgaitól kezdve a legapróbbakig.

Ishmael gyermekkora óta ismeri a vádlottat,és a feleségét is...de szép lassan mindenkit megismerünk,a régi falut ahol japánok és amerikaiak békességben éltek egymás mellett,epertermesztésből,halászatból élt szinte mindenki,az emberek tisztelték egymást,jó volt a közösségi morál,egészen Pearl Harborig...engem ez a rész sokkolt igazán...
Így elolvasva egy ilyen történetet,az ember rádöbben,hogy egy átlagos ember,milyen átlagos életet él-látszólag.Ishmael gyermekkori szerelme az a nő aki most férje ártatlanságának bebízonyításáért küzd...és megannyi ember,sors,momentum,amik összekötik ezen a kis szigeten az emberek sorsát,és meghatározzák a jövőjüket...

Elég sok a szereplő,ez mégsem zavaró,sőt remekül,és részletesen vannak kitalálva a karakterek,és életük is jól van beágyazva a történetbe.

Hol a tárgyalóteremben vagyunk,hol a seriffel a mólónál,hol Ishamel gyerekkorában,hol az eperföldön,hol pedig a kitoloncolt japánokkal egy barakkban...
Guterson remek könyvet írt,olyan lenyűgöző aprólékossággal.És ami engem nagyon magával ragadott az a hangulat! Amit valljuk be kevés szerző tud megteremteni.Guterson-nak sikerült,érezzük az eper illatát,a sós tengert,a tárgyalás alatt tomboló vihar erejét,és magát az emberek életét,érzéseit,vágyait...

Ami nagyon bosszantott Ishmael...ez az elvakult ragaszkodás,a múlthoz egy lányhoz,emlékekhez amiket már rég el kellett volna engednie...

A borító remekül sikerült,az egész történet benne van,és ez is ritka,hogy a címe is teljes egészében visszaadja a történetet.





Bejegyzés ideje: 2010. február 05.

Richard Yates: Egy jó iskola

A Dorest gimnázium életébe pillanthatunk bele,egy vékonyka könyvön keresztül,de jobb is,hogy nem lett terjedelmesebb mert akkor talán el sem olvasom...

Amerika 1944 körül..ekkor zajlanak az események a bentlakásos fiúiskolában.Már már annyi szereplőt,és debil személyiséget tol le a torkunkon az író,hogy egy életre eleget olvastam az ilyen fiatalkoról.Engem rettentően zavart a sok szereplő,volt akiről csak egy két mondat született,de ahhoz elég volt,hogy már azt sem tudtam ki kicsoda..

Számomra felfoghatatlan,hogy Amerikában miért van ,volt ekkora kultusza ezeknek a bentlakásos iskoláknak?? És rengeteg gyerek aki kikerült ezekből,és felnőtt ugyanilyen iszonyatosan degenerált helyre küldi a gyerekét,holott élete végéig kísérti az iskolába elszenvedett megaláztatások sora,amit az évek alatt olyannyira megszokik,hogy már ez a normális,és visszaemlékezve még szépnek is találja a diákéveket,és mikor a gyerek sírva kéri az iskolaszünet végén,hogy ne kelljen visszamennie,a szülő nem is érti mi baja van a gyereknek,mikor Ő is kibírta??, Sőt élvezte az iskolát?

Történik egy két tragikus haláleset,bepillanthatunk a tanárok cseppet sem boldog életébe,de a fő vonal az iskola és a diákok,na meg az mik is történnek a kevésbé népszerű tanulókkal a villanyoltás után....egész végig azt kérdezgettem,még olvastam,hogy hát egyetlen normális gyerek sem járt ebbe az iskolába??? csak ilyen személyiségzavarosak?akik csak akkor érezték jól magukat,ha megalázhattak valakit? Ezeknek nem volt más gondjuk? nem járt az agyukban semmi más,csak ezek az idióta ötletek???Na meg,a szex...a mostani idősek teljesen el vannak hűlve a mai romlott világtól,na az Ő generációjuk sem volt jobb,sőt!! Annyi talán a különbség,hogy ami manapság pillanatok alatt kiderül,az akkoriban a szőnyeg alá söpörték.

Mindent összevetve nekem túl elvontra sikeredett ez a történet.

Libba Bray:Lázadó angyalok

Úgy éreztem már régóta vártam a második részre, pedig év elején olvastam, de most, hogy tudom, hogy milyen remekül sikerült a folytatás még hosszabbnak érzem az időt.

A sorozatoknál szerintem nagyobb az elvárás, ha már olvastuk az első részt és tetszett, tudat alatt elképzeljük a folytatást aminek mindenáron túl kell tennie az első részen. Jelentem a szerzőnek ez jól sikerült, nem elég, hogy majd 200 oldallal többet kaptunk, de ez a rész maga volt a tömény izgalom, a jót még tetézte, hogy szerteágazott a történet, Gemma élete immár nemcsak a varázslat, a rend, a fényajtók, és egyebek közt zajlik, hanem Gemma másik élete a ,társadalmi elvárások, az első szerelem, és a családi gondok is új színt hoztak a történetbe.

Arról már nem is beszélve, hogy azt hittem, hogy valamennyit felejtek majd, és nehezen jut eszembe majd a szereplők sorsa, és helye-ennek ellenére már az első oldalnál megelevenedtek a rég látott alakok.

Már az első részben sem nagyon szimpatizáltam Gemma barátnőivel, ez az ellenszenv most fokozódott, egyre inkább az a véleményem, hogy önző, buta, korlátolt fruskák.

Gemma nyugton szeretné hagyni a dolgokat, és felejteni de persze Pippa haláláért önmagát okolja, ám karácsonyra mi mást kérhetnének a barátnők mint látogatást a birodalomban? Ezzel szinte egy időben felbukkan Kartik is aki feladattal bízza meg Gemmát, találja meg a templomot és zárja le a varázslatot ami az első részben kiszabadult, mert most akárki használhatja és a varázsaltokért már meg is indult a harc, amire nem csak a jóknak fáj a foguk.....

Kartik figurája nekem nagyon rokonszenves, az külön remek, hogy a szerző ránk bízza, hogy döntse el az olvasó maga, hogy Kartik vonzódása Gemmához a parancs követése-e vagy a szív szava!?

