Jeffrey Eugenides: Öngyilkos Szüzek

Csenga véleménye

Erről a könyvről először Bridge blogjában olvastam-és bár ritkán történik velem ilyesmi, a pár soros könyvidézet alapján nagyon megtetszett. Aztán egy-két másik blogban is felbukkant a könyv cime és én elmentem megvenni.

A történet a 70-es években egy Amerikai kisvárosban játszódik-az eleje kicsit hasonlít a Szomszéd Lányéhoz,bár ez jóval visszafogottabb, még akkor is ha öngyilkosságokról szól.

Aki elmeséli a Lisbon lányok életét egy szomszéd fiú,ő az aki még a lányok halála után is kutatott,és keresett,hogy vajon miért is tették,és,hogy ne merüljön feledésbe az öt testvér tragikus sorsa.

Amikor Cecilía a legfiatalabb Lisbon lány kiveti magát házuk ablakán,elkezdődik a bomlás a családban....

"....Az ősz ekkor már zordra fordult, acélabroncsba zárta az eget. Lisbon úr termében a bolygók mindennap elmozdultak néhány centivel,s ha felnéztünk,egyértelmű volt, hogy a föld elfordította fejét a naptól, és saját sötét pályáján száguld az űrben,a plafon sarka felé, ahol pókhálók gyűltek, és ahová nem ért el a gondnok partvisa.Amikor a nyár párás levegője már csak emlék volt,maga a nyár is egyre valószerűtlenebbé vált, míg végül el nem vesztettük szem elől. Szegény Cecília a legváratlanabb pillanatokban jelent meg a tudatunkban,leggyakrabban akkor ,amikor felébredtünk álmunkból vagy útban a suliba kibámultunk az autó esőcsíkozta ablakán-egyszer csak megjelent az esküvői ruhájában ,amelyre rátapadt a túlvilági élet sara....."

Nekem nagyon tetszett a könyv nyelvezete,és annak ellenére,hogy a téma elég kényes voltak olyan mondatok amikor bizony felröhögtem.A szerző nem kérdez,nem kutat csak elmeséli egy család tragédiáját.

...."A tél az alkoholizmus és a kétségbeesés évszaka.Számold csak meg a részegeket Oroszországban vagy az öngyilkosokat Cornellben.Annyi vizsgázó vetette magát a mélybe azon a dimbes-dombos kampuszon ,hogy az egyetem a tél közepére beiktatott egy szünnapot,a feszültséget enyítendő......Azokat a Cornelli fiatalokat sem értjük jobban.Köztük volt egy bizonyos Bianca aki első peszszáriumával vetette le magát egy gyaloghídról.......

Mindezt csak annak illusztrálására említjük, hogy még az egyetemisták közül is-akik pedig szabadon alkoholizálhatnak és dughatnak- milyen sokan vetettek véget az életüknek. Képzeljük el milyen lehetett a Lisbon lányoknak a házba zártan, dübörgő magnó, és kéznél lévő fű nélkül."

Egyszerűen remek stílusú,letehetetlen könyv. A címe pedig ne riasszon el senkit! Nemcsak a történet klappol, de még a könyvborítón sem lehet kifogást találni.

Bejegyzés készült: 2009. április 03.

f-Andi véleménye

Érdekes módon jutottam el ehhez a könyvhöz: Csengának kerestem ajándéknak való könyvet, így találtam rá az ő egyik nagy kedvencére, kölcsön is kértem tőle.

Számomra azért nem ennyire csillagozott ötös, csak egy négyeske, de mindenképpen érdemes volt elolvasni.

Ami már a fülszövegből kiderül: „Öt lánytestvér, öt rejtélyes, megmagyarázhatatlan öngyilkosság.(…..) Miért pazarolták el feleslegesen az életüket? Miért választották az élet helyett a halált?”

A könyv a legfiatalabb lány, Cecilia öngyilkossági kísérletével indul el, innen számítva kb. egy évet ölel fel a történet.

Cecilia halálával súlyosbodott a Lisbon családban eluralkodó helyzet, állapot. Addigi lassú, monoton, szabályokkal teli életük megrekedt, leállt. Házukból a maradék élet nagy gőzzel elpárolgott, csak az állott levegő, a kosz, a por maradt benne.

Az életben lévő négy lány egy egységként élt a könyvben. Többet csak Lux Lisbonról tudtam meg, konkrétan azt, hogy ő nem szűzen halt meg. A többi lányról igazán csak a nevüket ismertem meg: Therese, Mary, Bonnie. Ők négyen együtt vannak ábrázolva, külső tulajdonságokban nehezen is lehetett megkülönböztetni őket, belső jellemzőkben megjelentek utalások.

Nagyon tetszett a regény íve, vonulata, leírása. Eugenides szépen, élvezhetően vezeti végig a történetet, érdekessé teszi azt, amiről tulajdonképpen nem is ír. Érdekelt volna a háttér, a család élete, konkrétan mitől is keseredtek meg, mitől keseredtek el a Lisbon lányok.? Természetesen tudom, hogy a neveltetésük, főleg az édesanyjuk miatt történtek meg az események, de sokkal jobban belemélyedtem volna ezekbe a „falak között meghúzódó” rejtelmekbe, a konkrét okokba, indokokba. (Nem értem meg a könyvbe azt a momentumot, hogy a családdal nem törődtek a szomszédok. Látták, hogy nem járnak iskolába, látták, hogy nem dolgoznak a szülők, érezték, hogy gond van, de nem törődtek velük? Megtörténhet ilyen egy olyan országban, ahol a gyereket verő szülőt megbüntetik? )

A történet narrátoraként egy fiút képzelek el, aki fiatal fiúként és férfiként is mesél. Fiút képzelek el, aki ugyanolyan nagy ámulattal figyelte a lányokkal való történéseket, mint a többiek. Utcabeli, ablak mögül leselkedő fiút képzelek el, aki percre pontosan tudja mi történik, amikor éppen nincsenek zárva a zsalugáterek. Fiút, aki meg volt hívva a buliba, akit a lányok értesíthettek, hívhattak, elérhettek, akik ott voltak azon a bizonyos napon. Azon a bizonyos napon, amikor ők négyen úgy döntöttek, hogy követik Ceciliát. Követik Ceciliát, és fiatal lányokként eldobják maguktól a földi életet. Vajon hányan vannak olyan sanyarú sorsban, hogy szüleik miatt ilyen lépésre szánják el magukat.

A lányok meghaltak. Öngyilkosok lettek. Hogy mit csináltak a szülők, Mrs. és Mr. Lisbon?

A rajzot Shaina készítette, aki volt olyan kedves és hozzájárult hogy a képet
használhassuk. Köszönjük!
Thank you Shaina!
Forrás

Nagyon-nagyon remélem, hogy a könyv leíratlan mondataiban, kimondatlan szavaiban az áll, hogy öngyilkosok lettek.

„Nem tudtuk elképzelni azt az ürességet, amivel valaki borotvát emelhet a csuklójához és felvághatja az ereit, az ürességet és a nyugalmat. És a sajét képünket kellett beletolnunk utolsó nyomaikba, a sárfoltokba a padlón, a lábuk alól kirúgott bőröndbe, s örökre magunkba kellett szívnunk a szobák levegőjét, ahol megölték magukat. Végső soron nem számított, hogy mennyi idősek voltak, vagy hogy lányok voltak, csak az, hogy szerettük őket, s ők nem hallották hívó szavunkat, mint ahogy most sem hallanak itt fent a lombházban, gyérülő hajunkkal és megereszkedett pocakunkkal, ahogy hívogatjuk őket ki a szobákból, ahová bementek, hogy mindörökre egyedül legyenek, egyedül az öngyilkosságukban, amely mélyebb, mint a halál, és amelyben már sohasem fogjuk megtalálni a darabkákat, hogy újra összeillesszük őket.”

(A filmet nem ismerem, de kutatom, merre, hol tudom megnézni. Igazán kíváncsi lettem rá.)

Bejegyzés ideje: 2010. február 04.