John Krakauer - Út a vadonba

Cristopher McCandless, miután 1990-ben lediplomázott eltűnt családja szeme elől és mindent maga mögött hagyva élete utolsó nagy kalandjára indult. Bankbetétjét jótékony célra adományzta és egy hátizsákkal és autósstoppal elindult, hogy bejárja Észak-Amerikát. Ezzel az utazással töltött rövid időszakban több kalandot élt át, mint amennyit mások egész életükben. Evezett a Colorado folyón majd végigvonszolta a kenuját a sivatagon. Végül Fairbanks-nél egy régi elhagyatott buszban találták meg a holttesét kevéske holmijával együtt. John Krakauer a kevéske hagyatékból (néhány könyv amelyet Chris saját jegyzeteivel látott el, egy növényhatározó amelybe naplóját írta)  elindult, felkutatta az embereket akikkel Chris találkozott és minden lehetséges követ megmozgatottt, hogy hitelesen mutassa be ennek a hihetetlen szabadságvággyal rendelkező fiatalembernek az életét. Lenyűgöző történet egy lenyűgöző emberről, aki fel mert úgy élni, ahogy a szíve diktálta.

“Most végre-valahára megszabadult a tehertől, kitört szülei és kortársai fojtogató világából, abból az életidegen és biztonságos anyagi javakban bővelkedő világból, amelyben úgy érezte – végzetesen el volt szakítva a létezés nyers lüktetésétől.”

Becca Fitzpatrick: Csitt, csitt (Hush, Hush)

Frissítés: meglepetés vár rátok odalent!!!

Először is kezdeném egy kis háttérinfóval. Ennek a könyvnek az amerikai beharangozását 2009. áprilisában láttam meg először, annak ellenére, hogy a megjelenés csak 2009 októberére volt várható. Ok, ez odaát nem szokatlan, egyre jobban bevált gyakorlat, hogy az ígéretesnek tűnő fantasy és ifjúsági regényeket már hónapokkal a megjelenés előtt adagolják a jónépnek. Erre is hamar ráharaptak az olvasók, a szerencsések még úgynevezett ARC-ot is kaptak (Advanced Reading Copy) hogy előre megírhassák véleményüket a könyvről, ezzel is jó előre megturbózva a nyitónap eladási mutatóit, de még előtte azért készült egy, ma már szinte kötelező érvényű előzetes is. A szokatlan inkább az volt, hogy mindenki csak jókat írt róla az Amazonon, és miután magam is elolvastam az ingyenesen közzétett első két fejezetet és a bevezetőt, egyből jeleztem Katona Ildikónak hogy egy ígéretesnek látszó gyöngyszem került a látómezőbe. Július végén meg is érkezett a próbaolvasó könyv (ARC) amit kb. 2 nap alatt behabzsoltam.

Íme az akkor (2009 július) megírt értékelésem egy kissé átalakított verziója.

Vámpírok, Tündérek, Angyalok és Vérfarkasok. A XXI. századi ifjúsági irodalmának főszereplői. A rengeteg utánzat és klisé között igen nehéz kikaparni az értékes gesztenyét ha valaki szereti ezt a műfajt. Noha Becca Fitzpatrick első regénye ez - és majdnem 100 elutasítást kellett megérnie hogy végre valaki (Simon & Schuster) igent mondjon - már megjelenés előtt sokan mélyen bezárták a szívükbe és valóban ígéretes kis gesztenyének ígérkezik. :)

Nora Grey nem olyan régen veszítette el édesapját, anyja pedig kénytelen a munkája miatt sokat utazni, hogy megkeresse a mindennapjaikhoz szükséges összeget. Nora legjobb barátnője Vee, aki szókimondó és pimasz természete ellenére elválaszthatatlan Nora oldaláról. Egy nap azonban biológiatanáruk új és meglepő ötlettel áll elő: mindenki üljön eggyel hátrébb, így váltsanak tanulópartnert. Nora új társa egy csendes, végtelenül rejtélyes és igen veszélyesnek tűnő fiú. A neve Folt (Patch) és Nora bármit tesz és bárhogy próbálkozik, többé nem lesz az élete a régi. Innentől kezdve többször is megtámadják, megfenyegetik és követik szinte mindenhová. Vajon mi köze van az egészhez Patchnek, és ki a felelős Vee megtámadásáért? Minden bizonyíték Patch ellen szól, Nora mégsem képes távol tartania magát tőle és a hátán díszelgő fordított V alakú sebhelytől.

Nagyon tetszett. Ha éppen nem szenvedtem a melegtől és az állandósulni látszó álomkórtól akkor olvastam. Olvastam reggel a metrón, a buszon, a munkahelyen egy picit mielőtt mindenki beért, ebéd közben (és csúnyán néztem bárkire, ha üres locsogással zavarni mert közben) majd hazafelé a buszon, a metrón, és elalvás előtt (helyett) az ágyban.

A karakterek szépen felépítettek, a rejtélyek száma végtelen és azok megoldásának kombinációi is szinte vég nélküliek. Nora okos, kedves (már ha épp nem Patchel van) lojális és türelmes. És bár Vee nem lett a szívem csücske mégis azt kell mondjam, hogy színes egyéniség lett és az ő személyében is hű barátot tisztelhetünk. Patch pedig magabiztos, pökhendi, kaján és vonzza magához az ember lányát….. A Born to be Wild kifejezés teljesen ráillik. Az az egyetlen bajom az egész könyvvel, hogy keveset szerepel benne Patch. Jó lett volna többet látni, hallani és olvasni róla. :-) A könyv vége tetszett, még ott is ért meglepetés de azért örömmel nyugtáztam, hogy lesz második rész is Crescendo címmel. Várom már nagyon :P És vajon nagy meglepetést árulok-e el azzal, hogy a könyv hamar felkerült a The New York Times bestseller listájára? Azt hiszem nem :P

A célközönség mindenképpen a tini korosztály, azok akik szeretik ezt a mostanában divatos urban fantasy műfajt így a felnőttek közül is sokaknak tetszhet.

A borító nagyon szuper, és igazán örvendetes hogy nem a manapság annyira divatos Twilightra emlékeztető sémát használták. Nagyon örülök hogy sikerült az eredetit megszerezni a magyar kiadáshoz. A második rész borítóját is ugyanaz a fényképész készítette, nekem az még jobban tetszik mint az első. Patch nevét lefordították Foltra, ami így elsőre nekem furán hangzik, de lehet hogy csak megszokás kérdése.

Az írónőről annyit, hogy egyszerűen tündéri. Közvetlen, vidám és kedves. Volt szerencsém pár emailt váltani vele, amikor tavaly Kanadában jártunk, majdnem sikerült összefutni vele (dolga lett volna Torontoban), de végül mégsem tudott odautazni. Vigasztalásul küldött nekem vignettát amin arany filccel szerepel az aláírása. (Nem sokan kaptak ám ilyet :) A magyar SZIA köszönés kifejezetten tetszik neki, jót derült rajta levelében, azon pedig jót mosolyogtunk hogy cssupán 3 nap különbséggel születtünk. Különböző interjúkból összeszedtem néhány infót, és el is készítettem egy Wikipédiás oldalt ahol érdekességek is olvashatóak róla és a könyvről. Egy kis gondolatfejtegetés részéről a könyv kapcsán (angol).

Más országok borítói, akik nem tartották meg az eredetit:
balról jobbra: bulgár, koreai, taiwani, dán, holland, vietnám

Magyar megjelenés: 2010. június 03.

Borostyán

Budapest 2009. július 25. és 2010.május 28.

Frissítés:

Sziasztok!

A Könyvmolyképző Kiadó volt oly kedves, hogy kérésemre elküldte a közeljövőben megjelenő Csitt Csitt - 1. Fejezetét, és amit engedélyükkel most meg is oszthatok veletek.

