2008. június 15., vasárnap

Háy János: A gyerek

Nem is tudom... Nehéz ezt a könyvet helyretenni magamban. Nagyon hamar, 3 nap alatt kiolvastam, mert nagyon olvastatta magát, folyton történt benne valami.

Egy név nélküli, vidéki gyerek történetét meséli el nekünk az író. Már ezzel a névtelenséggel és az elbeszélésmóddal is kefejezi, hogy ez akárkinek a története lehet ma Magyarországon. Az arcunkba kapjuk ugyanis ezzel a sztorival a nagy magyar valóságot.

Gyerekünknek a szülei "nagy" jövőt szánnak, ő más lesz, tudós lesz belőle, mondják. Persze aztán az élet elintézi, mert ugye nem olyan egyszerű az. Esze ugyan van a gyereknek, de nem elég. Megfelelő háttere és szerencséje pedig végképp nincs. Így a vágyott filozófia szak, amire a gimnázium után jelentkezik, nem jön össze. Sokadszorra sem. Így a biztosra megy, elvégez egy vidéki főiskolán egy tanári szakot, majd tanár, sőt iskolaigazgató válik belőle. De elkapja őt is a gépszíj, inni kezd és az alkohol és a meg nem valósult álom az egész életét romba dönti, lépésről-lépésre csúszik lefelé...


Ennyi a törénet dióhéjban, de hozzá kell tennem, a gyerekén kívül még vagy 20-30, a gyerekkel kapcsolatba kerülő személy sorsát ismerhetjük meg 1-2 oldalon taglalva. Mégpedig olyan éles kanyarokkal eltérve az eredeti történettől, hogy minden második oldalon csak pislogtam, hogy most honnan is indultunk és kiről is van szó tulajdonképpen ebben a történetrészben (mert neve nem csak a gyereknek, de senkinek nincs)... Igazából ez a megoldás tetszett is meg nem is, mivel sosem tudtam, hogy kiről beszélünk. De rájöttem, hogy épp ez az író célja. Tök mindegy kiről beszélünk: bárkiről. Ezek a történetek, sorsok ugyanis akárkié lehetnek ebben országban, nem az a lényeg, hanem hogy van/lehet ilyen... Sajnos. Azért sajnos mert ezek az élettörténetek egyáltalán nem vidámak, sőt... Amilyen a valóság is.

Nem is tudom mit gondoljak erről a könyvről. A stílusa nagyon jól illik a személytelen történethez, néha olyan tényszerű, kegyetlenül őszinte, valós, mintha egy jelentést olvastam volna. Szóval nagyon ki van találva. De igazából maga a sztori engem szinte sokkolt. Nem mintha nem tudnám, hogy hogyan élnek százezrek, milliók, hogy milyen sorsok vannak körülöttem. Csak én nem ezt várom az irodalomtól. Ha valóságot akarok, akkor megnézem a Híradót, vagy a Duna tv-n a dokumentumfilmeket. (Egyébként néha a mónikashow jutott eszembe a könyv olvasása közben....) Nem ilyen gondolatokat akarok, hogy ébresszen egy történet. Köszi, de nem. Én maradok inkább a saját kis mikromiliőmben, az "álomvilágomban"...:-)


(Esküszöm, teljesen véletlenül alakult úgy, hogy ez után Alexander von Schönburg: Pénz nélkül gazdagon - avagy a stílusos elszegényedés művészete című könyvét tervezem olvasni...:-))))


Szeee

5 megjegyzés:

bodr írta...

Ennek a könyvnek a borítójával már régóta kacsingatunk egymásra, de érdekes módon még sosem vettem a kezembe. A posztod viszont teljesen meghozta a kedvemet. :)

stippistop írta...

a nagy 'vizsgára készülés' ellenére csak kiolvastam pár nap alatt saramago-tól a vakságot! hogy hogy jön ez épp ide?
a könyv felénél tűnt fel, hogy jé, hát itten nincsenek nevek. és hogy milyen tényszerű, és kegyetlen néha a szöveg. és hogy a kettő összefügghet.
ilyenek. jó könyv volt, köszönöm nektek! :o)

szeee írta...

Egyébként nekem is eszembe jutott a Vakság, miközben olvastam A gyerek-et... Bár a Vakságból csak egy fejezetet olvastam, de Háy-nál ugyanúgy a szövegbe voltak ágyazva a párbeszédek és bekezdések, tördelés is igen ritkán volt... És persze ugyanaz a személytelenség....
Érdekes.

pici dzé írta...

Ami nálad hátrány volt, az nálam előny, én 6ból 6ot adtam rá. Ízlések és pofonok:), de jó volt olvasni a te véleményedet is.

ST írta...

listára felvéve.