2009. szeptember 27., vasárnap

Anita Amirrezvani: A virágok vére



Amióta ajánlottátok „A virágok vérét”, a listámon volt; nem is gondoltam, hogy váratlanul megpillantom a könyvtár polcán.

Nagyon gyorsan elolvastam, ami annak is a következménye, hogy érdekes, izgalmas a maga módján, a gyönyörű képeket élvezet volt olvasni.

Felesleges szóhasználat nélkül írta az írónő a regényt, érdekfeszítően szőtte a történetet. Számomra nagyon hihetetlen volt, hogy kb. a felénél jöttem rá, hogy nem tudom a lány nevét. Visszalapoztam, kerestem…, nem találtam, persze, a végén megtudtam az okát.

Tetszett, hogy bepillantást nyerhettem az iráni kultúra sokszínűségébe, mindig ámulok és szomorú vagyok, ha a nők kiszolgáltatottságáról olvasok. Természetesen ebben a könyvben is benne van a „másság”. Főhősünk MÁS. Szeretetben érte el a 14 éves kort, falujában megkapta a hatalmas törődést, várta az esküvőjét, ám az apa hirtelen halála mindent megváltoztatott. Menniük kell a városba, egy férfi rokonhoz, aki gyékényt, élelmet ad nekik munkáért (kihasználásukért) cserébe. Ez az a hely, ahol a LÁNY tökéletessé fejleszti szőnyegkészítési technikáját, ez az a hely, ahol megismeri a gonosz, vagy gonoszul viselkedő nőket, akiknek a hatalmuknál fogva mindent szabad, semmi nem tilos. De a város ellentéte a falunak! Merevebb szabályok, több kiszolgáltatottság vár itt rájuk, ami megnehezíti a LÁNY beilleszkedését. Gondolkodás nélkül a szíve vezeti őt, temérdek katasztrófába lökve édesanyját és önmagát.

Az események haladnak, megismerünk néhány átkot, imát, kihez, miért kell imádkozni; mit tehetünk, ha nem jön a várt gyermekáldás, megtudjuk, hogy a 17. századi Iránban is szőrtelenítettek a nők (:-)), míg az eseményekben bekövetkezik egy fordulat, Anya és Lánya magára marad a LÁNY hirtelen természete miatt. Támogattam őt mindvégig, reméltem, hogy ezt az utat választja, de innen belecsöppentem –megint- egy mesébe, mert nehézségek, sok-sok fájdalom, kudarc, alázat után minden jóra fordult. A jó és kitartó LÁNY elnyerte méltó jutalmát, és…………….; bevallom nem szeretem a nyitott végű regényeket. Vártam, hogy lesz még egy fejezet, de hiába kerestem. A hatalmas végkifejletet nem találtam.

Nagyon szimpatikus, hogy az írónő mélyen beleásta magát a korba, a helybe, és alaposan- 9 évig foglalkozott a történet megírásával. Köszönet a fordítónak Bíró Júliának, számomra fantasztikus regényt adott ki a kezéből. Könyvespolcon a helye (jaj! Már megint egy..)




4 megjegyzés:

szeee írta...

Nekem nagyon tetszik, ahogy írsz a könyvekről, Andi!
Ezen a szőrtelenítésen én is csodálkoztam :) És ugyanígy a végével voltak gondjaim...Ettől függetlenül szuper könyv.

f-andi írta...

Köszönöm szépen szeee, ez nagyon nagy bók a számomra, mert általában rengeteg mondanivalóm van, és többszörösen összetett mondatokban beszélek, kb. 1 óra, mire egy bejegyzést megírok.
Úgy próbálok, próbálunk írni, hogy ne mondjuk el a történetet. Nekem sem könnyű ez, így sokszor csak a csillagozásotokra pillantok, és az első bekezdésetekre.

Még egyszer köszönöm :-).
(Na persze, hogy akciós 30-ig a bookl-nál)

szeee írta...

:)

csenga írta...

A történet vége nekem sem tetszett,illetve nem ezt vártam.