2009. szeptember 27., vasárnap

Claire Thornton: Tűztenger

Ha valaki ismeretlenül kapja le a polcról Claire Thornton Tűztenger című történelmi románcát, azt nem csupán a hátsó borítón olvasható rövid ajánló csábítja olvasásra, hanem a tündérmesébe illő borító is. Hiszen a műfajban járatlan olvasó számára nem sok minden ad támpontot. Hiába tűnik érdekesnek a történet, ebben a kategóriában általában nem sok szerepe van, így vagy a szereplők neve szimpatikus, vagy a borító.
A Tűztenger esetében az orgona lila és a hamuszürke színek dominálnak, ami már önmagában is vonzó, de az igazi különlegesség a főhősök ábrázolása. A borító alapjául minden bizonnyal egy festmény szolgált, és ez, ellentétben a fényképet használó borítókkal szemben, különös hangulatot kölcsönöz a borítónak. A fiatalabb olvasót már-már a sárkányos-lovagos fantasy regények borítóira emlékezteti. A másik pozitívum, hogy itt nem cafatokban lógó, sokat mutató rongyokban omlik egymás karjaiba a vad szívű szerelmespár, hanem finom anyagokból készült, rangjukhoz méltó öltözéket viselnek, ami sokkal izgalmasabb és csábítóbb.
Noha a kerettörténet, az 1666-os londoni tűzvész valóban nem kap hangsúlyos szerepet, az nem jelenti azt, hogy nincs történet. Lady Desirée cseppet sem átlagos nemes kisasszony. Otthonába zárva, távol a világ zajától, többnyire cseléd ruhában kertészkedik a háza tetőteraszán, s innen szemléli mindazt, amiben nem lehet része. Egészen addig, amíg fel nem bukkan mellvédjén egy angyal, aki azért jött, hogy elrabolja. A kor mércéje szerint öregecske, tapasztalatlan vénkisasszony cseppet sem üres bábfigura. Nem képzeli magát vadnak és szenvedélyesnek, és többnyire nem beszél hülyeségeket, amivel tűzrőlpattant természetét kellene igazolnia. Már-már hús-vér, de mindenképpen emberi nő, fejlődő hős, valós vívódásokkal, aki végül önmagára talál.
Ugyanígy emberi és fejlődő hős, de Lady Desirée-nél halványabb a férfi figura is, aki nem annyira önmagát, mint inkább otthont keres.
Természetesen a jellemábrázolás meglehetősen vázlatos, hiszen mégsem egy lélektani regényről van szó, de a könyv kifejezett erőssége a szereplők emberközeli alakja szemben a műfajban megszokott sablonos figurákkal.
Könnyed olvasmány ellenére nagyon is olvastatja magát a történet, az olvasó mindig kíváncsi, hogy vajon mi történik Lady Desirée-vel. Az ő önismereti utazása némileg érdekesebb, mint a szerelmi szál, ami szintén eltér a műfajban megszokottól. Noha itt is van perzselő szenvedély, nincsenek vad ágyjelenetek, sőt meglepően visszafogottak az erotikus jelenetek, ami megint csak a történet hitelességét, életszerűségét szolgálja.

1 megjegyzés:

f-andi írta...

Köszi! :-)
Látod, nekem ez a bejegyzés azért érdekes, mert a borító nekem nem tetszik, és nem is emelném le a polcról ajánlás nélkül! Így viszont megtörténhet.
Hány csillagos?