Avagy: A férfi aki rászedte Oprah-t.Erről az önéletrajzi könyvről először úgy másfél éve olvastam, a leírás alapján izgalmasnak tűnt, így felírtam a listámra. Ott is maradt érintetlenül kb. 2 hónappal ezelőttig. Valahogy sosem voltam olyan hangulatban. Igaz ez a két hónappal ezelőtti kedvemre is, és akkor sem terveztem, hogy megkeresem. (Akkoriban épp a „mese-korszakomat” éltem és lássuk be, egy alkoholista drogfüggő nem tartozik ebbe a kategóriába.) Egy este azonban a könyvtár polcai előtt sétálgatva éreztem a jobb cipőm talpába beszorult valami. Amikor a talpam érintette a padlót mindig karistoló hangot adott ki, az enyhe nyomásról már nem is beszélve. Megálltam egy polc előtt, belekapaszkodtam, felemeltem a jobb lábam és kipiszkáltam a kis gazt. Mikor végeztem felnéztem arra a kezemre, ami a polc szélét fogta. És akkor megláttam. Érdekes módon pont előtte volt a kezem. Nem nehéz észrevenni, mert 4 cm vastag gerince van. Gondoltam ez jel. Lekaptam, kikölcsönöztem majd a polcomra tettem. Ő pedig türelmesen várt, majd a megfelelő pillanatban engedelmesen felnyílt a kezemben.
Már az elejétől olvasatja magát, mindent őszintén kimond. Nincsenek képzeletbeli sípszók, amik takarják a csúnyabeszédet, de a képzelgések sincsenek takaréklángra téve. Nyersen megkapjuk. Mindent.
Ha most valaki azt kérdezi, hogy ez egy pszichopata elméjébe enged-e betekintést, akkor azt kell mondanom nem, Illetve nem igazán. Nem pszichopata az illető „csak” drogfüggő… és alkoholfüggő… és három államban körözött bűnöző. Huszonhárom éves, de ezerszer többet tapasztalt már életében, mint kortársai, több ütés érte, mint egy bokszolót, és többet ivott, mint egy „átlag” alkoholista. Mindennap legalább egyszer elájul, a reggelt véres hányással kezdi, majd folytatja a szintén véres vizeléssel. Egyre többször gondol a halálra és annak megváltó erejére. Este mindig máshol „hajtja” álomra a fejét. Reggel sokszor azt sem tudja hol van. Így kezdődik a történet is: fogalma sincs, hogy került a repülőre, de abban biztos, hogy most nem a kábítószertől repül éppen. Az első négy foga kitört, a szája széle falhasadt, a ruháját vér és hányás borítja. A légi kísérőtől megtudja, hogy Chicago-ba tart. A szülei felé. Akik mindig megpróbálnak segíteni rajta. Ezúttal sem tesznek másként, beültetik az autóba és meg sem állnak Minnesota-ig, ahol az ország egyik legjobb (és legdrágább) elvonója van. James beleegyezik, hogy megpróbálja, ő is érzi nem mehet ez így tovább, de nem tudja képes lesz-e végigcsinálni. Nem ígérget és nem ábrándozik. Ismeri magát és a képességeit. A detoxikálóban kezdi, éjjel ordít és sikoltozik, anyagot és piát akar, a teste és az esze kánonban követeli a napi adagját. Később felkerül az osztályra, ahol hihetetlenebbnél hihetetlenebb emberekkel találkozik. Egyesekkel összetűzésbe kerül másokkal életre szóló barátságot köt. Különösen Leonard, Miles és Lili vannak rá nagy hatással. Majd eljön az a pillanat is, amikor már úgy érzi nem bírja tovább, és elindul a klinika kijárata felé…
A könyv 2003 áprilisában jelent meg az Egyesült Államokban (bár Frey már 1997-ben nekilátott az írásnak mégis nagy részét 2000-ben írta meg). Nagyon jó kritikákat kapott, de nem volt nagy felhajtás körülötte, alig 100 000 példány fogyott el. Aztán 2005-ben megcsörrent a szerző otthonában a telefon. Oprah Winfrey tévéshowjából hívták és közölték vele, Oprah-nak nagyon tetszett a könyv és szeretné, ha a Könyvklubjában beszélhetnének róla. Októberben lement az adás, amelyben Oprah elérzékenyült szemekkel mondta el, hogy egész éjjel fennmaradt a könyv miatt és mennyire megérintette az író bátorsága és őszintesége. Kérdésére miszerint a történet valóban igaz-e azt a választ kapta, hogy igen, de a szereplők neveit az ő védelmükben megváltoztatta. A következő héten megrohamozták a könyvesboltokat, és a következő hónapokban több mint 1,5 millió példányt adtak el belőle. Ahogy egy könyvesboltban dolgozó mondta: „Nem tudunk eleget rendelni, elfogy mind.” Rengetegen írtak neki: szülők, akiknek gyermeke drogos vagy alkoholista volt, hogy köszönik a könyvet, mert így jobban megértik gyermekük problémáját, függők, akik megköszönték, hogy reményt adott nekik, ők is képesek lehetnek rá, és újra van esélyük a normális életre. Eddigre már 28 nyelvre fordították le, és 30 kiadó adta ki világszerte.
