Agota Kristof: Trilógia

Sokkoló, borzongató, zseniális. Az a tipikus falhozvágós.

Három részből áll Agota Kristofnak ez a regénye(?). Ami azért kérdőjeles, mert ez nem 1 regénynek készült, hanem három novellaszerű különálló írásnak. Időben is évek teltek el a három mű megírása között. (Külföldön, bizonyos országokban külön is jelentek meg, ha jól tudom...) Ez szinte hihetetlen, mert annyira összetartoznak, annyira szerves részei egymásnak, hogy csak...

A történet eléggé sokoldalú. Az első részben (A Nagy Füzet) egy gyerek ikerpár rövid fogalmazásait olvashatjuk a háború alatti életükről. Anyjuk a vidéken, a nyugati határ menti kisvárosban élő nagyanyjukhoz viszi őket, mert ott van élelem és nagyobb biztonságban vannak. Ám a nagyanya nem törődik velük megfelelően, sem testi, sem lelki szükségleteiket nem elégíti ki. Így a fiúknak saját maguknak kell boldogulniuk. Ez megy is, hiszen rettentően okosak, koravének, és úgy döntenek megkeményítik magukat, hogy alkalmazkodni tudjanak a körülöttük lévő borzalmakhoz - a gyalázkodásokhoz, verésekhez, kínzásokhoz, az éhséghez, nélkülözéshez, a gyilkoláshoz... Az egyikőjük egy adandó alkalommal átszökik a határon, így el kell válniuk.

A második rész (A Bizonyíték) az itthon maradt fiú további életét követi nyomon. Itt is van minden borzalom, ami belefér: magány, vérfertőzés, öngyilkosság, egyebek...

A harmadik részben (A Harmadik Hazugság) találkozik kb. 50 év után a két fivér. A találkozás mindkettőjük számára felkavaró és végzetes.

Még most is összeszorul a torkom, ahogy ezt írom, annyira felzaklató érzéseket váltott ki ez a regény belőlem. A minimalista, naturalista, érzelmek nélküli stílusával, a kegyetlen őszinteségével. Az összesűrített borzalmakkal. Jelen van a fikció (hazugság) és a valóság szomorú párhuzama és egybemosódása, a két főszereplő közös és egyéni története, sőt, az egyik főszereplő álmai is felbukkannak. Nem beszélve a sors kegyetlenségéről, a véletlenről, melynek köszönhetően a két testvér nem talál egymásra időben, csak amikor már túl késő.
Rengeteg olyan elem megtalálható tehát a Trilógiában, amelyek számomra ütőssé tesznek egy irományt és amiket a saját blogomban, a Falhozvágós irodalom c. postban felsoroltam. Ezért van hát, hogy ennyire elsöprő erejűként hatott rám...

Rendkívüli fantáziával megírt, döbbenetes, végtelenül szomorú történet ez, halványan beleszőve a második világháborútól kezdődően a magyar történelem kb. 40 évét. Az 56-os forradalom, a sors által egymástól elszakított emberek tragédiáját jelképezi számomra.




(A könyv borítója nagyon el lett találva...)

Nehéz megítélnem, hogy ez a mű magyar vagy küldföldi irodalomnak számít-e. Agota Kristof 56-ban Svájcba emigrált, ott írta a regényt francia nyelven... Érdekes, hogy egy magyar író könyvét lefordítva kell olvasni... Mindenesetre én ettől függetlenül inkább magyarnak tekintem a regényt...