Egyik izgalomból a másikba csöppenünk, jóval több cselekmény történik odaát vagyis a birodalomban, egyre több lénnyel ismerkednek meg a lányok, Pippa pedig egyre távolabb kerül tőlük, de ezt mintha csak Gemma látná, ahogy azt is, hogy Pippának már rég tovább kellett volna lépnie, Ő mégis itt ragadt. Gemma miközben próbálja kideríteni ki az aki a segítségére lehet, és ki az ellensége, ez alatt újabb és újabb látomások is kísértik amik egyre jobban kimerítik Gemmát. A suhogó báli ruhák, és teadélutánok alatt Gemma megismerkedik egy fiatal férfival aki megdobogtatja a lány szívét, mégis Kartik csókjára gondol szinte minden percben, miközben hol menekül, hol hazudik csakhogy barátnőjét óvja, hol apját próbálja megszabadítani az ópium okozta rabságból.

Bray nagyon jól szőtte a történet szálait, hihetetlen fantáziával fűzte egymáshoz a szereplők életét. Még egyszer ugyanennyit is tudtam volna olvasni, pedig a könyv így is elég terjedelmesre sikeredett a majd' 510 oldalon egyetlen felesleges szó sincs, csak varázslat, és izgalom.

Akinek megtetszik a történet, javaslom, hogy mindenképpen kezdje az első résszel, mert csak így lesz teljes a történet is na meg az élmény!

Kiadó: Könyvmolyképző

Katie Fforde: Hív Amszterdam

Jo Edwards, (50) miután a férje elhagyta egy fiatalabb nőért, aki ráadásul önmaga 25 évvel fiatalabb kiadása (de csak külsőre), férje jó barátja, Michael, Temzén állomásozó bárkájára költözik, hogy új életet kezdjen. Itt csatlakozik hozzá Dora Hamilton (22), lánya legjobb barátnője, aki a saját esküvője elől szökött meg.
Mindketten menekülnek, leginkább a saját félelmeik elől. Első pillantásra úgy tűnik, csupán Jo találta meg a számítását, hiszen a Három Nővér szomszédságában horgonyzó jachtok és bárkák tulajdonosai főként az ő korosztályából kerülnek ki, azonban hamarosan felbukkan az ifjú Tom, aki a közeli hajótelepen dolgozik, és nem csupán új állást, de új életet is kínál a burokban nevelkedett Dorának.
A két nő, ahogy az mai, modern hősnőktől elvárható, tehát két fronton próbálja megvalósítani önmagát: szerelmet és munkát keresnek. Jo, a sokéves háziasszonyi szerepkör után elszántan küzd, hogy ne legyen láthatatlan, és minden erejével azon van, hogy késleltesse a klimaxot és az azzal járó aszexualitást. Szerencsére kiderül, hogy messze van még ettől az állapottól, s nem csak karaktere sziporkázik, de szenvedélye is nagy lánggal lobog. Munka fronton viszont az anyai és háziasszonyi szerepkörből merít, régi kreativitását kamatoztatja új környezetben.
(Érdekes fordulat, hogy Jo új életében milyen fontos szerepet kapnak férje régi férfi barátai.)
A két nő közül fiatal kora ellenére Dora a konvencionálisabb karakter, a szófogadó, jó kislány, aki jól behatárolt keretei között érzi csak biztonságban magát. Ebből billenti ki Tom, aki bátorságpróbákkal próbálja Dora számára bizonyítani, hogy színesebb életet is élhet, anélkül, hogy túlzásokba esne vagy bárkit megbotránkoztatna.
Katie Fforde karaktereit és történeteit nem lehet nem szeretni. Mindegyik elbűvölő, pontosan olyanok, mint a jól eltalált borítók. A hősnők pedig nagyon is valóságosak, amit az eszkapizmust kedvelő kritikusok gyakran felrónak neki (miért nincs a 26 éves hősnőnek még pasija és rendes ruhatára). A feminista hajlamú kritikusok viszont azért kárhoztatják, mert mindig a férfi érkezése az, ami a hősnő életében elindítja a változást.
Érdekes, hogy az ötvenes éveiben járó írónő hősnői egyre fiatalodnak, és az újabb történetekben már a huszonévesek a főszereplők, míg a korábbi főszerepeket játszó harmincas és negyvenes nők a legjobb barátnő mellékszerepébe csúsztak. Az ajánló (Jane Austen bája és Jilly Cooper humora) is inkább ezekre a régebbi könyvekre érvényes, ahol a hősnők talpraesett, nagyon határozott, olykor talán csípős nyelvű harmincasok. Remélem, idővel ezek a történetek is sorra kerülnek, és megjelennek magyarul. Mindazonáltal Katie Fforde cseppet sem új csillag, csupán a magyar olvasók polcain.

Susanna Tamaro: Felelj nekem

Az olasz írónő ebben a három novellában is emberi sorsokat mutat be. Talán kissé el is vannak torzítva a főhősök, ill. a szereplők jellemábrázolásai. Az elbeszélésekben ezek az emberek súlyos lelki terheket cipelnek, keresik a választ, hogy hol siklott ki az életük?

Az első novellában (Felelj nekem) egy lány életébe pillanthatunk bele. Prostituált édesanyját 7 éves korában elveszítette, onnantól kezdve sodródott az apácák nevelése és a nagynéni-nagybácsi nevelési elvei között. Gondolatai egyre rosszabbak, sivárabbak, negatívabbak, csoda, hogy túlélte a kisgyermekkor és a kamaszkort. Nagykorúvá válását azzal ünnepli meg, hogy elhagyja rokonait, és új életet szeretne kezdeni egy családnál. Élete alakulása számomra egyáltalán nem volt meglepő, az írónő sorai, történet alakítása egyértelműen ezt sugallta számomra. A végén erősen elgondolkodtam, hogyan alakul tovább a Lány sorsa, élete. Hirtelen vége lett, és én nagyon sajnáltam őt. Hiába hibázott, fel szerettem volna karolni, segíteni szerettem volna neki.

A második novella: Hány olyan ember van, aki kifelé mást mutat, mit amilyen ember valójában? Biztos rengeteg, de én naiv vagyok. Én mindig meglepődök, amikor olyan emberekről olvasok, akik a társaságban mézes-mázasok, valójában pedig kihasználják, bántalmazzák családtagjaikat.

Ez a novella egy olyan emberről, nőről szól, aki kénytelen volt elviselni férjét. Természetesen kérdezheti mindenki, hogy miért ment feleségül hozzá? Valószínűleg a kezdeti mosoly és behálózás az akció része volt ennek a beteg embernek. Két gyermek közül az egyiket fogadta el, aki a kamaszkori változások során apja oldalára állt, a másik gyerek számára az Undort jelentette.

Az apa halála után az anya, a nő visszaemlékezésein keresztül tekintünk bele életükbe, ami a feleség számára egy megvilágosodás is, azaz rájön, hol rontotta el?

