2011. szeptember 18., vasárnap

Irvin D. Yalom: A Schopenhauer-terápia

Több szempontból ódzkodtam ettől a könyvtől. Egyrészt több vélemény szerint nagyon unalmas, vontatott, másrészről pedig féltem, hogy túl mélyre vágó, kielemezgetős, filozófálgatós lesz az egész. Részben igaz, valóban nem egy gyors sodrású, izgalmas regényről van szó. Nagyon lassú, részletekre törő történetet olvastam. Én élveztem minden ízét! Elemezgetős is, persze, hogy az, mi más is lehetne, de egyáltalán nem bántam, mert nagyon élvezhető módon van megírva. Az egész szó szerint is rettentő életszagú, -szerű. Egyébként pedig nagyon jó értékeléseket kapott, na!

Az író az elmúlást helyezte a középpontba, végig azzal foglalkozik elég mélyrehatóan. És ki ne foglalkozna az elmúlás gondolatával, ki így, ki amúgy. Azt nem mondom, hogy közelebb kerültem a megértéshez, elfogadáshoz, mindenesetre nagyon elgondolkodtató az összes szereplő nézőpontjából szemlélve.

A terapeuta, Julius Hertzfeld egy nap, teljesen váratlanul megtudja a rossz hírt, áttétes, gyógyíthatatlan melanomája van. Körülbelül 1 évet jósolnak neki, amit talán még megfelelő színvonalon tud leélni. Az első sokk után számot vet életével, és a legnagyobb kérdéssel találja szemben magát. Vajon tudott-e segíteni bárkinek is praxisa során? Vajon nem volt-e hiábavaló egy életöltőn át munkálkodni az emberek életének jobbá tételén? Szükségesnek találja, hogy felkeresse évekkel azelőtti pácienseit, számított-e valamit a munkája? Választása Philipre, a szexmániásra esik, akit az egyik legnagyobb kudarcának tart, hiszen évekig tartó terápia után sem tudott segíteni rajta. A késleltetett gyógyhatásban reménykedik, így felveszi vele a kapcsolatot.

Az egykori rovarirtó szereket feltaláló, később filozófussá váló figura ennél antiszociálisabb már nem is lehetne, ráadásul bizarr módon ő is terapeuta szeretne lenni. Kapóra jön Julius megkeresése, felkéri korábbi pszichiáterét, hogy segítsen neki jó szakemberré válni. A férfi ugyan "gyógyultnak" mondja magát, bár nem a Julius által hitt késleltetett gyógymód hatására, hanem a pesszimista Arthur Schopenhauer tanainak köszönhetően, amelyet teljesen magáévá tett.

A két minden szempontból teljesen ellentétes személyiségű ember hatalmas feszültségek között kompromisszumot köt. Philip vállalja, hogy részt vesz egy 6 hónapos terápiában, amely abból áll, hogy egy meglévő csoporthoz csatlakozik, ennek fejében Julius tanácsokkal látja el, támogatásáról biztosítja terapeutává válásával kapcsolatban.

A meglévő csoport összetétele sem elhanyagolható. Különböző problémás hátterű emberek, komolyabb, kevésbé komolyabb problémákkal. Persze kinek mi a komoly? És ide bekerül Philip a szemkontaktust felvenni képtelen, emberektől, társaságtól viszolygó, eleinte pszichopatának tűnő tag.

Mindenki egy külön személyiség. Nagyon érdekes karakterekből áll ez a csoport, én mindegyiket nagyon megkedveltem. Egymás, saját maguk előtt való megnyílásuk a szemünk előtt történik. Félelmetes volt átérezni az ő helyzetüket. Persze sokat hallottam már csoportterápiákról, de ennyire részletesen sosem láttam még bele ebbe a fajta pszichiátriai munkába. Vért-verejtéket nem kímélve, hatalmas munkát végez itt mindegyik résztvevő. A cél, a tét a megnyugvás, a béke megtalálása, azon az áron is, hogy sokat sejtetően nem sok remény van a halál elkerülésére.

A legtöbb résztvevő számára fontos ez a pár hónap, leginkább Juliusnak!

Igazán kedvem támadt részt venni egy jó kis terápiás csoportban! Komolyan!

Arthur Schopenhauer (Danzig, 1788. február 22. - Frankfurt am Main, 1860. szeptember 21.) német metafizikus, aki ismertségét főként A világ mint akarat és képzet című fő művének és a maró hangulatú esszéinek köszönhette. A köztudatba „a pesszimizmus filozófusaként” vonult be, mivel a világunkat, s abban életünket egy rossz tréfának tartotta. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Arthur_Schopenhauer)

A kép forrása:
http://ebooks.adelaide.edu.au/s/schopenhauer/arthur/index.html

Nincsenek megjegyzések: