Anita Amirrezvani:A Virágok Vére

Szeee ajánlására vettem ki a könyvtárból a könyvet:) Köszönet érte:)

Egyszer volt hol nem volt.Isten előtt semmi sem volt.

Azizam Iránban él a családjával.Szegénységben,de tisztességesen ,ám édesapja halála után anyjával kénytelenek elszegődni egy rokon családhoz szolgálni.

Azizam minden vágya,hogy szőnyegeket tervezzen és készitsen,ám már ebben az időben is egy nőnek semmi más gondja nem volt,csak hogy eladó sorba kerülve megfelelő férjet találjon,ez szinte lehetetlen mert szegény családból származik,és hozománya sincsen.

A történet a 17.században játszódik-de ennek ellenére szinte semmit sem változott a világnézet,miszerint egy nő kevesebb mint egy férfi, és csak az lehet egy nő célja,hogy jól menjen férjhez,és szép maradjon száz éves koráig!!! Sokszor sikitani tudtam volna,amikor Azizam szenvedéséről olvastam-amit kinek köszönhetünk???? Igen egy férfinak.Ferejdún szigát köt Azizammal-vagyis házasságot,de csak három hónapra.Ez a házasság annyiból áll,hogy a férfi használja a lányt-fújjjjjjjjj,amikor akarja,ezért cserébe előre megálapodott összeget fizet neki. Azizam még ennek is örül,hiszen édesanyjával igy nem nélkülöz annyit és a befogadó családja is tovább eltűri jelenlétüket.

Azizam abban reménykedik, hogy Ferejdún elégedett lesz vele,és rendes feleségként ténylegesen elveszi.Ám csalódnia kell,mi több választás elé kerül mikor megtudja Ferejdún legjobb barátnőjét Nahidot készül elvenni...Nahidnak fogalma sincs róla, hogy Azizam leendő férjének ágyasa...

Azizam nekem nagyon szimpatikus karakter volt,mert bár sokszor hibázott,ennek ellenére a helyébe én is mindig úgy döntötttem volna ahogy ő.

Nagyon jól van felépitve a történet,megismerhetjük a 17.századi Iránt,benne egy szegény nő életét,aki önnállóságra vágyik és megtudhatjuk azt is milyen kemény ,fáradtságos munka árán születik meg egy-egy gyönyörű szönyeg,mindezt dúsitva a történet közben egy-egy mesével ,bár nem szeretem a meséket ezeket mégis élvezettel olvastam.

A történet vége tulajdonképpen nyitott maradt,vagyis nem szokványosan zárul le,ami vagy azt jelenti,hogy döntse el mindenki maga mi legyen Azizam sorsa,vagy azt ,hogy folytatás is lesz,én utóbbinak örülnék jobban:)

És én a könyv ciméről teljesen mást hittem,de elolvasva a könyvet megtudhatjuk mit is jelent pontosan a Virágok Vére!

Jacqueline Van Maarsen: Barátnőm, Anne Frank

Ezt a könyvet meg szerettem volna venni,csakvalahogy sosem került rá sor,és már épp feledésbe merült mikor megláttam a könyvtárban.Igy elolvasva már örülök,hogy nem adtam rá ki pénzt.

A könyv ciméből arra következtettem,hogy miután olvastam az Anne Frank naplóját,most egy másik ember szemszögéből is megismerhetem Annet.

Tévedtem! A könyv 210 oldalas,ennek ellenére Anneról a 100.oldalon!!!!!!!!!!esik először szó,akkor is pár oldal erejéig....

Hogy akkor miről szóla könyv??? Jacquelineről nagy vonalakban,a háborúról nagy vonalakban,csupa olyasmit ir le amit már ezerszer olvashattunk-például a sárga csillag viselése,a deportálások,az éhezés,a bújkálás stb. Semmi olyat nem irt amit hasonló könyvekben nem olvastam,és magát Jacquelint sem ismertem meg...viszont szövevényesen leirja családja történetét-kezdve az anyai nagyszülőktől,egészen a sarki pékig mindenkit,és egy idő után már azt sem tudtam ki kicsoda.....