A harmadik novella tetszett a legkevésbé számomra. Az eleje kissé zavarosra sikeredett, vagy a karácsonyi hangulatomban nehezen értettem a szavak, mondatok jelentését. A főhőst utáltam, a végére megtanultam őt megpróbálni megérteni. Az utolsó soroknál pedig már drukkoltam, hogy „tudja megérteni önmagát”. Hogy hol rontotta el? Sajnos ebben az esetben nem tudom. Szerintem beteg volt a lelke a vele való megismerkedésem első pillanata óta.

Érdemes volt elolvasnom, naivitásomból ismét elhagytam egy keveset.

Isamu Fukui: Truancy

A cselekmény röviden:
Suzie és Tack testvérek, egy fedél alatt élnek, mégis alig látják egymást az iskolai elfoglaltságok miatt. Tack az érettségire készül. Normális esetben közepes tanuló lenne, de ebben az iskolarendszerben csak bukdácsol. Suzie első éves gimnazista.
Amikor bekapcsolódunk a történetbe már közel 2 éve folyik a háború az iskolakerülő truantok és a polgármester, valamint a hivatalnokaiból álló hadsereg között.
Tack a húgát próbálja menteni a gólyanyúzó felsőbb évesek elől, akik nem egyszer téglákkal támadnak az elsőévesekre, amikor menekülés közben átbukik a saját kerületét a kihalt 19. kerülettől elválasztó palánkon. Itt találkozik Umasival, a pacifista-filozófussal, aki limonádét árul és később a tanítómesterévé válik. Umasi látszólag nem vesz részt a harcban, de mint kiderül, csupán gyilkolás nélkül akarja átvészelni ezt a krízishelyzetet.
Zyid a Truancy vezetője, igazi hadvezér. Egyik akciójuk során véletlenül meghal Suzie és ő az odaérkező Tackkel meglehetősen rideg részvétnyilvánítást közöl. Ettől kezdve Tack semmi mást nem akar, csak leszámolni Zyiddal, akinek a szent célon kívül semmi más nem lebeg a szeme előtt.
A véletlen folytán Tack bekerül a Truancy-ba, és mivel már útközben megmutatja milyen kiváló harcos, azonnal Zyid elé viszik, aki párbajoztatja alvezérével, Nonival, majd miután a fiú legyőzte a lányt, maga mellé veszi. Tack hiába tölti minden percét Zyiddal, az események sodrásában képtelen leszámolni húga gyilkosával. Közben persze változik, fejlődik a karakter és egyre többet tudunk meg Umasiról, Zyidról és Noniról, illetve az őket összekötő kapcsokról.
Többet most már tényleg nem vagyok hajlandó elárulni. :)

Mint az utópisztikus művek esetében általában, ezúttal sem tudjuk, hogy mikor is játszódnak az események. Az ember hajlamos automatikusan rávágni, hogy a közeli jövőben, de vajon tényleg így van? Vagy csak azért toljuk a cselekményt jövőidőbe, mert jelenleg ezek a dolgok még nem történnek meg?
A magyar olvasó talán 21. századi Pál Utcai Fiúkként tudná aposztrofálni Isamu Fukui regényét. Van benne valami, ami a klasszikus ifjúsági regényeket, a középiskolás kötelező olvasmányokat idézi, amelyekre mindannyian szívesen emlékszünk vissza, amelyeken generációk nőttek fel, hogy az élményt egy életen át magukban hordozzák.
A Truancy egyszerre klasszikus és modern olvasmány. Miközben a szereplők Molotov koktélokat hajigálnak az ellenfeleikre, addig egymás közt karddal vívják eszményi párbajaikat. A klasszikus vonalat erősíti az elbeszélés lassú tempója is, amely azonban egyáltalán nem megy a történet rovására. Kifejezetten élvezetes az egyes szereplők már-már filozófiai hangvételű párbeszéde, a hosszú (de nem túl hosszú) párbajok leírása a csőbombák füstfelhőinek ködében és a Molotov koktélok okozta lángtengerek visszfényében. Minden bizonnyal ezek a klasszikus elemek jelentik a maradandó élményeket az olvasó számára és egyáltalán nem hiányoznak a gyors tempójú, harsány, reklámszerű villanások.
Szinte mindegyik szereplő hozzánk nő a történet során.
A filozofáló, pacifista tanítómester (17 éves) alakjában rejtve megjelenik az író; saját nevének visszafelé olvasott verzióját adja karakterének (Umasi-Isamu).
Képtelenség nem rokonszenvezni a könyörtelennek tűnő, az erőszakot választó hadvezérrel (Zyid), hiszen szokás szerint ő is jóval többet rejt.
Az olvasó érdeklődéssel követi a főhős, Tack választásait a történet során, miközben maga is azonosul azokkal.
Végül az egyetlen női harcos, az elvakult alvezér, Noni az, aki miatt a leginkább várjuk a folytatást, hiszen a regény végére ő az, aki leginkább fordulóponthoz érkezik, és aki ezáltal kifürkészhetetlen marad.
Egyedül a felnőttekről nem tudunk meg semmit. Nem tudjuk, mit éreznek a szülők a gyerekeik iránt, hogy vajon féltésből nyaggatják-e őket vagy embertelenségből. És nem tudjuk meg azt sem, hogy mit gondolnak a felnőtt hivatalnokok kamasz ellenfeleikről. Vajon a hatalomtól való félelem vagy valódi elkeseredettség, gyűlölet hajtja őket az összecsapások során?
Érdekes, hogy nem katonák, csupán fegyveres hivatalnokok alkotják a felnőttek hadseregét. Katonai képzettségükről semmit sem tudunk. A gyerek szereplők kiválóan gyártanak bombákat, jártasak nem csupán a fegyveres küzdelemben, hanem a harcművészetekben is, de nem tudjuk honnan szerezték ezt a tudást, vagy, hogy képzettségük meddig terjed, a kiképzésükről kevés szó esik.
Bár az író erős túlzásokkal él, érezzük, hogy van igazság abban, amit ír. Különösen megkapó az a jelenet, ahol Tacket megöleli a húga és a fiút szinte földöntúli boldogság járja át a fizikai érintés hatására.

Karen Blixen:Volt egy farmom Afrikában

Méltánytalanul hanyagoltam el ezt a könyvet,pedig nagyon jól megírt, remek történet. Egyik gyakori félelmem ismét előtérbe került,miszerint ha egy olyan könyvről kell írnom a nagy hatással volt rám,akkor egyszerűen nem tudok mit írni... illetve legszívesebben idemásolnám a könyvet. Pedig az elején kicsit csalódott is voltam, hiszen a fülszöveg arra enged következtetni,hogy egy nem mindennapi házasságba pillanthatunk be. 1914-ben Karen férjhez ment Bror Blixen báróhoz és egyúttal Afrikába kezdtek új életet. Nairobi közelében vettek egy hatalmas farmot,amelyen kávétermesztéssel próbáltak megélni, akkor még nem tudták, hogy ez a földterület pont a kávénak nem kedvez.

Az egész történet alatt mindössze ennyit tudunk meg Karen férjéről, ami lehet nem véletlen, hiszen a férj nagy nőcsábász volt, és szinte sosem tartózkodott a farmon, helyette hónapokra szafarikra indult ahol nem csak Hemingwayjel de Széchenyi Zsigmonddal is, megismerkedett!!

Karen egyedül maradt a farmon, annak minden gondjával, ám a fiatal nő sokkal inkább Afrika szépségét vette észre,mintsem a nehézségeket. Olyan gyönyörűen festette le Afrikát, nem győztem ámuldozni, a mindenre nyitott, érző szívű nő, a benszülötekkel is megtalálta a hangot, bár szinte hihetetlen mennyire eltérő a két kultúra.

A történet nem folyamatos,és nem is időrendben írja le az eseményeket ,ez mégsem volt zavaró. Karen tizenkét hosszú évig próbálta nyereségessé tenni a farmot,és ezzel nemcsak munkát hanem otthont is adva a munkásainak. A benszülöttek közül sokan a farmon születtek, és természetes volt nekik, hogy a fiatal nő nemcsak munkát adott nekik, de betöltötte az orvos és a békebíró szerepét is. Karen nem bánta ha naphosszat a nyomában voltak, ámulattal figyelték ha levelet írt-nekik ez felért egy varázslattal, de az sem zavarta ha az ablaka alatt állva hallgatták a gramofonból felcsendülő zenét.

A könyv vége nagyon szomorúra sikeredett, Karennek nem maradt más választása el kellett adnia a farmot,bizony meghatódtam mikor ezekhez az oldalakhoz értem.

"...láttam elefántcsordát, amint a sűrű dzsungelben bandukolt, ahol a nap fényét apró foltokban és pettyekben szűrik alá a liánszövedékek-olyan célszerűen vonulnak tova,mintha megbeszélésük lenne a világ túlsó végén. Óriás méretben olyan látvány volt ez, mint egy nagyon régi, felbecsülhetetlen értékű perzsaszőnyeg zöld, sárga és feketés barna szegélye. Sokszor kísértem szemmel zsiráfok menetét a síkon, furcsa,utánozhatatlan bájjal mozogtak, mintha nem is állatok hanem valami ritka, hosszú szárú, foltos és hatalmas virágcsalád nyomulna lassan előre...."

Melissa Hill:Kívánj bármit

Három különböző nő,három élet ,látszólag semmi közük egymáshoz...

Rosie,Dara és Louise mindhárman független nők,más más korban,különböző problémákkal amik hirtelen kuszálják össze nyugodt életüket.

Louise egy balesetből lábadozik,teljesen új életet kell kezdenie de ez az új élet nagyon felszínes és Louise nem is nagyon tud rajta változtatni ,nyílegyenesen rohan a végzete felé....

Rosie boldog nyugdíjas életét élhetné férfjével,ám annak hirtelen halála Rosiet arra kényszeríti,hogy magányosan töltse napjait,próbálja gyermekinél hasznossá tenni magát,bekapcsolódni az életükbe de csak elutasítást kap.És épp mikor már feltalálná magát,fia bejelenti,hogy hazaköltözik mert tönkrement a házassága....

Dara ifjú feleség,bár szereti Markot,mégis megdöbbenve tapasztalja,hogy milyen erős érzéseket vált ki belőle egy régen látott szerelem akivel igencsak furcsán ,és hirtelen szakadtak el egymástól....

A három nő sodródik,folyamatosan próbálnak biztos pontot találni felfordult életükben amikor is egy hideg napon mindhárman ugyanarra a vonatra szállnak fel,ami kicsivel később már egy tragédia színhelye lesz......

Melissa Hill nekem így első olvasásra Debbie Macomberre hasonlít stílusában.Főleg az érzelmek ábrázolása sikerült nagyon jól.Igazán kellemes kikapcsolódás lehet a történet egy,téli estére.

Geert Kimpen: A kabbalista

3 könyv félbehagyása után, azt hittem, hogy olvasási-válságban vagyok, így duplán örülök, hogy ezt a könyvet sikerült befejeznem.
„A kabbala ókori eredetű zsidó misztikus tudomány, titkos bölcsesség, amelynek segítségével az ember közelebb kerülhet Istenhez, de jobban megértheti a világot és önmagát is.”
A kabbalista egy fordulatos, izgalmas, cselekménydús regény. „Ez a regény egy alig ismert, 16. századi rabbi, Chájim Vital története. Ő volt az, aki lejegyezte minden idők legnagyobb kabbalistája, Jicchák Luria tanításait. Vital rendkívüli tehetsége nélkül a Kabbala titkai nem maradhattak volna fenn élő hagyományként mind a mai napig.”

A könyv Chájim Vital életének néhány évét öleli fel. Betekintést nyerünk a 25-27 éves Chájim életébe, aki képességeiben, a hittel való foglalatosságában felülmúlja a vele egyidőseket.
Édesapja szemefénye volt a fiú, akit –éppen emiatt- féltestvére (Józsué) megvetett, utált. Chájim az alkímiával is kapcsolatba került, míg végül a kabbala tanulmányozásánál kötött ki. A könyv elején ezen gondolatokat jegyeztem le az olvasás közben: „Chájim egy önelégült beképzelt fiú, azt hiszi, ő az Isten, ő lesz egyszer a nagy mester. Nagyon fiatalon, 25 évesen Cordovaro mester tanítványa lehetett, ebből a szempontból ott volt a tojáshéj azon a bizonyoson…., a többi negyvenes férfi egyáltalán nem nézte jó szemmel Chájim ténykedését.”
Cordovaro halála után csalódottan vette tudomásul, hogy továbbra is tanítvány marad, mégpedig Jiccháké, aki egész addigi életében a Kabbalát tanulmányozta, miközben feleségét és lányát elhanyagolta. Chájim szerelemre lobbant a lány, Francesca iránt, de a szerelmük tiltott volt. Jicchák kihasználta legfontosabb tanítványát, megíratta vele élete nagy könyvét. Mi történik Chájimmal? Hogyan alakul kapcsolata Tanítóival, a Tanítvány-testvéreivel, a nőkkel? Hogyan alakul élete, illetve mi lesz a legfontosabb életében? Mi a kabbala? Ezekre a kérdésekre kaptam meg a választ, miközben megismertem a többi szereplőt, akik vagy maguk mellé állítottak tetteikkel, vagy ellenségeimmé váltak.

