2008. június 10., kedd

José Saramago: Halálszünet

Köszi, Csenga!:-)

Új kedvencem újabb remekműve, gondoltam az utolsó előtti oldalig.


Ismét egy fergeteges sztori, magávalragadó stílusban, kérdőjelek, gondolatjelek, felkiáltójelek tökéletes hiányával. A kutya vonulat ismét megjelenik, mely már önmagában is szívembe zárja az egész könyvet...

Nagyon nagy odafigyelést igényelt a mű megírása, hálátlan feladatot választott magának Saramago azzal, hogy hónapokig senki nem hal meg egy országban, majd kékeslila levélen értesül mindenki egy héttel a halála előtt arról, hogy viszi a kaszás.. De Saramago mindenre gondol.


Végig úgy éreztem, egy jól összetett izgalmas történet, egy fejezet eszmefuttatás, egy fejezet cselekmény, egyikből se sok...


A probléma ott kezdődik, amikor a halál (aki természetesen nő, mivel a legtöbb nyelvben a halál szó nőnemű..) egy értesítőt rendre visszakap. Fogja magát, emberi alakot ölt és elmegy megnézni, ki ez az ember, aki nem hajlandó meghalni akkor, amikor meg kellene neki...

Végig sejtettem, mi lesz a vége, és lehetett volna egy keserű, ironikus, jó kis történet, ehelyett az utolsó pillanatban Saramago jobbra rántotta a kormányt, aminek következtében hálivúdban kötöttünk ki. A nyálas befejezésen túl ez az irány számos ellentmondást hagyott maga után.

Áll-leesés és kerekedő szemek helyett egy enyhe kis gúnyos mosoly kíséretében tettem le a könyvet.

Saramago kicsit most pihen nálam, de a többi könyvét is tervezem olvasni, mert ha ennek a vége nem is lett jó, olvasni nagyon jó a műveit.

2 megjegyzés:

csikszem írta...

Köszi a könyvajánlót, de a végéről kár volt ennyit elárulni. :(

Iscnor írta...

Igen, igazad van, de a vége annyira befolyásolja az egész könyv lényegét, hogy nem tudtam legalább nagyvonalakban írni róla:(