..."Ady beteg?Ó, ne! - fordult hátra Veron. -Egyszer már hallottam őt, és rendkívüli élmény volt. Nagyon bánnám, ha most csalódást okozna,és így maradna meg az emlékezetemben."
Ezt vártam, erre vágytam egy magyar szerzőtől! Az első sor után tudtam,hogy nekem való Baráth Katalin könyve. Minden benne van amit eddig hiányoltam ha magyar szerző könyve akadt a kezembe. Az aprólékosan kidolgozott részletek, a remek párbeszédek, karakterek mind elvarázsoltak és annak ellenére, hogy a műfaj krimi rettenetesen sokat nevettem.
A szerző Ókanizsára invitál minket ahol a 1900-as évek villannak fel előttünk. Főhősünk Veronika egy újabb izgalom mentes napját kezdi piciny írószerboltban regényével bíbelődve mikor Vili a falu együgyű ficsúrja hátában késsel leheli ki lelkét Veron lábai előtt... a krimi műfajához híven szaporodnak a halottak, és a rejtélyek. Felbolydul a kisváros. Minden hullában közös-azon kívül, hogy halottak-egy Ady vers a Fekete Zongora ...
Én ugyan nagyobb csavart vártam a gyilkost illetően és nem csodálkoztam mikor fény derült az illetőre, és az okokra.Volt olyan alak aki nekem már gyanús volt az első pillanatban-be is igazolódott rossz előérzetem. Egy szó mint száz engem nem a történet magja, lényege a krimi szál varázsolt el, hanem a többi rész. Nagypapám anno sokat mesélt a szüleiről, gyermekkoráról-most ezek az emlékek elevenedtek meg előttem. Még dupla ennyi oldalt tudtam volna eltölteni Ókanizsán, annak minden szereplőjével, hepehupás útjaival, Zsike néneivel, Tepertő vendéglőivel, és Veronnal aki cseppet sem tökéletes de nagyon szerethető.
A borító tökéletesen passzol a történethez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése