Időnként megpróbálkozom a könnyedebb irodalommal, de be kell látnom, hogy nem az én műfajom. Most is ez a könyv úgy csábított el a Luxe Girl mellől, hogy öröm volt nézni ;-) Az első pár oldal annyira magával ragadott, hogy a szórakoztató irodalmat sarokba vágva 2 nap alatt végeztem vele. Pedig ez a könyv kissé nyomasztó, már-már skizofrén lélektani regény és mégis...A Magvető újdonságai között fedezetem fel Elena Ferrante könyvét, ami a fülszöveg alapján érdekesnek hangzott. Soha nem hallottam erről az olasz írónőről, de kicsit utánaolvasva a neten kiderült, hogy regényei nagy elismerésnek örvendenek, az írónő valódi kilétét azonban homály fedi.
A Tékozló Szeretet egy 45 éves nő, Delia valós és lelki kutakodását mutatja be édesanyja bizarr halála után. Rómából Nápolyba utazik anyja temetésére és hogy felderítse az anyja vízbe fulladásához vezető körülményeket. Gyermekkora színhelyeit fizikailag és emlékeiben is végigjárja és próbálja megfejteni titokzatos édesanyja valódi személyét. Aki szép asszony lévén felkeltette a férfiak érdeklődését, viszont egy halálosan féltékeny férjjel rendelkezett, aki már egy gyanús pillantás miatt is agyba-főbe verte. Hogy a féltékenykedésnek volt-e alapja, vagy sem - tulajdonképpen erre keresi a választ Delia. Hogy milyen ember is volt valójában az ő anyja, aki nagyon rejtélyesen és ellentmondóan viselkedett még saját gyerekei szemében is.
A regény végére súlyos dolgok derülnek ki, de nem a halott anyáról, Amaliáról, hanem a saját lelke bugyraiban kutakodó Deliáról, aki végre eljut egy pontra, hogy képes őszintén szembenézni saját érzéseivel, tetteivel, amik nagyban befolyásolták saját és legközelebbi hozzátartozói életét.
Érdekes kérdéseket vetett fel bennem a regény. Például, hogy miért tudjuk gyűlölni és tudatosan ártani annak, akit a legjobban szeretünk? Van-e közünk a szüleink szülői minőségén túli mivoltához, életéhez? El kell-e vonatkoztatnunk ettől, amikor szülőként rájuk tekintünk? Mire képes a görcsös szeretet-gyűlölet a gyermeki képzelettel karöltve?
A mű igazi szépirodalom. Ferrante prózája nagyon élő, egyszerűen magával ragadja az embert és annak ellenére, hogy a történések elég gyérek illetve hétköznapiak, nem engedi el. Muszáj tovább olvasni.
Az írónő számomra megfoghatatlan, nem kifejezhető érzéseket volt képes szavakba önteni a könyvben. A szöveg helyenként naturalisztikus, már-már tabudöntögetően őszinte. Bartis Attila Nyugalma jutott róla eszembe többször is, mert bár annál azért finomabban, de hasonlóan súlyos dolgokról, legbensőbb érzésekről ír hasonlóan erős, őszinte stílusban.
Itthon Elena Ferrante-nek még két könyve jelent meg a Magvető kiadásában. Az Amikor elhagytak 2005-ben és a Nő a sötétben 2008-ban.
Örülök, hogy rábukkantam erre a nagyon tehetséges írónőre, el fogom olvasni a többi könyvét is.
Kiadja: Magvető
3 megjegyzés:
Még nem említetted Bartis Attila könyvével a hasonlóságot,el akartam olvasni....most akkor akarjam??
Csenga, szerintem Neked nem biztos, hogy tetszene, bár ki tudja... Olvasd el :P
(én már el is kezdtem a másik könyvét, annyira megtetszett az írása a nőnek :))
A napokban olvastam a könyvet.
A léleknek talán kicsit nehéz (az enyémnek mindenképpen), de letehetetlen.
Megjegyzés küldése