2009. június 12., péntek

Marlena De Blasi - Ezer nap Velencében

A főhősnő Marlena, aki az ötvenes éveiben jár és St. Louisban él.. Háta mögött egy válással és két gyermek édesanyja, sikeres író és séf. Lapja Velencébe küldi, hogy írjon egy cikksorozatot a Velencei borozókról. Marlena ugyanolyan szenvedéllyel ír az ételekről, mint amilyennel készíti és ahogyan fogyasztja őket. Ezen az utazáson ismerkedik meg a kékszemű bankigazgatóval aki feje tetejére állítja az életét. Újra felélednek Marlena-ban a szerelem lángjai és váratlan döntésre szánja el magát. Feladja eddigi életét és Fernandóval Velencébe költözik. A Velencei hétköznapok cseppet sem zökkenőmentesek. Az élet itt nem olyan ahogy azt előre elképzelte és miután felszáll a rózsaszín köd, Marléna megismeri Velence igazi arcát és lassan megtalálja benne a saját helyét. Amikor már kezdi igazi otthonának érezni akkor Fernando villámcsapásként újra felforgat mindent.

Ha a kedves olvasók egy igazi gasztro regényt várnak, akkor csalódni fognak, mert ez egy igazi romantikus könyv. Vannak finom receptek, az ízek és illatok iránti rajongás áthatja a regényt, de a középpontban mégsem a gasztronómia áll. Szerencsére én előzetes várakozás nélkül kezdtem olvasni, ezért összességében tetszett és már várom, hogy a folytatást (Ezer Nap Toszkánában), a kezembe foghassam. Helyenként hangulatos leírást olvashatunk Velencéről, de én olvastam volna szívesen még többet is. Ezzel szemben a Velencei emberek és szokásaik leírása nagyon érdekes. Sok szerethető és kevésbé szerethető karakterrel találkozunk a könyvben. Ha csak részben is de Blasi igyekszik megismertetni az olvasót a helyi mondákkal, hiedelmekkel, hagyományokkal. Ezek roppant érdekesek és még sok oldalt meg lehetett volna velük tölteni.

Egy igazi kellemes nyári, női olvasmány, ami közben nem kell sokat törnünk a kobakunk az élet nagy dolgain.

(A szerkesztés nekem kicsit unalmas és elég fantáziátlan. Ezért itt van néhány borító a küldöldi kiadásokról. Személyes kedvencem a második darab.)

Az egyik kedvenc részem:

„A lakásunkban lévő saját ágyamat, és a szomszédos szállodában béreltet sehol másutt nem töltöttem annyi órát Velencében mint a könyvtár nyirkos, ünnepélyes belső terében. Föltett szándékom, hogy egyre jobban megtanulok olaszul olvasni. Mostanra kiismertem a polcok szekrények rendszerét, amelyben bizonyos kéziratokat és gyűjteményeket tárolnak, már azt is tudom, mi található egyi-másik mókás kis ajtó mögött. Szabadon böngészek a könyvtár háromnegyed millió kötete között, már ismerem a sajátos, könyörtelen hideget, amely ősszel és télen járja át tereit, imádom nyirkos papír, a por és a régi mesék illatát.”


2 megjegyzés:

szeee írta...

Én ezt egyszer elkezdtem olvasni, de sajnos abbamaradt, mert ott találtam, ahol nyaralni voltunk :) De a hangulata nagyon tetszett, az biztos. Szeretem az ilyen hangulatos gasztroregényszerűségeket, még ha nem is az ;-)

ladyBird írta...

Igen én is és legalább nem voltam közben folyton éhes! Csak néha.