Amir történetenét elolvasva muszáj bevallanom, hogy nem lett kedvenc, nem varázsolt el, de mindenképpen érdekelt.
Ha elgondolkodom a "miért?"-eken, rövid időn belül ott tolonganak a vál
aszok, amik nem engedik meg a "kitűnő" jelzőt.
A "Papírsárkányok" című könyv egy jól strukturált történet, ami tulajdonképpen három részre tagolódik. Az első részben kifejtett gyer
mekkor betekintést ad Amir kisfiú korába, Amir-Haszan barátságába, Amir-Baba (az édesapja) kapcsolatába, a család gazdagságába, az akkori Afganisztán történetébe.
Fejtsem ki, mennyire utáltam Babát azért, ahogy a fiával bánt? Azért a dologért, amit meg kellett volna apaként tennie a fiáért? Azért, mert nem fogadta el, hogy a gyerekek nem kifestőkönyvek, amelyet magunk kedvére kiszínezhetünk. Nem teszem..., persze egyáltalán nem voltam megelégedve Amir jellemével, drukkoltam, hogy feldolgozza a problémáit, hogy átessen a szemétkedésein, hogy megvilágosodjon, hogy minden másképpen alakuljon, de őt nem tudtam hibáztatni, hisz egy gyermek életéért a szülő nagymértékbe
n felelős, akár Afganisztánban él, akár Magyarországon. Haszan mellett pedig ott voltam. Védelmeztem, olvastam neki, és segítettem neki munkájában, a szolgaságban. Folyamatosan azt hajtogattam magamban, hogy nincs igazság.
Háromszor könnyeztem a könyv alatt, az első a gránátalmafa tövében történt...., a vég, a tragédia kibontakozásának kezdete, a sikátor, a szülinap, már csak "hab voltak a tortán"..
"Baba szívta a pipáját, és beszélt. Úgy tettem, mintha odafigyelnék. De nem tudta odafigyelni, mert Baba elejtett apró megjegyzése bogarat ültetett a fülembe: a megoldás az lesz, ha megnyerem a téli bajnokságot. Meg fogom nyerni. Más
lehetőség szóba se jöhet. Meg fogom nyerni, és megszerzem az utolsó sárkányt is. Aztán hazahozom és megmutatom neki. Bebizonyítom neki egyszer s mindenkorra, hogy értékes ember a fia."
"Amir dzsan, tudom, milyen kemény volt veled apád, amikor gyerek voltál. Láttam hogy szenvedtél, és vágyakoztál, hogy kivívd a szeretetét, és vérzett érted a szívem."
A második harmad Amir és Baba meneküléséről, amerikai életéről, Babával való kapcsolatának alakulásáról, és Amir szerelmi életének történetéről szól. Nem terveztem erről a részről számottevő mennyiséget írni, a lényeg, hogy Amir gondolatait körbefogták a Haszanról történő elmélkedések, a röpke gondolatok, a múlt.
Harmadik harmad: Aztán jött egy régi barát Ráhim Khan afganisztáni telefonhívása, és nagyon örültem, hogy Amir azonnal repülőre szállt. Nem mondom, hogy éreztem az elé
m táruló eseményeket, bár Szohrebet azonnal magammal vittem volna. Én. Egymagam. (Harmadik könnyezés: a "csengettyűs" Szohreb)
Az előttem kibontakozó valóság bemutatta nekem a háborús helyzetet, a háború keltette nyomort, a gyermek kolduskezeket az utcákon (=második könnyezés), a tálibok szemétkedéseit. A néhány fejezet tele volt félelemmel, tele volt igazsággal, tele volt részvéttel tele volt szeretettel, tele volt elmélázással. Amirnak muszáj volt megjárnia a Kabulba vezető utat, ha nem tette volna, akkor a könyvet a falhoz hajítottam volna. A gyötrő emlékek feloldozása és feldolgozása során még jobban szerettem Haszant, és továbbra sem utáltam Amirt, hanem ismét szántam gyermekkora miatt. Haragudni csak azért tudtam, mert soha egyszer sem akart visszamenni szülőhelyére és kutatni. Úgy gondolom, hogy ha valaki kedvel egy embert, akkor zavarják a múltban történt események,
kavarognak a gondolatai, rendezni szere
tné a helyzetet, s addig ez nem történik meg akár negatívan, akár pozitívan, addig ott lesz benne, mint egy méreg. Így a felnőtt Amirt már csak szántam és megvetettem, hogy hallgat, mint a sír....., egészen sokáig... aztán Ráhim kinyitotta a szemét.....
"........akinek nincs lelkiismerete, akiben nincs jóság, az szenvedni sem tud."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése