Victoria Hislop: A sziget

Megrendítő volt ez a könyv! Habár az első egynegyedben lezajlik a legnyomasztóbb rész, mégis az olvasás végéig kísért a hangulata. Sokszor éreztem úgy, hogy nem tudom tovább olvasni, szinte szétszakadtam belül a tehetetlenségtől. Attól, hogy hogyan történhet meg ilyen, hogy élhették túl az emberek a betegségükből adódó nehézségek, reménytelenség mellett még a megaláztatást is.

Alexis Fielding nagy vízválasztó előtt áll. Bár anyjával, Szófiával nem mondható rossznak a kapcsolata, a nő múltja mégis titok előtte. Az anya a hosszú évek alatt minden alkalommal mereven elzárkózik minden közlés elől, amely visszatekint a régmúltba. Görög származásuk nem titok, de ennél többet Alexis nem tud.

A lány elhatározza, hogy barátjával Krétára mennek nyaralni, amely jó alkalom arra is, hogy utánajárjon anyja történetének, és talán egy picit saját életét is rendbe teheti. Szófia látva, hogy nem tántoríthatja el a lányt annak tervétől, amolyan ajánlólevelet ír egy régi barátnőjének, akitől segítséget kér, hogy ismertesse meg lányával az eltitkolt történetet.

Piakára érkezve szembesül azzal, hogy a faluval szemben lévő sziget, Szpinalonga szigete, ahova a görögországi leprakolóniát telepítették, vagyis száműzték. A kitelepítettek igen nehéz körülmények között éltek, bár idilli környezetben. Fotini, anyja barátnője meleg szeretettel fogadja Alexist. Ő mondja el neki dédanyja, Eleni és lányai szomorú, tragédiákkal teletűzdelt élettörténetét napjainkig.

Alexis élete is megváltozik az utazástól, az ott szerzett tapasztalatoktól. A lánynak nagyon sokat jelent ez az utazás, anyjával való kapcsolata is teljesen más megvilágításba kerül, nagyon szoros kapcsot képez közöttük.

Tényleg ledöbbentett a könyv! Napokig nem tudtam magamhoz térni, folyamatosan benne éltem, próbáltam elképzelni minden szereplő helyében magamat. Sokszor sikerült is és ez nagyon megviselt.

A sziget valóban létezik, a rajta található erődöt a XVI. században építették a velenceiek, majd 1715-ben bevették a törökök. Miután Kréta egyesült Görögországgal, a kormány döntése alapján kiáltották ki lepratelepnek. Sok időbe telt, mire a kutatók rájöttek, hogy a betegség gyógyszeres kezeléssel leküzdhető, ezért a görög kormány 1955-ben újra megnyitotta és fertőtlenítette a szigetet. Az utolsó leprás lakók 1957-ben hagyták el Szpinalongát.

Nem is tudom mi a rosszabb? A lepra vagy a kirekesztés!? Együtt pedig pláne!