Donna Tartt: A titkos történet

Mindig vonzódtam az egyetemen, főiskolán játszódó történetekért. Talán azért, mert ha valamit igazán sajnálok, hogy kimaradt az életemből, az az igazi egyetemista/főiskolás feeling és minden, ami vele jár: kolesz (de inkább egy campus :-)), bulik, pletykák, közös tanulás és a többi. Mivel a fősulit már munka mellett, levelezőn végeztem, ez nekem mind kimaradt, csak a vizsgaidőszakok őrületét sikerült megtapasztalnom...

A könyvet Nimánál fedeztem fel és nagyon megtetszett, amit írt róla. Igaz, nem szeretem kifejezetten a krimiket, mégis éreztem, hogy ez más lesz. És részben az is volt. Ugyanis annyira egyedi hangulata volt a könyvnek, hogy az első 200-250 oldalon valóban teljesen be voltam zsongva tőle.

Amerikában járunk, egy kisebb vermonti egyetemen, ahol narrátorunk belecsöppen egy különös kis társaságba. Ógörögöt akar ugyanis tanulni, de az iskolában csak egy nagyon zárt, 5 fős kis társaság tanulja ezt a nyelvet. A tanáruk csak nagyon nehezen fogad új embert a csoportba, Richardnak mégis sikerül bekerülnie, mivel már korábban is foglalkozott ezzel a nyelvvel és valamiért személye meggyőzi a tanárt, a különc Juliant. Bekerül tehát a csoportba, amely nem mindennapi fiatalokból áll. 4 fiú és egy lány. A fiúk öltönyben, nyakkendőben járnak, jómódúak. Aztán van egy fiú-lány ikerpár, akik nagyon hasonlítanak egymásra. Az iskolán belül a csoport nem érintkezik szinte senkivel, állandóan együtt vannak és sokszor görögül beszélnek egymással, hogy mások ne értsék.

Aztán történik egy baleset, gyilkosság, ki tudja mi - valami szörnyűség, amit az elkövetők egy másik gyilkossággal próbálnak fedezni. Többet nem árulok el a történetről. Az az emberi tulajdonság kerül a középpontjába, amit oly sok helyen boncolgattak már: hogy meddig képes elmenni az ember, hogy mentse a bőrét, hogyan képes hidegvérű gyilkossá válni, és mennyire képes elviselni a lélek, az elme egy ilyen tettet....

A történet hangulata, a sejtelmessége, egyedisége teljesen magával ragadott az elején. Donna Tartt valami egészen különleges hangnemet ütött meg kezdetben, ehhez jött még a környezet, valamint az antik irodalom és tényleg imádtam egy darabig. Aztán a közepe felé átment egy átlagosan jó krimibe, sőt el is laposodott egy kicsit. Érződött rajta, hogy az írónő próbálja feldobni egy-két pikánsabb motívummal, mint pl. a homoszexualitás, vérfertőzés, drog és egyebek, de nekem ezek kicsit erőltetettnek tűntek, bár lehet, hogy a 90-es években, amikor íródott, még nagyobb "hű"-t váltottak ki az emberekből ezek a dolgok, mint most belőlem...A végére pedig a várt nagy csattanó helyett egy számomra banális megoldást biggyesztett az írónő, ami egyáltalán nem tetszett, sokkal többet, érdekesebbet vártam.

Jó, különleges krimi, csak ajánlani tudom mindekinek, de én egy picit csalódtam benne, túl sokat vártam tőle azt hiszem...