Aztán 3 hónappal később robbant a bomba. A
The Smoking Gun nevű internetes újság közzétett egy olyan cikket, amelyben megcáfolták Frey több állítását is, ezzel pedig megkérdőjelezték a teljes történet hitelességét. A legnagyobb buktája két dolog volt: nem volt annyira körözött bűnöző és börtönben is csupán 8 órát töltött, a másik pedig gyermekkorára vezethető vissza. Nem féltek tőle a környéken és nem is közösítették ki a suliban.
Oprah kiborult, és válaszokat követelt az írótól kérdéseire, hisz sokan az ő bíztatására vették meg a könyvét (Amerikában Oprahnak igen nagy befolyása van a nézőire, amiből rengeteg akad, ő az egyik legnézettebb média személyiség. ) Frey beleegyezett, hogy újra elmegy a műsorba, és egy hosszú, őszinte
beszélgetés folyt le köztük. Elmondta, hogy a könyv nagy része igaz, abban ferdített el a dolgokat, hogy mennyire volt ő rossz fiú, mert szíve mélyén mindig olyan akart lenni és gondolta, így jobb lesz a könyvnek is.
A műsor után az író több fenyegetést és „pokolba küldést” kapott, és rengetegen várták sóvárogva, hogy essen vissza és újra alkoholista legyen („Szép”, mi?). Megjelent egy olyan könyv is, ami a Millió apró hazugság címet kapta, és a borítója majdnem olyan volt, mint az eredeti. Egy ország zúdult fel, de akadtak barátok, akik kitartottak mellette, és olyan járókelők is, akik kitartásra buzdították ha felismerték az utcán.
Megadatott neki, hogy személyesen is találkozzon egyik kedvenc írójával, Norman Mailer-rel aki üdvözölte a rossz fiúk csapatában, majd a következőt mondta neki: „40 évig tiporták a nevemet. Most tiéd a megtiszteltetés, hogy a következő 40 évben felvállald ezt a szerepet.”
Amerikában az új kiadások már az író megjegyzésével jelennek meg, amelyben elnézést kér azoktól, akiket esetleg megbántott, majd elmagyarázza a félreértéseket és a ferdítéseket. (Magyarul ez nem olvasható, hisz a hazai kiadás 2003-ban jelent meg)
Igaz-e teljesen a történet vagy sem, nekem nagyon tetszett. Már a tény önmagában, hogy a kevés esélyei ellenére képes volt lemondani az alkoholról és a drogokról dicséretet érdemel. Mint író nagyon jól ír, egyedi stílusa van és izgalomban tartja az olvasót. Azért mert több ponton is hazudott, vagy helyesebben mondva: azt állította, hogy igaz, nem ítélem el. Nagy volt a kísértés és nem tudott ellenállni neki, az azonban, hogy valaki képes legyen egy egész könyvet megírni, csak azért hogy ő is tündökölhessen egy kicsit az eredeti sikerének fényében (ugyanez volt a helyzet a Da Vinci Kód esetében is) már erős túlzás. Az pedig, hogy "jóravaló" emberek akik előbb éltetnek valakit majd a pokolba küldik (majd abban reménykednek úgy bűnteti őt az ég, hogy visszaszokik) gusztustalan.
A magyar kiadásról: a fordítást nagyon élvezetesnek találtam. Az Athenaeum borítói azonban egyre nagyobb talányt jelentenek számomra. Biztos sok mondani valója van, csak én nem értem (ahogy Anita Diamant – Vörös sátor című könyvük esetében sem). Az eredeti sokkal kifejezőbb, szerintem nyugodtan meghagyhatták volna azt. Bár lehet, hogy jogi akadályai voltak? Nem értek hozzá.
Borostyán, 2009. február 21.
Eredeti cím: A Million Little Pieces
Kamryn épp a harminckettedik születésnapján tudja meg,hogy barátnője haldoklik. 
jó anya szeretne lenni,próbál barátnőjének és önmagának is megbocsájtani,eközben meg kell birkóznia a munkahelyi gondokkal is és két férfival akik mindketten ugyanazt szeretnék-családban felnevelni Tegant,Adele kislányát,persze mindketten kicsit másképp.
Igazi limi-limi-limi-limonádéééééééé:) 
