2009. április 29., szerda

Michael Scott: Az Alkimista - A halhatatlan Nicholas Flamel titkai

Úgy ragadtam le a polcról Alkimista barátunkat, mint aki újabb fényesen ragyogó, értékes kincsre bukkant. A fény azonban délibáb, a belbecs, pedig kérdéseket vet fel bennem.

Legtöbbször a: hogy lehet egy nagyszerű alapötletet ennyire elcsépelni? kérdés bukkant fel. Újra meg újra!
Hogy a történetből se maradjon ki senki, röviden leírom:
Nicholas Flamel, aki csupa nagybetűvel AZ ALKIMISTA, feleségével együtt jelen napjainkban is köztünk él (pontosabban amerikai barátaink között, hol máshol, ami kissé önellentmondásos, magyarázat később). Egy verőfényes san fransiscoi napon Sophie Newman ép telefonon csacsog barátnőjével és épp azt tárgyalják, hogy hogyan lehetséges az, hogy valakik nyakig beöltözve, kesztyűben és kalapban lép ki az utcára. (teljesen hétköznapi szituáció, én magam is felhívom a barátnőimet ha fura ruházatú embereket látok, majd fél órán keresztül hüledezek rajta) Ezek a fura fazonok a szemben lévő könyvkereskedésbe lépnek be, ami Nicholas Flamel tulajdona, és ahol történetesen Sophie ikerbátyja dolgozik a szünidő alatt. Hamarosan csörömpölés, dörömbölés hallatszik a boltból és pár kisebb földrengéshez hasonlatos remegés is kiszivárog onnan. Megérkezik Perenelle, Nicholas Flamel felesége és harcias amazonként beront az üzletbe, a 15,5 éves Sophieval a nyomában. Szó- és ökölcsata követi egymást, majd a gonosz John Dee megszerző Ábrahám könyvét (amit Flamel és felesége őriz már évszázadok óta, és innen nyerik a halhatatlanságukat, hisz az elíxir receptje abban van) vele az asszonyt is, majd sarkon fordul és elviharzik. Nicholasra marad az ikerpár, akikről kiderül, hogy egy nagyon fontos jövendölés részei, és rajtuk múlik majd a világ sorsa. (Persze mi más). Kalandos útra indulnak, hogy visszaszerezzék a könyvet és Perenellet a gonosz sötét ősök szolgálatában álló John Dee-től, akinek gazdája azon mesterkedik, hogy újra az ősök hatalma uralkodjon a Földön. Verseny az idővel, egy hónapjuk van, hogy megakadályozzák őket ármánykodásaikban, addigra mind a világnak, az ikreknek és Flamel házaspárnak is vége lesz, és nem marad senki aki megmenthetné az embereket.

Elvesztegetett sorok és ötletek kavalkádja az egész. Már az elején kiszámítható és megmondja az ember, hol ér véget az első kaland (igen, merthogy lesz több is) és ki a gyenge láncszem az egész történetben. Hátránya továbbá, hogy vagy százszor elismétli a nyilvánvalót, de ha nem is lenne az, akkor is max. kétszer leírni már bőven elegendő lenne. Egész pontosan Sophie és Josh kapcsolatára utalok. Minimum fejezetenként egyszer leírja az író, hogy a testvérek mennyire vigyáznak egymásra, és mennyire szeretik egymást, és mennyire egymásra vannak utalva, minekután szüleik régészek és állandóan utaznak. Ebből fakad a másik ismételgetés: szüleik régészek, szüleik régészek, a szüleik régészek!!!! Kösz, de elsőre is megértettem, feltételezem a gyermek olvasók is hamar felfogják a dolgokat.
A legántipátikusabb szereplő számomra Josh. Amennyire szimpatikus az elején annyira lesz tenyérbemászó a gondolkodása. 16 éves és nem használja az agyát, csak a pillanatnyi dühnek és a vaktában kimondott szavaknak él, tovább vagy hatszázszor el kell neki mondani valamit, hogy végre úgy is tegyen végre. Sophie kellemes személyiség és ezerszer okosabb, mint az öccse, de mégsem ő volt a kedvenc karakterem, hanem Perenelle, aki szerintem az egész könyvben a leghiggadtabban gondolkodó egyén.

Írtam, hogy ez a könyv több részes. Igen, valóban. Az egy hónap eseményei összesen 6!!! könyvben lesznek megörökítve. Amikor ezt megláttam, végleg lemondtam a folytatások olvasásáról. Lefogadom úgy nyújtja majd tovább a történetet, ahogy a folytonos ismétléseket is kiaknázta a regényben. Rétestésztát inkább sütve eszem, köszönöm szépen.

Felróttam az amerikai tartózkodást is. Néha valóban lefáraszt, hogy állandóan ők mentik meg a világot, hogy az UFÓ-k mindig ott landolnak és azt tartják a bolygó legizgalmasabb helyének, hogy a legszuperebb kémek az USA bokraiban teremnek és a szuperhősök szinte kivétel nélkül ott praktizálnak. Nem, nem ezért zavart ez annyira. Nicholas Flamelék állandóan bujkálnak John Dee elől, és az Alkimista el is mondja, hogy ahogy fejlődik a technika nekik egyre nehezebb meghúzniuk magukat. És hol bújnak el? Naná hogy a világ egyik legfejlettebb országában. Nem a Mongol Pusztában, nem az Antarktiszon, nem egy eldugott kínai faluban… neeeeem, ők a nyüzsgő Amerikát választják. A másik, amit nem értek, nem tudják fejből a receptet az elixírhez. Több, mint 600 éve már hogy havonta egyszer bedobnak egy koktélt, a könyv nélkül azonban ez nem megy nekik. Biztos elmagyarázza később, hogy miért van ez, de nem csábít ez engem annyira, hogy újra nekivágjak egy Flamel és Newman családi kalandba.

A magyar kiadásról: egy szóval írom le. Szörnyű! Ennyi elgépeléssel és hiányzó/fölösleges névelővel még az életben nem találkoztam egy könyv oldalain.

A hátsó borítón hirdetik, hogy hamarosan jön a film is. Bárhogy keresgéltem nem találtam róla semmilyen nyomot, ha valaki jobban értesült nálam, legyen kedves és ossza meg velem. Filmen még lehet megnézném, de csak akkor ha pár részt összevonnak, és egy filmként forgatják le. Általában rosszat tesz egy könyvnek a kurtítás, és nem sikerül annyira jól egy film, ahogy az olvasó várná, de most döbbentem csak rá, hogy mégis akadhatnak kivételek!

Pozitívum az egészből: megtudtam, hogy Nicholas Flamelnek milyen okos felesége volt és azt is, hogy John Dee létező személy volt, aki I. Erzsébet angol királynő tanácsadója, asztrológusa és alkimistája volt. És, hogy ő volt a világ első 007-es ügynöke. Nem viccelek, ez volt az álneve, amikor a királynőnek kémkedett. Állítólag a két nulla a királynő szemeit jelképezték, míg a hét John Dee szerencseszáma volt.

Sajnálom, ha most kissé felbosszantottam a könyvsorozat rajongóit, de ahogy nekik nekem is megvan a magam véleménye erről a könyvről.





Eredeti cím: The Alchemyst
Borostyán, 2009. április 29.

1 megjegyzés:

csenga írta...

Ezt olvasta a fiam is.Azt hiszem tetszett neki.