Anne Frankhoz füzödő barátsága nekem csak jó ismertségnek tűnik,bár Anne többször megemliti őt naplójában(amit a háború után édesapja kiadat,Anne Frank naplója cimen)és bár olvastam a naplót nem igazán emlékszem Jacquelinre.... egy -két levél fotója található a könyvben-amit állitólag Anne irt a szerzőnek,és jó pár fotó a szerző családjáról.

A szerző azt irja a zárszóban,hogy nem szivesen árulja el senkinek,hogy ki is volt a barátnője......akkor minek irta meg a könyvet????

Anyám borogass!!!!!!!!!!!

Francois Lelord - Hector utazása avagy a boldogság nyomában

Egy kis pozitív ösztönzést kerestem, amikor kivettem ezt a könyvet a könyvtárból. Elolvasva Hector-ral ellentétben nem voltam maradéktalanul boldog. Hector pszichiáter aki sok embernek segített megtalálni a boldogságot de egy nap rájön, hogy ő maga viszont nem boldog. Ezért elindul a nagyvilágba, hogy megtalálja a boldogság receptjét. Sok kalandon és országon verekedi keresztül magát mire rájön hogy miben is áll a titok.

Hector szerint a boldogsághoz a következő leckéket kell megtanulni:
„1. lecke: A boldogságot jól tönkre lehet tenni összehasonlítgatással.
2. lecke: A boldogság gyakran meglepetésként éri az embert.
3. lecke: Sokan mindig csak a jövőben tudják elképzelni a boldogságukat.
4. lecke: Sokan azt gondolják, hogy a nagyobb hatalom vagy a több pénz tesz boldoggá.” stb.

Összesen 23 leckét fogalmaz meg Hector. Számomra ennyiben ki is merült a dolog. Sajnos a leckék köré font történet nekem nem volt érdekes. Folyamatosan zavart, hogy mindenkiről E/3 személyben beszél, ígí egy oldalon kb 10-er olvashatjuk, hogy Hector, pedig végig csak róla volt szó. Az interneten több helyen gyerekkönyvek közé sorolják, de valahogy nekem oda se illik.

Hectornak is van második része amit én nem hiszem, hogy el fogok olvasni: Hector és a szerelem titkai

Lance Armstrong - Bicikli Életre-Halálra

„Százévesen szeretnék meghalni, hátamon az amerikai zászlóval, sisakomon Texas csillagával, miután leszáguldottam egy alpesi lejtőn 120 kilóméteres sebességgel. Egy utolsó célvonalon szeretnék átszállni miközben csodálatos feleségem és tíz gyermekem tapsolva ünnepel, aztán lefeküdni egy mezőn, melyen a híres francia napraforgók virítanak, és méltósággal kilehelni a lelkemet.”

Ezt a könyvet tulajdonképpen nem most olvastam először hanem évekkel ezelőtt. Azóta számtalanszor átpörgettem a lapjait, újra és újra leveszem a polcról, ha egy kis pozitív erőre van szükségem. Mivel ez a kedvenc könyvem ezért gondoltam készítek belőleg egy bejegyzést.

Nem túl sok embert ismerek aki szereti az országúti kerékpárt de aki igen az tudja ki az a Lance Armstrong. Lance Armstrong 1999-ben nyerte meg először a Tour de France -ot és utána zsinórban még hatszor. A könyv azonban mégsem a sportsikerei ről szól.

A mű eredeti címe: It's Not About the Bike. My Journey Back to Life

Lance utazása a halálból vissza az életbe. 25 éves korában 1996-ban hererákot diagnosztizáltak nála, majd áttéteket az agyában és a tüdejében. 2 évvel később ült vissza a kerékpárra és 1999-ben már nyert a Tour-on. A könyvben Armstrong teljesen őszintén vall arról a két évről amikor harcolt az életért. Soha egy pillanatra sem adja fel a küzdelmet. Elmond mindent a kemoterápiáról a mellékhatásokról, hogy mikor már nincs remény még akkor is van mibe kapaszkodni. Nincs lehetetlen. Egy igazi utazás a pokoltól a menyországig.

Szívesen ideírnám a kedvenc részem a könyvből, de sok van úgyhogy inkább idézek néhányat a teljesség igénye nélkül.

„Volt valami nyugtalanító bizalmasság abban a gondolatban, hogy a koponyámban hívatlan betolakodó él. Amikor egyenesen a fejedbe mászik be valami, az nagyon-nagyon személyes. Én pedig elhatároztam, hogy én is személyeskedni fogok, és visszavágok, így elkezdtem beszélgetni vele, egyfajta belső párbeszédet folytattam a rákkal. Próbáltam határozott álláspontot képviselni. „Eltévesztetted a házszámot – mondtam neki. - Amikor kerestél egy testet, amelyben megtelepedhetsz, nagy tévedés volt az enyémet választanod.” ”

„Amikor valamire nem emlékszel, annak megvan a maga oka. Én is kitöröltem rengeteget abból, amit az agyműtét reggelén gondoltam és éreztem, de most is pontosen emlékszem arra, hogy október 25-e volt, mert amikor véget ért a nap, boldog voltam, hogy élek.”

„Amíg tudsz mozogni, addig nem vagy beteg.”

„Ha a gyerekekben megvan az a képesség, hogy ne törődjenek az esélyekkel meg a százalékokkal, akkor talán mindnyájan tanulhatnánk tőlük. Ha végiggondoljuk, mi más választásunk van, mint a remény? Két lehetőség áll előttünk, orvosilag és érzelmileg is: feladjuk vagy harcolunk, mint a veszett fene.”

Emily Bronte - Üvöltő szelek

Az Üvöltő szelek történetét már mindenki ismeri. Több film is készült már belőle. Én csak most szántam rá magam, hogy elolvassam, annak ellenére, hogy jó ideje ott volt már a polcomon.

A történet röviden:
A történet középontjában Cathrine Earnshaw, a földesúr lánya és Heatcliff, a talált gyerek szerelme áll. A társadalmi különbségek miatt, azonban mégsem lehetnek egymáséi. Cathrine hozzámegy a gazdag Edgar Linton-hoz és ettől fogva Heatcliff amúgy sem túl „bársonyos” jelleme végleg durvává, keserűvé válik, majd bosszúból elveszi Edgar húgát. Természetesen mindkét házasságból gyermek születik. Cathy (Cathrine lánya) és Linton (Heatcliff fia) egymástól nem messze nőnek fel. Linton beteges, gyenge fiú akinek apja szerint napjai meg vannak számlálva. Heatcliff erőszakkal fiához kényszeríti Cathy-t, hogy fia halála után rátegye kezét annak vagyonára. Fia és Cathy apjának halálát követően megkaparintja a teljes vagyont. Cathy sok viszontagságot követően végül mégis boldogságra talál, Heatcliff minden próbálkozása ellenére.
Heatcliffen végül elhatalmasodik a téboly és egy reggel holtan találják.

Miközben olvastam a könyvet sokszor úgy éreztem, hogy a mai szappanoperák szerzői is kitűnően jól ismerik történetet. Nagyívű szerelmi történet, sok bonyodalommal némi kísértethistóriával fűszerezve. A karakterek alaposan ki voltak dolgozva. Személy szerint engem az ifjabb Heatcliff halálra idegesített nyávogásával. Apja kegyetlenségét megpróbáltam megérteni, bár helyenként nem sikerült. Szegény Cathy-t sajnáltam, hogy a származása miatt kellett szenvednie.

Személy szerint nehéz volt kibogoznom, hogy ki kinek a kicsodája, sokszor vissza kellett lapoznom, hogy megértesem kiről van szó és a jelenben vagy a múltban vagyunk-e. Lehet, hogy sokan nem fognak egyetérteni velem, de én azt a konzekvenciát vontam le a történetből, hogy a szerelem nem is olyan jó dolog.
Mindent összevetve nem volt rossz a könyv, kissé talán lassú. Nem valószínű, hogy még egyszer elolvasom, de egyszer mindenkinek el kell olvasni.

