2011. december 7., szerda

Jonas Jonasson: A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt

Rejtő vagy Svejk? Svejk vagy Rejtő? Allan Karlsson!

Mi történik, ha egy száz éves ember nem adja meg magát a rémesen unalmas sorsnak? Mi történik, ha nem hagyja magát etetgetni, felköszöntgetni, fotózkodni, körbe hordozni, mit a véres kardot? Mi történik, ha kilép  a klisék közül és egyszerűen csak lelép?  Kérem szépen, a válasz egyszerű: elszabadul a pokol :-)

Jonas Jonassonról pedig nem hiszem el, hogy elsőkönyves szerző. Van benne valami tökély, valami az őszseniből, a klasszikus humorból, abból az igaziból, amit csak a nagyok képesek hozni. Tiszta, csengő hangú kacagás és ész.

Egy szó, mint száz, Allan Karlsson unja a banánt, az idősek házát, ahol és és általában mindent. Ezért aztán sétálni indul, a századik születésnapján, mert nem akar tárgy lenni, tárgy az ünnepségnek, a polgármesterrel meg a szülinapi tortával, nővérekkel körítve. Így aztán, ahogyan éppen van, enyhén vizeletcseppes szobapapucsban, egy kilencvenkilenc éves embert megszégyenítő tempóban indul a nagy kaland, illetve a buszállomás felé. Ahol ellop egy bőröndöt, aztán új barátokat szerez és természetesen új ellenségeket is. Miközben egyre sodródik a lehetetlen történések felé, megismerjük Allan múltját is, az elmúlt száz év világtörténelmét. Talán éppen ezért száz éves ő: megmutatni nekünk  a bonyolult történések egyszerűségét, a XX. század abszurdját. 

Közben meg röhögni kell. Teli szájjal, hasat fogva, könnyeket törölgetve,  úgy, ahogy a Rejtőkön tettük annak idején. Tiszta szívből, felszabadultan, boldogan. 


1 megjegyzés:

szamárfül/pável írta...

ez az Allan Karlsson nem Doppler távoli rokona? :)