Kellemes kikapcsolódást!

Ui: ha nagyobb méretben szeretnétek látni akkor a Scribd felső sorában kattintsatok a "Fullscreen" gombra. 1fejezet

Jodi Picoult: Törékeny

"Itt nincs jó döntés. Vagy meghagyod, és egész életedben nyögsz a fájdalom alatt, vagy elveteted, de akkor belül marad meg ugyanaz az örökös fájdalom. Nem döntöttem rosszul. De jól se."

Majdnem mindegyik könyvét olvastam az írónőnek! Nagy kedvencem! Mint mindegyik könyvét, ezt is faltam, alig tudtam letenni. De itt nagyon dühös voltam. Eddigi történetei is rendkívül megosztották szerintem az olvasóközönséget. Ennél a történetnél sincs ez másképp. Mélyen megrendített, próbáltam magamba nézni. Vizsgálni, vajon én mit tennék?

Egy házaspár sokat küzd második gyermekük fogantatásáért, aki nagy nehezen megérkezik a családba. Willow csonttörtékenységben szenved, azaz a legkisebb mozdulatra, akár egy tüsszentésre is eltörhet a csontja. A családnak nincs nyugalma az állandó riadókészültség miatt. Kezelése, a mindennapi ellátása nagyon nagy költséggel jár. A család viszont nem bővelkedik anyagiakban. Jó pár év múlva az anya hirtelen rájön, hogy kártérítési pert indít szülész-nőgyógya ellen, aki mellesleg a legjobb barátnője is. Nem értettem, miért ekkor, miért így?

A kislány természetesen nem értheti, nem érti, hogy az anyja miért folyamodott ehhez a perhez. Önmagát vádolja, a betegségét okolja a családban dúló feszültség miatt.

"Anya meg akar szabadulni tőlem, hogy ne legyen több baleset ... Ki akarna olyan gyereket, mint én?"

A nagyobb lány sincs rendben, bár neki a lelke sérült. Nem kicsit! A szülők figyelme őrá már egyáltalán nem terjed ki. Gyakorlatilag észrevétlenül él mellettük, pedig igencsak jelentős segélykiáltásokat küld feléjük.

Nagyon dühös voltam az anyára! Végig! Egyszerűen nem is értettem az indokait. Talán a céljait igen, de az eszközeit nem! Úgy éreztem mindent, amit csinál, azt haragból csinálja, bármi áron. A regény legvégén volt pár momentum, amikor kicsit közelebb került hozzám, egyébként nagy ellenszenvvel viseltettem iránta! Az is igaz, hogy soha nem voltam ilyen vagy hasonló helyzetben. Remélem, soha nem is kell ilyen jellegű döntést hoznom!

A cím nagyon tetszett! Ráébreszti az ember, hogy nemcsak a csontok, hanem a szív, az érzelmek, a kapcsolatok is pillanatok alatt el tudnak törni.

9/10

Michelle Richmond:Úgysem ismered

Vannak olyan könyvek,amik mellett sokszor elmegyünk,ránézünk,nézegetjük,aztán mégsem visszük magunkkal...Richmond könyve is ilyen volt sokáig,aztán hirtelen jött az "akarom" érzés,és megvettem,és milyen jól tettem!

Ellie nővérét Lilát a matekzsenit holtan találják egy erdőben,az indíték és a gyilkos kiléte 20évig rejtve marad,de az eltelt 20év sem elég Ellienek ,hogy elfeledje testvérét aki valahogy ugyan olyan,mégis teljesen más volt mint húga.

Ellie egyik tanára,egy feltörekvő férfi ,a lányt kihasználva könyvet ír Liláról,és megnevezi a gyilkost is...Ellienek mindenhol beleakad a bestselleré vált könyvbe,amiből elolvashatja saját,és családja életét...Ellie jelleme már húszévesen is koravén,testvére elvesztése miatt úgy érzi teljesen másként alakult az élete,sokszor elképzeli milyen élete lenne ha Lila még élne...szülei elválnak,nem tudnak örülni annak,hogy Ellie él,Lilában látták a jövőt,aki sokra vihette volna,Ellie pedig sosem tudta mi szeretne lenni,csak sodródott,még végül a kávé mellett kötött ki,ültetvényekre utazott,és kávét kóstolt....Nicaraguában egy véletlen folytán találkozik Lila gyilkosnak kikiáltott szeretőjével,aki ellen ugyan nem volt bizonyíték,mégis a férfi feladva életét elmenekült San Franciscóból.

Ellie egyik reggel a szállodai szobájában egy csomagot talál,benne Lila elveszettnek hitt feljegyzéseivel....

Hiába született könyv Lila életéről, a gyilkos és az indíték sosem derült ki.Miután

Ellie 20 év gyász után elkezd kutakodni,meglepő következtetésre jut:Liláról mindenki azt hitte nincs az az ok,nincs az az ember aki ellene fordulhatott volna, a zárkózott,szép,okos lány ellen.Mégis egyre több ellenségre és okra bukkan Ellie.A gyilkos lehetett a nős szerető vagy éppen a szeretőjének felesége,aki a nyilvánvaló ok ellenére sem akart válni....,vagy az egyetemi vetélytárs,aki ugyanarra a díjra pályázott mint Lila,aki nem mellesleg szerelmes is volt Lilába.

Ellie megdöbbenve tapasztalja ,miközben felkeres mindenkit aki ismerte Lilát,hogy nővérének két arca volt,és bármennyire is biztos volt benne,nem ismerte nővérét.De nagyon szerették egymást,és Ellie szerette volna végre megtudni ki az az árny aki 20éve követi,és ki gyűlölte annyira a nővérét,hogy képes volt megölni...lassan kibontakozik,hogy a könyv amely Liláról szól egy csöppet sem hiteles,minden sora merő kitaláció,amely Ellie emlékeiből,meséléséből ered.

Ellie megtalálja a gyilkost,attól a naptól kezdve a történetét ,amikor Lilát megtalálják az erdőben,nyaklánca nélkül ami a könyv utolsó lapjain már Ellie nyakába kerül.....

Szeretem az ilyen sokrétű,érdekes,szomorú,izgalmas könyveket.Ez a gyilkosság olyan volt mint egy vízbe dobott kő,körbe-körbe gyűrűzve embereket,sorosokat változtatott meg,miközben Ellie rákényszerült hogy ne csak elfogadja,de élni is tudja azt az életet ami rajta kívül álló okok miatt örökre megváltozott.

Aki majd olvassa a könyvet,és sikerül kitalálnia ki a gyilkos,annak adok egy ajándék könyvet!!!

Bartis Attila: A nyugalom

NEM, NEM VAGYOK NYUGODT!

Tulajdonképpen megdöbbenéssel ülök. Nem is tudom, hogyan kezdjem el a véleményalkotásomat.
Amikor olvasok, formálódni szoktak fejemben a gondolatok. Természetesen ezeket el szoktam felejteni, így a könyv elolvasása után leülök, és spontán írom le a sorokat. Nem szokott gondot okozni.

Most, Bartis Attila könyve után nem így van.
Le lehet-e írni azt a sok szörnyűséget, brutalitást, erőszakot, félelmet, kiszolgáltatottságot, betegességet, amit e regényben olvastam?
Benne volt egy társadalomkritika, a rendszerváltás okozta változások, törések amelyek az emberek életében, munkájában, családjában következtek be.
Benne volt a csalódás: csalódás mindenkiben: családban, emberekben.
Benne volt a magány: emberek, akik kihasználják egymást, a bennük lévő szeretet mögé bújnak, elrejtőznek, elmenekülnek, tulajdonképpen nem is értik a szeretet nyelvét.

Felmerült bennem a gondolat: mindenki kerülhet abba az állapotba, hogy nem látja értelmét az életének, illetve lehet, hogy nem is foglalkoztatja ez. Mindenki tudja vagy érzi, ha eléri ezt a "legalsó" állapotot milyen szavak hagyják el a száját, milyen gondolatok másznak a fejébe, ott kúsznak, és ha nem vigyáz elfertőzhetnek mindent ott belül. Meg merjük ezeket fogalmazni? Ki merjük ezeket mondani?
Bartis Attila regénye felbosszantott, két vállra fektetett, sikítottam, hitetlenkedtem, sírtam vagy éppen nevetettem azon, hogy "ilyen nincs is"- kizárt dolog, hogy ez így megtörténhet, ez abszurd! Ledöbbentem.

Az már csak részletkérdés, hogy Weér Andor, 30-as éveiben járó író adja ki magából azokat a pozitív és negatív indulatokat, amik folyamatosan felszínre törnek benne, amelyek közül az egyik oldal majdnem mindig győz, még ha nehéz küzdelemben is.
Weér Rebeka, Fehér Eszter, Weér Judit, Jordán Éva mind-mind fontos szereplői ennek a történetnek. Hogyan élnek, hogyan vannak kapcsolatban a regény mesélőjével Weér Andorral, hogyan befolyásolják a férfi életét? A férfi hogyan befolyásolja ezeknek a nőknek életét? Hogyan hatnak ezek mind egymásra. Körben-körben, és a kör bezárul.

Kedvenc karakterem Fehér Eszter, ne kérdezzétek mért, ez csak egy érzés. Ha elolvassátok, talán megértitek!

Jobb lett volna nyugalomban olvasnom, most ez egyszer zavart a családom, a környezet, a kutya. faltam (volna) a sorokat, figyeltem, ideges lettem, összecsuktam, félredobtam, felfordult a gyomrom, rosszul lettem, aztán elemi láthatatlan erő húzott vissza hozzá. Ez adná a nyugalmamat? AZ én értékrendszeremmel össze nem egyeztethető családi kapcsolatokról olvastam.
A Weér családnak nem volt meg ez a nyugalma, pszichés betegségekben szenvednek, zsarolásokkal, kínokkal élik megváltozott életüket.

Velük éltem, velük ittam a mentateát. A jegesteát. Figyeltem őket, ahogy a szem a borítóról. Komolyan, érdeklődéssel.

Nyugalom, ami nyugtalanná tett.
Nyugalom, amitől ideges lettem.
Nyugalom, amibe beleőrültem.
Nyugalom, amibe beleszerettem.
Nyugalom, ami visszaemlékeztetett.
Nyugalom, ami felébresztett.

9/10

Fábián Janka: Emma fiai

Az Apró Dolgok után muszáj volt valami könnyedet keresnem, mert eléggé megviselt. Az Emma folytatása ilyen szempontból jó választás volt, mert habkönnyű családregény.
Az előző része nagyon tetszett. Nem találkoztam még hasonló jellegű könyvvel, mondjuk tény, hogy romantikus irodalmat sem olvasok egyáltalán. De ez valahogy megfogott a magyar, történelmi hátterével.

Ebben a kötetben Emmának már sínen van az élete, megtalálta élete párját, Gábort. 4 gyerekük született, 3 fiú és egy lány. Az ő sorsuk alakulásáról mesél most nekünk Janka, főképp a fiúkéról a második világháború körüli időszakban.

Alapvetően hasonlít ez a könyv is az első regényre. Voltak azonban apró eltérések, amiktől jobban és amiktől kevésbé tetszett nekem annál.
Amiért kevésbé tetszett: a korábbi regényben valahogy valóságosabbak voltak az események, úgy éreztem, hogy itt az írónő két-három helyen kissé elragadtatta magát a romantika terén. A kompos jelenetet nagyon nem kellett volna, a legnyálasabb romantikus filmeket idézte nekem, itt azért dobtam egy hátast... Aztán a 4-ből két gyerek kb. úgy kötött házasságot, hogy előtte 0 vagy 2-3 mondatot váltott csak az első látásra szerelmével, sőt, az egyik párocska úgy sétált ki a korábbi életéből, hogy szó szerint még az ajtót is nyitva felejtették maguk mögött. És persze mindenki szép volt és gyönyörű. Ezek már nálam a "na neeee" kategória, romantika ide vagy oda.

Viszont ami jobban tetszett az előző résznél: a történet érdekesebb volt, lévén, hogy több szereplő sorsa van bemutatva, szövevényesebbek a szálak. A három fiúból orvos, katona ill. festő lett, igazán szép trió :P Az írónő nagyon jó fantáziával keverte az eseményeket, néha még jól meg is döbbentem, már majdnem krimiirói vénát véltem felfedezni benne :)
Aztán itt az aktuális történelem valahogy még jobban beleszövődött a történetbe és ez nagyon tetszett. A korabeli Budapest a korabeli eseményekkel a háttérben, egy szimpatikus család életén keresztül - igazi csemege.

A stílusa és a bája miatt szerintem a trilógia (mert van egy harmadik része is, az Emma lánya) inkább a fiatalabb korosztálynak tetszhet igazán, én már kicsit öregnek érzem magam az ilyen fajta romantikához, ehhez már túl sokat tudok az életről :P De ez nem jelenti azt, hogy ne szórakoztam volna jól és várom már, hogy mi történik a Kóthay család egyetlen lányával, Évával.
Ha a lányom ennél a korszaknál fog tartani magyar történelemből (XX. század fordulója és első fele), tuti, hogy a kezébe nyomom majd. Még röpke 10-12 év :P




A borítót itt is meg kell említenem: nagyon ízléses és illeszkedik a történethez, tetszik!

U.i.: Jankának a Könyvhéten fog megjelenni az új kötete Virágszál címmel. Nagyon helyes a borítója. A tartalma itt. Én vevő leszek rá :)

Nancy Baxter:Mindörökké Norma

Norma olyan mint mi!Ez a titka ennek a könyvnek,Ő a lány a szomszédból,akik mi is lehetnénk,ugyanaz az álma,mint minden nőnek,egy férfi aki csak őt szereti,egy ház amit család népesít be.

Norma élete harmincéves korában sivárabb már nem is lehetne,a sors utolsó döfése édesapja halála,aki mintha csak megérezné Norma kétségbeesését egy kulcsot ad neki,ami egy ládát nyit, a ládában pedig a remény hever,remény egy új életre.Norma nemcsak a saját álmát kergeti,beteljesíti apjáét is. Meg sem áll Skóciáig ,kezében szorongatva a ládában talált északi-lunda plüss mását.Apja mintha csak tudta volna,hogy Norma élete itt megváltozhat,több lehet,elhiheti,hogy szerethető,hogy nemcsak örök második.Az Orkney-szigetek elvarázsolják Normát,a könyv felér egy úti könyvel is,megismerjük a sziget nevezetességeit,anélkül hogy unnák a leírásokat.

Norma sorra ismeri meg a helyieket,és persze ezek túlnyomórészt férfiak,akikbe Norma mind mind beleszeret picit...az egyik a vagányságával, a másik az érzékeny művészlelkével, a harmadik a nyugodtságával varázsolja el a lányt,aki hagyja magát sodorni a különleges hely szellemével,és a férfiakkal akik közül valaki talán az igazi is lehet....mondjuk a három férfi két menyasszony nem a legjobb felállás,és ebbe még Normának is bele kell férnie! Ennek ellenére ez nem egy szenvedős,szerelmi történet.Jócskán kapunk nevetnivalót is,megismerhetjük Skócia -eme gyönyörű szigetét, lakóival együtt,de mindenekelőtt Normát .

.....A végzet egy nagyot sóhajtott ,majd kinyitotta,ősi,félelmetes sorskönyvét,és tolla hegyét mélyen belemártotta fekete tintájának kútjába.Szerencsére a szó amit rettentő papírtekercsébe firkantott,így hangzott:Boldogan...."

A könyv már régóta "integetett" nekem,de csak most adtam be a derekam.A borító szinte vonzza a szemet,nekem mindig megakadt rajta a tekintetem.

Amit észrevettem,hogy a Tericum kiadónak minden könyve ,olyan kézreálló,pont akkora,pont olyan vaskos amilyennek lennie kell.A tartalom mellett nekem ezért is nagy kedvencem az Öngyilkos szüzek,és a Méhek titkos élete is-nemcsak remek történetek bújnak meg a lapok között,már a borítóra is jó ránézni,élvezet kézbe venni a könyvet.Az pedig külön érdem,hogy előnyben részesítik a kemény táblás változatot borítóknál.

Oleg és Vlagyimir Presznyakov: Öljük meg a bírót!

Szenzációs! Végigröhögtem az egészet!

Bár az elején ismét fontolgattam, hogy félredobom, annyira gagyinak tűnt, de szerencsére ismét kitartottam.

Négy jóbarát, a férfi, Hot Dog, Pepsi és Natasa bosszút forral a futball-bíró ellen, aki a foci EB-n nem adta meg az oroszok javára a tizenegyest, így azok kiestek. Repülőre szállnak Antalya felé, hogy véghezvigyék tervüket.

Hihetetlen egy társaság! A mesélő férfi mesterlövész egy atomerőműben, bár eddig még nem kényszerült rá hivatása gyakorlására. Hot Dog és Pepsi a parkoló autók benzintankjából szívják le az üzemanyagot, többé-kevésbé ebből élnek. Mellékesen drogosok is... Natasa orosz nőket szervez be feleségnek külföldiek részére, mellesleg mindhárom pasi szeretne tőle valamit... A mesélőt én egy macsónak képzeltem, aki az egyetlen épelméjű a csapatban, de vannak jelek rá, hogy ő sem százas.

Egyébként nem is a fordulatokban gazdag történet volt számomra a lényeg, hanem a társaság összetétele, ahogyan ezek baromkodtak végig. Rettentő jó, kissé fanyar humora van az egésznek.

Fárasztó, nehéz heteken vagyok túl, így nekem kifejezetten üdítő élmény, nagyon klassz kikapcsolódás volt ez a könyv. Persze semmiképp ne számítsunk klasszikus szépirodalmi olvasmányra!

Nagyon szívesen megnézném a könyvből készült Terrorizmus c. színdarabot. Biztos vagyok benne, hogy nagyon jó adalékanyagot adott ez a könyv egy vígjátékhoz! Tudomásom szerint a Szolnoki Szigligeti Színházban tűzték anno műsorra. Mindenképp utánanézek, hol lelhető fel jelenleg!?

8/10

Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene

Nagyon hatásos könyv. Most, azonnal kell írnom róla, amíg még itt van velem.
Igazi irodalom. Mert hat. Nem élettelen, döglött mondatok.

India, kasztok. Egy ikerpár. Ráhel és Eszta, egy lány és egy fiú. Már attól mások, hogy ikrek, ehhez jön még, hogy anyjuk elvált... Érdekes szimbiózisuk eltörik, amikor a gyerekeket elválasztják egymástól, az egyik az apjához kerül, a másik marad az anyjánál.
23 évvel később találkoznak csak újra... Eszta néma, Ráhel pedig üres. Történt valami akkor, 23 éve, ami kettétörte sokuk életét. Ehhez az eseményhez közelítünk a történet folyamán. Időrend nélkül mesél el az írónő epizódokat abból a bizonyos két hétből. Utalásokat tesz a bekövetkezett drámára. De annyira, hogy az ember pattanásig feszül, mert tudja, hogy valami történni fog, és muszáj tovább olvasnia.

Nem egy vidám történet, hanem kissé nyomasztó és nagyon szomorú. De számomra szinte letehetetlen volt, mert annyira feszített a kíváncsiság és bár tudtam, hogy nem fog jó kisülni belőle, tudtam, hogy nagyot fog szólni. És tényleg. Fülledtség, szeretet, szerelem, "börtön", hazugság, bűn, politika... Egy család minden tagjának egyéni tragédiája. Melyben szinte mindenki megszegi a ... Szeretet Törvényeit. Melyekben előírták, hogy kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire.

Katartikus, torokszorító.

Viszont fennáll az a fura helyzet, hogy a mélységei és a katarzis ellenére nem tudok neki 10/10-et adni. Épp a stílusa miatt. Az élvezetes és hatásos mondatok mellett nagyon sok helyen túlzásokba esett. Aki olvasta, tudja miről beszélek. Hatásvadász, erőltetett, ismétlődő kifejezések, mondatok. Szerintem feleslegesen.
Azt gondolom, hogy a kevesebb több.

Haragszom ezért az írónőre. És remélem most az új könyvét írja :P

Todd Strasser: A Hullám

Erről a könyvről én csak akkor hallottam először, amikor hirdették a mozifilmet is. Akkor még fogalmam sem volt hogy a könyv történései a valóságon alapulnak, csak a fülszöveget olvasva került mindez a tudomásomra.

A könyv:

Ben Ross az egyik legnépszerűbb tanár a suliban, nem unalmasak az órái és általában valami újjal rukkol elő. A végzősöknek épp a II. világháborút tanítja videó anyaggal illusztrálva, amikor is felvetődik a diákokban a kérdés, hogyan lehet az hogy magukat jónak tekintő emberek vakon követtek egy örültet és teljesítették annak minden kívánságát? Ben Ross hiába jó tanár nem tudja ezt kellőképpen elmagyarázni nekik, ezért úgy dönt ha képletesen is, de bemutatja nekik az akkori diktatúra alatt működő csoportosulások összetartó hatalmát és erejét. A Hitler Jugend mintájára megalapozza azt a fegyelmen alapuló mozgalmat, amit a Hullámnak nevez el, jelszavakat, karlendítéses köszöntést és hatalmi szimbólumot is kitalál a kellő eredmény eléréshez. Még maga sem tudja, hogyan fognak reagálni a gyerekek, és azt sem tudja még mennyi időre terjed majd ki a kísérlet, de a kezdeti sikerek láttán eltökélt lesz: folytatja addig amíg jó sül ki belőle. Csak azzal nem számolt, hogy a hatalom majd az ő gondolkodását is elhomályosítja, és elérkezik az a pont amikor kicsúszik a kezéből az irányítás, és a Hullám nevű mozgalom szinte a saját életét kezdi élni. Aki nem lép be arra sötét kilátások várnak, aki rosszat mer mondani a mozgalomra jobb ha a háta mögé néz ezentúl. Azok sem lehetnek teljesen nyugodtak akik beléptek, hisz a besúgók figyelik minden beszélgetésüket.  Aztán elérkezik az a pont amit ha átlépnek már nem lesz visszaút. A szülők őrjöngve rohanják meg az igazgató irodáját, és Ben Ross az akinek fel kell kötnie a gatyáját.

A valóság

1967-ben egy kaliforniai középiskola egyik történelemóráján, amit éppen a II. világháborúról tartottak elhangzott egy kérdés: Itt is megtörténhet? Nem értették a diákok, hogyan lehetnek az emberek ennyire vakok és hogy lehet az hogy nem szálltak szembe egy olyan véres hatalommal ami embereket öldökölt halálra.

