2009. augusztus 16., vasárnap

Anne Tyler: Amikor még felnőttek voltunk

Olvastam az írónőről hideget-meleget, vegyes érzésekkel kezdtem hozzá a könyv olvasásához.

Főhősünk egy 53 éves nő- Rebecca Davitch (Beck)-aki egyik mostohalánya eljegyzési partiján rájön, hogy tulajdonképpen ő nem is saját életét éli, ez a Beck nem az igazi Rebecca. (A könyv itt érdekelni kezdett, valószínűleg azért, mert én soha nem gondolkozom azon, mi lett volna ha…..?) Itt a könyv rövid időre két szálon kezd futni, azaz megismerjük a nő mindennapjait, hogyan telnek a napjai a „Tárt Karok” rendezvényszervezőjeként. Ez a „Tárt Karok” tulajdonképpen az ő lakóháza, amit bérbead rendezvényekre, sőt az egész levezénylésében szerepe van az egész családnak. Megismerjük az egész hatalmas családot, próbáljuk nyomon követni ki-kinek-a kije, és rájövünk arra, hogy Rebecca ennek az egész családnak a mozgatórugója.

A másik szálon, a hirtelen jött merengéseiben- ami egy álmából indult ki- képet kapunk arról, hogy csöppent ebbe az életbe Beck, amikor régen egyik napról a másikra szakított vőlegényével és egyhangú életével, és férjhez ment a 3 lány-gyerekes Joe Davitch-hoz/hez/höz. Mivel Joe igen hamar elhunyt egy autóbalesetben, Beck tovább nevelte a még igencsak kiskorú lányokat, és a ici-pici sajátját. Ráadásként a most 100 éves Mostoha nagybácsi- Poppy- is vele lakik, ő foglalkozik vele.
Megismerjük régi életét, milyen volt Will, a vőlegénye, és elkezd ábrándozni milyen lett volna az élete (amit ő az „Igazi-valósnak” nevez) Will feleségeként.
Addig eljut ebben az ábrándozásokban, hogy felveszi Willel a kapcsolatot, találkozgatni kezdenek. Rebecca néha elgondolkozott, hogy „előfordulhat, hogy vissza lehet térni az útelágazáshoz, ahol élete más irányt vett annak idején? S lehetséges volna az eredeti úton továbbmenni most, életének ezen a kései pontján?”
A könyv végét, a randevúk lefolyását nem szeretném elárulni, nekem tetszett a regény, tetszett ahogy Beck helyére tette életét, megértette önmagát.

Bár a könyvben sok olyan elem volt, ami engem zavart, oda nem illőnek éreztem (folyamatos foglalkozás, hogy milyen kövér a testalkata, mit miért csinál az adott pillanatban), de a későbbiekben megértettem, hogy mindennek ott volt a helye, ahova az írónő írta. A hatalmas család neveinek, és a nevekhez kapcsolódó nagyon különböző jellemek észben tartása számomra nem kis feladatot jelentett az elején. Az írónő egy olyan tökéletes regényt alkotott, amiben nincs eget rengető izgalom, a napok telnek fontosabb események nélkül, de lélektanilag átérezzük Beck vágyódását, lélektani vívódását. (9/10)




A könyvből 2004-ben film készült Vissza a múltba címmel.

1 megjegyzés:

csenga írta...

A Vacsora a Honvágy étteremben hasonló,végül is egy család mindennapjait,életét követhetjük nyomon,mégis számomra izgalmas volt,ahogy a szemem előtt nőttek fel a gyerekek,öregedett meg az anyjuk stb.
Én tuti elolvasom.