A történet olvasása közben képet kapunk a zsidóságról, törvényeikről, a tóráról. A kabbala lényegét nem ismertem, így a történet alakulásán olykor nagyon meglepődtem. Bevallom egy kicsit mesének tűnt számomra, hiába tudtam, hogy valós történeten alapul. A könyvben számottevő beteg vagy beteges (nem természetes ill. természetellenes) gondolatokkal, tettekkel szenvedő embereket ismerhetünk meg, akiket vagy sajnálunk, vagy elítélünk; van, akit első percben utálunk, van akit nem. Ezek az ember- és jellemábrázolások nekem nagyon tetszettek, hitelesen tudtam magam elé képzelni a regény szereplőit.

Néhány kérdés bennem is felmerült az olvasás közben: pl. Szerethet-e valaki annyira egy Tanítót, egy embert, hogy az életét adja érte (miközben mi érezzük, hogy manipulálja őt)? Meggyűlölheti egy kamaszkorban lévő lány az édesanyját annyira, hogy meg akarja őt ölni, miközben az édesanya semmiben nem hibás? Hogyan megy végbe a tanulási folyamat a tragédiáink, a problémáink hatására? Hogyan alakíthatjuk az életünket?
„Naplójában egyszer úgy jellemezte az életét, mintha egy labirintusban bolyongana, melyben időről-időre választás elé kerül, döntenie kell, hogy sötét vagy világos ösvényen induljon-e tovább. Vajon minden választással másként alakulna élete regénye? Vagy ezek csak fordulatok lennének, amelyek a lényegen, a történet kifutásán mit sem változtatnának? Vagy az összes lehetséges élet párhuzamosan zajlik, és ő az, aki csupán ezt az egy változatát érzékeli?”

Összegzés: nem vagyok a kabbala híve, a könyvet érdekes, izgalmas, ismeretterjesztő regényként fogtam fel.

Richelle Mead:Vámpírakadémia

Már nagyon szerettem volna kézbe venni egy vámpíros könyvet,már csak azért is mert eddig nekem nem sok fordult meg a kezemben,és most ,hogy elárasztották a jó népet vámpíros történetekkel ,egyre inkább úgy éreztem kimaradok valami jóból. Lépten nyomon minden huszas és az alatti korosztály keze fekete tőr izét,meg meg vámpírszeretőket szorongatott és gondoltam utána járok a titoknak.

Erre a könyvre esett a választásom,mert elég komolynak tűnt a tartalma alapján,és bár ez is folytatásos sztori lesz,ez az első rész,tehát nem maradtam le semmiről.

A történet két főszereplője Lissa és Rose a felállás szerint Lissa mora azaz vámpír de abból is az előkelő fajta,ugyanis hercegnő.Rose pedig nemcsak a barátnője Lissának hanem a testőre is,Ő pedig dampyr.(kezd bonyolódni...)Nos ha úgy döntesz (még mora vagy),hogy valakiből nemcsak iszol,illetve táplálkozol hanem megölöd akkor az illető striga lesz,vagyis szemét,gonosz gyilkológép-nos tulajdonképpen tőlük védi meg minden dampyr a saját moráját.

A morákat sima mezei népek táplálják ,vagyis csak isznak belőlük,ez tök megszokott módon folyik...szó szerint.

A két lány a Szent Vlagyimir akadémián tanul,tulajdonképpen Lissának nincs sok gondja...ellenben Rose minden nap úgy edz mint valami megszállott,és nemcsak azért mert ez van az órarendjében hanem azért is mert Lissát folyamatos veszély fenyegeti...egyszer ezért már meg is kellett szökniük az akadémiáról de elfogták őket,a történet során aztán a lányok amint újabb nehézségekkel néznek szemben kénytelenek beavatni immáron az igazgatót és a tanárokat is miféle veszély fenyegeti Lissát,de ekkor már úgy tűnik késő....

Tényleg nyitottan álltam a dologhoz mindenféle előítélet nélkül,hiszen a Twilight is tetszett,de aztán mikor dedósra váltott már nem érdekelt.Tulajdonképpen az én meglátásom szerint ,újat és nagyon kiemelkedőt nem lehet már írni ebben a kategóriában....nekem olyan érzésem volt,mintha több sztori lett volna összegyúrva, gondolok itt: Harry Potter-ugyanis itt is megjelentek a hercegek,nemesi családok,kékvérűek,itt is megy a suliban a szurka piszka,mindenki tanul varázsolni,amit persze nem lehet használni,mégis bűbájokkal és tűzzel játszanak a tanulók.Aztán ugye a Twilight a tiltott szerelem, a jó vámpír imidzs-akik nem szívnak aszottra egy embert sem ,nem ölnek stb.És még egy történet-szerintem ez legkevésbé ismert,ez pedig a Rejtett világ!!!-nemcsak a talpraesett,lányok neve azonos Rose,de még a mentoruk,edzőjük iránt érzett vonzalom is! Sőt mindkét történetben orosz az illető férfi,sőt még az iskola is kiköpött ugyanaz.A szerelmi szálak engem kissé irritáltak,olybá tűnt,hogy az iskola összes fiú tanulója csak Lissát és Roset látja a többi lány láthatatlan.Rose nekem kicsit túl sok is volt,főleg ,hogy állandóan azon járt az esze,túlságosan is könnyűvérűnek tűnt nekem.Oké,hogy egyszer fiatal az ember ,meg a hormonok de akkor is.....

Egyszóval nekem nem jött be,és aki már olvasta a Rejtett világot annak , úgy tűnik,hogy újra olvassa a könyvet-nekem nem tisztem eldönteni melyik volt előbb...

Minden esetre most már megnyugodtam,hogy ha nem olvasok vámpíros könyveket nem maradok le semmiről.

Kiadó: Agave

A Vámpírakadémia honlapja

David Grann: Eldorádó - Az elveszett város

Tulajdonképpen ez a könyv egy útleíráshoz hasonlít leginkább, de annyi nevet, embert, sorsot, évszámot, helyet ismerünk meg, hogy inkább egy kaotikus dzsungel térkép. Mikor már épp belerázódnánk a történetbe és értenénk, hogy ki kivel van, akkor egy hirtelen kanyarral vagy előreugrunk az időben, de általában vissza és belebonyolódunk egy újabb eltűnt felfedező életébe...ez engem nagyon zavart. A végén már azt sem tudtam,hogy valójában kiről is szól a könyv, amely egyébként rettentő izgalmas és sokrétű.

