2011. december 26., hétfő

Julie Orringer – Láthatatlan híd

Mikor megláttam a könyvet megdöbbentem milyen vastag, na de ez nem tarthat vissza, belevágtam. Már az elején lévő bejegyzés is megragadta a figyelmemet: „A regény egyes szereplői, helyszínei és eseményei a képzelet szüleményei, még ha az ábrázolt kor visszavonhatatlanul valóságos is.” Majd jött egy Radnóti vers, amit többször is el kellett olvasni, szíven ütött.

1937 szeptemberében találkozhatunk először Lévi Andrással és Tiborral, a 3 Lévi fiú közül kettővel. Andrást felvették a párizsi Écola Spéciale d’Achitecture iskolába, másnap indul. Tibor Pesten dolgozik, pénzt gyűjt tanulmányaira, mellette rengeteget tanul, orvosnak készül, de akkor már a magyar egyetemekre nem vettek fel zsidókat. Utolsó együtt töltött napjukon az Operába mennek, ahol András összetalálkozik az egyik bank igazgatójának feleségével, ahol pénzt váltott az utazására/tanulmányaira. A hölgy megkéri, hogy vigyen el Párizsba egy levelet és adja át egy régóta kint élő barátjának, valamint egy csomagot a fiának, aki ugyancsak ott tanul. András egy kis gondolkodás után igent mond. Másnap vonatra száll, ahol megismerkedik Novák Zoltánnal, kinek majd nagy szerepe lesz abban, hogy Franciaországban töltött ideje alatt meg tudjon élni.

Első megfigyelésem: magyarok mindenhol vannak.
Jó pár oldalon keresztül olvashatunk András életéről az iskolában, ahol védő szárnyai alá veszi egy ugyancsak magyar tanár. Ő segít neki a nyelvet elsajátítani, szaknyelvre tanítja minden nap a reggeli első óra előtt. András sok új emberrel ismerkedik össze. Legjobban barátja egy lengyel, zsidó fiú lesz. Persze elviszi a rábízott csomagot és a levelet is átadja. A levél egy bizonyos Claire Morgensternnek szól, akibe András, még a nagy korkülönbség ellenére is beleszeret. Ezután az iskola, barátok, munka, fiatal bolondságok mellett az udvarlásról és a szerelemről is szól a könyv. Persze megjelennek már a háború első hírei is.

Második megfigyelésem: miért gondolja az író, hogy ha a magyarok bort isznak, az csak Tokaji lehet?
De elérkezik 1939, amikor a világ helyzete egyre rosszabb képet mutat. Innentől felgyorsulnak az események és egyre jobban beleszúrnak a szívekbe, lelkekbe, testekbe. Közben megismerjük a harmadik testvért, Mátyást, a Lévi fiúk szüleit. Kiderül miért küldtek Claire-nek levelet Budapestről és a csomagot kapó fiú is több szerepet kap a történetben. Kétszer olvastam olyan sokáig az ágyamban, hogy a karom már zsibbadt és a szemem is lecsukódott. Ekkor rálestem az órára: hajnali 1 körül járt az idő, de nem volt kedvem befejezni, érdekelt. A 610 és a 640 oldal között kb. így néztem ki: ültem, szám kicsit nyitva, kezem a szám előtt, szemem hatalmas, kerek és lassan potyogni kezdtek belőle a könnyek. Álmodtam is a történettel, más könyvvel kapcsolatban ilyenre nem is emlékszem.

Végig azon gondolkodtam, hogy ennek az amerikai hölgynek miért pont a magyar zsidók világháborús szörnyűségeiről jutott eszébe írni. Reménykedtem, hogy valahol leírja, ezért nagy érdeklődéssel olvastam el a köszönetnyilvánítást is. Kiderült! A nagyszülei történetét mesélte el.

Harmadik megfigyelésem: Andrásnak van egy szerencsecsillaga és egy védőangyala
Persze hogy olvastam már máskor is a II. világháborúban történt iszonyatos dolgokról, mégis mindig megráz, elképeszt és undorral fog el bizonyos személyek iránt.

Amikor pedig befejezem a könyvet, ültem, nézegettem a borítón a lebombázott Lánc hidat és örültem, hogy nem akkor éltem, hogy a családom felmenőit nem ott érte a vég és reménykedem, hogy a gyerekeimnek nem kell majd átélni ezekből semmit.


Nincsenek megjegyzések: