Tinédzser koromban jelentek meg az első Júlia, Romana, Tiffany füzetek. A nők hamar megszerették őket, ezért egyre-másra jelentek meg a piacon az ezekhez hasonló más kiadványok is. Nem olvastam kimutatást arról, hogy mennyire jövedelmező ez az üzletág, de tény: egy idő után már a tinédzser lányok is megkaphatták havi romantika adagjukat. Emlékeztek? Igen! A DENISE. Ha jól emlékszem, egyet olvastam el - talán kettőt – és habár a történet egyáltalán nem telepedett meg a fejemben, az olvasási körülmények azonban igen. Kb. 13 éves voltam, osztálykiránduláson voltunk, éppen úticélunk felé tartottunk, egy bézs-barna csíkos üléses Volán buszon. (A hajam akkor volt a legborzalmasabb. Egy fodrász bedumálta nekem, hogy nagyon klasszul fog állni a dauer. Azt hiszem akkor tudatosult bennem először, hogy az idiótizmus korra és nemre való tekintet nélkül csap re áldozataira.) A háttérzaj a szokásos volt, nevetgélés, beszélgetés, időnként hangos éneklés a buszvezető legnagyobb örömére. (Épphogy nem dobáltuk meg) Az egyik osztálytársam hozott magával egy ilyen füzetet, de volt ott még Bravo, Popcorn és minden más, amitől egy tini keze, szeme, szája erős rángásba kezd. Ha ez az újság vagy a tini romantika-irodalom kerül szóba, akkor ez az emlék rémlik fel bennem.
A Prep első pár tucat oldala után ez a füzet jutott eszembe. Tini lány álmodozik, csalódik majd révbe jut, persze egy brutálisan sármos fiúval. A századik oldal tájékán azonban, már nem voltak ilyen képzeteim és Denise kék, majd rózsaszín (vagy rózsaszín majd kék???) borítóját is elhessegettem lelki szemeim elől. A helyzet az, hogy ez a könyv nagyon sok emléket hozott fel bennem tizenéves korom szépségeiből és csúfságaiból. Már nem húztam a szám, és nem finnyáskodtam. Aztán a történetben stagnálás mutatkozott, ami jó száz oldalon keresztül tartott. Ez az olvasási tempómra is rányomta bélyegét, majdnem egy hét kellett, hogy továbblépjek a következő fejezetre. Az utolsó százötven oldal azonban már újra pörgött, így még estig fennmaradtam, hogy meg tudjam mi lett Lee Fiora végzős évének végkimenetele.
Az említett leányzó egy Ault nevezetű bentlakásos középiskolába kerül tizennégy évesen. Ösztöndíjasként kerülhetett be ebbe az intézménybe, ami amúgy tele van full gazdagokkal. Ez meg is teszi hatását, Lee egy senkinek, egy szeretetre alkalmatlan lánynak érzi magát. Már egy év is eltelik, de még mindig nincsenek barátai. Persze akad egy fiú, aki nagyon bejön neki, és nem egészen alaptalanul ábrándozik is róla. A herceg azonban csak nem akar megnyilatkozni. Másodévek korára már kicsivel jobb a helyzet, lett egy nagyon jó barátnője Martha, aki egyben a szobatársa is, többen észreveszik létezését a közösségben. Ez az az év azonban, amikor meghülyül. Már nem csupán azt szégyelli, hogy neki kevesebb a pénze, hanem a szüleire is csak kritizáló szemmel képes tekinteni. Harmadéves korában majdnem kicsapják, negyedéves korára pedig úgy tűnik végre révbe ér. De persze önnön alábecsülése és félénksége ezúttal is keresztbetesz, arról nem is beszélve hogy ő, aki már nagyon jól ismeri a bentlakásos iskolák írott és íratlan szabályait, mégis megszegi az egyik legfontosabbat, és ekkor elszabadul a pokol.
Azzal együtt, hogy a főszereplő Leet igen sokszor töröltem volna képen, vagy ráztam volna meg a vállánál fogva, hogy térjen már észhez, azt kell mondanom a Prep tanulságos történetet tár elénk. Vagyis hát nem egészen. A felnőttek számára nosztalgiát, a tinik részére pedig izgalmas tanmesét és számukra érdekes magániskolás hétköznapokat ismerhetnek meg. Az iskola (jó) hanglatainak leírása még engem is megragadott. Meg kell valljam, ha újra születek remélem alkalmam lesz kipróbálni egy ilyen iskolát, biztos vagyok benne, hogy hatalmas élmény lehet. Azért akadnak benne klisék is bőven, csak pár ízelítőül: a fiúk disznók, a gazdagok sznobok, a menő csaj rosszindulatú kis k*rva, a lány koleszban pedig akadnak lányok, akik önfeláldozóan saját testükkel melegítik szobatársukat a hideg napokon. És még egy dolog amiben erősen különbözik Denisetől és társaitól: őszintén ír a tinédzserkori szexualitásrról, az első alkalomról vagy arról, amikor kétségbeesetten vizsgálja valaki saját érzéseit, bármiféle homoszexualis beütés után kutatva.
