2009. augusztus 2., vasárnap

Lewis Carroll: Alice Csodaországban

Tegnap valamit kerestem a könyvespolcon, és a hátsó sorban észrevettem a gyerekkori meséskönyvem. Úgy éreztem, muszáj elolvasnom. Nem véletlenül, hiszen ez a meseregény felnőtt korban is épp annyira élvezhető, mint kisgyerekként.


Charles Lutwidge Dodgson (írói állnevén Lewis Carroll), az oxfordi matematika professzor, anglikán pap és fényképész 1865-ben írta ezt a történetet, mely ma is időtálló, bölcs és szórakoztató.

A mese olvasása közben egy kislány, Alice álma elevenedik meg előttük, melyben érdekes és nem mindennapos kalandokba és helyszínekre keveredik, hol megnő, hol összemegy és nagyon élvezetes párbeszédeket folytat újonnan szerzett barátaival és ismerőseivel, Nyuszival (dr. Nyuszi Alajos), Hernyóval, Fakutyával, Április Bolondjával, Kalapossal, a Szív Királlyal és a Királynővel.

Humor, bölcsesség, a világ dolgainak felismerése és magyarázata egy kislány álmán keresztül. Szerintem zseniális. Kosztolányi Dezső fordította és nagyon jó munkát végzett: a szójátékok, versek, rímek magyarul is tökéletesek. Az általam olvasott kötet Szecskó Tamás rajzaival válik teljessé.
(Egyébként a figurákon keresztül Carroll a Viktória korabeli Anglia karikatúráját is nyújtja).

Az alábbi idézettel ajánlom mindenkinek, aki szeretne magának egy szép délutánt szerezni egy felejthetetlen történettel.

"Lehet, hogy az emberek csak a borstól olyan mérgesek - fűzte tovább gondolatait, és nagyon örvendett annak, hogy valami új igazságot fedezett föl. - Az ecettől lesznek savanyúak, a kinintől keserűek és a törökméztől édesek. Bárcsak köztudomásúvá válna mindez, akkor legalább a felnőttek nem lennének olyan szűkmarkúak a cukor osztogatásában."


Eredeti cím: Alice's Adventures in Wonderland
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1974
Oldalak száma: 98

4 megjegyzés:

Andi írta...

Nagyon szerettem gyerekkoromban, köszönöm, hogy emlékeztettél rá! :)

Borostyán írta...

ÉS 2010 márciusában jön a Tim Burton féle film!
http://www.youtube.com/watch?v=DeWsZ2b_pK4

Bár az Alíz csodaországban sosem volt a kedvencem, de az előzetes alapján kíváncsi leszek a filmre.

ladyBird írta...

Én nagyon szeretem és a második részt is.

Nem tudom de Tim Burton-nel szemben vannak fenntartásaim.

cseri írta...

OFF. Kedves Könyvmolyok, kaptatok egy blogdíjat: http://cspakonyvmoly.freeblog.hu/archives/2009/08/03/Blogdij/