Bartis Attila: A nyugalom

Nagyon komoly mű ez. Mind irodalmilag, mind a témáját tekintve. Kényes, már-már tabunak számító témát feszeget ugyanis. A függőség miatt gyűlöletig fajuló, elkorcsosult szülő-gyermek kapcsolatról ír.

Olvastam már ezt-azt életemben, de ilyen mesterien megszerkesztett, ugyanakkor csípőből jövőnek tűnő természetességel elbeszélt történettel nemigen találkoztam még. És ha valakinek ez még nem lenne elég, a cselekmény ideje és helyszíne is dob egyet rajta, hiszen abban a korszakban játszódik Magyarországon, amelyet a a mai felnőttek már mind kőkeményen megéltek, a rendszerváltás körüli évek meglehetősen kaotikus időszakában.

A történet elbeszélője Weér Andor, egy hajdanvolt neves színésznő, Weér Rebeka fia. (Utólag jöttem rá, hogy milyen beszédes nevet adott Bartis a családnak, ugyanis a történetben minden konfliktus gyökere a család, azaz a vér és a végén vérre is megy a dolog...) Weér Rebeka lánya - Andor ikertestvére - Judit 19 évesen, valamikor a hetvenes években disszidál - egyrészt a már akkor is fojtogató családi környezetből menekül, másrészt hegedűművészként nyugaton sokkal nagyobb elismerésre számít, mint amit itthon remélhet. Az itthoni rendszer a disszidáló családját persze keményen bünteti, így az ünnepelt színésznő anya nem kap több főszerepet a színházban, ami olyan csapás számára, hogy idézőjelben beleőrül. Lányát halottnak nyilváníttatja, temetést is szervez számára, majd bezárkózik a lakásba, ahonnan többé nem mozdul ki (15 éven keresztül). Innentől kezdve egyetlen társasága a fia, akire rátelepszik és akire nyomorult élete minden haragját zúdítja, s zsarnokként uralkodik felette.

Nem csoda, hogy Weér Andor majdnem beleőrül kilátástalan helyzetébe. Életének minden mozzanatát egyetlen dolog: az anyja befolyásolja... Otthonba adni nem akarja, hiszen az anyja, így olyan helyzetnek teszi ki magát hosszú éveken keresztül, ami teljesen felőrli, még a szerelem sem tud segíteni rajta, mert a szerelmet is elüldözi a lehetetlen függőség... Egyetlen módon tud "könnyíteni magán", hogy kiírja magából a dolgokat, könyvet ír, melynek kiadása további nyűgök forrása.

Röviden kb. ennyi a történet. Nagyon felzaklatóan, ugyanakkor zseniálisan megírva. Ugyanis a főhős csapongó gondolataiból, a közelebbi és a távolabbi múltba visszamenő emlékképeiből kerekedik ki a sztori. Igazából azt sem tudjuk, hogy mikor van a jelen a történetben. És sokszor úgy mesél, mintha nekünk tudnunk kéne, hogy miről beszél, holott nem tudjuk, ezért zavarosnak tűnik az egész. De később a hiányzó részeket elmondja. Úgyhogy ezek a zavaros részek nagyon is tudatosak - szerintem zseniális.
Mindezt olyan nyelvezettel, olyan spontánul írja le, hogy nem hagy kétséget afelől, hogy ezek egy valódi ember valódi gondolatai, álmai, valódi történetek, melyek akár a mieink is lehetnének....

Mindezt fokozandó, még valóságossabbá téve a fentieket, bejátszik egy kis agresszió, perverzió, enyhe kis vérfertőzés, hazugságok tömkelege...

Sok mindent tudnék még írni a könyvről - például hogy a főhősén kívül még jópár tipikusan magyar sorsot ismerhetünk meg a műben - olyan emberekét, akikkel Weér Andor a hétköznapjai során véletlenül vagy nem véletlenül találkozik, s mely sorsokba betekintve kapunk egy kis korrajzot is a történettel. Hogy a címével ellentétben minden van benne, kivéve Nyugalom, ami csak egy áhított valami, s a történetben csak látszólag jön el...
.....és hogy nagyon összetett mű ez, amiről képtelen vagyok rövid és értelmes beszámolót írni. El kell olvasni.

Nálam 10/10, sőt top 10...;-)

Meg kell néznem belőle Alföldi filmjét is.

Szeee