A könyv vége nekem nem tetszett, nem azért mert nem az következett be, amire számítottam, hanem azért mert eléggé kuszának, kapkodónak és befejezetlennek éreztem. És az is igen furcsa volt, hogy csak az utolsó 20 oldalon derült ki, hogy ez a történet tulajdonképpen a ’80-as években játszódik. Jó tudni, köszönjük, bár az elején talán többet segített volna. Mondjuk gyanús volt, hogy a koleszokban fizetős, nyilvános telefon van, amire sorban állnak a lányok, de ki tudja mik a szabályok egy ilyen helyen! :P
Az írónő stílusa a történet ellenére egyáltalán nem ponyva, annál sokkal igényesebb. Külön megemlítem, hogy Sittenfeld maga is egy ilyen bentlakásos iskolában élt, konkrétan a Groton-ban. Ennek az intézménynek igen nagy híre van, Theodore Roosevelt és becses rokonai is itt tanultak. Benne van az Egyesült Államok top 10 magán iskolában. (Más kérdés, hogy a ’90-es években igen nagy botrányt okoztak, mikor több diák feljelentette az iskolát, mert más diákok szexuális zaklatásai után történt panasztételeket követően, az iskola nem tett semmit az ügyben, magyarán a tettes diákok vígan folytathatták iskolai hétköznapjaikat. Később az iskola nyilvánosan is bocsánatot kért az áldozatoktól.) Ahogy elnéztem a képeket, a könyvben szereplő Ault feltűnően hasonlít Grotonra, de a riporterek azon kérdésére, hogy a Prep esetleg az ő életéről szól-e, tagadó választ adott. A cím mint előkészítő az iskolára (és valószínűleg az életre is) utal, hisze Amerikában úgy tartják az ilyen magániskolák előkészítők az egyetemre és a főiskolára. Az itt tanulok mind felsőoktatásban tanulnak tovább.
A Prep első pár tucat oldala után ez a füzet jutott eszembe. Tini lány álmodozik, csalódik majd révbe jut, persze egy brutálisan sármos fiúval. A századik oldal tájékán azonban, már nem voltak ilyen képzeteim és Denise kék, majd rózsaszín (vagy rózsaszín majd kék???) borítóját is elhessegettem lelki szemeim elől. A helyzet az, hogy ez a könyv nagyon sok emléket hozott fel bennem tizenéves korom szépségeiből és csúfságaiból. Már nem húztam a szám, és nem finnyáskodtam. Aztán a történetben stagnálás mutatkozott, ami jó száz oldalon keresztül tartott. Ez az olvasási tempómra is rányomta bélyegét, majdnem egy hét kellett, hogy továbblépjek a következő fejezetre. Az utolsó százötven oldal azonban már újra pörgött, így még estig fennmaradtam, hogy meg tudjam mi lett Lee Fiora végzős évének végkimenetele.
Az említett leányzó egy Ault nevezetű bentlakásos középiskolába kerül tizennégy évesen. Ösztöndíjasként kerülhetett be ebbe az intézménybe, ami amúgy tele van full gazdagokkal. Ez meg is teszi hatását, Lee egy senkinek, egy szeretetre alkalmatlan lánynak érzi magát. Már egy év is eltelik, de még mindig nincsenek barátai. Persze akad egy fiú, aki nagyon bejön neki, és nem egészen alaptalanul ábrándozik is róla. A herceg azonban csak nem akar megnyilatkozni. Másodévek korára már kicsivel jobb a helyzet, lett egy nagyon jó barátnője Martha, aki egyben a szobatársa is, többen észreveszik létezését a közösségben. Ez az az év azonban, amikor meghülyül. Már nem csupán azt szégyelli, hogy neki kevesebb a pénze, hanem a szüleire is csak kritizáló szemmel képes tekinteni. Harmadéves korában majdnem kicsapják, negyedéves korára pedig úgy tűnik végre révbe ér. De persze önnön alábecsülése és félénksége ezúttal is keresztbetesz, arról nem is beszélve hogy ő, aki már nagyon jól ismeri a bentlakásos iskolák írott és íratlan szabályait, mégis megszegi az egyik legfontosabbat, és ekkor elszabadul a pokol.
