2009. augusztus 28., péntek

Francesca Marciano: Szerelmem, Róma


A regény 3 generáción keresztül ível, a francia nagymama, a lánya és két (szintén lány) unokája történetét meséli el. A második világháború előtt kezdődik és 1994-ben ér véget. Pugliában, Rómában és New Yorkban játszódik. Az olasz csizma sarkában álló, a család tulajdonában lévő, sokat látott Vörös Házban (Casa Rossa) indul és oda tér vissza.

A mesélő az egyik unoka, egy kicsit az ő szemszögéből ismerjük meg a családot, ugyanakkor olyan epizódokat is leír, amelyeknél ő nem volt ott.

Sokat gondolkodtam, mennyit írjak le a történetből. Ugyanis folyamatosan olyan fordulatok történnek benne, amelyek a sztori későbbi történéseit alapvetően befolyásolják, és nem szeretném lelőni a poént. Pedig az sok van benne. Sok-sok mondat, mozzanat, amikor megállunk és kicsit elgondolkozunk, vajon, mi hogy is élnénk, dolgoznánk fel egy-egy helyzetet, várjuk mi lesz a következő fordulat, és örülünk, hogy ez az egész nem velünk történt meg.

Arra jutottam végül, hogy nem sokat árulok el. Van a regényben egy politikai szál is, sőt tulajdonképpen e köré van fonva a történet (a rendszer elleni szélső-balos terrorizmus a 70-es években Olaszországban), de nem kell megijedni, ennél sokkal többről van szó.
Testvéri, anyai és gyermeki kapcsolatokról, családi titkokról, bűnről és bűntudatról, árulásról és megbocsájtásról.
A könyv írója Francesca Marciano olasz színésznő, forgatókönyvíró.


Eredeti cím: Casa Rossa
Kiadó: Ulpius-ház, 2006
Oldalak száma: 398

1 megjegyzés:

szeee írta...

Én olvastam, nekem is tetszett!