Az időpont 1921, ekkor tűnik el a Brazil őserdőben Percy Fawcett, a fia és annak barátja, akik előtte pár havi rendszerességgel az indiánokkal küldtek a világnak üzeneteket. Aztán mikor az üzenetek elmaradnak, sorba indulnak az expedíciók a felkutatásukra, de mindegyik kudarcra van ítéltetve.

70 évvel később egy újságíró, David Grann elindul, hogy megtudja mi lett a Fawcett expedíció sorsa. Nagyon érdekes a két expedíció párhuzamba állítása, míg Fawcett egy darab iránytűvel és a lehető legkevesebb holmival indul útnak, addig az újságírónak és csapatának a legmodernebb technika áll a rendelkezésre, ők iránytű helyett már Gps-t használnak.

És hogy miért éppen Facwett volt ennyire érdekes? Mert Ő volt kora leghíresebb és leghatékonyabb felfedezője, akinek szívós katona ember lévén a veszély az élete részévé vált. Már előtte is többen megpróbálták a Brazil őserdőt megszelídíteni és felderíteni a még sosem látott részeit, de soha senkinek sem sikerült, ennek ellenére makacsul tartotta magát a legenda, miszerint az erdőben létezik Eldorádó, egy elfeledett civilizáció, ami páratlanul gazdag.

Elképesztő dolgokat tudhatunk meg magáról a felfedezőről és az Amazonas medencéről is, hihetetlen, de a mai napig legalább hatvan, a civilizációt kerülő indián törzs él ott, a rágcsálók akkorák mint egy vaddisznó és rengeteg betegség fenyegeti azt, aki bemerészkedik az égig érő fák közé, valamint nem csak a vadállatok, hanem kannibálok is vadásznak rá.

A legtöbb felfedező megőrült vagy meghalt a dzsungelben, kevesen élték túl az őserdőt.

A könyv megpróbálja kideríteni, hogy a sok felfedező között Facwettnek sikerült-e közelebb kerülnie Eldorádóhoz vagy anélkül halt meg, hogy siker koronázta volna bátorságát.

Kiadja: Athenaeum

Suzanne Collins: Az éhezők viadala

Suzanne Collins könyvét alig egy éve adták ki Amerikában máris több millióan olvasták világszerte. Idén novemberben pedig a mi könyvesboltjaink polcait is megrohamozta. Már annyi jót olvastam róla, hogy már jó ideje kacérkodtam vele: megrendelem magamnak, mert ezt nekem is olvasnom kell. Aztán véletlenül megtudtam, hogy az Agave hamarosan kiadja és velem madarat lehetett volna fogatni.

Ez egy olyan disztópikus könyv, amiben összemosták a Big Brothert a Battle Royale-lal, a romantikát a mészárlással.

A történet szerint a nem túlságosan távoli jövőben az Észak Amerikai kontinens régi formájában megszűnt létezni. Helyette a diktatórikus Panem született meg, amely 13 körzetből közepén a Kapitóliumból áll. Bár már ez sem egészen igaz, mert egy lázadást követően a 13. körzet porig bombázták. Hogy a többi körzet még álmában se gondoljon hasonló lázadásra, évről évre egy halálos kimenetelű viadalt szerveznek meg a Kapitóliumban, amelyet élő adásban nézhetnek végig Panem lakosai. Nem csak hogy végignézhetik, végig is KELL nézniük, a bajnok kilétére történő nagy pénzekben történő fogadások azonban már fakultatív jellegűek. A 24 résztvevő mind 12 és 18 év közötti gyermek, minden körzetből egy fiú és egy lány akit sorsolás útján választanak ki (bár van ahol önként jelentkeznek). Közeleg már az óra, amikor kihirdetik a 12. körzet bajnokait. Katniss Everdeen – akinek szemszögéből kísérhetjük végig az eseményeket - pedig még egyszer vadászni megy legjobb barátjával Gale-lel, hisz mindenre fel kell készülnie. Ha őt sorsolják ki akkor édesanyja és 12 éves húga magára marad. Katniss lélekben már felkészült mindenre, a legrosszabbra azonban mégsem számított. A sors úgy hozza, hogy végül nem szokványos keretek között, de mégis bekerül a viadalra. Ekkor éri a második meglepetés. Kisorsolják a fiú résztvevőt is, és nem akar hinni a fülének. A sors fintora, hogy Peeta utazik vele a Kapitóliumba, az a fiú aki egyszer már megmentette az életét. Katniss gondolatában feltámadnak az oltalmazó érzések, de hamar észhez kap: a Viadal a túlélésről szól, és a végén – akárcsak a Hegylakóban – egy maradhat. Előbb vagy utóbb, egymás vagy más keze által, de egyiküknek mindenképpen meg kell halnia.

Miután elbúcsúztak szeretteiktől, felszállnak a vonatra, amely egyenesen a Kapitóliumba száguld velük. Útitársaik: Effie Trinket és Haymitch Abernathy. Haymitch a 12. körzet egyetlen még életben lévő bajnoka, ezért neki jár ki a tisztség, hogy saját körzetének bajnok jelöltjeit ő maga menedzselje és készítse fel lelkiekben a dicsőséges játékra (magyarán: a földi pokolra).

Katniss és Haymitch nem lesznek a legjobb puszipajtások, de a lány hamar belátja, hogy ha haza akar térni a családjához akkor el kell fogadnia a férfi szabályait és játszania kell a közönségnek mindhalálig, hisz a szponzorok azokat a játékosokat támogatják pénzzel és különböző tárgyi javakkal, akiket esélyesnek tartanak a viadal megnyerésére. És ha szerencsés lesz, akkor az életét köszönheti majd az őrjöngő néző seregnek. Ő pedig olyat mutat nekik cserébe, amit még nem láttak Panem történelme során!

Suzanne Collins nem elsőkönyves író, mégis csak most fedezte fel magának a világ ennek a fantasztikus (igazából sci-fi) könyvnek köszönhetően bár gyerek tévéműsorokban már rengeteget bizonyított, több Nickelodeon műsor készítésében részt vett. A történet alapja nem újdonság, láttunk, olvastunk már hasonlót, mégis magával ragad az egész történet az elejétől fogva. Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet az ami ennyire megfogja az embert. Például a jól kidolgozott történet és karakterek. Akár valós személyek is lehetnének, főleg azt figyelembe véve, hogy mindegyiknek van valami hibája, egyikük sem ma született bárány. Meg kell azonban vallanom, hogy bár Katniss jó ember mégsem nőtt a szívemhez és Haymitch sem lesz a kedvenc antifőhős-aki-valójában-jó karakterem, de azért elég erősre sikerültek. Főleg az előbb említett két ember, ők ketten érezhetően a legerősebbek a sztoriban. És ne feledkezzünk meg Peeta-ról sem, aki azért ott van a szeren (nekem ő a személyes kedvenc). A történet pereg, és a már említett Battle Royale-lal ellentétben nem részletezi annyira a haláleseteket, de a belső vívódások itt is végigkísérhetők és átérezhetők.

