2009. április 3., péntek

Jeffrey Eugenides: Öngyilkos Szüzek

Csenga véleménye


Erről a könyvről először Bridge blogjában olvastam-és bár ritkán történik velem ilyesmi, a pár soros könyvidézet alapján nagyon megtetszett. Aztán egy-két másik blogban is felbukkant a könyv cime és én elmentem megvenni.

A történet a 70-es években egy Amerikai kisvárosban játszódik-az eleje kicsit hasonlít a Szomszéd Lányéhoz,bár ez jóval visszafogottabb, még akkor is ha öngyilkosságokról szól.

Aki elmeséli a Lisbon lányok életét egy szomszéd fiú,ő az aki még a lányok halála után is kutatott,és keresett,hogy vajon miért is tették,és,hogy ne merüljön feledésbe az öt testvér tragikus sorsa.

Amikor Cecilía a legfiatalabb Lisbon lány kiveti magát házuk ablakán,elkezdődik a bomlás a családban....
"....Az ősz ekkor már zordra fordult, acélabroncsba zárta az eget. Lisbon úr termében a bolygók mindennap elmozdultak néhány centivel,s ha felnéztünk,egyértelmű volt, hogy a föld elfordította fejét a naptól, és saját sötét pályáján száguld az űrben,a plafon sarka felé, ahol pókhálók gyűltek, és ahová nem ért el a gondnok partvisa.Amikor a nyár párás levegője már csak emlék volt,maga a nyár is egyre valószerűtlenebbé vált, míg végül el nem vesztettük szem elől. Szegény Cecília a legváratlanabb pillanatokban jelent meg a tudatunkban,leggyakrabban akkor ,amikor felébredtünk álmunkból vagy útban a suliba kibámultunk az autó esőcsíkozta ablakán-egyszer csak megjelent az esküvői ruhájában ,amelyre rátapadt a túlvilági élet sara....."

Nekem nagyon tetszett a könyv nyelvezete,és annak ellenére,hogy a téma elég kényes voltak olyan mondatok amikor bizony felröhögtem.A szerző nem kérdez,nem kutat csak elmeséli egy család tragédiáját.

...."A tél az alkoholizmus és a kétségbeesés évszaka.Számold csak meg a részegeket Oroszországban vagy az öngyilkosokat Cornellben.Annyi vizsgázó vetette magát a mélybe azon a dimbes-dombos kampuszon ,hogy az egyetem a tél közepére beiktatott egy szünnapot,a feszültséget enyítendő......Azokat a Cornelli fiatalokat sem értjük jobban.Köztük volt egy bizonyos Bianca aki első peszszáriumával vetette le magát egy gyaloghídról.......

Mindezt csak annak illusztrálására említjük, hogy még az egyetemisták közül is-akik pedig szabadon alkoholizálhatnak és dughatnak- milyen sokan vetettek véget az életüknek. Képzeljük el milyen lehetett a Lisbon lányoknak a házba zártan, dübörgő magnó, és kéznél lévő fű nélkül."

Egyszerűen remek stílusú,letehetetlen könyv. A címe pedig ne riasszon el senkit! Nemcsak a történet klappol, de még a könyvborítón sem lehet kifogást találni.




Bejegyzés készült: 2009. április 03.


f-Andi véleménye
















Érdekes módon jutottam el ehhez a könyvhöz: Csengának kerestem ajándéknak való könyvet, így találtam rá az ő egyik nagy kedvencére, kölcsön is kértem tőle.

Számomra azért nem ennyire csillagozott ötös, csak egy négyeske, de mindenképpen érdemes volt elolvasni.
Ami már a fülszövegből kiderül: „Öt lánytestvér, öt rejtélyes, megmagyarázhatatlan öngyilkosság.(…..) Miért pazarolták el feleslegesen az életüket? Miért választották az élet helyett a halált?”

A könyv a legfiatalabb lány, Cecilia öngyilkossági kísérletével indul el, innen számítva kb. egy évet ölel fel a történet.

Cecilia halálával súlyosbodott a Lisbon családban eluralkodó helyzet, állapot. Addigi lassú, monoton, szabályokkal teli életük megrekedt, leállt. Házukból a maradék élet nagy gőzzel elpárolgott, csak az állott levegő, a kosz, a por maradt benne.

Az életben lévő négy lány egy egységként élt a könyvben. Többet csak Lux Lisbonról tudtam meg, konkrétan azt, hogy ő nem szűzen halt meg. A többi lányról igazán csak a nevüket ismertem meg: Therese, Mary, Bonnie. Ők négyen együtt vannak ábrázolva, külső tulajdonságokban nehezen is lehetett megkülönböztetni őket, belső jellemzőkben megjelentek utalások.