Azzal együtt, hogy a főszereplő Leet igen sokszor töröltem volna képen, vagy ráztam volna meg a vállánál fogva, hogy térjen már észhez, azt kell mondanom a Prep tanulságos történetet tár elénk. Vagyis hát nem egészen. A felnőttek számára nosztalgiát, a tinik részére pedig izgalmas tanmesét és számukra érdekes magániskolás hétköznapokat ismerhetnek meg. Az iskola (jó) hanglatainak leírása még engem is megragadott. Meg kell valljam, ha újra születek remélem alkalmam lesz kipróbálni egy ilyen iskolát, biztos vagyok benne, hogy hatalmas élmény lehet. Azért akadnak benne klisék is bőven, csak pár ízelítőül: a fiúk disznók, a gazdagok sznobok, a menő csaj rosszindulatú kis k*rva, a lány koleszban pedig akadnak lányok, akik önfeláldozóan saját testükkel melegítik szobatársukat a hideg napokon. És még egy dolog amiben erősen különbözik Denisetől és társaitól: őszintén ír a tinédzserkori szexualitásrról, az első alkalomról vagy arról, amikor kétségbeesetten vizsgálja valaki saját érzéseit, bármiféle homoszexualis beütés után kutatva.
A könyv vége nekem nem tetszett, nem azért mert nem az következett be, amire számítottam, hanem azért mert eléggé kuszának, kapkodónak és befejezetlennek éreztem. És az is igen furcsa volt, hogy csak az utolsó 20 oldalon derült ki, hogy ez a történet tulajdonképpen a ’80-as években játszódik. Jó tudni, köszönjük, bár az elején talán többet segített volna. Mondjuk gyanús volt, hogy a koleszokban fizetős, nyilvános telefon van, amire sorban állnak a lányok, de ki tudja mik a szabályok egy ilyen helyen! :P
Az írónő stílusa a történet ellenére egyáltalán nem ponyva, annál sokkal igényesebb. Külön megemlítem, hogy Sittenfeld maga is egy ilyen bentlakásos iskolában élt, konkrétan a Groton-ban. Ennek az intézménynek igen nagy híre van, Theodore Roosevelt és becses rokonai is itt tanultak. Benne van az Egyesült Államok top 10 magán iskolában. (Más kérdés, hogy a ’90-es években igen nagy botrányt okoztak, mikor több diák feljelentette az iskolát, mert más diákok szexuális zaklatásai után történt panasztételeket követően, az iskola nem tett semmit az ügyben, magyarán a tettes diákok vígan folytathatták iskolai hétköznapjaikat. Később az iskola nyilvánosan is bocsánatot kért az áldozatoktól.) Ahogy elnéztem a képeket, a könyvben szereplő Ault feltűnően hasonlít Grotonra, de a riporterek azon kérdésére, hogy a Prep esetleg az ő életéről szól-e, tagadó választ adott. A cím mint előkészítő az iskolára (és valószínűleg az életre is) utal, hisze Amerikában úgy tartják az ilyen magániskolák előkészítők az egyetemre és a főiskolára. Az itt tanulok mind felsőoktatásban tanulnak tovább.
A Youtube-on egy videó is található az iskola egy napjáról.
Amerikában nagy siker lett e könyv, itthon nem került kiadásra. Sittenfeld idén már a harmadik könyvét adta ki. A Paramount Pictures megvásárolta a filmes jogokat is, de egyelőre csak egy papírral rendelkeznek semmi mással. Nem tettek még lépéseket afelé, hogy meg is valósuljon, de az imdb szerint 2010-re várható. Kíváncsi leszek.
Ui: a borítót ne kérdezzétek, nem értem mit kíván szimbolizálni, és ahogy utána olvastam mások sem voltak képesek ezt megfejteni.
Borostyán, 2008. november 23.
Fissítés: új borítóval adják ki nem sokára, nekem ez sokkal jobban tetszik
4 megjegyzés:
Nekem erről a könyvről az -Édesvölgyi suli szerelmes ikrei-sorozat jut eszembe,és anno ezt faltam:)ma már kiráz a hideg ,hogy tudtam ilyet olvasni???:)
Jé! Tényleg! Abból is ha kettőt olvastam, de nem volt rossz.
Már csak egy kérdés maradt: férfiaknak ajánlod?
dzé: szerintem ezt csak nőneműek élvezhetik igazán. Néha már én is elveszítettem a türelmem a főszereplővel szemben, hát még egy srác ha végig olvassa azt a sok rinyálást. Ha még vicces történet lenne azt mondanám igen, de így...
Megjegyzés küldése