Mary Hooper: Édességek kicsiny boltja

Több bajom is van ezzel a könyvvel. Egyrészt nem tudom eldönteni és szerintem más sem, hogy ez most ifjúsági irodalom, vagy felnőtteknek szól-e... Mert ifjúságinak elég durva a tartalma. A hossza, külseje, címe viszont arra utal, hogy tinédzsereknek szánták, szerintem... A könyvtárban is a gyerekrészlegről vettem ki és több könyváruház is az ifjúsági részen kínálja.
Aztán itt van a második problémám. Mi a szent francért az a címe, hogy Édességek kicsiny boltja????
Most őszintén, ha valaki ezt a címet olvassa, akkor mire számít? Mert én habos-babos lányregényre, egy kis szerelemre, az első komoly kalandra és nagy tanulságra az életből, a felnőtté válás első lépcsőire és hasonlók. Főleg, mivel egy kislány a főszereplője a fülszöveg szerint. Csakhogy nem ezt kaptam...

Magammal is van bajom, mert nagyon elkerülte a figyelmemet a fülszövegen, miszerint ez valahol egy rémtörténet is... De akkor meg mi a fenéért ez a címe? A Rémségek kicsiny boltja után szabadon, vagy miért??? Én azt hittem, hogy bár a háttérben a pestissel, de azért a könyv a XVII. századi Londonról, azon belül is egy kislány kis életéről fog szólni, ami részben igaz is, de valójában maga a pestisjárvány és ennek minden borzalma a regény fő témája... Mert egyáltalán nem a kis édességbolt áll a középpontban, amit a főszereplő lány, Hannah nővére, Sarah vezet és ahová a kislány (ez is milyen már, hogy pontosan nem is tudjuk meg, hogy hány éves...vagy csak nekem kerülte el a figyelmemet?) segíteni megy vidékről a fővárosba. Az elején Hooper még próbálkozik bemutatni, hogy a háttérben zajló rettenet mennyire nem érdekli a kislányt - hiszen tinédzser - ellenben a ruhákkal, színházzal és a kibontakozóban lévő szerelemmel. Bár azon felül, hogy tini, Hannah-nak nincs semmilyen tulajdonsága, csak annyi hogy vörös hajú és szeplős... És aztán ez a tinédzserlét-ábrázolási kísérlet is lefullad, mert később a könyv (kb. a kétharmad részén) egy az egyben a pestisjárvány borzalmait taglalja, ami kicsit sok volt. Ha ez valóban ifjúsági regény akart lenni, akkor szerintem nem kellett volna ennyire részletezni a hullahegyeket, a lágyékokban növekvő bubókat, mert szerencsétlen tiniknek tuti rémálmaik lesznek ez után. Még nekem is szerintem... Camus Pestise majdnem elbújhat mögötte ilyen téren...Ha viszont felnőtteknek szóló, szépirodalmi regény akart lenni - hát annak meg nagyon gyenge. Történelmi regénynek tudnám elképzelni, ami rekonstruálja az 1665-ös londoni pestisjárványt - de nem ilyen címmel és alaptörténettel, nem a gyerekkönyvek között...

Úgyhogy nem tudok napirendre térni a szirupos cím, a helyenként horrorfilmbe illő tartalom és a gyengécske tinitörténet zavaros kavalkádja felett... Biztos, hogy nem fogom elolvasni a folytatást.

(pedig a borítója olyan szép...)

José Saramago: Kicsi emlékek

Sokat gondolkodtam már azon, hogy ha valaki megkérdezné tőlem, szerintem mitől jó egy könyv, mit válaszolnék. Ma Saramagotól kaptam egy lehetséges választ.

"Még nem tudja, hogy néhány nappal a halála előtt megérzi, eljött a vég, és elindul, végigjárja birtoka összes fáját, megöleli a törzsüket, elbúcsúzik tőlük, barátságos árnyékuktól, gyümölcsüktől, melyből már nem eszik többet. Mert eljön a nagy árnyék, míg fel nem támasztja őt az emlékezet az elárasztott gyalogúton, vagy a homorú égbolt és a csillagok örök kérdő tekintete alatt. Milyen szót mond majd akkor?"