Nagyon tetszett a regény íve, vonulata, leírása. Eugenides szépen, élvezhetően vezeti végig a történetet, érdekessé teszi azt, amiről tulajdonképpen nem is ír. Érdekelt volna a háttér, a család élete, konkrétan mitől is keseredtek meg, mitől keseredtek el a Lisbon lányok.? Természetesen tudom, hogy a neveltetésük, főleg az édesanyjuk miatt történtek meg az események, de sokkal jobban belemélyedtem volna ezekbe a „falak között meghúzódó” rejtelmekbe, a konkrét okokba, indokokba. (Nem értem meg a könyvbe azt a momentumot, hogy a családdal nem törődtek a szomszédok. Látták, hogy nem járnak iskolába, látták, hogy nem dolgoznak a szülők, érezték, hogy gond van, de nem törődtek velük? Megtörténhet ilyen egy olyan országban, ahol a gyereket verő szülőt megbüntetik? )

A történet narrátoraként egy fiút képzelek el, aki fiatal fiúként és férfiként is mesél. Fiút képzelek el, aki ugyanolyan nagy ámulattal figyelte a lányokkal való történéseket, mint a többiek. Utcabeli, ablak mögül leselkedő fiút képzelek el, aki percre pontosan tudja mi történik, amikor éppen nincsenek zárva a zsalugáterek. Fiút, aki meg volt hívva a buliba, akit a lányok értesíthettek, hívhattak, elérhettek, akik ott voltak azon a bizonyos napon. Azon a bizonyos napon, amikor ők négyen úgy döntöttek, hogy követik Ceciliát. Követik Ceciliát, és fiatal lányokként eldobják maguktól a földi életet. Vajon hányan vannak olyan sanyarú sorsban, hogy szüleik miatt ilyen lépésre szánják el magukat.

A lányok meghaltak. Öngyilkosok lettek. Hogy mit csináltak a szülők, Mrs. és Mr. Lisbon?

A rajzot Shaina készítette, aki volt olyan kedves és hozzájárult hogy a képet
használhassuk. Köszönjük!
Thank you Shaina!
Forrás
Nagyon-nagyon remélem, hogy a könyv leíratlan mondataiban, kimondatlan szavaiban az áll, hogy öngyilkosok lettek.

„Nem tudtuk elképzelni azt az ürességet, amivel valaki borotvát emelhet a csuklójához és felvághatja az ereit, az ürességet és a nyugalmat. És a sajét képünket kellett beletolnunk utolsó nyomaikba, a sárfoltokba a padlón, a lábuk alól kirúgott bőröndbe, s örökre magunkba kellett szívnunk a szobák levegőjét, ahol megölték magukat. Végső soron nem számított, hogy mennyi idősek voltak, vagy hogy lányok voltak, csak az, hogy szerettük őket, s ők nem hallották hívó szavunkat, mint ahogy most sem hallanak itt fent a lombházban, gyérülő hajunkkal és megereszkedett pocakunkkal, ahogy hívogatjuk őket ki a szobákból, ahová bementek, hogy mindörökre egyedül legyenek, egyedül az öngyilkosságukban, amely mélyebb, mint a halál, és amelyben már sohasem fogjuk megtalálni a darabkákat, hogy újra összeillesszük őket.”




(A filmet nem ismerem, de kutatom, merre, hol tudom megnézni. Igazán kíváncsi lettem rá.)

Bejegyzés ideje: 2010. február 04.

1 megjegyzés:

Borostyán írta...

f-Andi eredeti bejegyzéséhez a kommentek:

4 komment:

csenga írta...
Jól írtál Andi!!
valhogy azt éreztem a soraidban amit én is gondolok erről,hogy nem volt konkrét baj,gond,ok megjelölve ,leírva amiért valaki ilyen fiatalon úgy dönt,hogy nem bírja tovább.talán ez szándékos volt...ez egy ilyen történet,és mindenki azt gondol bele amit akar....
De engem inkább az író stílusa ejtett rabul,ahogy fogalmaz,nekem teljesen leesett tőle az állam!
És látom Te sem tudtad megállni,hogy ne idézz a könyvből-én legszívesebben az egész könyvet bemásoltam volna...

2010. február 5. 12:00
szeee írta...
nekem is úgy tűnik az idézetekből, hogy tök jól van megírva. Mindenképp keresni fogom.
Ezzel a magyarázat nélküliséggel együtt tök érdekes lehet. De sztem annyi dolog van az életben, amire nincs magyarázat, majdnem misztikus...

Én láttam a filmet, szerintem jó.

2010. február 5. 18:38
f-andi írta...
Csenga köszi!
Csenga, Szeee: érdekes, mindenképpen említésre méltó könyv, ami sokat nyújthat az irodalmiságával, a stílusával, a minőségével.

2010. február 5. 20:44
csenga írta...
Na Andi ez igazán jó mondat a könyvről,minden benne van!!

2010. február 8. 8:36