Maugham eddig is gyanús volt nekem egy kiolvasott regényével a hátam mögött, de most már nagyon is valószínű, hogy nekem írt :)Egy rövidke kis regény ez, mégis annyi, de annyi minden van benne. Mindenféle okosság. De azt hiszem én épp ezt várom az igazi irodalomtól, hogy történetekbe foglalva tanítson az életre, vagy ha nem is épp tanít, de nyújtson megerősítést, aha! élményt. És ez az írás pont ilyen.
Igazából eléggé nyomasztó: a jómódú családból származó ifjú Charley Mason Angliából ruccan át Párizsba, hogy életében először egyedül, családjától távol töltse a karácsonyt egy másik országban. Egy barátját, Simont látogatja meg eredetileg, de a dolgok úgy alakulnak, hogy egy prosti, Lydia lesz mindvégig a társasága ez alatt a néhány nap alatt. A fiatal nő sorsát megismerve Charley poharanként kapja a hideg vizet az arcába, felrázva ezzel őt az álomvilágából: welcome to the real life... És ha ez még nem lenne elég, barátja, Simon is adagolja neki a tutit rendesen, de olyan szinten, hogy Charley szinte csak hápog, nem beszélve a fegyencekről, gengszterekről, dzsigolókról, akikhez ez alatt a pár nap alatt az ifjúnak szerencséje van.
A felnőtté válásról ír tehát Maugham, de valahogy sokkal irodalmibban, mint amit ebben a témában valaha olvastam. Okosan, de nem cicomázva a mondatait, mégis nagyon kifejezően és hatásosan. Konkrét cselekmény alig van, inkább történetek, sorsok, eszmék beleágyazva ebbe a már-már elcsépelt élethelyzetbe (fiatal fiú - érettebb prosti).
És ami a legjobban tetszett benne az az, hogy nem maradhattak ki a művészetek. A festészet, a zene. Persze, hogy ezek a részek tetszettek legjobban a könyvben. Charley ugyanis nagy műkedvelő családból származik, akik az élet egyik fontos alappillérének tartják a művészeteket, különösen a fent említett kettőt. Maugham nagyon lelkesítően írta le a Louvre-ban való látogatást, azonnal meggugliztam minden képet, amit a főszereplőkkel együtt tekintettünk meg. Aztán ahogy megmutatta írásban, hogy a zene hogyan közvetít érzéseket... Nagyszerű. Annyira érezni az egész irományon, hogy Maugham mennyire otthon van a témában, mennyire érzi, tudja, hogy hogyan tudják a művészek a valóságot kifejezni a saját módjukon és mennyire átjön a mondanivalójuk az ő számára is. Mindkét oldalon ott van.
Én ezt is kötelezővé tenném középiskolában (úgy látszik mostanában ez a mániám :P)
Maugham pedig ismét megérdemel egy 10/10-est.
(Az általam olvasott kiadás borítója egyszerűen botrányos....:( nem azt raktam fel...)
A könyvre entropic hívta fel a figyelmemet a Molyon, köszönöm neki!
2 megjegyzés:
Ez megint nagyon jól hangzik! Bár nekem még itt várakozik a Színház is! Hol szerezted be?
Tényleg jó, de nem fog mindenkinek tetszeni. Neked szerintem a Színház jobban fog feküdni. AMúgy antikváriumban vettem, de valami kritikán aluli borítóval (Fabula, 1992. )
Megjegyzés küldése