Nem szoktam ilyen szellemes, kísértetes, ijesztgetős könyveket olvasni, mert egyszerűen nem érdekel a téma és valahogy könyvön így nem szeretek borzongani. De véletlenül úgy alakult, hogy könyvőrült berkekben több helyen is szó esett erről a regényről, úgyhogy mégis felfigyeltem rá. A könyvtárban meg benn volt, így kivettem. Nagyon hamar elolvastam, nem egy hosszú darab és nagyon olvastatja magát.Ellen Rimbauer ugyanis nagyon gördülékenyen, lényegre törően, ugyanakkor igényesen fejezi ki magát. Ezért is vagyok biztos benne, hogy a legenda ellenére ez a napló fikció, mert írója sokszor annyira irodalmi stílusban fogalmaz - gyakran megtépázott idegállapotban is - ahogyan a valóságban biztos, hogy senki nem ír a naplójába (hacsak nem tör irodalmi babérokra...).
Mindenesetre nagyon lebilincselt a fiatal nő története, ahogyan elmeséli életének egy szakaszát. 1907-ben, 19 évesen megy férjhez egy dúsgazdag olajmágnáshoz, aki hatalmas kastélyt építtet kettejüknek Seattle-ben, amit Rose Rednek neveznek el. A házban emberek tűnnek el nyomtalanul, mások életüket vesztik. Ráadásul folyton változik, nő, szobák és folyosók cserélődnek és tűnnek el... Ellen szerint a ház él és magát a házat illetve annak "lelkét" sejti a tragédiák mögött, és valamilyen szinten kapcsolatba is lép Rose Red-del. Azt viszont, hogy az épület miért követel életeket magának, Ellen csak találgatja sötétbőrű szobalánya és legfőbb bizalmasa, Szukena segítségével, aki meglehetősen érzékeny ezekre a túlvilági dolgokra.
Őszintén szólva nem is a napló borzongató eseményei, hanem a "háttérben" (pontosabban előtérben) zajló dolgok voltak azok, amik igazán felkeltették az érdeklődésemet. John és Ellen Rimbauer házassága például. Érdekes volt olvasni, hogy egy ilyen frigy akkoriban az amerikai elit körében miért és hogyan jött létre. Mennyire más jellegű kötődés - valójában szerződés, szövetség - volt ez a két fél között, mint amit ma egy "átlagember" el tud képzelni. A férj szinte csak reprezentálni akart rendkívül fiatal és szép feleségével, a nőnek pedig az ölébe hullott hatalmas gazdagság és kényelmes otthon fejében sok mindent kellett elviselnie - férje kicsapongásait, perverzióit. Tetszett, amikor kettejük hatalmi harcát mutatta be Ellen: ahogyan egyszer egyikük, máskor másikuk tett engedményeket saját kis céljaik elérése érdekében. Aztán ott volt a különleges kötődés Ellen és Szukena között, ami szintén khm... érdekfeszítő volt.
Nekem tehát ezek a hétköznapi, evilági eseményei a történetnek sokkal érdekesebbek voltak, mint a borzongató eltűnések, elhalálozások. Bár gondolom ez a szkepticizmusomnak tudható be. De tény, hogy főleg a regény második felében azért én is beleborzongtam néhányszor, annyira érzékletesen írta le Ellen a történteket.
És az is biztos, hogy ezek után nem merném betenni a lábamat abba a házba :-)
Könnyed olvasmányra számítottam, de a könyv annál többet adott, mint amit vártam tőle. Tetszett, egy misét mindenképp megér...
4 megjegyzés:
Ugyanerről a házról írt Stephen King is a Rózsa vére címmel. A filmet láttam, amit készítettek belőle (nem tartottam nagy számnak) a könyvet még nem olvastam. Mondjuk, ott egy kicsit más a helyzet, a történet szerint már napjainkban játszódik és Ellen már rég meghalt. A lelke azonban ott maradt a házban a többi szellemmel együtt. Vagy valami ilyesmi :P
Igen. Az a film a ház későbbi "felderítéséről" szól, ha jól tudom, én nem láttam...:-) De készült film az Ellen Rimbauer naplójából is, azt is Stephen King írta. És mivel ő van megjelölve a film írójának, ezért sokan úgy gondolják, hogy ezt a naplót is ő írta, álnéven. Szerintem erősen valószínű :-) Az biztos, hogy a Beaumont University, aminek az állítólagos Joyce Reardon a munkatársa, valószínűleg nem létezik. A könyvben is megadott honlap (www.beaumontuniversity.net) ugyanis elég gyanús, semmi más nincs rajta, csak a Rimbauer sztorival foglalkozó egy-két apróság...
Szerintem ez a mondatot: "A férj szinte csak reprezentálni akart rendkívül fiatal és szép feleségével, a nőnek pedig az ölébe hullott hatalmas gazdagság és kényelmes otthon fejében sok mindent kellett elviselnie - férje kicsapongásait, perverzióit." ma is ugyanúgy érvényes, mint az 1900-as évek elején.
Ami a házat illeti, hát fikció vagy sem, én nem szívesen látogatnék el oda :)
igazad van, Klematisz, ma is van ilyen. Csak nem az én "köreimben":-) Meg ma a nőknek azért szélesebb a spektrum, tanulhatnak, jó állást szerezhetnek akár saját erőből.... Anno gondolom az ilyen jómódú családok esetén, mint Ellené (mert az ő apja is bankár volt, nem akárki) a teljes lecsúszással lehetett egyenlő, ha valaki nő létére munkát vállal, vagy nem előnyös házasságot köt. Egyetlen lehetősége volt - és ez egy "jó parti", ahogyan Csenga is írta.
Megjegyzés küldése