2008. október 31., péntek

Takami Kósun: Battle Royale

Én nem vagyok egy manga, anime (és ki tudja még hány ehhez hasonló kategória akad a modern japán vizuális művészetben) rajongó. Magamtól soha eszembe sem jutott volna, hogy ilyen kategóriájú könyvet a kezembe vegyek. Az, hogy ezt a könyvet mégis várakozással teli kíváncsisággal vadásztam a könyvtárban, nos…. na igen mondjuk csak ki, picidzé az oka! Még akkoriban amikor, elkezdtük a Könyvmolyok blogot szerkeszteni kezdtem el olvasgatni más olvasó blogokat is és dzé recenziói között találtam rá erre. Mindazon túl, hogy igen frankó véleményezést alkotott egy barátjával együtt, a történet is nagyon érdekesnek tűnt. Így hát felírtam a listámra és vártam, mint vadász a lesben. Több hónapos türelmemnek igencsak színes rózsája lett, és hamarosan bele is fogtam az olvasásba.

Oké, mégsem. Először elgyönyörködtem a grafikusi munkában, ami igen figyelemreméltóra sikeredett. Magyar grafikusok alkották meg , így legjobb tudomásom szerint csupán hazánkban jelent meg ezzel a köntössel. Szerintem büszkék lehetünk rá.

Miután sikerült túljutnom a borítón, másik meglepetésként szolgált az igen pontos térkép, a tiltott zónák (ez a történetben nagyon fontos) megjelölésével. Aztán pontosan négy lapozást követően egy osztálynévsor kerül a szemünk elé. Bal kéz felől fiúk, jobb kéz felől lányok. (Későbbiekben ez is hasznosnak bizonyult a ceruzával együtt, ami olvasás közben rendszeresen a kezem ügyében volt). Pár belső design után végre kezdődik a játék. Akarom mondani a történet.

Egy alternatív Japánban járunk, ami leginkább a néhai Szovjetunióra emlékeztet. (Legalábbis engem. Olvastam olyan véleményt is, amelyben Orwell 1984-éhez hasonlítják az államformát, de ehhez nem tudok, hozzászólni, miután azt a könyvet „sikeresen” félreraktam pár oldal után). 21 lány és 21 fiú indul el egy osztálykirándulásra, akik az utazó diákok szokásos tarkaságával töltik el a buszozási időt. Úgy tudják, hogy igen kellemes hétvégében lesz részük, de igen hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a Rémálom-Tours vette őket gondozásba, és egy ember kivételével mindenki csupán egyirányú sziget-túra jegyet kapott. Abban a „megtiszteltetésben” van részük, hogy részt vehetnek a kormány tapasztalatokat gyűjtő Programjában. Ebben a Programban minden évben 50, sorsolás útján kiválasztott, harmadikos osztály vesz részt. Mint a történetből kiderül ez náluk a tizenöt éves korosztály. Rövid, de annál (agy)velősebb eszmecserét követően ismertetik velük a játékszabályokat:

  • mindenkinek a nyakán egy fém nyakörv van, amelyben nyomkövető van és életfunkció figyelő. Ha feszegetik felrobbannak,
  • minden második órában a számítógép tiltottá tesz egy mezőt, ha a tiltási idő kezdetekor valaki még a zónában tartózkodik, a nyakörv felrobban,
  • ha úszva szökni próbálnak a cirkálók lelövik őket
  • ha 24 órán belül nincs halott mindenkinek a feje…. igen: felrobban
  • csak egy maradhat

Az utolsó életben maradt játékos nem bonthat ugyan pezsgőt és locsolhatja a katonák nyakába, de épségben hazatérhet és folytathatja addigi életét (ha tudja).

Egyesével indítják őket, mindenki egy zsákot kap élelemmel és más-más fegyverrel. Előre senki sem tudja mit oszt neki Fortuna (akarom mondani a parancsnok). Van, aki jobban jár (például a gépfegyveres) és van, aki rosszabbul (mondjuk az, akinek egy strapabíró kis étkezési villa jutott). Amint kilépnek az épületből, a játék megkezdődik.

Évek óta ismerik egymást, mégsem tudnak a másikról semmit. Ki a barát, és ki az ellenség? Aki eddig barát volt, most is az? Tényleg lehetetlen a szökés? Ki milyen halált fog halni? De a legfőbb kérdés: Miért teszik ezt velük?

Nagyon élvezetes olvasmány, a fordításon egy pillanatig sem érződött, hogy idegen lenne. A nevek kiejtés alapján lettek leírva, amit a www.battleroyale.hu oldalon valaki kifogásolt, de mint említettem vala, hogy én nem vagyok nagy manga ismerő, így számomra sokkal élvezhetőbb volt. Eleinte furcsa a sok idegen hangzású, ráadásul időnként teljesen egyformának tűnő név, de hamar hozzá lehet szokni.