Én két nap alatt elolvastam. Letehetetlen. Ajánlatos azoknak, akik szeretik az izgalmas történeteket, és azoknak is akik nem rajonganak a véres-cuppogós jelenetekért de egy jó kis izgi azért belefér az életükbe. Akiknek tetszett Scott Westerfeld - Csúfok (egyik személyes kedvencem) című könyve azoknak szerintem ez is bejön majd.

Gondolom semmi meglepőt nem árulok el azzal, hogy ebből a könyvből is filmet forgatnak majd. Az a Lionsgate vette meg a jogokat akik a Fűrész sorozatért is felelnek. Hmmm… nagyon remélem, hogy nem csábulnak el és nem koreografálnak vérfürdőt a történetből. És persze az sem túl meglepő, hogy mint mostanában minden olyan könyv, amiről kiderül, hogy mozgókép lesz belőle és világsiker volt, megindulnak a találgatások. Ki játssza majd Katnisst? Peetat? Haymitchet? Na és Galet? Ahogy a Youtube egyre nagyobb teret hódít, úgy növekszik a hasonló témájú videók száma is. (Mondjuk ehhez rengeteg kreatív ember is kell, akiknek idejük és megfelelő számítógépes programjaik vannak mindehhez. Nekem egyébként ez a legszimpatikusabb, bár nem nyálaztam végig az egészet). A forgatókönyv elméletileg jó kezekben lesz, ugyanis maga az írónő fogja megírni. A várható bemutatási idő 2011. Nem számoltam ki, de tutira sokat alszunk még addig. Addig is várjuk a második rész megjelenését magyarul, mert remélem, hogy kiadásra kerül majd az is. Amerikában már megjelent Catching Fire címmel és 2010 augusztusában már érkezik a harmadik is, aminek még nem ismert a címe.

Az Agave az eredeti, amerikai borítóval adta ki a könyvet, - igaz hogy nem kemény hanem puhakötésben amit én egy kicsit sajnálok - ami szerény véleményem szerint igen jó választás volt, mert ahogy elnézem néhány más ország borítóját néha röhögve- sírhatnékom támad. Szerintem a legrosszabb a svéd és a román. Hogy a svédeknek mi volt a koncepciójuk azt képtelen voltam megfejeteni. Hátha másnak sikerül. Két igen erős kivétel akad: az egyik az Egyesült Királyság (ők kétféle borítóval is kiadták lehet választani Katnissest és Peetásat is), akik mostanában igen klassz kis borítókkal állnak elő a másik a dánoké. A németeké is egész szépre sikerült de nem olyan komor a hangulata mint amilyen lehetett volna, ráadásul igen erősen emlékeztet a már említett Csúfok előlapjára. A legtöbben azonban az itthoni példához hasonlóan a biztonságos eredeti mellett voksoltak (ezek nagy részét most be sem teszem ide).

A borítók balról jobbra:

britt, britt, dán, finn, kínai, román, holland, koreai, olasz, német, svéd, japán és orosz

Remélem jövőre a második rész magyar kiadása is a polcokra kerülhet!

Az Agave honlapján az ismertető
Suzanne Collins honlapja

The Hunger Games rajongói oldal (az egyik a sok csilliárd közül)

Itthon sajnos nem készült saját honlap a könyvnek, pedig biztosan ütős lett volna. Nekem egyébként a francia tetszik a legjobban, igaz egy kukkot sem értek belőle, de a kivitelezése akkor is tetszik.

Borostyán, 2009. december 05.

Frissítés (2010.04.15): 2 új külföldi borító: a japán és az orosz

A japánok kissé feltúrbozták a borítót. Értem én hogy ott különösen nagy szeretetnek örvend a manga és az anime, de ez azért már túlzás.

Kurt Muse és John Gilstrap:Hat percre a szabadságtól

A történet ha nem lenne igaz, izgalmas thriller lehetne,alig tudtam megállni,hogy ne egy szuszra olvassam el Kurt Muse történetét akit Dél-Amerikában Panamában bebörtönöznek.Attól a perctől kezdve,hogy az éppen hazatérő Muset a repülőtéren letartóztatják,őrült rohanás kezdődik a könyvben.

Kurt Muse azt hitte azért tartóztatták le mert a Panamai hadsereg rájött,hogy tiltott rádióadásokat sugárzott az elnyomott Panamaiaknak.Igencsak meglepte a vád,ami szerint kém!

Kurt Muse ügye egyáltalán nem volt egyértelmű,hiszen Amerikai állampolgár volt(szüleivel még gyermekkorában telepedtek le Panamában) felesége pedig a Védelmi minisztériumban dolgozott.Bár a politika jócskán belezavart Muse és családja életébe a könyv mégsem terhel minket száraz politikai tényekkel,mégis világosan megértjük,hogy Panamában elnyomás alatt éltek az emberek,diktatúra uralkodott-az embereket ha nemtetszésüket esetleg nyilvánosságra hozták,másnapra eltűntek,a börtönökben szinte csak politikai foglyok voltak,akiket halálra kínoztak.

Muset úgy próbálták megtörni,hogy a szeme láttára kínoztak halálra egy foglyot,miután pedig egy villáskulccsal átszúrták a mellkasát,közölték a férfival,hogy rá is ez vár....

9 hosszú hónapig tartott a rémálom Kurt Muse és családja számára...ez idő alatt a család , a barátok,és az Amerikai egyesült államok mindent megtett azért ,hogy a férfit elengedjék.Kimberly Muse lánya egyenesen Bush elnöknek írt levelet.

Családját ugyan kimenekítették Panamából de Muse kiszabadítására tett összes kísérlet hiábavalónak tűnt.Időközben Panamában megpróbálták megdönteni a hatalmat és a véres kezű diktátort eltávolítani,de hamarosan a hadsereg visszaszerezte a hatalmat és öldöklésbe kezdtek-Muse minden egyes reggel úgy ébredt,hogy az éjszakát már nem éli meg....mígnem egy éjszaka elszabadul a pokol...

Elég sok szereplő feltűnik a könyvben mégis könnyedén lehet követni a történetet.