Annak ellenére, hogy nem túl kellemes helyen, egy várócsarnokban olvastam ezeket a szavakat, éreztem a lelkemben (ott, a szív körül) azt a meleg szorítást, amit talán még irodalmi mű hatására nem tapasztaltam korábban...

Jodi Picoult: Szívtől szívig

Nem is tudom, mivel kezdjem...adjam ki a haragom,vagy írjam le a sztorit....?
Na jó, a haraggal kezdem! Nem tudom volt-e már másnak is hasonló (rossz!) élménye. Elkezdesz olvasni egy várva várt könyvet, és olyan érzésed van: ezt már LÁTTAD valahol. Először azt gondolod, oké ennyi még belefér - egy picuri hasonlóság, és újra visszasüppedsz a történetebe. De a következő oldalakon ismét olyan betűket olvasol, amiket már láttál filmen... Ez velem konkrétan este esett meg és olyan dühös voltam, hogy alig bírtam elaludni.
Picoult iszonyatosan mellényúlt ezzel a könyvvel!!!

June és férje boldogan élnek kislányukkal, Elizabeth-tel, ám egy napon egy részeg sofőrnek köszönhetően June férje meghal, egyedül marad a lányával. Az a rendőr aki June-t kimenti az autóból és ott van vele míg azonosítja halott férjét, végül June új férje lesz, Elizabethnek pedig a nevelőapja.
Épp második babájukat várják, és June hazafelé tart a friss ultrahangfotóval mikor holtan találja a férjét és a kislányát. A náluk dolgozó férfit, Shay Bourne-t gyanúsítják a gyilkossággal.
Halálra ítélik, és várja a kivégzését - ami nagy feltűnést kelt, hiszen évtizedek óta nem végeztek ki senkit.

Ekkor lép be a képbe Michael, a fiatal pap, akit lelki segítőnek rendelnek Shay mellé, valamint Maggie, a fiatal ügyvéd, aki igazságtalannak találja a kivégzést, és persze June aki lánya, Clarie életéért retteg, mert szívbeteg és csak a szívátültetés mentené meg az életét, donor pedig egyelőre nincs...
Shay a börtönben szótlan, ha meg is szólal, rejtvényekben beszél. Cellatársa, Lucius aids beteg, ám Shay meggyógyítja... Másik rabnak a kismadarát támasztja fel, miután az egyik fegyőr megöli...Egy-egy ilyen csoda után Shay fáradtságra panaszkodik és bezárkózik.... A rabok megváltóként kezelik, aki mindenre képes, a börtön igazgatóság pedig próbálja titokban tartani a dolgokat, mert az embereket már így is megosztja a kivégzés ténye.

Aki megnézte a Halálsoron c. filmet, az rögtön ráismer az azonosságra!
Shay karaktere teljesen azonos a filmbéli szereplővel - halk szavú, középkorú, a gyilkosság tisztázatlan, nem egyértelmű, hogy ő a gyilkos, csodákat tesz, együgyű személyiség...A filmben kisegér szerepelt, itt madár, a filmben is és a könyvben is megtámadja egy rab a fegyőrt de Shay, illetve a filmbeli karakter szintén figyelmezteti a fegyőrt erre. Shay meggyógyítja a cellatársát, a filmbéli alak egy fegyőrt. A filmben is és itt is az ellenszenves gyilkosból közkedvelt ember lesz...

Aki nem látta az említett filmet és szereti Picoult stílusát, annak nagyon fog tetszeni, mert még nagyon sok pluszt tartogat a könyv. Boncolgatja a hit kérdését és az egyházak szerepét, a halálbüntetést, mint hatásos büntetési formát az életfogytiglan helyett.

Ezenkívül megismerünk három embert - Maggie-t, Michaelt, June-t -, akiknek Shay nemcsak egy újsághír... Maggie és Michael olyannyira Shay hatása alá kerülnek, hogy már a bűnösségét is kétségbe vonják! Végig izgulhatunk, hogy Shay megmenti-e magát vagy feláldozza? A történet végére az is kiderül, hogy Shay valóban csodatevő volt-e, akit sokan Jézusnak hisznek, vagy csak egy remek manipulátor, aki bárkit képes befolyásolni.




