A levantei szó kapcsán egyből a középkori levantei kereskedelem jutott eszembe, ami a Közel-Keletet kötötte össze Európával. Maga Levante a mai értelemben Szíriát, Libanont, Palesztinát és Jordániát foglalja magába.
A könyvben adott egy „narrátor”, aki felismer egy embert az utcán a gyerekkori történelemkönyvében látott fénykép alapján. Akire már akkor, gyerekként felnézett. A kép a II. világháború végén készült, rajta az „Ellenállók” egy csapata. Ezen a képen volt Oszján, aki Párizsban 4 nap alatt elmeséli ennek az embernek az egész addigi életét. A cím sejteti, hogy Oszján a Közel-Keleten élt, növekedett, és tulajdonképpen a könyv nagy része itt is játszódik.
Megismerjük családi hátterét, miért lett őrült a nagyanyja, miért lett árva, miért kellett magántanulónak lennie, mit várt tőle édesapja, és miért ment el amint tudott Franciaországba tanulni, hogy orvos lehessen? Megtudjuk, hogy lett-e orvos belőle, hogyan csatlakozott a II. világháborús ellenállókhoz, mikor találkozott először jövendőbeli feleségével, hogyan ünnepelték őt hősként hazájában, és hogyan került nagyon hosszú időre elmegyógyintézetbe, elszakítva szerelmétől, kislányától. Természetesen megtudhatjuk minek (kinek) a segítségével jutott ki onnan.
Az egész történet elvarázsolt engem. A mondatok egyszerűsége, érthetősége és a cselekmény magával ragadott, élveztem minden sorát. Tetszett a regény stílusa, a történet, ahogyan azt az író megírta. Drukkoltam Oszjánnak a háborúban, a szerelemben, a megbocsátásban.
Oszján egész gyermekkora tele volt elvárásokkal, mégis sikerült olyan embernek lennie, aki próbál a problémáival megbirkózni, és ha nem megy neki, akkor sem adja fel, de elfogadja a kudarcokat. Élete során kapcsolatba kerül a II világháborúval, a palesztin háborúval, miközben ő folyamatosan a békét szerette volna. Aki muzulmánként egy zsidó nőt vesz feleségül dacolva a körülöttük lévő zavargásokkal, sőt a palesztin háborúban, zavargásokban is a békét próbálják elősegíteni. Hirdetik, hogy a szerelmük csendes, de erős, nem követel, de reménykedik.
A könyv utolsó oldala pedig bizonyítja nekem, hogy az élet fájdalmas, de mindig van remény, az újrakezdés lehetősége rajtunk is múlik, sorsunk egyedi és megismételhetetlen!
A könyv ismertetőjében megtalálható ez a mondat: „Főhőse Oszján annyiféle múltat, hagyományt, kultúrát, szokást, nyelvet egyesít magában, mint a hely, ahol született és felnőtt.
Az ő és családja sorsa éppoly hányatott, viszontagságos, mint a levantei kikötővárosok történelme.”
A könyvben adott egy „narrátor”, aki felismer egy embert az utcán a gyerekkori történelemkönyvében látott fénykép alapján. Akire már akkor, gyerekként felnézett. A kép a II. világháború végén készült, rajta az „Ellenállók” egy csapata. Ezen a képen volt Oszján, aki Párizsban 4 nap alatt elmeséli ennek az embernek az egész addigi életét. A cím sejteti, hogy Oszján a Közel-Keleten élt, növekedett, és tulajdonképpen a könyv nagy része itt is játszódik.
Megismerjük családi hátterét, miért lett őrült a nagyanyja, miért lett árva, miért kellett magántanulónak lennie, mit várt tőle édesapja, és miért ment el amint tudott Franciaországba tanulni, hogy orvos lehessen? Megtudjuk, hogy lett-e orvos belőle, hogyan csatlakozott a II. világháborús ellenállókhoz, mikor találkozott először jövendőbeli feleségével, hogyan ünnepelték őt hősként hazájában, és hogyan került nagyon hosszú időre elmegyógyintézetbe, elszakítva szerelmétől, kislányától. Természetesen megtudhatjuk minek (kinek) a segítségével jutott ki onnan.
Az egész történet elvarázsolt engem. A mondatok egyszerűsége, érthetősége és a cselekmény magával ragadott, élveztem minden sorát. Tetszett a regény stílusa, a történet, ahogyan azt az író megírta. Drukkoltam Oszjánnak a háborúban, a szerelemben, a megbocsátásban.
Oszján egész gyermekkora tele volt elvárásokkal, mégis sikerült olyan embernek lennie, aki próbál a problémáival megbirkózni, és ha nem megy neki, akkor sem adja fel, de elfogadja a kudarcokat. Élete során kapcsolatba kerül a II világháborúval, a palesztin háborúval, miközben ő folyamatosan a békét szerette volna. Aki muzulmánként egy zsidó nőt vesz feleségül dacolva a körülöttük lévő zavargásokkal, sőt a palesztin háborúban, zavargásokban is a békét próbálják elősegíteni. Hirdetik, hogy a szerelmük csendes, de erős, nem követel, de reménykedik.
A könyv utolsó oldala pedig bizonyítja nekem, hogy az élet fájdalmas, de mindig van remény, az újrakezdés lehetősége rajtunk is múlik, sorsunk egyedi és megismételhetetlen!
A könyv ismertetőjében megtalálható ez a mondat: „Főhőse Oszján annyiféle múltat, hagyományt, kultúrát, szokást, nyelvet egyesít magában, mint a hely, ahol született és felnőtt.
Az ő és családja sorsa éppoly hányatott, viszontagságos, mint a levantei kikötővárosok történelme.”
3 megjegyzés:
ez jól hangzik! Hogy bukkantál rá?
A könyvtárban, a szépirodalmi résznél kerestem valamit az "M" betűnél és rápillantottam erre a könyvre. Most annyira örülök, mert nagyon tetszett!
Annyira jó így felfedezni könyveket :)
Megjegyzés küldése