A történet 1989-ben játszódik,de Muse és az író csak 17évvel később írják meg a történetet.

Tavaly a Spektrum TV csatornáján egy órás dokumentumfilmben mutatták be a történteket.

Bridget Asher:A férjem szeretői

"...Megint berúgtam.Anyámat és a véget nem érő pohárköszöntőit okolom érte.....Koccintottunk az erős nőkre.Koccintottunk anyákra és lányaikra.Koccintottunk Joanne Woodwardra és Paul Newmanre,csak úgy.Koccintottunk a haragra ,a szomorúságra,és a reményre....."

Lucy teszi mindezt akkor mikor újra visszaköltözik férjéhez,akit akkor hagyott el miután gyanútlanul megnézte férje Artie e-maileit melyek között egy Tavaszmadár nevű ismeretlen hiányolja a férjét az ágyából...sajnos Artie nemcsak Tavaszmadarat vigasztalta, a lista végtelen....ennek ellenére Lucy hazautazik,felfüggesztve munkáját,hogy a férje mellett legyen az utolsó pillanatig.Hiszen hiába a sok szerető,felesége csak egy volt Artienak.

Lucy egyik fele bosszúért kiált,másik fele azonban úgy érzi örökké bűntudata lesz ha nem tud megbocsájtani a férjének. Bár abban is biztos,hogy ha Artie betegsége nem szól közbe,soha nem találkozott volna újra férjével,pedig Artie mindent megtett,hogy visszakapja Lucyt.

Lucy távolságtartóan viselkedik Artieval,de lelkiismeretesen ápolja,de akármikor ránéz a férfira mindig az árulás jut eszébe-eközben sorra érkeznek a volt szeretők,akik egymásról sem tudtak,és szinte mindegyik nőt ugyanazon taktikával hódították meg.Két lelkes szerető a házban marad segíteni Lucynak és az anyjának aki azt tanácsolja a lányának fogadja el a férjét olyannak amilyen....

Azt gondoltam a történet Artie és Lucy újboli egymásra találásáról szól majd,ezzel szemben Artiet meg sem ismerjük igazán.Csak annyit tudunk meg róla,amennyit Lucy az emlékeiben felidéz.Artie haldoklik,közben Lucy próbál értesíteni mindenkit aki a férfi noteszében szerepel.Az ember azt hinné,Lucynak elég lesz feldolgozni a megcsalást,és férje elvesztését de lehet ezt még fokozni,újabb és újabb fordulatok kavarják fel Lucy lelki békéjét....

Mindenesetre nem csalódtam,csak éppen másképp íródott a történet mint azt vártam. Azt hittem a szeretők bemutatása kicsit terjedelmesebb lesz,és általuk ismerjük meg majd Artiet,de ebben is tévedtem.A szeretők tulajdonképpen csak mellék szereplők Lucy lehetne akármelyikünk is ...aki elhitte azt amit lát,és hall,aki nem hitte volna,hogy az a férfi aki naponta vallott szerelmet neki,egy egész háremet tart még mellette...Artie figurája nekem nagyon felszínes,legszívesebben egész nap pofoztam volna még a halálos ágyán is...tényleg léteznek ilyen férfiak????

A szerző remek hangot ütött meg,nem volt se nem ponyva sem nem túl fellengző ,lelkizős. Tárgyilagosan mutatja be hogyan omolhat össze egy házasság.És azon hogyan tud felülemelkedni egy nő.

Irwin Shaw: Gazdag ember, szegény ember

Ismét bebizonyosodott, hogy az, ami sokaknak nagyon tetszik, az nekem nem biztos. Ezt a könyvet is a Molyról molyoltam, de megint mellényúltam. Nem mintha ez egy rossz regény lenne, de ennél sokkal többre számítottam.

Ez tulajdonképpen egy családregény. A II. világháború utolsó évében kezdődik, Amerikában játszódik. A 3 gyerekes Jordache família 3 gyereke életének alakulását mutatja be úgy kb. 20 éven keresztül. A család nem túl tehetős, apjuk egy péküzletet üzemeltet, anyjuk korán megöregedett neurotikus, a három gyerek pedig nagyon-nagyon különböző. A legátlagosabb talán a lány, Gretchen. Bár külsőleg feltűnő szépség, más tulajdonságával mégsem tűnik ki az átlagból. A középső fiú, Rudolph az egész család büszkesége. Ő olyan fiú, akire minden anya vágyik: jóképű, udvarias, becsületes, szorgalmas és esze is van. A szülőknek ő az egyetlen reménysége, a másik két gyerekükkel nem is igazán törődnek, ahogy egymással sem. Mindenki éli a maga kis szánalmas életét, magányosan egy nagy családban... A család fekete báránya a legkisebb fiú, Tom, aki külsőre és belsőre is pont a bátyja ellentéte. Szőke, kölyökképű és az esze helyett többnyire az öklét használja. Igazi vadóc, akit az ösztönei uralnak.

A három gyerek további életútját kísérjük nyomon a regényben. Nem meglepő, hogy a szorgalmas Rudolph nagyon tudatosan felépítve az életét kiemelkedik a szegény sorból, sőt, hatalmas karriert fut be üzletemberként, majd politikusként. Két testvérét folyamatosan segíti anyagilag és egyéb módon is, az ő életük alakulásáért is nagymértékben felelős.

Több mint 700 oldalon keresztül rengeteg történést olvashatunk hármójuk életéből, de megmondom őszintén én azért a cím alapján másra számítottam. Azt hittem valami párhuzamot von az író a gazdag és a szegény ember között, vagy épp ellenkezőleg, a különbségeket érzékelteti, de valahogy ez nem jött át, ha volt is ilyen szándéka. Rengeteg olyan történés volt a könyvben, amit üresnek éreztem, jelentéktelennek az események szempontjából. És bár jól van megírva a könyv, a karakterek erősek, mégis úgy éreztem, hogy nem ismertem meg őket igazán, nincsenek árnyaltan kidolgozva. Főleg Rudolph karaktere kiáltott tovább-boncolgatásra, jó lett volna a sok sztorizgatás helyett alaposabban belélátni, de ugyanez vonatkozik a másik két testvérre is.

Igazából nem fogtam fel a történet mondanivalóját, ha volt egyáltalán neki... Annak ellenére, hogy a vége nagyon korrekt lett, nem látom azt az értéket a könyvben, amit sokan mások. Amit sajnálok, mert megvan a folytatása is (Pap, katona, kondás) és ezek után annyira nincs kedvem elolvasni.

Rossz éppen nem volt, de nem ugrottam ki tőle a gatyómból.