Kiadó: Athenaeum

Cecelia Ahern: Ui.: Szeretlek

Hosszú, hideg téli estéken jó belemerülni egy vicces, romantikus filmbe. Ez a gondolat vezérelt, amikor megnéztem a PS. I love you című filmet. Végülis nem csalódtam, vicces, romantikus, néhol szomorkás volt. Két napra rá megláttam egy kolleganőm kezében a könyvet; és bár a lány nem sok jót nyilatkozott ugyan róla, de ígérte kölcsönadja, tegyek vele én is egy próbát.

A könyv persze több ponton is eltér a filmélménytől, de az alap sztori ugyanaz: Holly Kennedy férje fiatalon meghal, sok közös emléket és egy tucat meglepetéssel teli borítékot hagyva hátra. Holly feladata, hogy a levelekben szereplő hol apró, hol nagyobb utasításokat végrehajtsa, és közben az életét is rendbe szedje. Ebben néhány barátnő, egy népes család és egy kitartó férfi van segítségére. A könyv kerüli a szokványos befejezést. Ezt mondanám az erősségének, de sajnos úgy összességében nekem sem volt egy nagy élmény a regény.

Sokszor éreztem azt, hogy unatkozom (igaz, nagy meglepetések nem vártak rám a film után). A párbeszédek olyan kis laposak voltak, és a filmben lévő feszültségeknek itt a nyomát sem találtam... A könyvben sokkal több karakter szerepelt, a család részéről főleg, de nem éreztem annyira érdekesnek őket, mint a filmben szereplő egy szem anyát... Ritkán futok bele ebbe a sorrendbe, hogy előbb lássam a könyv alapján készült filmet (most hirtelen csak a Csokoládéra tudok visszaemlékezni), de ez most így nem volt jó. Cecelia Ahernről egyébként nem sokat tudtam korábban, csak annyit, hogy nálunk három könyve jelent meg, ill. legújabb felfedezésem, hogy a viasaton vetített, szerintem nagyon vicces Samantha Who? írógárdájának (ilyen kifejezés van?) tagja... Nekem valahogy az a benyomásom, hogy az alapötleteiből könnyen lehet jó forgatókönyvet írni, de talán a regényei önmagukban nem lehetnek túl erősek. Ez most egy csúnya előítélet részemről, hiszen nem olvastam a többi könyvét, de sajnos most sem kaptam kedvet hozzájuk...

Virginia Woolf: Mrs. Dalloway

Annnnnyira éreztem... Hogy Woolf nekem való lesz. És tényleg. Bár egészen tegnap estig nem voltam meggyőződve róla, de amikor a könyv végére értem, azt kellett mondanom magamnak, hogy ismét győztek a megérzéseim. Szerencsére. És a családi kassza szerencsétlenségére, mert megint találtam magamnak egy írót, akinek be akarom gyűjteni az életművét...:-)

De kezdjük az elején. Sokszor összefutottam már régebben is Woolf regényeivel a könyvesboltokban, azóta, amióta az Európa Kiadó elkezdte sorban kiadni az életművét. De nem tetszett a nő arcképe sem és valami olyasmit hallottam róla, hogy elég depis, később pedig miután láttam az Órák c. filmet, pláne menekültem előle. És biztos is, hogy ha csak 3-4 évvel ezelőtt kerül kezembe a Mrs. Dalloway, sikítva vágom 10 oldal után a sarokba.

De ismét bebizonyosodott, hogy hallgatnia kell az embernek a megérzéseire és nekem pár hete azt súgta valami, hogy itt az ideje, hogy Virginia Woolfot olvassak, mert ez nekem nagyon tetszene....(csodálkozás ezerrel) A régi fanyalgás eszembe sem jutott, mintha egy totál más ember lennék pár évvel ezelőtti önmagamhoz képest és ez nagyjából majdnem így is van...:-)

Szóval kikölcsönöztem a könyvtárból, valószínűleg az sem véletlen, hogy épp egy 3in1 kötetet: a Mrs. Dalloway, A világítótorony és a Hullámok vannak benne.

