Arundhati Roy: Az Apró Dolgok Istene

Nagyon hatásos könyv. Most, azonnal kell írnom róla, amíg még itt van velem.
Igazi irodalom. Mert hat. Nem élettelen, döglött mondatok.

India, kasztok. Egy ikerpár. Ráhel és Eszta, egy lány és egy fiú. Már attól mások, hogy ikrek, ehhez jön még, hogy anyjuk elvált... Érdekes szimbiózisuk eltörik, amikor a gyerekeket elválasztják egymástól, az egyik az apjához kerül, a másik marad az anyjánál.
23 évvel később találkoznak csak újra... Eszta néma, Ráhel pedig üres. Történt valami akkor, 23 éve, ami kettétörte sokuk életét. Ehhez az eseményhez közelítünk a történet folyamán. Időrend nélkül mesél el az írónő epizódokat abból a bizonyos két hétből. Utalásokat tesz a bekövetkezett drámára. De annyira, hogy az ember pattanásig feszül, mert tudja, hogy valami történni fog, és muszáj tovább olvasnia.

Nem egy vidám történet, hanem kissé nyomasztó és nagyon szomorú. De számomra szinte letehetetlen volt, mert annyira feszített a kíváncsiság és bár tudtam, hogy nem fog jó kisülni belőle, tudtam, hogy nagyot fog szólni. És tényleg. Fülledtség, szeretet, szerelem, "börtön", hazugság, bűn, politika... Egy család minden tagjának egyéni tragédiája. Melyben szinte mindenki megszegi a ... Szeretet Törvényeit. Melyekben előírták, hogy kit kell szeretni. És hogyan. És mennyire.

Katartikus, torokszorító.

Viszont fennáll az a fura helyzet, hogy a mélységei és a katarzis ellenére nem tudok neki 10/10-et adni. Épp a stílusa miatt. Az élvezetes és hatásos mondatok mellett nagyon sok helyen túlzásokba esett. Aki olvasta, tudja miről beszélek. Hatásvadász, erőltetett, ismétlődő kifejezések, mondatok. Szerintem feleslegesen.
Azt gondolom, hogy a kevesebb több.

Haragszom ezért az írónőre. És remélem most az új könyvét írja :P