Ron Jones történelemtanár elhatározta hogy kézzelfogható és „interaktív” példákkal mutatja be egy játék formájában a diákoknak, hogy milyen erős is tud lenni a közösség összetartó ereje. Két hetesre tervezte a kísérletet amelyben egy diktatúrán alapuló közösséget hozott létre az osztályában. A mozgalomnak a Harmadik Hullám nevet adta, karszalagokat és jelmondatokat is kaptak a gyerekek. Egy hétfői napon kezdetét vette a játék. Amint az osztályba lépett lejjebb vette a világítást, feltett egy Wagner lemezt és a FEGYELEM szót írta fel a táblára, majd megkérte a diákokat hogy üljenek kihúzott derékkal és hátratett kezekkel a padban, ha szólni kívánnak jelentkezzenek és ha felszólítják őket álljanak fel vigyázz állásba és csak akkor beszéljenek. Másnapra (kedden) elértek a KÖZÖSSÉG EREJE részhez, bemutatta nekik az ezentúl használatos köszöntés formáját (egyik karral hullám mozdulat) és feladatul adta, hogy az órákon kívül a folyosókon is így köszöntsék egymást. Ekkor már jelentős figyelem és fegyelem javulás volt érezhető az osztályban, és a tananyagot is hatékonyabban vették. Harmadnapra (szerda) amikor a CSELEKVÉS EREJE részhez értek már 60 diák vett részt a mozgalomban, a hét végére pedig már több mint 200. Akkor kezdett kicsúszni az irányítás a tanár kezéből, amikor néhány diák kitalálta, hogy besúgják azokat akik nem megfelelően lelkesednek az ügyért. Ekkor már Ron Jones maga kezdett aggódni azon diákok épségéért akik nem akartak csatlakozni a Harmadik Hullámhoz, és ennek hatására beszűntette a kísérletet. A közösség nem fogadta egyöntetűen a történteket. Volt aki egy hősies és okos tanárt látott benne, míg mások kommunistának kiáltották ki, de az általános döbbenet mindenkinél megvolt: egyetlen hét alatt csírázni kezdett az Egyesült Államokban ugyanaz a magocska ami alig több mint 20 éve a Holocaust útjához vezetett.

Bár Jones is megírta a maga elbeszélését, a nevek átdolgozásával ifjúsági köntösbe öltöztetve Todd Strasser írta meg a könyvet, hogy az elkövetkező generációk is okuljanak a történtekből és ne kelljen ehhez egy kísérlet alanyainak lenniük.

Ron Jones jelenleg San Fransiscoban él, és több könyvet is írt már a kaliforniai események óta.

De most térjünk vissza Todd Strasser (akit egyébként néha Morton Rhue néven is megjelenítenek) könyvéhez. Nem hosszú, alig 176 oldal és nagyon könnyen olvasható. Nem rendelkezik kiemelkedő irodalmi stílussal és nem jeleskedik túlzottan a részletek leírásában (sokszor még bekezdés sem jelöli hogy egy jelenetnek hol van vége máris belecsöppenünk valaki más gondolataiba) de mindenféleképpen elgondolkodtató, és különösen a végén „átjön” az üzenet. A könyv ereje tehát nem az író tehetségében rejlik, hanem abban az igazságban ami megörtént és megtörténhet bárhol, bármikor. Szerintem a végét jól kitalálta az író, csak nagyon rövidnek tartom az eszmefejtést, szerintem még boncolgathatta volna egy kicsit a tanár és lehetett volna egy kissé sokkolóbb is.

Kiváló könyvnek tartom? Nem.

Elgondolkodtatónak tartom-e? Igen

Ajánlom-e másoknak is elolvasásra? Igen!

Ha lenne történelem órán is kötelező olvasmány, akkor azért ezt elolvasatnám a középiskolásokkal. Nem hosszú, nem unalmas, tanulságos és érthető.

A két elkészült filmből még egyiket sem láttam.

Amerikai verzió (1981) http://www.imdb.com/title/tt0083316/

Német verzió (2009) http://www.youtube.com/watch?v=NZaklzYxZhA

A német verzióról azonban már most az előzetesből látni „kicsit” durvább lett mint a könyv, ezt pedig emésztgetnem kell mielőtt kikölcsönözném a DVD-t…

Ajánlom azoknak akik szeretik az ilyen lélektani könyveket, vagy feltettek már magukban a könyvbéli diákokéhoz hasonló kérdést.

Nicholas Sparks: Kedvesem

Kedves John!

Ez az a kezdősor amire John Tyre hétről hétre vár a laktanyai élet vagy a háborús bevetések közepette. Ez tartja benne a lelket, ez az ami erőt ad neki ahhoz hogy elviselje közte és Savannah között az Atlanti-óceán által uralt távolságot. Nem is olyan régen még nem húzta haza semmi. Édesapja jó ember és mindig becsülettel nevelte őt, mégsem tartja igazi apaideálnak, hisz alig beszélnek és ha mégis váltanak egymással pár szót akkor az csakis a közömbös dolgokról szól. Régebben kicsit más volt a helyzet amikor még apja szenvedélyéről, az éremgyűjtésről még lelkesen tudtak beszélgetni, csakhogy John kamaszéveiben rájött hogy semmi más közös témája nincs az apjával, ezért aztán szépen lassacskán még nagyobb lett az űr közöttük. John hamarosan el-elmardozik otthonról és kétes hírnevű haverjaival kezdi tengetni az iskola elvégzése utáni napokat. Mikor szinte már önmagát sem tudja elviselni jól megfontolt elhatározást követően jelentkezik a hadseregnél. Kapásból 4 évre írja alá a szerződést és hamarosan él is küldik Németországba, ahonnan a éppen a koszovói háborúba irányítják át a csapatokat, ahol békefenntartói tevékenységet folytatnak.

Hosszú idő óta először újra eltávot kap, és immár férfi emberként újra átlépi otthona küszöbét. Egészen máshogy érzi magát a bőrében, a régi barátait kerüli és ha lehet vissza sem néz többé. Váratlan segítsége akad ebben Savannah személyében, aki egyből elrabolja a szívét. Tökéletesen tisztában vannak azzal hogy nehéz lesz egymás nélkül, de eltökélten bíznak a kézzel írott levelek és a telefonok erejében. A kapaszkodók azonban elgyengülnek, amint elérkezik 2001. szeptember 11.

Rengeteget hallottam már Nicholas Sparksról és a könyveiről. Tisztában voltam vele, hogy írásait rendre nevesebbnél nevesebb sztárokkal megfilmesítik, de az az igazság, hogy még egyetlen ilyen filmet sem láttam, de még csak a könyveit sem olvastam. Mert hát szép-szép hogy ennyire megfogja Hollywoodot és a színészeket, de egyre csak Jackie Collins és Nora Roberts járt a fejemben… értük pedig nem igazán epekedek.

A Kedves John című film előzetese ösztönzött végül arra, hogy a kezembe vegyem végre az egyik könyvét. Semmi különös vagy megdöbbentő nincs ebben az előzetesben, szerintem inkább az fogott meg benne hogy kb. az én korosztályomról szól, és nem tűnt annyira nyálasnak sem. (Így utólag azért megjegyezném hogy már most látható erős eltérés a könyvbéli karakterek és a filmesek között. Savannah a könyvben barna hajú és Johnnak mindkét felkraján tetoválások vannak)

És tényleg nem az! A történetet John szemén keresztül éljük végig, ő mesél nekünk. Ami eleinte furcsa volt, mert férfi szemszögéből mai romantikus irodalmat még nem nagyon olvastam. De nem bántam meg! Sőt! Az az igazság hogy a kiszámítható végével együtt több helyen el is sírtam magam, (különösen a szülő-gyerek viszony alakulása miatt) és abszolúte meggyőzettem, hogy Nicholas Sparks könyveitől nem kell félni, mert nem fog csöpögve elfolyni a kezünkben, viszont egy kicsit megismerhetjük a mai férfi szerelmes és gyötrődő oldalát és gondolatait is, ami szerintem jelenleg hiánycikk az irodalmi piacon. És külön piros pont neki azért mert nem helyezett nagy hangsúlyt a szerelmesek szexuális életére. Azt hiszem ezért is nem sorolom magamban a ponyvák közé.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik szeretik a megható romantikus történeteket, és azoknak a nőknek akik kíváncsiak a férfiúi lélek szerelmes tipródásaira.

