Olga Grushin: Szuhanov álomélete

Ez mekkora egy könyv!!! Mélyen meghajlok Olga Grushin fiatal, első könyves(!) írónő előtt... Ugyanis olyat alkotott ezzel a regénnyel, ami kétségtelenül remekmű. Legalábbis az én megítélésem és ízlésem szerint (aki bár nem szakértő, de azért olvasott már ezt-azt életében)... Számomra már az is hihetetlen, hogy ez Olga Grushin első műve (legalábbis amit publikáltak), mert annyira kiforrott, annyira tökéletes. Már eleve a téma is olyan, ami több szempontból is közel áll hozzám, ugyanis címszavakban nem másról szól, mint festészetről, szürrealizmusról, álmokról, emlékekről és nem utolsó sorban oroszokról, akikkel valami megmagyarázhatatlan oknál fogva szimpatizálok.

A történet dióhéjban: 1985-ben, amikor a volt Szovjetunióban hatalmas változások zajlottak a politikában, az 56 éves műkritikus, Anatolij Pavlovics Szuhanov életében is váratlanul felbukkan az addig mélyen eltemetett múlt. Ezidáig elfojtott emlékei, hajdani önmaga egyszer csak felszínre tör és Szuhanov elkezd emlékezni. Gyerekkorára, amikor beleszeretett a festészetbe; ifjúkorára, amikor saját festői stílusát kereste, majd megtalálta; házasságára, majd festői karrierjének feladására. Feláldozva álmait egy biztos, kényelmes, ám nem őszinte életért. Ugyanis feladva szürrealista festői munkásságát, apósa segítségével elszegődött műkritikusnak egy festészettel foglalkozó laphoz, amely a szocialista realizmust bálványozza, a "bűnös", nyugati szellemű festészeti irányzatokat - így a szürrealizmust is - pedig mélységesen lenézve kritizálja.

Egy önmagával meghasonlott ember tipródásáról szól tehát a könyv, amelyben bár a cselekmény sem unalmas egyáltalán, a téma pedig olyan, mely gondolkodásra késztethet bárkit, hiszen kinek nincs olyan álma, célja az életben, amit valamiért feladott... De ahogyan meg van írva, az egyszerűen lenyűgöző. Intelligens, kifinomult stílusú minden egyes mondata, ugyanakkor olyan gördülékeny a történetszövés, hogy egyetlenegy pillanatig sem untam. Pedig a cselekmény tele van tűzdelve nem is akármilyen leírásokkal, ezek mégsem unalmasak, mert Grushin éppen olyan hosszúra szabja ezeket, amelyektől az olvasó nem csömörlik meg. Ráadásul ezek a leírások mintha festői eszközökkel próbálnák elénk tárni a valóságot: "vászonra kívánkozó szóképek". (Ez egyébként az írónő szófordulata, bár természetesen nem saját stílusára, de arra is tökéletesen illik....) Valószínűleg Grushinnak az irodalmon kívül a festészethez is van némi köze, amit persze a regény témája is bizonyít. Elképesztő módon ötvözi eggyé ezt a két művészeti ágat a könyvben, így olvasás közben néha valóban olyan érzésünk van, minta egy szürrealista vagy impresszionista festmény elevenedne meg előttünk. A főhős félálomban, illetve drog hatása alatt, betépve látott víziói, emlékképei is, de a valóság is néha olyan fordulatokat vesz, ami már valóban a szürrealizmus határát súrolja.

Ami még nagyon tetszett az a visszaemlékező Szuhanov emlékeinek a valósággal való egybemosása. Ahogyan az írónő szinte észrevétlenül és zseniális módon mozog az álomnak is felfogható emlékezés és a valóság mezsgyéjén, amit eddig csak filmen láttam megvalósítani, és elképzelni sem tudtam, hogy ezt leírva is ilyen tökéletesen meg lehet oldani. (Hú, remélem érthetően fejeztem ki magam.... de aki olvasta vagy olvasni fogja, az biztos érti...)

Visszatérve a cselekményhez: mint említettem, egyetlen percre sem "ül le" a történet, folyamatosan ébren tartja az olvasó figyelmét, sőt, a regény második felében egyre nagyobb lendületet vesz. Moszkva utcáin tévelyegve ugyanis Szuhanovra egyre gyakrabban törnek rá víziói, emlékei, melyek elméjét párhuzamosan világosítják meg és homályosítják el... Megvilágosítják, mert érettebb lévén, már képes megfejteni ifjúsága titkait, és rádöbben élete igazságára; ugyanakkor elhomályosítják, mert ezek a feltárt titkok, igazságok annyira súlyosak, hogy elméje beletébolyodik...

Kitűnően felépített, kifinomult stílusú, intelligens regény, katartikus élmény volt.
Egyértelműen:




Remélem Olga Grushin még sok hasonló művel fog előrukkolni.