2009. március 7., szombat

Lance Armstrong - Bicikli Életre-Halálra

Százévesen szeretnék meghalni, hátamon az amerikai zászlóval, sisakomon Texas csillagával, miután leszáguldottam egy alpesi lejtőn 120 kilóméteres sebességgel. Egy utolsó célvonalon szeretnék átszállni miközben csodálatos feleségem és tíz gyermekem tapsolva ünnepel, aztán lefeküdni egy mezőn, melyen a híres francia napraforgók virítanak, és méltósággal kilehelni a lelkemet.”

Ezt a könyvet tulajdonképpen nem most olvastam először hanem évekkel ezelőtt. Azóta számtalanszor átpörgettem a lapjait, újra és újra leveszem a polcról, ha egy kis pozitív erőre van szükségem. Mivel ez a kedvenc könyvem ezért gondoltam készítek belőleg egy bejegyzést.

Nem túl sok embert ismerek aki szereti az országúti kerékpárt de aki igen az tudja ki az a Lance Armstrong. Lance Armstrong 1999-ben nyerte meg először a Tour de France -ot és utána zsinórban még hatszor. A könyv azonban mégsem a sportsikerei ről szól.

A mű eredeti címe: It's Not About the Bike. My Journey Back to Life


Lance utazása a halálból vissza az életbe. 25 éves korában 1996-ban hererákot diagnosztizáltak nála, majd áttéteket az agyában és a tüdejében. 2 évvel később ült vissza a kerékpárra és 1999-ben már nyert a Tour-on. A könyvben Armstrong teljesen őszintén vall arról a két évről amikor harcolt az életért. Soha egy pillanatra sem adja fel a küzdelmet. Elmond mindent a kemoterápiáról a mellékhatásokról, hogy mikor már nincs remény még akkor is van mibe kapaszkodni. Nincs lehetetlen. Egy igazi utazás a pokoltól a menyországig.


Szívesen ideírnám a kedvenc részem a könyvből, de sok van úgyhogy inkább idézek néhányat a teljesség igénye nélkül.


„Volt valami nyugtalanító bizalmasság abban a gondolatban, hogy a koponyámban hívatlan betolakodó él. Amikor egyenesen a fejedbe mászik be valami, az nagyon-nagyon személyes. Én pedig elhatároztam, hogy én is személyeskedni fogok, és visszavágok, így elkezdtem beszélgetni vele, egyfajta belső párbeszédet folytattam a rákkal. Próbáltam határozott álláspontot képviselni. „Eltévesztetted a házszámot – mondtam neki. - Amikor kerestél egy testet, amelyben megtelepedhetsz, nagy tévedés volt az enyémet választanod.” ”

„Amikor valamire nem emlékszel, annak megvan a maga oka. Én is kitöröltem rengeteget abból, amit az agyműtét reggelén gondoltam és éreztem, de most is pontosen emlékszem arra, hogy október 25-e volt, mert amikor véget ért a nap, boldog voltam, hogy élek.”

„Amíg tudsz mozogni, addig nem vagy beteg.”

„Ha a gyerekekben megvan az a képesség, hogy ne törődjenek az esélyekkel meg a százalékokkal, akkor talán mindnyájan tanulhatnánk tőlük. Ha végiggondoljuk, mi más választásunk van, mint a remény? Két lehetőség áll előttünk, orvosilag és érzelmileg is: feladjuk vagy harcolunk, mint a veszett fene.”


5 megjegyzés:

csenga írta...

Sophie Van Der Stap könyvét olvastam nemrég-ő is rákos volt,és a betegsége alatt olvasta ezt a könyvet,és annyi jót irt róla,hogy én is kiváncsi lettem rá.

annamarie írta...

Igen, azt hiszem én is el fogom olvasni, mert annyira szükség van pozitív, erőt adó könyvekre is.
Köszi a bemutatót!

ladyBird írta...

Van Der Stap könyvét nem olvastam de kiváncsi vagyok rá. Utána fogok nézni.

Tényleg szükség van pozitív gondolatokra. Én bibliámként szoktam emlegetni. Tényleg mindig segít.

Das Mädchen, das durch die Zeit sprang írta...

Én szeretem az orzságúti kerékpárt (bár a dopping-témák elég kiábrándítóak) és ismerem Armstrongot, és a történetét is. De a könyvről még soha nem hallottam. Örülök, hogy felhívtad rá a figyelmem. Asszem beszerzem hamarosan.:-)

ladyBird írta...

Örülök, ha vagytok néhányan akinek felkeltettem az érdeklődését.

Ímúgy írt még egy könyvet "Minden másodperc számít" címmel. Nekem az is tetszett. Bár ebbben már nagyobb szerepe van a sportnak.