A Mrs. Dalloway első oldalain beláttam, hogy igaz, hogy Woolf stílusa inkább a költészethez közelít. Elég nehéz olvasni, mindent úgy körülcirádáz, hogy az ember csak pislog. De meg lehet szokni. Bár még így is nagyon sok részt, bekezdést többször el kellett olvasnom egyrészt, hogy megértsem, másrészt mert sokszor annyira jól ill. érdekesen írt le dolgokat... Aztán ott van az is, hogy nincs cselekmény. Mert az itt különösebben tényleg nincsen. Egyetlen napról szól a regény, ez alatt először Clarissa Dalloway, majd a környezetében fellelhető különböző emberek gondolatait, aktuális érzéseit, benyomásait ismerhetjük meg. Fura, mert azt hittem a történet végig Mrs. Dalloway életét fogja bemutatni és meglepődtem, amikor áttértünk más szereplőkre, azoknak is a legbelsejébe. Az viszont csodálatos volt, ahogy Woolf átvezette a szálat egyik szereplőről a másikra. Viszont még ekkor sem értettem, hogy mi értelme lesz ennek az egésznek, mire jó az, hogy megismerhetjük 5-6-sok angol ember benyomásait egy bizonyos napon a XX. század elején Londonban.

Aztán eljutottunk az estélyig, ugyanis Mrs. Dalloway egész napja arról szól, hogy készülődik az estére, amikor is nagyszabású estélyt rendez London krémjének, ahol a miniszterelnöktől kezdve mindenki ott van, aki számít. Itt csúcsosodik ki a történet ugyanis és valahol itt értettem meg dolgokat, nevezetesen hogy miért nem csak a főszereplőnővel foglalkozott Woolf. Mert a vége felé körvonalazódik Mrs. Dalloway (vagy Woolf?) gondolkodása az életről, emberekről, kapcsolatokról.

Érdekes személyiség az írónő, az már az írásából is látszik, hogy elképesztő érzékenységgel fordul a legapróbb dolog felé. Árad belőle az életszeretet, ugyanakkor a negatív dolgok nagyon megviselik. Az is feltűnt, hogy saját személyiségét mintha nem csak egy karakterbe dolgozta volna bele, ahogy azt logikusnak tartanánk, hanem a történet többi szereplőjében is felbukkan...

Ezt írja például Clarissa Dalloway egykori szerelméről, Peter Walshról, ugyanakkor szerintem saját magát tükrözi benne:

"Ez az érzékenység, mellyel minden benyomást fogadott, kétségtelenül ez volt a végzete. Még az ő korában is - olyan érzékenységgel reagál ezekre a hangulatváltozásokra, mint egy gyerek; jó napok, rossz napok, minden ok nélkül hirtelen rátörő boldogság, mikor megpillant egy csinos arcot, s majdhogynem vigasztalhatatlan egy vén skatulya láttán."

Emellett Woolf a regényben jól ábrázolja az akkori angol arisztokráciát, sőt, ki is figurázza, mert néhol erős szarkazmus érződik a szavaiból.

Annak ellenére, hogy a végén sok mindent megértettem, azt kell mondanom, hogy nem értem teljesen Viriginia Woolfot, de szerintem őt nem is lehet megértenie senkinek, annyira egyéni, annyira hiperszenzitív, annyira intelligens, annyira zseni. Mindenesetre meg fogom próbálni jobban felfedezni őt magamnak.

És most először képtelen vagyok pontozni egy regényt, annyira érdekes volt az egész... Az sem lenne igaz, ha 7-et adnék neki, és az sem, ha 10-et, de a kettő átlaga meg aztán végképp nem.

Nem ajánlom ezt a könyvet akárkinek, fel kell mutatni egy bizonyos érettséget, szemléletmódot hogy valaki értékelni tudja, szerintem..... Aki pedig az izgalmakat, történéseket keresi egy könyvben, annak pláne nem, mert itt az nincs.