 Kiadó: General Press

Jean Mattern: Király fürdő

Magány.
Mindent elsöprő magány. Akkora, hogy ezen nem lehet túllépni. Valami akadályoz. Az Úr adta-elvette. Ez a két szó.

Mindent elsöprő magány. Akkora, hogy ezen nem lehet túllépni. Vagy inkább menekülés az ismerttől, inkább az ismeretlen választása.

Gabriel története. Gabriel élete. Gabriel kapcsolatai.
Léo és Laura: két fontos személy. A barát és a szerelem.

Leoval való barátsága igazán egyoldalúnak tűnt: Léo mesélt, ő hallgatott. Ez valószínűleg nyomasztotta barátját, de G. képtelen volt megnyílni előtte. Léo fájdalma testvére elvesztése miatti gyászában alakult ki, Gabriel magára ismert ebben a történetben, felhasználta és kihasználta ezt a barátságot.
Érdekes érzésem volt e barátságról szóló mondatok leírása közben: valóban létezik ilyen barátság fiúk/férfiak között? Soha nem hallottam ilyenről, sőt nem is tudom elképzelni. Valószínűleg szegényesek az információim vagy a fantáziám ezzel kapcsolatban. Két fiú, akik közelében gyerekkorukban tragédia történt. Akik hordozzák ezt a negatív eseményt, akiknek megnehezíti életét ez az esemény.

G.képtelen a barátságokra: a magányra hivatott. Adni-elvenni: minek kapjak, ha aztán nem lesz? Minek legyek boldog, ha annak egyszer vége lesz? Hogyan tudok boldog lenni, amikor ezt a nyelvet nem értem? A boldogság, a társas kapcsolatok nyelvét.

Laura: ki ez a nő? Hogyan sikerült elvarázsolnia a férfit? Mivel? "Attól a pillanattól kezdve szerettem Laurát, hogy meghallottam a nevetését." Laura volt Van Gogh napraforgója... Gabriel élete egy Rembrandt képhez hasonlít: Jeremiás siralmaihoz. Merengés, töprengés, szomorkodás.
Miért nem sikerült nekik? Nem tudunk kibújni önmagunkból? Nem tudunk változni? Gabriel nem tud változni vagy nem akar változni?
Mosolytalan, boldogtalan, barátságtalan, magányos. Keres-kutat-nyomoz. Keresi gyökereit, keresi a sok Miért?-re a válaszokat. Keresi, de aztán nem is igazán szeretné megválaszolni ezeket.

"Az Úr adta. Az Úr elvette. És ebbe bele kell törődni. És folytatni tovább. Ez volt a törvény. Az élet örökre elragadta. (....) Az anyám nem értette meg, hogy a gyermekkorom összetört abban a pillanatban, amikor Marianne teste összetört, egy októberi estén, egy kanyargós úton Champagne-ban. Jóvátehetetlenül. Az anyám nem látta, hogy én képtelen vagyok túl lenni rajta."

Gabriel szenved. Képtelen megnyílni, képtelen szeretni. Szeret, de nem jól. Inkább a magányt választja. Bár megpróbál kérdéseire választ kapni, a válaszok nem érkeznek el hozzá. Hogyan képes így élni? Nem értem meg őt. Itt áll egy harminc-egynéhány éves fiatalember, aki képtelen változtatni. A szenvedést választja. Megráznám őt és kiáltanám neki: "Hahó fiatalember! Ébresztőőőőőőőőő!"
Reménykedik, de fél megtenni a lépéseket, fél a következőtől, fél a következménytől.
Tulajdonképpen szerencsésnek tartom Laurát, hogy nem kell ezzel a férfival élnie tovább. Sajnálom Gabrielt, de az első lépés megtételéhez és kivitelezéséhez olykor nagy bátorság kell.
Haragszom rá. Haragszom a szülőkre. Drukkolok neki: "Megadatik-e még nekem, hogy becseréljem az életemet egy másik életre? Hogy kinyissak egy másik ajtót, megtaláljak egy másik utat?"

Mostanában sok magányról szóló irodalom jön az utamba. Elképedek, megrettenek, felkarolok.

A történet szépen van megfogalmazva, mégsem tudok 8/10-nél jobbat adni, mert voltak benne számomra felesleges történések, hiányoztak fontos mondatok. Nekem. Itt és most. Ebben a pillanatban, 2010.május 16-án, amikor elolvastam.

Kiadja: Magvető

Annemarie Selinko:Désirée

Így "tanulni",megismerni a történelmet,mint ahogy az a könyv megvan írva kész ,élvezet!!

1794-et írunk mikor egy Francia selyemkereskedő lánya ,édesapjától 14.születésnapjára egy naplót kap..-"És mit írjak bele?-kérdeztem zavartan,amikor ajándékaim között az asztalon megláttam.Papa mosolygott, és homlokon csókolt:-Bernardine Eugénie Désirée Clary polgártársnő történetét...."

Désirée ekkor még nem is gondolta,hogy mire a naplója végéhez ér,akkor már Norvégia és Svédország királynéja lesz,és a hosszú és rögös út a több mint 600 oldalas könyvben kíséri el Désiréet.

Amikor megismerkedik a Korzikai menekült Napoleonnal ,az volt az első lépés egy olyan élet felé,ahol hol szeretve,hol gyűlölve de mindig a császár életének része volt.Később Jean -Baptiste Bernadotte lett a férje,aki épp a Szajnába ugró Désiréet mentette meg,az csak sokkal később derült ki,hogy Napoleon miatt akart meghalni...

Felesleges bármit is leírni,ez a történelmi regény önmagáért beszél,lebilincselő,humoros és izgalmas.Désirée sosem akart több,más lenni mint egy tisztességes selyemkereskedő lánya,mégis állandó főszereplője volt a történelem eme részének.

..."Papa,én leírtam,semmit sem hagytam ki,és nincs más hozzáfűznivalóm.A polgártársnő története véget ér,a királyné története most kezdődik."

Néha elvesztettem a fonalat a rengeteg szereplő miatt, ,de lehetséges,hogy én nem figyeltem eléggé.Ennek ellenére gyorsan fogytak az oldalak,sajnos nekem olyan kiadás jutott,amiben rengeteg volt a nyomdahiba-mondatok voltak egybefolyva szóköz nélkül-borzasztóan idegesített,mivel antikváriumból rendeltem ,nem tudtam belelapozni,így ez a hiba csak olvasás közben derült ki.

Murakami Haruki: Szputnyik, szívecském!

Nem tudok túl sok mindent írni erről a könyvről. Igazi murakamis, a Világvége... és a Kafka... vonulatba illeszkedő. Viszont. Valahogy ezek témájának az alapjai találhatóak benne egy egyszerűbb történetbe ágyazva. A szokásos motívumok itt is megjelennek: macska, zene, magány, kék ruha, érettebb nő, álom-valóság határa, a "másik" oldal stb.

Egy fiatal lány, Szumire első szerelemét mutatja be nekünk az író, amely nem szokványos, hiszen a lány egy idősebb nőbe szeret bele. Majd megtudja annak titkát, azaz, hogy Miunak mi változtatta meg alapjaiban az egész életét anno, 14 évvel ezelőtt. Sejtelmes, misztikus, érzelmes, mély, mégis egyszerű ez a történet helyenként nagyon jó ötletekkel. Pl. a szputnyik metaforája nagyon tetszett. Ha elsőként olvasom Murakamitól, akkor biztos, hogy többre értékelném. Így viszont "csak" 8,5/10.




Ami tetszett még benne, hogy itt valahogy jobban megmutatja a humorát az író, mint az eddig olvasott könyveiben. Persze csak valami nagyon finom humorra kell itt gondolni, de ez valahogy üdítő volt ebben a világtól elidegenedett történetben.

Boldizsár Ildikó: Mesék életről, halálról és újjászületésről

Nemcsak szakmámból kifolyólag, hanem általában is azt gondolom, a történetek gyógyító hatással vannak ránk. Azt is gondolom, ezt a nézetemet a legtöbb könyvesblogger és -bloggerina osztja. A mese végigkíséri életünket, kisgyermekként (szerencsés esetben) erre alszunk el, egy-egy történetből tanulunk, és ezáltal gyógyulunk. Ezt a gyógyító hatást használja ki Boldizsár Ildikó mesekutató is, aki módszerét meseterápiának hívja. E felnőtteknek szánt kötetben a teremtésről, a halálról és az újjászületésről szóló meséket gyűjtötte egy csokorba.

Hangsúlyozom, hogy e mesék sokszor brutálisak (tudom, a Piroska és a farkas sem smafu, ahogy általában a Grimm-mesék), gyakran végzik a szereplők több darabban életüket, a tesvérek megölik egymást, a szülők felgyújtják gyermeküket, szóval lehetőleg ne erre altassuk a gyereket! A különböző népek meséiben azonban nemcsak a brutalitás közös, hanem a gyermekekre és a primitív népekre jellemző mágikus gondolkodás is feltűnhet: pl. a Halál gyakran egy ember, aki maga is gyarló, olykor túl lehet járni az eszén, azonban a "dolgát" mindenkor el kell végeznie. Nemcsak tartalamilag, de szóhasználatukban is érdekesek e mesék. A kedvenceim pl. a különböző mese-befejezések voltak:

"Ez van.", "Így volt." "Ennyi elég." "Íme, engem, Ndumembát az apám, Mba tanított meg erre a történetre, ő is az apjától hallotta, de hogy a legelső ember kitől hallotta, azt nem tudom, mert én nem voltam ott. Így volt."

Mindennek ellenére nem volt ám könnyű olvasni ezeket a meséket, nagy dózisban ugyanis kissé tömények, ezért igyekeztem időd adni nekik. Lassan, darabonként ízlelgetni őket. A munka mindenképpen 9 pontot érdemel, és plusz egy pontot a szép megjelenésért...

Kiadja: a Magvető.

Marina Fiorato: A Botticelli-titok

Több dolog miatt szerettem a könyvet:
1. Olaszországban játszódik, ami a kedvenc helyem.
2. Szerepel benne Botticelli, aki az eddig általam ismert festők közül a legeslegkedvencebb.
3. Nem csak hogy szerepel benne, de egyik festményéről szól, a Primaveráról, ami előtt az Uffiziben egyszer 2 órát ültem a képet bámulva.
4. A korszak (XV. század), az olasz városok, a szereplők, az épületek, a ruhák, a szokások mind mind megragadóak és érdekesek.

A történet egy szerelmi regény és egy krimi egyben, melyet egy firenzei kurtizán mesél el.
Nyolc olasz városon (Firenze, Velence, Pisa, Róma, Nápoly, Bolzano, Milánó, Genova) keresztül utazva rakosgatjuk mi is egy kirakós darabjait, amelyek a híres Primavera festmény alakjaiban vannak elrejtve.
Izgalmas, fordulatos olvasmány.
Amiért leginkább szerettem az a hangulata, és amiért legkevésbé, azok az elütések, és a néhol erőltetettnek tűnő fordítás.
De összességében élveztem.

És bár a könyv hátoldalán rajta van a szóban forgó festmény, aki teheti, annál legyen kéznél egy nagyobb változat és/vagy egy nagyító.

8/10

Eredeti cím: The Botticelli Secret

Kiadó, kiadás éve: IPC Mirror, 2010

Oldalak száma: 474 

Suzanne Collins: Catching fire

Már akkor tisztában voltam vele, hogy az Éhezők viadalának folytatása is van, amikor kézbevettem a könyvet. Ebben alapból nem láttam semmi különöset, de amikor eléértem az utolsó ponthoz, és letettem a regényt a kezemből kicsit bizonytalan voltam. Mégis mi a fene lehet még ennél is izgalmasabb és magával ragadóbb a második részben? Persze bőven maradtak félbevágott szálak, de valahogy mégsem láttam a hogyan tovább kérdésre a lehetséges választ.

Mivel a magyar megjelenésre még várni kell így hát elég hamar kézbevettem az amerikai kiadást és bele is kezdtem.

Mielőtt továbbhaladna a kedves olvasó kérem, hogy csak saját felelősségre tegye, mert bizony a leírásom közben el-elcsattan egy két SPOILER!

Ugyanis bármennyire fogok próbálkozni, nem fogom tudni teljesen poéngyilkos mentesen véghezvinni ezt a műveletet. És nagyon szépen kérem, hogy azok akik az első részt még nem olvasták de szeretnék a világért se haladjanak a következő bekezdésekre!

Katniss megtette a lehetetlent és élve jutott ki az arénából örök védettséget szerezve magának és egy új, szép nagy otthont a családjának. Odahaza hősként ünneplik őt és csapatát, a nevét az egész országban emlegetik, mert nem csakhogy megnyerte a viadalt de el is lehetetlenítette a Kapitóliumot. Ráadásul országszerte azt suttogják hogy bármikor kitörhet a forradalom. Ez is Katnissre tereli az elnök figyelmét. Snow elnök pedig nem felejt, így azok, akik magukra vonják az ő haragját, borotvaélen táncolnak. Katniss is hamar megtapasztalja ezt az érzést, és a játékok utáni hónapok kész rémálommá válnak a számára. Újra színészkednie kell, újra egy álarc mögé kell bújnia, miközben elindul a győztesek kötelezettségének számító országos diadalmenetre. Hazatérve úgy érzi, megpihenhet végre, engedhet a szorításból és most már kizárólag csak a családjára és barátaira koncentrálhat.

Az idei évben kerek évfordulóhoz érkezik a Játék. Ilyenkor mindig valami különlegességgel készülnek a szervezők. Ilyenkor még több vér ígérkezik. Ilyenkor még többen nézik a játékot. Elérkezik az aratás napja, és Katnissnak újra padlótfog az álla…

SPOILER VÉGE!

Aggodalmam, hogy nem lesz izgalmas a könyv, szerencsére alaptalannak bizonyult. Ebben is volt kaland és adrenalin bőven, semmivel sem volt kevesebb ezek mennyisége, mint az első részben. A meglepetések? Óóóó az aztán akad dögivel!

A vége pedig olyan lett, hogy téptem a hajam. Csomókban!! Mert mégis micsoda dolog ÚGY abbahagyni!? Kérem szépen ez már kínzás. Sebaj, hamar itt a nyár és megjelenik a harmadik és egyben utolsó rész is Mockingjay címmel. 2010.08.24. Ezt a dátumot kell bevésnem a naptáramba.

Amúgy meglepő (legalábbis a mai világban) az írónő és a kiadó folytonossága. Értem én ezt az oldalak számára.

The Hunger Games – 374 oldal

Catching Fire – 391 oldal

Mockingjay – 400 oldal

Semmi stikában duplázgatás. Semmi nyújtsuk a sztorit mint a rétestésztát effektus. Csakis az izgalmas kalandok és meglepetések sokasága!

Filmes infók: mint azt legutóbb megemlítettem a Lionsgate vette meg a filmesítési jogokat, és a legfrissebb hír az, hogy 2011 őszén már válthatjuk is a jegyet az első részre. 

A magyar kiadásról még nem tudok semmi pontosat. A borítója - gondolom én az első részből kiindulva - megint csak az eredeti lesz.

Külföldi borítók: angol, görög, román, német, dán, svéd

Hszinran (Xinran Xue): Égi szerelem

A szerző újságíróként dolgozott Kínában, és egy éjszakai rádióműsort vezetett ahol többnyire a nő-férfi kapcsolatot boncolgatta a hallgatókkal, egy férfi hívta fel a figyelmét a szerzőnek egy Kínai nőre aki 30 évig kereste férjét Tibetben...

Su Ven már idősen,megfáradtan meséli el Hsznirannak,hogyan lett egy Kínai nőből Tibeti ...

Ko-csün Ven férje orvos volt,Ven bőrgyógyász.Házasságkötésük után nemsokkal férjét katonai szolgálatra hívták Tibetbe,Ven egy nap értesítést kapott,hogy férje eltűnt a harcok alatt.Ven ezt nehezen fogadta el,úgy érezte ha nem látja férje holttestét nem nyugszik meg,ezért útnak indult Kínából Tibetbe...akkoriban egy nőnek egyedül utaznia szinte lehetetlen volt,ezért férje alakulatánál jelentkezett orvosi szolgálatra...

Ven ekkor még nem sejtette,hogy legközelebb öregasszony lesz mire újra Kínai földre lép... a harcok közben amely Tibet és Kína közt tombolt Ven leszakad a hadseregtől, és egyedül találja magát a senki földjén... illetve egy Tibeti nővel aki a háború miatt volt kénytelen elhagyni otthonát,az ellenségből így lettek bajtársak...
Ven egy napra sem felejti el, hogy Ko-csünt kell megtalálnia, de a puszta túlélés is sikert jelent Tibetben.
A rövidke könyvben peregnek az események,Ven 30 éve amelyet vándorlással töltött, megrázó. Honnan volt ereje, a sok megpróbáltatáshoz? Hogyan tudott ilyen higgadt és józan maradni?Előbbre helyezni barátai sorsát, a sajátjánál?

Különleges nő Ven,aki miután elmesélte a szerzőnek a Tibetben eltöltött éveket,ugyanolyan hirtelen tűnt el, mint ahogyan megjelent... Hszinran a könyv utolsó lapján Vennek üzen,hogy megírta a történetét, emléket állítva ezzel nemcsak Ko-csünnek de Vennek és kettejük szerelmének is.
Remélem Ven még élt mikor 2004-ben megjelent a könyv,és valamilyen csoda folytán a kezébe került és olvashatta.

Sokszor hitetlenkedve csóváltam a fejem miközben olvastam,nehezen hihető,hogy létezik olyan ember aki ennyi szenvedés, éhezés, fájdalom után sem vesztette el a hitét, és véghez vitte azt amit elhatározott, sőt hazatért Kínába ahogy szüleinek ígérte.
Megrázó, megható könyv - elsirattam Ko-csünt is, akárcsak a szerelmüket.

Jennifer Crusie: Szerelmes szélhámosok

Ha felhőtlen szórakozásra vágysz,de kerülöd a bugyuta történeteket akkor ezt a könyvet a strandon,vagy a hűvös szobában a limonádé mellé ajánlom.

Adva van egy család csupa nők akik a családi galériát vezetik, egyre kevesebb sikerrel... pedig valamikor híresek, és jómódúak voltak,igaz akkor volt egy -két hamis kép is a galériában... egy véletlen folytán egy ilyen régebbi hamisítvány eladásra kerül, és persze mindenáron vissza kell szerezni mielőtt az egész Goodnight familía a börtönbe kerül.Matilda a középső lány vállalja a feladatot,annál is inkább mert Ő festette a képet.

Betörés közben, váratlan dolgok történnek, Matilda egy szekrénybe kényszerül ahol már van valaki... és innentől elkezdődik a félreértések, csókok, szekrényben töltött órák, végtelen nevetések, bérgyilkosok hosszú sora.

Az utolsó oldalig érdekes a könyv, a szövegektől elvoltam ájulva,a szerző remek humorral,iróniával mutatja be a nők minden problémáját, és rádöbbenünk,hogy legyen egy nő harminc vagy ötvenéves ugyanazok a dolgok fontosak, ugyanazokkal a gondokkal küzdenek.

Rekordidő alatt olvastam el a könyvet, és nagyon élveztem. A sok szereplő először megijesztett, de ha már tudjuk ki kicsoda, ez sem okoz gondot.

Tetszett, hogy nem egy csontot rágtunk, már ami a témát illeti, többrétegű a könyv, a család, a szerelem, a párkapcsolat, a nők gátlásai, a rossz szex!!! mind mind terítékre kerül.

William Somerset Maugham: Karácsony Párizsban

Maugham eddig is gyanús volt nekem egy kiolvasott regényével a hátam mögött, de most már nagyon is valószínű, hogy nekem írt :)

Egy rövidke kis regény ez, mégis annyi, de annyi minden van benne. Mindenféle okosság. De azt hiszem én épp ezt várom az igazi irodalomtól, hogy történetekbe foglalva tanítson az életre, vagy ha nem is épp tanít, de nyújtson megerősítést, aha! élményt. És ez az írás pont ilyen.

Igazából eléggé nyomasztó: a jómódú családból származó ifjú Charley Mason Angliából ruccan át Párizsba, hogy életében először egyedül, családjától távol töltse a karácsonyt egy másik országban. Egy barátját, Simont látogatja meg eredetileg, de a dolgok úgy alakulnak, hogy egy prosti, Lydia lesz mindvégig a társasága ez alatt a néhány nap alatt. A fiatal nő sorsát megismerve Charley poharanként kapja a hideg vizet az arcába, felrázva ezzel őt az álomvilágából: welcome to the real life... És ha ez még nem lenne elég, barátja, Simon is adagolja neki a tutit rendesen, de olyan szinten, hogy Charley szinte csak hápog, nem beszélve a fegyencekről, gengszterekről, dzsigolókról, akikhez ez alatt a pár nap alatt az ifjúnak szerencséje van.

A felnőtté válásról ír tehát Maugham, de valahogy sokkal irodalmibban, mint amit ebben a témában valaha olvastam. Okosan, de nem cicomázva a mondatait, mégis nagyon kifejezően és hatásosan. Konkrét cselekmény alig van, inkább történetek, sorsok, eszmék beleágyazva ebbe a már-már elcsépelt élethelyzetbe (fiatal fiú - érettebb prosti).

És ami a legjobban tetszett benne az az, hogy nem maradhattak ki a művészetek. A festészet, a zene. Persze, hogy ezek a részek tetszettek legjobban a könyvben. Charley ugyanis nagy műkedvelő családból származik, akik az élet egyik fontos alappillérének tartják a művészeteket, különösen a fent említett kettőt. Maugham nagyon lelkesítően írta le a Louvre-ban való látogatást, azonnal meggugliztam minden képet, amit a főszereplőkkel együtt tekintettünk meg. Aztán ahogy megmutatta írásban, hogy a zene hogyan közvetít érzéseket... Nagyszerű. Annyira érezni az egész irományon, hogy Maugham mennyire otthon van a témában, mennyire érzi, tudja, hogy hogyan tudják a művészek a valóságot kifejezni a saját módjukon és mennyire átjön a mondanivalójuk az ő számára is. Mindkét oldalon ott van.

Én ezt is kötelezővé tenném középiskolában (úgy látszik mostanában ez a mániám :P)

Maugham pedig ismét megérdemel egy 10/10-est.




(Az általam olvasott kiadás borítója egyszerűen botrányos....:( nem azt raktam fel...)

A könyvre entropic hívta fel a figyelmemet a Molyon, köszönöm neki!