Amin pedig végkép lehidaltam, az a könyv felépítésének a profizmusa. Nem hiába írta az író 3 évig ezt a könyvet. Minden szereplő halálát végigkísérhetjük. A legtöbbjüknek még a gondolatmenetébe is bepillantást nyerhetünk, majd elámulhatunk azon, hogy a beszariak hirtelen erőszakos gyilkológépek lesznek, a félelmetes csávók pedig segítő jobb kezek. Minden oldal tetején folyamatos tájékoztatást kapunk arról, hogy hányan is vannak még életben. (De azért én az említett ceruzával rendre ikszeltem a neveket).

Hazugságok, színjátékok, könyörület, kegyetlenség, szerelmi vallomások és árulások egyaránt tarkítják a történetet.

Nem ajánlom azoknak, akik nem bírják a véres jeleneteket, mert elég részletesen olvasható, hogy ki milyen módon, mennyi vér-, belsőszerv és/vagy testrész veszteséggel veszítette életét.

Japánban hatalmas siker lett. Később manga formájában (vagy anime? fene bírja ezt követni) speciális kiadások is megjelentek. És mint más sikerkönyvnek, ennek is az lett a sorsa, hogy filmet készítettek belőle (állítólag egy kalap fekália, a könyvet teljesen átírták, de asszem mégis bele kell néznem :P), amelyet folytatott egy másik is (erre azt írták, hogy még rosszabb). Ahogy kicsit keresgéltem a neten hamar kiderült számomra, hogy a divatra is hatást gyakorolt. A történetben viselt egyenruhák varrásából akadnak, akik igen szépen megélnek.

Nekem (is) bejött! (Mármint a könyv, nem a ruha!)




Eredeti cím: Battle Royale

Borostyán, 2008. október 30.

:D :P Ezt a kis csetepatét nem hagyhattam ki. A minap találtam rá és nagyon emlékeztet a könyv néhány mozzanatára. Igaz, ez sok mozzanat egyben, nem ekell emgijedni a könyv nem ennyire brutál! :P

12 megjegyzés:

Csenga írta...

Borostyán annak ellenére,hogy tudom nem nekem való ez a könyv,olyan jó a beszámolód,hogy biztosan el fogom olvasni:)
(jaj nekem:) )

Borostyán írta...

Köszi Csenga, kedves Tőled! :P

szeee írta...

Tényleg nagyon jó a beszámolód! Párom olvasta, neki is nagyon tetszett és igazából a pszichikai része engem is nagyon érdekelne, de ez a sok vér........ Majd egyszer talán, ha olyan kedvemben leszek.......;-)

Tara Nima írta...

tényleg annyira jó a beszámolód, hogy nekem is felkeltette az érdeklődésem. csengával ellentétben úgy érzem, ez a könyv nekem való.:)

Csenga írta...

Nima akkor Te ilyen kis vérkedvelő vagy??:)

picidzé írta...

Éjáó! :)

Jó bejegyzés, ilyeneket akarok írni én is, ha nagy leszek. Az 1984-nek meg állj neki szépen, menni fog.

Ja és a film szerintem nem annyira szar, csak a második rész.

szeee írta...

a párom is azt üzeni, hogy az első film nem rossz, érdemes belenézni.
No igen, az 1984 örök kedvencem, kötelező...:-)

Borostyán írta...

A filmmel kapcsolatban: úgy látszik vegyesek az érzelmek. Majd megnézem magam is.

Köszönöm a dicséreteket nagyon jól esik, de sajna nem tudom garantálni, hogy ezután is így sziporkázom majd. :P

dzé: "akarok írni én is, ha nagy leszek" te meg miről beszélsz? Te vagy az egyik blogos példaképem :D
Ezt jól jegyezd meg, mert többet nem olvasod, utálok smúzolni ha meg is teszem akkor is csak viccből, vagy felebaráti, hangulatjavító szívességből.

Nnnna, ha megnéztem a filmet, akkor majd írok arról is. Már csak egy dologban reménykedem: magyar szinkron legyen rajta. Annyira erős számomra a japán nyelv, hogy nem szeretem huzamosabb ideig hallgatni.

Neela írta...

Nagyon érdekes könyv, érdemes elolvasni. A véres jelenetek ne tartsanak vissza senkit! Kb. két éve olvastam, de nem találtam olyan durvának. Tényleg tetszetős könyv, a grafika, a térkép mind igényes munka és sokat segít az eligazodásban. A film engem egyáltalán nem vonz, nem szeretem megnézni utólag azt, amit olvastam.

Tara Nima írta...

csenga, nem vagyok vérkedvelő.:D csak szeretem, ha egy könyv akciódús, ha nem unatkozok, ha izgulok. amit meg nem vesz be a gyomrom, azt nem képzelem el.

annamarie írta...

Hát drága, zseniális a bejegyzésed, és nekem is felkeltette az érdeklődésemet, pedig én sem vagyok agresszió kedvelő. Remélem sikerül beszereznem. Kívánok hasonlókat!

Elizabeth írta...

Én már olvastam többször is. És nagyon tetszett bár nagy kétkedéssel kezdtem bele.