Todd Strasser: A Hullám

Erről a könyvről én csak akkor hallottam először, amikor hirdették a mozifilmet is. Akkor még fogalmam sem volt hogy a könyv történései a valóságon alapulnak, csak a fülszöveget olvasva került mindez a tudomásomra.

A könyv:

Ben Ross az egyik legnépszerűbb tanár a suliban, nem unalmasak az órái és általában valami újjal rukkol elő. A végzősöknek épp a II. világháborút tanítja videó anyaggal illusztrálva, amikor is felvetődik a diákokban a kérdés, hogyan lehet az hogy magukat jónak tekintő emberek vakon követtek egy örültet és teljesítették annak minden kívánságát? Ben Ross hiába jó tanár nem tudja ezt kellőképpen elmagyarázni nekik, ezért úgy dönt ha képletesen is, de bemutatja nekik az akkori diktatúra alatt működő csoportosulások összetartó hatalmát és erejét. A Hitler Jugend mintájára megalapozza azt a fegyelmen alapuló mozgalmat, amit a Hullámnak nevez el, jelszavakat, karlendítéses köszöntést és hatalmi szimbólumot is kitalál a kellő eredmény eléréshez. Még maga sem tudja, hogyan fognak reagálni a gyerekek, és azt sem tudja még mennyi időre terjed majd ki a kísérlet, de a kezdeti sikerek láttán eltökélt lesz: folytatja addig amíg jó sül ki belőle. Csak azzal nem számolt, hogy a hatalom majd az ő gondolkodását is elhomályosítja, és elérkezik az a pont amikor kicsúszik a kezéből az irányítás, és a Hullám nevű mozgalom szinte a saját életét kezdi élni. Aki nem lép be arra sötét kilátások várnak, aki rosszat mer mondani a mozgalomra jobb ha a háta mögé néz ezentúl. Azok sem lehetnek teljesen nyugodtak akik beléptek, hisz a besúgók figyelik minden beszélgetésüket.  Aztán elérkezik az a pont amit ha átlépnek már nem lesz visszaút. A szülők őrjöngve rohanják meg az igazgató irodáját, és Ben Ross az akinek fel kell kötnie a gatyáját.

A valóság

1967-ben egy kaliforniai középiskola egyik történelemóráján, amit éppen a II. világháborúról tartottak elhangzott egy kérdés: Itt is megtörténhet? Nem értették a diákok, hogyan lehetnek az emberek ennyire vakok és hogy lehet az hogy nem szálltak szembe egy olyan véres hatalommal ami embereket öldökölt halálra.

Ron Jones történelemtanár elhatározta hogy kézzelfogható és „interaktív” példákkal mutatja be egy játék formájában a diákoknak, hogy milyen erős is tud lenni a közösség összetartó ereje. Két hetesre tervezte a kísérletet amelyben egy diktatúrán alapuló közösséget hozott létre az osztályában. A mozgalomnak a Harmadik Hullám nevet adta, karszalagokat és jelmondatokat is kaptak a gyerekek. Egy hétfői napon kezdetét vette a játék. Amint az osztályba lépett lejjebb vette a világítást, feltett egy Wagner lemezt és a FEGYELEM szót írta fel a táblára, majd megkérte a diákokat hogy üljenek kihúzott derékkal és hátratett kezekkel a padban, ha szólni kívánnak jelentkezzenek és ha felszólítják őket álljanak fel vigyázz állásba és csak akkor beszéljenek. Másnapra (kedden) elértek a KÖZÖSSÉG EREJE részhez, bemutatta nekik az ezentúl használatos köszöntés formáját (egyik karral hullám mozdulat) és feladatul adta, hogy az órákon kívül a folyosókon is így köszöntsék egymást. Ekkor már jelentős figyelem és fegyelem javulás volt érezhető az osztályban, és a tananyagot is hatékonyabban vették. Harmadnapra (szerda) amikor a CSELEKVÉS EREJE részhez értek már 60 diák vett részt a mozgalomban, a hét végére pedig már több mint 200. Akkor kezdett kicsúszni az irányítás a tanár kezéből, amikor néhány diák kitalálta, hogy besúgják azokat akik nem megfelelően lelkesednek az ügyért. Ekkor már Ron Jones maga kezdett aggódni azon diákok épségéért akik nem akartak csatlakozni a Harmadik Hullámhoz, és ennek hatására beszűntette a kísérletet. A közösség nem fogadta egyöntetűen a történteket. Volt aki egy hősies és okos tanárt látott benne, míg mások kommunistának kiáltották ki, de az általános döbbenet mindenkinél megvolt: egyetlen hét alatt csírázni kezdett az Egyesült Államokban ugyanaz a magocska ami alig több mint 20 éve a Holocaust útjához vezetett.

Bár Jones is megírta a maga elbeszélését, a nevek átdolgozásával ifjúsági köntösbe öltöztetve Todd Strasser írta meg a könyvet, hogy az elkövetkező generációk is okuljanak a történtekből és ne kelljen ehhez egy kísérlet alanyainak lenniük.

Ron Jones jelenleg San Fransiscoban él, és több könyvet is írt már a kaliforniai események óta.

De most térjünk vissza Todd Strasser (akit egyébként néha Morton Rhue néven is megjelenítenek) könyvéhez. Nem hosszú, alig 176 oldal és nagyon könnyen olvasható. Nem rendelkezik kiemelkedő irodalmi stílussal és nem jeleskedik túlzottan a részletek leírásában (sokszor még bekezdés sem jelöli hogy egy jelenetnek hol van vége máris belecsöppenünk valaki más gondolataiba) de mindenféleképpen elgondolkodtató, és különösen a végén „átjön” az üzenet. A könyv ereje tehát nem az író tehetségében rejlik, hanem abban az igazságban ami megörtént és megtörténhet bárhol, bármikor. Szerintem a végét jól kitalálta az író, csak nagyon rövidnek tartom az eszmefejtést, szerintem még boncolgathatta volna egy kicsit a tanár és lehetett volna egy kissé sokkolóbb is.

Kiváló könyvnek tartom? Nem.

Elgondolkodtatónak tartom-e? Igen

Ajánlom-e másoknak is elolvasásra? Igen!

Ha lenne történelem órán is kötelező olvasmány, akkor azért ezt elolvasatnám a középiskolásokkal. Nem hosszú, nem unalmas, tanulságos és érthető.

A két elkészült filmből még egyiket sem láttam.

Amerikai verzió (1981) http://www.imdb.com/title/tt0083316/

Német verzió (2009) http://www.youtube.com/watch?v=NZaklzYxZhA

A német verzióról azonban már most az előzetesből látni „kicsit” durvább lett mint a könyv, ezt pedig emésztgetnem kell mielőtt kikölcsönözném a DVD-t…

Ajánlom azoknak akik szeretik az ilyen lélektani könyveket, vagy feltettek már magukban a könyvbéli diákokéhoz hasonló kérdést.